2017.11.26. 22:00 JóB

Hozzászólások: 0

Király vagy te?

Krisztus király vasárnapjával lezárul az egyházi év. Kezdődik az adventi időszak, várakozás a Messiás, a Megváltó, Emmanuel eljövetelére. Az egyházi év egy „pályafutás” kezdetétől – Isten Fiának megtestesülésétől - a kereszthalállal és feltámadással megkoronázott Királyság ünnepéig tart. Ez a történelembe ágyazott, emberinek látszó életút valójában Isten végtelen szeretetének a legszembetűnőbb megnyilvánulása az ember iránt.

„Király vagy te?”- kérdezte Pilátus, a római birodalom teljhatalmú helytartója a megostorozott, töviskoszorúval megkoronázott, vérben ázó, meggyalázott Jézustól. Igen, király vagyok, „de az én Országom nem e világból való!” – válaszolta az emberré lett Isten fia.

Ebben a világban a királyság egészen mást jelentett, és jelent napjainkban is, mint Isten Országának a királysága. Az ókor királyai, császárjai teljhatalmú uralkodók voltak, akiknek a hatalma a fegyverek erején múlott. Minél több katonája, minél több korszerű fegyvere volt egy királynak, annál nagyobb hatalomra tehetett szert. A római birodalom erejét a jól szervezett, korszerű hadsereg, és a kiválóan működő közigazgatás biztosította. A hatalom megszerzésének és megtartásának egyetlen jól bevált módja volt: a gátlástalan erőszak. Néró, a gyűlölt paranoiás római császár még a saját anyját is meggyilkoltatta (de hasonló módszereket alkalmaztak a „nagy francia forradalom” vezéralakjai, és a közelmúlt kommunista diktátorai is). Kolosszális szobrot emeltetett magának Róma főterén (a ma is álló Kolosszeum helyén > ennek az épületnek az eredeti neve amfiteátrum Flavium volt, Néró szobráról nevezte el a nép Kolosszeumnak). Birodalom szerte szobrot állíttatott magának, és megkövetelte, hogy istenként tiszteljék. Aki erre nem volt hajlandó, azt kegyetlenül kivégezték.

De gondolhatunk az Ószövetségben olvasott történetekre is. Dániel próféta idejében, a babilóniai fogság idején a bálványimádó Nabukodonozor király véresre korbácsoltatta, sőt tüzes kemencébe vettette azokat az Istenhívő zsidókat, akik ragaszkodtak őseik Istentől kapott törvényeihez. A pogány Antiokusz Epifánész uralkodása idején a jeruzsálemi szent templomot bálványimádásra használták.

A „sötétnek” kikiáltott középkorban alakult ki az az intézményrendszer, amely a keresztény tanítást, Isten törvényeit tekintette mérvadónak. A királyokat jelképesen az egyház legfőbb elöljárója, Péter utóda, a római pápa koronázta meg. Ez azt jelentette, hogy a királynak az Istentől kapott felhatalmazás alapján, az Ő törvényei szerint kell uralkodni. Első nagy királyunk, Szent István felismerte az Istentől kapott küldetését: ezért lehetett (és lehet napjainkban is) a magyarság az európai kereszténység védőbástyája és zászlóvivője.

Ma Isten királysága helyett a gonosz királysága uralkodik ezen a világon. A „világ fiai” és a „világosság fiai” között globális szinten folyik a harc. A „világ fiai”, a gonosz erői a gyűlölet, az ármány, a háborúk, a terrorakciók alkalmazásával akarják megsemmisíteni a „világosság fiait”, a Krisztust követő keresztényeket.

Furcsa módon, a „felvilágosult”, „szabadság-egyenlőség-testvériség”-et hirdető liberális erők üldözték, gyilkolták leginkább az egyház papjait, szerzeteseit, a velük egyet nem értők tömegeit. A „nagy francia forradalom” idején, 1789-ben iparszerűen (a guillotine alkalmazásával) ölték halomra az embereket.

A sötétség erői gyűlölik a világosságot. Isten elküldte az Ő egyszülött Fiát ebbe a sötét, bűnös világba, de a világ nem fogadta be a Világosságot. Jól jelképezi ezt a kereszten trónoló Krisztus (mint ahogyan azt a zsoltáros előre megjövendölte).

A föld királyai és fejedelmei nem fogadták be a szegényes jászolban született, egyszerű ruhában tanító Messiást. Azt a Messiást, akit évszázadokkal előtte megjövendöltek a próféták. Azt a Messiást, aki visszaadta a vakok látását, meggyógyította a bénákat, a leprásokat, halottakat támasztott fel, kenyeret szaporított ötezer éhező embernek.

„Szálljon le a keresztről, akkor hiszünk neki! Másokat megmentett, magát miért nem tudja megmenteni!?” – skandálta a bámészkodó tömeg a Golgotán, Krisztus keresztje körül. Mi lett volna, ha Krisztus leszáll a keresztről? Mi lett volna, ha ítéletet mond ott a helyszínen? Nem tette. Feltámadása után sem kopogtatott be a farizeusok, az őt ostorozók és elítélők ablakán. Pedig megtehette volna. Időt adott a Király mindenkinek. Időt a gondolkodásra, időt a megtérésre.

Mai világunk „mindenható” királyai is ugyanazt skandálják, mint kétezer évvel ezelőtt. Egy valamit hagynak figyelmen kívül: Krisztus feltámadt a halálból, legyőzte a halált végérvényesen. Eljön majd ismét, immár dicsőségesen: ítélni!

Sok a kín, sok a szenvedés, nagy a nyomorúság ezen a földön. Hol van ilyenkor az Isten? – teszik fel a kérdést a „felvilágosultak”. Valóban: itt kellene lennie, de nincs itt! Igen, mert kiűzték Őt az iskolákból, a városokból, a falvakból, a templomokból, a köz- és magánéletből, az alkotmányból, mindenhonnan. A „felvilágosult”, önmaga dicsőségét fennen hirdető ember saját magát állította Isten helyébe. Ma is léteznek kolosszális szobrok, melyek előtt kötelező hódolni a megfélemlített alattvalóknak. Gondoljunk csak az észak-koreai diktátorok szobrára, vagy a közelmúlt kommunista diktátorainak monumentális szobraira. De hódolatot követelnek maguknak a globalizált világ háttérben meghúzódó hűbérurai is, akik saját hűbérbirtokuknak tekintik az egész világot.

A globalizált világban mindent, és mindenkit tisztelni kell: respektálni kell a „másságot”, a homoszexualitást, a „semleges neműt” (!), a köztörvényes bűnözőt, a népáruló EU vezetőket, a menekültnek hazudott illegális határsértőt. Az igazi szent Ferenc nem azt mondta Gubbióban a nyájat tartó pásztoroknak, hogy tárják szélesre az akol ajtaját, hadd lakmározzanak kedvükre szegény éhező farkasok. Istentől sugallt megoldást talált: élelemmel segítette a farkast – ott ahol annak a valódi élőhelye van: az erdőben.

Egyvalami üldözendő csak „hivatalból”, és irtandó tűzzel-vassal ebben a globális világban: az Isten iránti tisztelet, a keresztény hit, a krisztust követő ember.

Christus Vincit! Christus Regnat! Christus Imperat!

Krisztus győzött a halál felett, a szeretet erejével győzte le a gyűlöletet. Krisztus vezeti ma is az Ő népét, az Ő egyházát, még akkor is, ha sokan elárulták. Krisztus uralkodik ma is, a szeretet uralma az övé. De újra eljön majd dicsőségben: ítéletet mond a világ felett, és helyreállítja az Országát.

„De újra eljön dicsőségben, ítélni eleveneket, és holtakat! És Országának nem lesz vége!”

Mert Ő Király mindörökké! Boldogok, akiket befogad az Országába, és vele élhetnek örökké!

A.D.2017.11.26.©JóB

Hozzászólások