2018.07.25. 22:50 JóB

Hozzászólások: 0

Szakíts, ha bírsz! - 1. rész

A szerkesztő előszava:

Minden ellenkező híreszteléssel szemben Isten csak két emberi nemet teremtett: férfit és nőt (ld. Ter 1.27 és Mk 10.6-9). Hiába próbálnak tudathasadásos törvénymagyarázók harmadik emberi nemet is bevezetni - csak magukat teszik nevetségessé. A férfi és a nő úgy teremtetett, hogy kölcsönösen kiegészítik egymást. Úgy vonzódnak egymáshoz, mint két mágnes negatív és pozitív pólusa. Isten a férfit és a nőt egymásnak teremtette.

Mióta világ a világ, ez a párkapcsolat az emberi nem továbbélésének a záloga. De milyen is ez a párkapcsolat? Örök érvényű, holtomiglan-holtodiglan kapcsolat? Vagy csak addig tart, míg mindkét fél jól érzi magát benne? A háttérben (lehet, hogy csak árnyékban) mindig ott van a potenciális vetélytárs, a „harmadik”.

Azt hirdeti az ügyeletes média, hogy a házasság válságban van. Ez alatt azt érti, hogy a házasság intézménye van válságban. Valójában az ember, a házasság két alanya, a férfi és a nő van válságban!

Vele, vagy nélküle? Vele, vagy mással? Ezek a kérdések merülnek fel a válságba jutott házasfelekben. De vajon nem csöbörből vödörbe jut-e az, aki kilépve a házasság kötelékéből egy ugyanolyan cipőben járó másik ember partnere lesz?

Idézet a cikkből:

„Manapság a házasságok közel kétharmada válással végződik”. „A harmadik megjelenésével szétdűlő házasságok esetén csupán húsz százalék az esélye annak, hogy az új kapcsolat tartós marad.”

Megdöbbentő statisztika. Tíz emberből kettőnek van esélye arra, hogy ne csöbörből vödörbe kerüljön. Mi tehát a megoldás? Vele, vagy nélküle?

A kérdés bonyolult, és szerteágazó. Sokan sokféleképpen közelítették már meg ezt a témát.

Az alábbiakban Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus Nők Lapjában megjelent szakvéleményét fogjuk ismertetni.  

-------------------------------------------------------------------------

"Nem tudom elképzelni az életem nélküle!"- ezzel a fájdalmas mondattal kezdődik. "Visszaélt a bizalmammal, gyűlölöm!" - és így folytatódik. Hónapok múlva, amikor már jó érzéssel sikerül rápillantanunk egy régi közös fotóra, akkor állunk készen az újrakezdésre. A gyászmunkát nem lehet megspórolni.

"Az élettel nem az a baj, hogy nem elég hosszú, hanem hogy nem elég széles!" - a mondás akár korunk jelszava is lehetne. Manapság a házasságok közel kétharmada válással végződik, mert egyre inkább az az emberek érzése, hogy ha sokáig egy helyben maradnak, lecsúsznak egy csomó másik lehetőségről. Holott a család, a párkapcsolat felbomlása óriási szorongást válthat ki belőlünk. Merülhetnek fel gondok a munkahelyen, lehet válságban a barátság, de az alapbizonytalanság okozója az, ha nincs egy stabil társunk, akire minden helyzetben számíthatunk. Egy bizalmasunk, aki előtt őszintén feltárhatjuk az érzelmeinket, elárulhatjuk leggyötrőbb félelmeinket, aki előtt minden helyzetben felvállalhatjuk önmagunkat. Amikor a társunkra többe nem számíthatunk, akkor érezzük úgy, hogy megrendült a biztonságérzetünk.

AZ ELSŐ SOKK

 - Két hét ragyogó napsütésből érkeztünk haza a Balatonról - kezd bele a történetükbe a még mindig mutatós, középkorú nő. Már útközben feltűnt, hogy a férjem nagyokat hallgat, gondoltam, az utat figyeli. Sebaj, csicsergek én helyette is, ott helyben megterveztem a 25. házassági évfordulónkat a legapróbb részletekig. Úgy képzeltem, a nyár végen esedékes ünnepi partira elhívjuk az összes barátunkat, lesz sütögetés a kertben, beszédek, még a ruháinkat is kitaláltam. Hazaérve fáradtan ledőltünk a nappaliban, mire a férjem váratlanul megszólalt: "Nem lesz parti... Nem akarom ezt veled tovább csinálni." Először nem értettem, többször visszakérdeztem, de mindig ugyanazt a választ kaptam: "Vége". Lebénultam.

"Hiszen a nyaraláson ennek meg semmi jele nem volt! Dehogynem, csak, te már évek óta nem figyelsz rám" - felelte a férjem. Az elkövetkező heteket senkinek nem kívánom. Könyörögtem, megalázkodtam, aki mindig olyan büszke voltam, máskor meg magamból kikelve átkozódtam. Három gyermekünk már felnőtt, munkahelyem nem volt, főállású anyaként töltöttem a fél életemet. Becsapottnak, kisemmizettnek éreztem magam. Mihez kezdjek? Ez három éve történt. A fájdalom kicsit enyhült azóta, de még mindig sajog belül.

- Ritkán fordul elő, hogy a partnerekben egyszerre merüljön föl a szakítás gondolata, az egyik fél általában előbb eljut a döntésig, és a bejelentés érthetően sokkolja a másikat - számol be tapasztalatairól Dr. Almási Kitti klinikai pszichológus.

 - Kérdés, hogyan lehetséges az, hogy valaki nem veszi észre a jeleket? Hogy a párja nem lelkes már, hogy folyton fáradt, nyűgös, türelmetlen, hogy nem akar részt venni a jövő tervezésében ... Hát úgy, hogy az illető vágyai elhomályosítják a valóságot. Csak annyit szeretne felfogni belőle, amennyit elbír. Figyeljük meg, hogy ha valamit eldöntünk az életünkkel kapcsolatban, öntudatlanul elkezdjük hozzá gyűjtögetni a megerősítéseket. Ez történhetett ezzel a szép, büszke nővel is. Úgy vélte, a házassága rendben van, s bár talán már nem is érdekelte igazán az az ember, aki mellette él, látta magát az unokái körében békés családi környezetben. Es akkor a párja egyetlen mondattal lerombolta ezt az idilli képet! Ráadásul a nőnek nincs munkahelye, ahol támaszra lelhetne, és a sikerélmények talán segítenének megőrizni az önbizalmat, nem is beszélve arról, hogy anyagilag kiszolgáltatott. Természetesen a férfinak sem lehetett könnyű. Hiszen micsoda őrlődés előzhette meg a döntését! És végig magára maradt vele, a felesége még csak nem is gyanakodott. Meggyőződésem, hogy a válások egy részét vissza lehetne fordítani, ha a felek időnként őszintén kommunikálnának egymással.

- Lehet, hogy a férfi volt képtelen jelezni, elmondani, mi zajlik benne?

- Soha nem egy emberen múlik - rázza meg a fejét a szakember. - A kommunikációhoz két ember kell. Ha a férfi nem válaszolt, a felesége vélhetőleg nem a megfelelő kérdéseket tette fel. Nem hiszem, hogy általánosságban ki lehetne jelenteni, hogy a férfiak képtelenek megfogalmazni az érzéseiket. Hiszen mindig akad egy kolléganő vagy más ismerős, aki mégis képes megnyitni őket. Azt látom, hogy ha a párok több minőségi időt töltenének együtt, több szó eshetne a lelki életükről is. Persze mit jelent a minőségi idő? Sokan arra hivatkoznak, hogy rengeteget járnak moziba, wellnessbe, kirándulni. Csakhogy nem mindegy, hogy az együtt töltött időnek mi a tartalma! Megbeszélik-e utána azt a filmet, vagy csak továbbmennek egy sörre, illetve magányosan lebegnek egymás mellett a termálmedencében, vagy a legmélyebb érzéseiket osztják meg egymással? Sokszor ez utóbbi az, ami hiányzik a párkapcsolatokból.

HÉJA-NÁSZ AZ AVARON

A feleség arra is utalt, hogy akit az előző percben még szeretett, azt néhány nap múlva már a szíve mélyéből gyűlölte. Hogyan lehetséges ez? A jelenséget kognitív disszonanciának hívjuk, világosít fel a pszichológus, ami azt jelenti, hogy a gondolataink hirtelen feloldhatatlan ellentmondásba kerülnek egymással. Szeretünk valakit, és semmi áron nem engednénk el, de mivel ez nem lehetséges, kénytelenek vagyunk meggyűlölni, hogy el tudjuk távolítani magunktól. Leginkább az elhagyott fél küzd ezzel, hiszen egyik pillanatban legszívesebben magához ölelné a partnerét, amikor azonban az közel jön, durván elrúgja magától. De az elhagyó félnek is nehéz. Szeretné megvigasztalni, ugyanakkor le is fejtené magáról a párját. A könyörgésről, megalázkodásról tudjuk, hogy az elhagyott felek utólag nem szoktak büszkék lenni rá.

 Amikor ugyanis valakinek kicsúszik a lába alól a talaj, azaz elvész az érzelmi biztonsága, hirtelen egyfajta gyermeki állapotba zuhan vissza. Úgy kapaszkodik a párjába, mint a gyermek a szülőjébe. El se tudja képzelni, hogyan éli túl az elvesztését. Ez a negatívba forduló érzelemtömeg, a harag, az elengedés második fázisának velejárója. Ezután következik a harmadik, az alkudozás időszaka, amikor azon rágjuk magunkat, hogy ha másként cselekszünk, együtt maradhattunk volna. Végül a depresszív szakaszban, ami akar hónapokig is eltarthat, elfogadjuk a fájdalmas valóságot, ez alatt remélhetőleg sikerül elsiratnunk az emlékeket, a közös élményeket. Ez készíti elő a valódi elengedést. Amikor úgy tűnik, végre felcsúszott a redőny, és visszatért az életkedvünk, az a kapcsolat gyászának véget jelzi.

Forrás:  Nők Lapja /Koronczay Lilla/

------------------------------------   folytatjuk   --------------------------------

Hozzászólások