2018.07.29. 08:10 JóB

Hozzászólások: 0

Szakíts, ha bírsz! - 2. rész

KELL EGY BARÁT!

 Mi lehet a szerepe a barátoknak? A szakember szerint a jó barát abban támogat bennünket, amit érzünk. Soha nem ítélkezik, nem mondja meg, mit tegyünk, csak meghallgat, és támogatást nyújt a lépéseinkhez. Sajnos sokan rosszul értelmezik ezt a szerepet, és lázítanak a partner ellen, táplálják a gyűlölködést. Pont ezeket a lépéseket szoktak utólag megbánni a felek. Amikor a házasfelek nemhogy beszélni nem tudnak, de még érintkezni sem kiabálás, veszekedés nélkül, az sehova sem vezet. Előfordul, hogy valaki az egész elmúlt tíz-húsz evet megkérdőjelezi, a megismerkedés pillanatát sem kímélve. Ez nemcsak a partnerének esik rosszul, saját magát is kifosztja vele. Az új párunk szemében is sokat nőhetünk, ha megbecsüléssel beszélünk az előző társunkról. Hiszen mit várhatna egy olyan embertől, aki utólag pocskondiázza az exet? Elhidegülni lehet, de a valamikori érzelmeinket sárba tiporni nem érdemes!

AZ UTOLSÓ ADU

Nemrégiben találkoztam egy ismerősömmel. A korábban energikus negyvenes férfi megtörtnek látszott. Elpanaszolta, hogy két évvel ezelőtt elhagyta a családját:

- Tudom, hogy megvetsz ezért -szabadkozott -, de végzetesen beleszerettem valakibe, es képtelen voltam hazugságban élni. Nem tudtam, hogy ez ekkora önfeladással jár. Mióta eljöttem hazulról, egy nyugodt percem sincs, mert a feleségem nem hagyja abba az áskálódást. Nem elég a lelkiismeret-furdalás, még a gyerekeket is ellenem neveli. A kedvesem egyre nehezebben tolerálja a feszültséget, félek, hogy elveszítem!

 - Az bizony könnyen előfordulhat - fogalmaz Almási Kitti. - A harmadik megjelenésével szétdűlő házasságok esetén csupán húsz százalék az esélye annak, hogy az új kapcsolat tartós marad. Ez érthető, hiszen az elhagyó fel két tűz köze szorul: a családjával is foglalkoznia kell, többnyire feszültséggel terhes légkörben, és az új szerelmet is muszáj táplálni, ami sok energiát és időt igényel. Többnyire az új partner szorul háttérbe, hiszen a férfit gyötri a bűntudat, ezért, legalábbis eleinte, több időt szeretne tölteni a gyerekeivel. Ha ehhez meg a felesége ellenállását is meg kell törnie, az rengeteg lelkierőt kíván. Az új párkapcsolatot túlságosan megterheli ez a gyászmunka. Gondoljunk csak bele: a partner a mézes hónapokban megismert egy jókedvű, adakozó férfit, akiből a szakítást követően ideges, feszült családapa vált. És velünk mi lesz? - kérheti számon a partner. Mire a férfi csalódottan mered rá: "Ezért a veszekedő nőért adtam fel mindent?!"

Ami a feleség áskálódását illeti, tipikus jelenség. Mert mit el meg az elhagyott fel, amikor azt látja, hogy a férje jobban érzi magát egy másik nővel? Azt, hogy lecserélhető, márpedig mindenki egyszerinek és megismételhetetlennek szeretne hinni magát. Másrészt szembesül azzal, hogy ezek szerint ő nem volt elég jó, és utólag leértékelődik a házassága. Ha az új partner mindehhez meg fiatalabb is, önkéntelenül rivalizálni kezd vele, ahelyett, hogy megpróbálná feldolgozni a veszteséget. A nők utolsó aduja gyakran a gyerek. Őket igyekeznek felhasználni az érzelmi zsaroláshoz azok a nők, akik tehetetlen dühükben eszköztelennek érzik magukat.

 Ez az, amit a gyerekek soha nem bocsátanak meg! Felnőve elmondják nekem, hogy úgy érzik, az anyjuk felhasználta őket, és emiatt sokszor megromlik köztük a kapcsolat. A helyes az, ha együtt elsiratják a család felbomlását, de a szülők az érzelmi életükkel és a magánéleti részletekkel nem terhelik a gyerekeiket. A szülők játszmáját annak a félnek kellene megszakítani, aki jobb erőben vagy helyzetben van. Jelen esetben a családját elhagyó férjnek. Szerencses lenne, ha képes volna megérteni a felesége reakcióit, és elismerni az asszonyban mindazt, ami jó. Megdicsérni őt: "Remekül neveled a gyerekeinket, örülök, hogy te vagy az édesanyjuk." Ez meglepné, és egyúttal ki is ütne a nő kezéből a fegyvert.

A cél mindig az, hogy eljussunk a másik megértéséig és az elfogadásáig. Erre törekszem a válásterápiákon is. Hogy abbamaradjon a lealacsonyító sárdobálás. Jó lenne, ha a partnerek a végén hálával tudnának emlékezni az együtt töltött áveikre. Egy nő például gyönyörű levelet írt a férjének, amelyben elsorolta, mi mindent köszön neki. Azt, hogy az fogta a kezét a kisbabájuk születésekor, hogy mindig itt volt, amikor szüksége volt rá, hogy annyiszor megnevettette... Egy férfi pedig videót készített a feleségének a közös élményeikről. Megrendítő pillanatoknak lehettem tanúja, amelyek remélhetőleg örökre nyomot hagytak a pár lelkében.

- Csakhogy sokan még három-négy év múlva is haraggal beszélnek az exükről!

- Ez általában a birtoklás élményéről szól. Amikor az ex meg mindig úgy érzi, az új partner betolakodott az ő területére, és eltulajdonított valamit. Ahhoz hasonlítható ez, mint amikor a vendéggyerek szeretné elkérni a gyerekünk játékát, de az nem adja oda. Pedig az a játék mar hosszú ideje a szekrény tetején porosodik, hozza se nyúl, de szeretne fenntartani a jogot arra, hogy ha majd akar, ő játszhasson vele. A birtoklási vágy a párkapcsolatban csak a szívből jövő elengedéssel szűnhet meg.

 Időt kell szánni arra, hogy végiggondoljuk a múltat, felelevenítsük az emlékeket, es elsirassuk a kapcsolatot. Ez némelyeknél néhány hónapot, másoknál egy vagy akár több évet is igényelhet. Megúszni azonban semmiképpen nem lehet. Sokan azt gondolják, a gyászmunkát megspórolhatják úgy, hogy azonnal fejest ugranak egy másik kapcsolatba, de ezzel csak elodázzák a dolgot. Amikor ugyanis annak vége lesz - és ez többnyire hamar be szokott következni -, újult erővel tör rájuk a fájdalom. Általában ilyenkor szembesülnek csak a veszteséggel. Mint ahogyan mások a válás kimondásakor a bíróság előtt. Akkor hiszik el, hogy tényleg vége. Kicsit olyan ez, mint egy szerettünk temetése. Amikor utoljára látjuk az arcát, akkor tudatosodik a halála. Csak ez esetben a kapcsolatot temetjük el.

MIT VISZEK MAGAMMAL?

Az igazság úgy kívánja, hogy egy olyan esetet is idézzek, amelyben a nő az elhagyó.

Míg élek, bántani fog a lelkiismeret, hogy elszakítottam a gyerekeimet az apjuktól - vallja be a negyvenes asszony -, de nem bírtam tovább intimitás nélkül élni. Csak érezni kezdtem azt az ismerős bizsergést a szívem táján, és hagytam, hogy az új szerelem kiragadjon a házasságomból. Utána hónapokig azon törtem a fejem, miért alakult így az életem. Rájöttem, hogy már az elején eltörhetett bennem valami. A férjem ugyanis megcsalt egy évfolyamtársunkkal. Máig meghasadt lélekkel voltam benne a házasságomban, anélkül, hogy egyszer is kimondtam volna, mit érzek. Örökre megtanultam, hogy mindig vállalni kell az érzelmeinket, bármi legyen is az, ha nem illedelmes, akkor is. Mert csak akkor lehet velük kezdeni valamit. Én annak idején nem tudtam megbocsátani, de nem vállaltam fel, mert fejben úgy gondoltam, hogy így helyes. De nem ez volt az érzelmi valóság, és ebből aztán más érzelmi hazugságok is következtek. Hogy ez a felvállalás sikerüljön, na, ahhoz kell igazán felnőttnek lenni, és jóban is kell lennünk önmagunkkal... Okos szavak, bátor önreflexióval - szól hozza a pszichológus.

 - Manapság egyre többször tapasztalom, hogy a nők öntudatosabban, saját magukat felvállalva viselkednek a párkapcsolataikban. Különösen azok, akik anyagilag nem kiszolgáltatottak a párjuknak. Én megnyugtatnám ezt az édesanyát: ha valóban már a legelején eltörött valami a házasságában, akkor feltehetőleg jó döntést hozott. A hozzám érkező fiatalok közül sokan megfogalmazzák: bárcsak a szüleik idejében elváltak volna, akkor nem kellett volna ennyi feszültséget elviselniük gyerekkorukban. A gyerekeknek mindig jobb, ha az édesanyjukat boldognak látják, mint ha egy rossz házasságban szenvedne. Ez persze abban az esetben nem így van, ha az asszony a válás után kétségbeesetten, magányosan tengeti az életet. Az is nagyon meggyőző, ahogy ez a nő igyekszik feltárni a kudarca okát. Ahogy vállalja a felelősséget a hibáiért. Ez a záloga annak, hogy a rossz mintázatot ne vigye tovább az új párkapcsolatába. Az azonban legalább ennyire fontos, hogy ne csak azt tudja megfogalmazni, miért hagyta el a férjet, hanem azt is, hogy miért élt vele! Onnan tudja újrafogalmazni a jövőjét.

Forrás:  Nők Lapja /Koronczay Lilla/

Hozzászólások