PLATINIT SAJÁT KAPZSISÁGA KÜLDHETI BÖRTÖNBE

Michel Platinit őrizetbe vették. A korábbi kiváló játékost, majd későbbi sportvezetőt korrupcióval gyanúsítják a 2022-es katari világbajnoksággal kapcsolatban.
A híren talán nem lepődik meg senki, inkább azon lehetne elgondolkodni, hogy mi tartott ennyi ideig a botrány kirobbanása és az őrizetbe vétel között, illetve azon, hogy Platini hogyan jutott a csúcsról egészen az őrizetbe vételig.
(Frissítések a cikk végén.)
Michel Francois Platini 1955-ben született, hamar kiderült mennyire tehetséges a pályán. Első profi klubja a Nancy volt, itt focizott korábban Michel édesapja is, később pedig a klub elnöke is lett. Platini remekül kezdett, védjegyévé váltak a szabadrúgásgólok, bekerült a francia válogatottba is, majd lecsapott rá a korszak francia éllkubja, a Saint-Étienne, ahol bajnoki címet szerzett. 1982-ben lett a Juventus játékosa, ahol igazi klublegendává vált.
MINDEN IDŐK EGYIK LEGJOBB FRANCIA JÁTÉKOSA
Az olaszokkal két bajnoki címet szerzett, nyert BEK-et és KEK-et is, európai Szuperkupát, Világkupát, nem mellesleg zsinórban háromszor volt a Serie A gólkirálya és aranylabdás is 1983-ban, 1984-ben és 1985-ben.
Michel Platini a francia válogatott mezében FORRÁS: AFP/STAFF
A francia válogatottban 72 alkalommal lépett pályára, 1984-ben hazai pályán lett Európa-bajnok úgy, hogy ő lett a gólkirály és a torna legjobb játékosa. 1986-ban a világbajnokságon a harmadik lett a francia csapattal. Platini válogatott gólrekordját csak Thierry Henry tudta megdönteni, Zinedine Zidane felbukkanásáig és az 1998-as világbajnoki címig egyértelműen Platini volt minden idők legjobb francia focistája.
Platini 1987-ben, mindössze 32 évesen vonult vissza. 1988-ban még egy meccs erejéig visszatért, arra érzett késztetést, hogy a kuvaiti válogatottban pályára lépjen.
ELŐBB EDZŐ LESZ, MAJD SPORTDIPLOMATA
Platini 1988-ban edzőként is bemutatkozott, novemberben lett a francia válogatott kapitánya, Henri Michel helyét vette át. Az 1992-es Eb-re esélyesként utazott vele a csapat, de az első kör már a végállomást jelentette, ő pedig lemondott.
Platini egy pillanatra sem vonult vissza a labdarúgástól, folyamatosan a nemzetközi történések első vonalában maradt. 1998-ban a hazai rendezésű világbajnokság szervezőbizottságát vezette, 1988 és 1990 között az UEFA Technikai és Fejlesztési Bizottságában dolgozott, később tagja lett az európai szövetség végrehajtó bizottságának, majd bekerült a FIFA Végrehajtó Bizottságába is 2002-ben. Platini folyamatosan lépdelt felfelé, 2006-ban a FIFA Technikai és Fejlesztési Bizottságának vezetője lett, és a francia szövetség alelnöke.
Michel Platini (jobbra) az 1998-as vb-címnél is ott volt FORRÁS: AFP/DANIEL GARCIA
Platini 2006-ban jelentette be, hogy indulni fog az UEFA elnöki székéért, 2007 januárjában pedig meg is választották. Düsseldorfban az akkor már 16 éve elnöklő Lennart Johanssont győzte le. Ő 27 szavazatot kapott, Johansson 23-at.
Nagyon meg vagyok hatva, de természetesen boldog vagyok. Ez egy nagyszerű kaland kezdete. A futball egy játék, csak másodsorban termék. Egy sportág, s csak azután piac és üzlet" - jelentette ki a tagországok képviselői előtt a frissen megválasztott Platini.
JÖNNEK A REFORMOK
"Az elmúlt tizenkét évben, 1995 óta az UEFA arra törekedett, hogy teljesen különváljon a FIFA-tól.
Amióta a FIFA-t vezettem, igyekeztem rendezni a kapcsolatot az európai szövetséggel, de Lennart Johansson elzárkózott a tárgyalások elől. Nagyon örülök, hogy az új elnökkel, Michel Platinivel baráti a viszonyom, ez a garanciája a két szervezet harmonikus együttműködésének" - reagált a hírre Joseph Blatter, a FIFA akkori elnöke.
Michel Platini 2007-ben a düsseldorfi kongresszuson FORRÁS: DDP IMAGES/AFP/VOLKER HARTMANN
Platini 2007-ben bejelentette, hogy a szavazatok alapján a 2012-es Európa-bajnokságot Lengyelország és Ukrajna rendezheti meg közösen. Magyarország ekkor zsinórban harmadszor kandidált, de ezt a pályázatot is elveszítettük.
2007 májusában is még arról beszélt Platini, hogy a futballról vallott nézete jottányit sem változott:
Az emberek azt gondolják, hogy a labdarúgás csak a korrupcióról, az erőszakról és a pénzről szól, pedig ez nem így van. A futball egy szép sport" - fogalmazott.
Platini egyébként a megválasztása előtt arról beszélt a Bajnokok Ligájával kapcsolatban, hogy „nem világos, hogy egy negyedik résztvevő Spanyolországból, Olaszországból, Németországból, Angliából vagy Franciaországból mért lenne fontosabb, mint Csehország, Dánia vagy Lengyelország bajnoka". Már a megválasztása előtt is a BL reformjával kampányolt, de ezt csak részben sikerült megvalósítania. A bajnokcsapatok minimálisan nagyobb esélyt kaptak a kvalifikációra, gyakorlatilag a csoportkörben és a végjátékban mindig ugyanazok a klubok ismétlődnek. A sportvezető azt is felvetette, hogy a döntőt hétvégén kellene megrendezni, ez pedig máig így van. Ennek az átalakításnak a kedvezményezettje volt - többek között - a Debrecen, amely a 2009-10-es szezonban az úgynevezett bajnoki ágon feljutott a BL főtáblájára.
Nem fordulhatott tehát elő az, ami korábban, amikor a Loki a BL-selejtezőben megkapta a Premier League akkori harmadik helyezettjét, a Manchester Unitedet.
A második számú európai kupaküzdelem, az UEFA Kupa Európa-liga néven éledt újjá, új logót és arculatot is kapott. A főtáblán immár nem 40, hanem 48 csapat szerepelhet, a négyes csoportokból kettő jutott tovább, hozzájuk csatlakoztak a BL-ből kiesett csoport harmadikok, a sorozat győztese pedig a következő idényben a BL főtábláján indulhatott.
A 2007-es, zürichi, rendkívüli kongresszuson bevezetett szabálymódosításoknak köszönhetően a korábbiaknál több befolyást és hatalmat kapott az elnök. Az 53 tagország küldöttei egyértelműen támogatták a négy hónapja megválasztott francia vezető reformtörekvéseit, ezt tükrözi, hogy a szervezeti szabályzatot összesen 28 pontban változtatták meg vagy módosították. A változások közül mindenképpen említésre méltó, hogy a végrehajtó bizottság létszámát 13-ról 15-re emelték, 2009-től pedig az eddigi 11 helyett már 19 bizottság tevékenykedik az UEFA-ban. Ez utóbbiak vezetőire Platini tehetett javaslatot. Az elnök jogkörét is kiszélesítették, sokkal inkább hatalmat gyakorolhatott a mindennapi munkában.
A francia sportvezető 2010-ben bejelentette, 2011-ben újra elindul az elnöki pozícióért. „Eddig is nagyon sok fegyvertényt hajtottunk végre közösen, és tudom, hogy a jövőben is nagy feladatok várnak az európai labdarúgás irányítóira, ezért jelentem be újbóli kandidálási szándékomat" – mondta Michel Platini a küldötteknek, akik felállva tapsolták meg szavait.
2011-ben újra hatalmas volt az öröm FORRÁS: AFP/PATRICK KOVARIK
2010 májusában az UEFA végrehajtó bizottsága elfogadta azokat az új szabályokat, amelyek a pénzügyi fair play jegyében fogantak, és az európai futballklubok eladósodását voltak hivatottak megakadályozni 2012-től.
Nem a klubok büntetése, hanem a megóvásuk a cél – jelentette ki a szabályok megalkotását már jó ideje szorgalmazó Michel Platini UEFA-elnök.
A klubok könyvelését az UEFA pénzügyi és jogi szakértőkből álló bizottsága ellenőrzi, az előírásokat megszegők – így az alkalmazottaik vagy az üzleti partnereik felé tartozásokat felhalmozók is – kitilthatók lesznek az európai kupaporondról. A szabályozás egyetlen területen enged korlátlan befektetési lehetőséget: az utánpótlás-nevelésben.
2011 márciusában az akkor 55 éves Michel Platinit egyetlen jelöltként újra megválasztották az UEFA elnökének. Platini második elnöki ciklusának legfontosabb teendőjeként a klubok gazdasági helyzetének szabályozását jelölte meg. Azt szerette volna elérni, hogy az egyesületek hagyjanak fel az ésszerűtlen költekezéssel, s ne halmozzanak fel óriási adósságokat. A francia sportvezető a párizsi kongresszuson bejelentette: a jövőben központilag értékesítik a nagy válogatott futballtornák selejtezőinek televíziós közvetítési jogait.
Platini 2012-ben akkor érdekesnek tűnő újabb reformötlettel állt elő, majd év végén az UEFA bejelentette, a 2020-as Európa-bajnokságot a kontinensviadal történetében először nem ország, hanem több nagyváros rendezheti meg.
Az UEFA végrehajtó bizottságának meghozott döntése szerint a 2020-as Európa-bajnokságot a kontinens nagyvárosai rendezhetik meg" - jelentette be Gianni Infantino, a szövetség főtitkára. Így olyan országokban is rendezhetnek mérkőzést, ahol nincs reális esély öt-hat világszínvonalú stadion felépítésére.
2016. szeptember 14-én az UEFA a szlovén Ceferint választotta meg elnökének FORRÁS: SOOC/VASSILIOS KOUTROUMANOS / SOOC/VASSILIOS KOUTROUMANOS
Az ő elnöksége alatt dolgozták ki a Nemzetek Ligája rendszerét, és a francia sportvezető a világbajnoki mezőny növelése mellett kardoskodott. Már Oroszországban 40 csapatos vb-t szeretett volna, minél több új európai indulóval, de az Európa-bajnoki mezőny is az ő regnálása alatt hízott 24 csapatosra.
A VIDEOBÍRÓ ELLENFELE
Platini a video bíróról hallani sem akart. „A labdarúgásnak emberinek kell maradnia" – mondta Platini, aki a több játékvezetős rendszerben látta a megoldást.
A gólvonal-technológiára fordított pénzt inkább az utánpótlás-nevelésre költeném. Öt évre nagyjából ötvennégy millió euróba kerülne a technika használata, ami szerintem rengeteg. A Bajnokok Ligájában szerintem nagyszerűen bevált a korábban bevezetett ötbírós rendszer. Eddig még egyszer sem történt kétes eset, amióta ezt használjuk" – mondta az UEFA elnöke 2013-ban.
Érdemes feleleveníteni azt a nyilatkozatát is, amit Stefan Kiessling fantomgólja után tett, amikor a lyukas oldalhálón át ment be a labda a kapuba.
„Ebben az esetben kétlem, hogy segített volna a video író – közölte a francia sportdiplomata. – Ez a technológia ugyanis azt jelzi, hogy a labda áthaladt-e a gólvonalon, de azt nem, hogy hogyan jutott a kapuba."
Platini folyamatosan a büntetések változtatására tett javaslatokat, az is felmerült, hogy bevezetnék a fehér lapot, amit hevesen reklamáló játékos kapna, és tízperces büntetést jelentene. Tett javaslatot arra is, hogy lehessen ötöt cserélni meccsenként, kettőt a szünetben, hármat pedig a hagyományos módon. Ennek véghezvitelére azonban már nem volt módja.
ÚT A BUKÁSIG
2010 decemberében bejelentették, hogy a 2018-as világbajnokságot Oroszország, a 2022-est pedig Katar rendezi meg. A katari pályázattal kapcsolatban gyakorlatilag a kezdetektől fogva érkeztek a korrupcióról szóló hírek. Először a FIFA különböző, afrikai, ázsiai és amerikai tagszervezeteit érintette a nyomozás. Az ügy egy darabig elcsendesedett, majd 2014 júniusában újra a katari és a FIFA-tisztségviselők korrupciós ügyeiről szóltak a hírek. Michel Platini első reakciója az volt, hogy ha bebizonyosodnak a Katar elleni korrupciós vádak, akkor meg kell ismételni a 2022-es világbajnokság helyszínkijelölő szavazását.
A Sunday Times brit hetilap ekkor azt közölte, hogy egyértelmű bizonyítékok kerültek elő arról, hogy Katar egykori legmagasabb rangú sportvezetője, Mohamed bin Hammam kenőpénzekkel megvásárolta hazája számára a 2022-es vb rendezési jogát. A feltáró riport szerint Hammam, az ázsiai konföderáció (AFC) volt elnöke, a FIFA egykori alelnöke – akit korrupciógyanús ügyeiért a nemzetközi szövetség (FIFA) már korábban eltiltással sújtott – titkos pénzalapokból több mint ötmillió dollárt fizetett elsősorban afrikai futballszövetségek vezetőinek a katari pályázat támogatásáért.
Sepp Blatter és Michel Platini még 2015-ben FORRÁS: DPA PICTURE-ALLIANCE/AFP/VERWENDUNG WELTWEIT, USAGE WORLDWIDE/MARCUS BRANDT
Platini egyébként 2014 nyarán már Blatter ellen fordult. „Többé nem támogatom Blattert, vége ennek az időszaknak" – szögezte le Platini.
Tud róla, hogy így döntöttem, hiszen megmondtam neki. A FIFA-nak megújulásra van szüksége."
2015 márciusban először Platinit, majd májusban Blattert is újra megválasztották az UEFA, illetve a FIFA elnökének, de a FIFA tisztújítása előtt két nappal Zürichben hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával. Velük együtt összesen 14 FIFA-tisztségviselõt és cégvezetőt vádolt meg az amerikai igazságügyi minisztérium bűnszövetkezet működtetésével. Blatter nem maradhatott elnök, június elején bejelentette lemondását, azzal a szándékkal, hogy addig marad, ameddig nem választják meg az utódját. Platini egyébként 2015 nyarán bejelentette, indul a FIFA elnöki posztjáért, de erre végül nem kerülhetett sor.
Joseph Blatter, a FIFA elnöke (jobbra) és Michel Platini, az UEFA elnöke (balra) - itt még nagy egyetértés volt közöttük FORRÁS: DPA PICTURE-ALLIANCE/AFP/USAGE WORLDWIDE/PATRICK SEEGER
2015 szeptemberében a svájci ügyészség hivatalos közleménye szerint Joseph Blatter ellen hűtlen kezelés és egyéb pénzügyi szabálytalanságok miatt indítottak nyomozást. A svájci vezetőtől ezen felül magyarázatot vártak arra is, miért fizetett 2 millió svájci frankot Michel Platininek. A pénzt – amely a FIFA-tól származik – 2011 februárjában utalták át az UEFA elnökének, elvileg az 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért.
2015 októberében mindkét tisztségviselőt eltiltotta 90 napra a FIFA Etikai Bizottsága, de szinte azonnal fellebbezett a két érintett. Aztán szép lassan derültek ki a részletek. Platini kétmillió svájci frankot (575 millió forint) kapott Joseph Blattertől 2011 februárjában. A francia elmesélte, hogy az 1998-as franciaországi világbajnokság előtt Blatter felajánlotta neki, legyen a FIFA elnöke, de akkoriban őt csak a hazai rendezésű torna szervezése foglalkoztatta. Két hónappal később újra találkoztak, Blatter ekkor kérte fel, hogy dolgozzon a tanácsadójaként, és érdeklődött, mennyi pénzt kér.
Egymilliót mondtam, erre ő visszakérdezett, hogy rubelben, fontban, dollárban, vagy milyen valutában kérem? Én rábíztam ennek eldöntését, és végül évi egymillió svájci frankban állapodtunk meg. Bármennyire is hihetetlenül hangzik, ez történt"
– mesélte Platini.
Platini 1998 és 2002 között tevékenykedett a FIFA elnöke mellett. Tanácsokat adott a nemzetközi mérkőzésnaptár megreformálásával és a legszegényebb országok szövetségeit érintő támogatási rendszerrel kapcsolatban, ugyanakkor honoráriuma teljes összegéről hivatalos szerződést soha nem írtak.
Ez ennyi volt FORRÁS: AFP/FABRICE COFFRINI
„Sokáig nem volt ügyvédem vagy ügynököm, aki helyettem tárgyalt volna.
Ez egy szóbeli megállapodás volt. Blatter azt akarta, hogy a FIFA elnöke legyek, én pedig bíztam benne. Azóta megtudtam, hogy a svájci jogban a szóbeli megállapodás ugyanúgy érvényes, mint az írásos szerződés. Számomra ez sohasem a pénzről szólt, a világbajnokság szervezőbizottságát is fizetés nélkül vezettem. Pedig előtte visszautasítottam egy lehetőséget: a Real Madridtól hívtak, a kezembe nyomtak egy csekket, és azt mondták, annyi nullát írok rá, amennyit csak akarok" – mondta Platini.
A fellebbviteli bizottság elutasította Platini fellebbezését, így nem indulhatott a FIFA elnöki székéért, amit később Gianni Infantino szerzett meg.
2015 novemberében Thibaut d'Ales, Michel Platini ügyvédje elmondta, a FIFA etikai bizottsága a maximálisan kiszabható büntetést, azaz életre szóló eltiltást kért az UEFA elnökére. Végül Blattert és Platinit is nyolc évre tiltották el minden, futballal kapcsolatos tevékenységtől. 2016 májusában a nemzetközi Sportdöntőbíróság végül négy évre csökkentette Michel Platini eltiltását. A francia sportvezető a döntést követően lemondott posztjáról.
Michel Platini nagy bajban van FORRÁS: DPA PICTURE-ALLIANCE/AFP/USAGE WORLDWIDE/PATRICK SEEGER
Platini nem várta tétlenül a fejleményeket, feljelentést tett, mert úgy véli, a FIFA-n belüli konspiráció áldozata lett, a nemzetközi szövetségnél néhányan azt szerették volna elérni, hogy ne indulhasson az elnökválasztáson. 2016 szeptemberében Platini még elment az UEFA kongresszusára, ahol könnyek között búcsúzott, majd később a szlovén Ceferint megválasztották az utódjának. Platini azóta is harcol az igazáért, jogi úton csatározik, jogtalannak tartják a szerinte jogos kétmilliós kifizetést. Itt tartottunk, amikor jött a keddi hír, hogy a francia hatóságok őrizetbe vették Michel Platinit a 2022-es katari világbajnoksággal összefüggő ügyek miatt. A 2018-as és a 2022-es vb-helyszíneket megszavazó egykori FIFA-végrehajtóbizottság 22 akkori tagjából ma 10 tölti vagy örökös, vagy határozott idejű eltiltását korrupció és/vagy vesztegetés miatt. Hogy Platinivel mi lesz, azt ma még senki nem tudja, de az ügy eddigi történéseit figyelembe véve nem zárhatunk ki újabb fordulatokat.
Forrás: Origó/MÁRVÁNYI PÉTER (2019.06.18. 20:12)
-------------------------------------------------------------------------------------------------
Kapcsolódó cikkek:
A világ legnagyobb hatalmú szervezete, de miért a legkorruptabb?
https://hvg.hu/gazdasag/20190619_fifa_foci_katar_vb_sport_platini_korrupcio
________________________________________________________
A szerkesztő megjegyzése: RESPECT?
Archívum
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Közösségi tér archívum
- 2023.11.07. Migráns terror Magyarország déli határánál
- 2023.08.06. Egy repülőgép és 644 darumadár
- 2023.06.14. Elhunyt Henri Boulad egyiptomi jezsuita szerzetes
- 2023.04.16. Jakobinus módszerek a XXI. században
- 2023.02.13. Mi lesz veled Európa?
- 2022.12.12. Küzdelem a szennyárral (Dr. Kerényi Lajos SchP)
- 2022.09.23. A demokrácia célkeresztjében
- 2022.07.07. Kövér László - A gonosz történelmi koronként újabb és újabb formát öltve tér vissza
- 2022.06.14. Az öreg labrador
- 2022.04.11. A költészet napja – József Attila születésnapjának köszöntése