Tiszta Forrás
2023. október 01.   
Névnap: Malvin, Teréz

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Reggeli imádság ~ ~ ~ ~ ~ A felvirradt új nap reggelén először is hozzád emelem föl elmémet és szívemet kegyes mennyei Atyám, és leborulva köszönöm meg neked azokat az adományokat, melyekben gondviselő jóságod mindez ideig részesített. Különösen pedig hálát adok neked azért a nagy kegyelmedért, hogy az elmúlt éjjel atyai szeretettel őrködtél fölöttem, megőriztél minden bajtól, és testem lelkem épségét sértetlenül megtartottad. De midőn e jótéteményeidért alázatos lélekkel köszönetet mondok, egyszersmind új kegyelmeket is kérek tőled, jóságos Istenem. Add szent malasztodat, hogy a mai napot jámborságban, lelki tisztaságban s istenfélelemben tölthessem, és szent parancsaid megtartása által szeretetedre állandóan méltó lehessek. Jézus áldott anyja, boldogságos Szűz Mária, szent őrangyalom, Istennek minden szentei és különösen te, dicső védőszentem, fogadjatok engem ma ismét hathatós pártfogástokba, imádkozzatok érettem, s óvjátok meg testemet és lelkemet minden veszedelemtől. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen. ~ ~ ~ ~

Jelen van

0 felhasználó
19 látogató

Látogatások

- ma: 39
- tegnap: 103
2021.07.22. 22:10 JóB
Hozzászólások: 0

Durva átverés - booking.com módra

Durva átverés - booking.com módra

Görögországban derült ki, hogy nem is létezik az apartman, amit lefoglalt a magyar házaspár.

 

Nem értek véget a görögországi nyaraláson pórul járt magyar házaspár megpróbáltatásai. Bár visszakapták a nem létező szállásukért befizetett pénzüket, az őket ért kárt egyelőre nem hajlandó megtéríteni a booking.com internetes oldal.

Szilvia és András még júniusban utazott el a görögországi Artemidára, ahol kiderült, a booking.com-on lefoglalt apartmanjuk nem létezik.

 

Mint azt a Ripost megírta, fárasztó keresgélés után találtak ugyan másik szállást, ám az jóval drágább volt az eredetinél, az egyéb extra kiadásaikról nem is beszélve. Ráadásul hiába reklamálnak a szállásfoglaló portálnál, a pár két hónapja fut a pénze után.

Hetek óta nem reagálnak a reklamációra

Még az első görög éjszaka során e-mailben panaszt tett a pár a booking.com felé, ám miután kint tartózkodásuk során nem érkezett válasz a cégtől, újra jelentkeztek.

„Miután hazaérkeztünk a nyaralásból, első dolgunk volt, hogy újabb panaszt tegyünk a booking.com-nál. Többször próbáltuk telefonon elérni őket, e-mail-t is küldtünk, de nem reagáltak a panaszunkra. Hetek múlva sikerült csak elérni az egyik ügyintézőjüket. Ő azt mondta, annyira kevesen vannak, hogy még az e-mail-ünkig sem jutottak el.

A házaspár ezt az egy, de jóval drágább szállást találta hirtelen
Fotó: Ripost / olvasói fotó

 Az volt az első kérdése, miért nem írtunk nekik rögtön email-t, még aznap este, amikor kiderült, hogy nem létezik a lefoglalt szállás? Miközben mi hívtuk őket, de nem vette fel senki a telefont és az e-mail-ünkre sem reagáltak. Elmondása szerint az ilyen esetekben csekély az esély rá, hogy a károsult visszakapja a pénzét, hiszen a szállástulajdonosok szándékosan nem jelentik le, ha már nem elérhető az apartmanjuk, mivel így megkapják a foglalás árát. Mi viszont ebbe nem nyugodtunk bele.

 

Arra kértük, kérjék el a partnerüktől, azaz az apartman tulajdonosától a bejelentkező lapot. Azon ugyanis kötelező feltüntetni mindenkinek az adatát. Ha az én adataimat rá is tudták írni a bejelentkező lapra a foglalásról leolvasva, a férjemét nem tudhatták”

– magyarázta Szilvia.

 

Nem fizették ki a többletkiadásaikat

Ezek után a booking.com bekérte a házaspár plusz kiadásairól szóló számláit, amit a pár el is küldött nekik. Ez alapján végül visszautalták nekik az eredeti szállásuk árát, ami 450 euró volt és felajánlottak további 70 eurót a kellemetlenségeikért.

 

„Mi ezt nem fogadtuk el. Ennél ugyanis jóval nagyobb többletkiadásunk volt. Csak a hotelszoba ára, ahol kényszerűségből az első éjszakát kellett eltöltenünk, 120 euró volt. Utána ugyan találtunk ennél olcsóbb szállást, de az is többe került, mint az eredetileg kinézett apartman.

 

Így a kettő közötti különbözetet is ki kellene fizetniük. Ott van még a taxiköltségünk, kilométereket tettünk meg feleslegesen egy nem létező szállást keresve. Nem beszélve a stresszről és idegeskedésről, amit akkor és azóta is el kell viselnünk a booking.com miatt. Egyébként a booking.com oldalán a szóban forgó apartman még két nappal a panaszlevelünk után is foglalható volt. Az alatt az idő alatt más is lefoglalhatta azt az apartmant és hozzánk hasonlóan pórul járhatott” – véli Szilvia.

 

A pár az internetes szállásfoglaló portál 70 eurós kártérítési ajánlata óta több alkalommal is hívta a céget, sikertelenül, ráadásul az e-mail-jeikre sem válaszoltak. Szilviáék most azt fontolgatják, hogy feljelentést tesznek a cég ellen.

 

Nem ez az első panasz a booking.com-mal szemben

Korábban a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2,5 milliárd forintos bírságot szabott ki a booking.com üzemeltetőjére és eltiltotta a holland vállalatot az agresszív, sürgető értékesítési módszereinek folytatásától. „A versenyhatóság döntése értelmében a booking.com B.V. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a fogyasztókkal szemben azzal, hogy többek között megtévesztően hirdette egyes szálláshelyeit ingyenes lemondási lehetőséggel, valamint agresszív, pszichés nyomással késztett mihamarabbi foglalásra” – adta hírül tavaly áprilisban a Gazdasági Versenyhivatal.

Idén pedig a Holland Adatvédelmi Hatóság, az AP rótt ki 475 ezer eurós (170 millió forint) bírságot a szállásfoglaló oldalra, mivel az előírt 72 órán túl jelentett be egy adatvédelmi incidenst.

Forrás: BAON 2021. 07. 22. 19:15

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás