Oloffson Károly Placid Rákosszentmihályon született, 1916. december 23-án. Középiskoláját a Budapesti Bencés Reálgimnáziumban végezte. Érettségi után 1933-ban belépett a pannonhalmi bencés rendbe. A teológiát Pannonhalmán végezte, magyar–német bölcseleti tanári diplomáját Pannonhalmán, Münchenben és Budapesten szerezte meg. 1940-ben doktorált a budapesti Pázmány Péter Egyetemen magyar irodalomból.

1939-ben szentelték pappá Szombathelyen. Utána egy évig káplán volt Győrszentivánban, majd egy évig tábori lelkész a komáromi és az érsekújvári hadikórházban. Ezt követően a soproni, a pápai és a budapesti bencés gimnáziumokban tanított.

1946 tavaszán aztán letartóztatták. Előbb az Andrássy út 60.-ban, majd a Markó utcai börtönbe került, majd a megszálló szovjet hadsereg budapesti hadbírósága több év kényszermunkára ítélte a Szovjetunióban levő politikai foglyok számára készült Gulág rabtelepeken.

Hálaadó szentmise Placid atya 100. születésnapján a budapesti Szent Imre-templomban

Ő maga így írt arról az időszakról: „Amikor az ítélet után a Szovjetunióba vittek, egy vagonban harmincketten voltunk. Tizenhárom napig fel sem tudtunk állni, de rajtam akkor olyan szörnyű fáradtság uralkodott, hogy alig tudtam imádkozni is!

Nem gondoltam arra, hogy felajánljam valamire ezt a keresztet. Később aztán nagyon-nagyon kértem Jézust, hogy tanítson meg keresztet hordozni.

(...) Emberileg lehetett volna a fogságomban is arra gondolni, hogy én most Jézusnak segítek a kereszthordozásban, de ez nem jutott eszembe. Viszont egyre inkább segítettünk egymásnak fizikailag és lelkileg is. Bennem akkor született meg a tudat, hogy mint lelkipásztornak, nem szabad összeroppannom, mert az a kereszténység csődjét jelentené! Nagyon össze kellett szednem magamat, hogy ne csak magamban tudjam tartani a megmaradás lelkét, hanem fogolytársaimban is.

Rá kellett jönnöm, hogy ott, akkor ez volt a hivatásom. Ezért küldött engem oda a jó Isten, és ez óriási erőt jelentett.”

Hálaadó szentmise Placid atya 100. születésnapján a budapesti Szent Imre-templomban

1955. november 25-én térhetett haza, Pannonhalmán viszont nem kapott lakhatási engedélyt, édesanyjával élt Budapesten. Két éven át fűrészgéppel dolgozott betanított munkásként, majd kórházi mosodavezető lett. Innen is ment nyugdíjba húsz évvel később,1977. június 1-jén.

Mindeközben azonban, nem feladva a megszentelt, Istennek felajánlott életet, amikor csak lehetősége nyílt, triduumokat, lelkigyakorlatokat tartott számos helyen az országban, sőt Pozsonyba, Kárpátaljára és Csíksomlyóra is eljutott. Később a budai Szent Imre-templomban kisegítő lelkészként lelkipásztorkodott.

„Jézus mindig az Isten akaratát tanította – üzeni nekünk ma is Placid atya. – Amit nekünk tennünk kell! Mégpedig minden kompromisszum, minden mellébeszélés vagy magyarázkodás nélkül.

Az Ő tanítása elől nem lehet a megszokottba, a kényelembe, az önámításba menekülni. Ő mindenképpen döntést kíván.”

„Hogy föladjuk görcsös ragaszkodásunkat önmagunkhoz. Hogy rájöjjünk, önzésünk visz mindig a bajba. Jézus viszont éppen életünk megoldását hirdeti: az evangéliumot, az Örömhírt.

Válasszuk tehát önzésünk bilincsei helyett az evangélium szabadságát. Ezt kell meghallanunk Jézustól, mert nem egyszer éppen fordítva gondoljuk.”

Placid atya búcsúztatása 2017 január 26-án a budai ciszterci Szent Imre-templomban

Oloffson Károly Placid OSB életének 101., szerzetességének 84., áldozópapságának 78. évében, a betegek szentségével megerősítve, 2017. január 15-én hunyt el.  Több százan vettek tőle búcsút és rótták le kegyeletüket a koporsójánál 2017 január 26-án, a budai ciszterci Szent Imre-templomban. Életével tanított, emberi tartásra nevelt.

Az idézetek forrása: Oloffson Placid OSB: Imádságos könyvem

Fotó: Merényi Zita; Lambert Attila      Magyar Kurír