Az öreg labrador

MIKOR A KISFIÚ MEGTUDTA A SZÖRNYŰ HÍRT KUTYUSÁRÓL, KIMONDTA AZT, AMIT CSAK NAGYON KEVESEN MERNEK!

Mikor az apa meg a kisfia elvitték az állatorvoshoz kivizsgálásra a kedvencüket, Mollyt, az öreg labradort, már rosszat sejtettek. A gyerek nagyon szerette

a kutyát, alig akarta beengedni a vizsgálóba…

A kivizsgálás sajnos lesújtó eredményt hozott: kiderült, hogy a kutya nem csak idős, hanem egy súlyos, gyógyíthatatlan betegség is megtámadta.

A doktor nehéz szívvel azt javasolta az apának, hogy ha igazán jót akarnak Mollynak, akkor ne hagyják őt szenvedni, altassák el…

Az édesapa és az orvos közösen próbálták elmondani a kisfiúnak a szörnyű hírt. Mikor a kissrác megtudta, mi lesz Mollyval, meglepetten látták, hogy nem

kiabál, nem sír, csak tágra nyílt szemmel ül szótlanul, Molly kopott bőrpórázát markolászva…

Percek teltek el így, aztán a kisfiú végre megszólalt, és csak annyit kért, hadd ölelhesse még egyszer magához Mollyt. Miután a kisfiú némán elbúcsúzott kutyusától, kimentek a rendelőből, hagyták, hogy az állatorvos beadja Mollynak a végzetes altatóinjekciót.

Miközben a rendelő előtt várakoztak, az apa igencsak zavarban volt, átölelte gyermekét, nem tudta, milyen vigasztaló szavakat mondhatna most neki. Valami olyasfélét mormogott, hogy most megy el szegény az örök vadászmezőkre, és hát ez a dolgok rendje…

A kisfiú még ekkor sem sírt. Sőt! Kimondta azt, amire csak nagyon kevesen jönnek rá:

- Tudod, apa miért élnek rövidebb ideig a kutyák, mint mi?

- Na miért? - kérdezte az apa.

- Hát, te mondtad, hogy azért születünk a földre, hogy megtanuljunk igazán, szívből szeretni. De a kutyáknak nem kell olyan sok idő, mint az embernek, mert ők már tudnak…