Tiszta Forrás
2022. december 03.   
Névnap: Ferenc, Olívia

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Jelen van

0 felhasználó
39 látogató

Látogatások

- ma: 174
- tegnap: 125
2022.07.07. 07:40 JóB
Hozzászólások: 0

Kövér László - A gonosz történelmi koronként újabb és újabb formát öltve tér vissza

Kövér László - A gonosz történelmi koronként újabb és újabb formát öltve tér vissza

 

Rajzfilmrajzoló akart lenni, megragadta a Titanic története, de vonzották az indiános könyvek is, szorít a Paksnak és Ádám Martinnak, s volt a Magyar Narancs felelős kiadója is.
Életútinterjú és a magyar történelem értelmezése Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével!
 

 

***

 

A Kövér Lászlóval készült interjúnkból megtudhatják:

- Mi akart lenni gyerekként?
- Hogyan emlékszik vissza a rendszerváltásra?
- Mi a legnagyobb bűne Kádár Jánosnak?
- Milyen érzés volt, hogy a Fidesz és az SZDSZ közös jelöltjeként lett parlamenti képviselő Pápán?
- Soros György tényleg a patás ördög?
- Meglepte-e a negyedik kétharmad? Mi az a Titanic-frakció?
- Mit kíván Gyurcsány Ferencnek?
- Miért mondta, hogy Zelenszkij pszichés problémákkal küzd?
- Putyin megáll-e Ukrajnánál vagy kísérletet tesz a keleti blokk visszaállítására?
- Kit tart a legnagyobb formátumú magyar történelmi személyiségnek?

***

 

GYERMEKKOR

Pápán, egy komoly történelmi hagyományokkal bíró városban nőtt fel. Milyen volt gyereknek lenni a Bakony alján?

Nagyon jó. Pápának történelmi levegője van, ami belém ívódott. Amikor elmentünk a Március 15. téren Petőfi Sándor és Jókai Mór szobra előtt, még nem tudtam olvasni, de anyukám felolvasta milyen idézetek állnak a szobrok talapzatán. Onnantól ösztönösen éreztem, hogy különleges helyen élünk. Mezőváros volt valaha, és a központtól másfél kilométerre már falusi környezetben éltek az emberek, tehenet tartottak, disznókat, szárnyas jószágot. Apai nagyszüleim is ott laktak, a Malom utcában, ami az akkor már a bauxitbányászat miatt kiapadóban lévő Tapolca fölötti fahídban végződött. Három utcára a rét kezdődött, ahol fociztunk.

Volt olyan tanára Pápán, aki különösen nagy hatást gyakorolt önre?

Fontos, hogy a diák értékes útravalót kapjon a tanáraitól, olyan értékrendet, gondolatokat, amelyek valóban elkísérik az életben. Én sok ilyen értékes gondolatot kaptam. A sok kiváló tanáregyéniség közül Szabó István tanár urat említeném név szerint is. Osztályfőnököm volt a gimnáziumban, magyart tanított. Bereményi Géza Magyar Copperfield című önéletrajzi ihletésű regényében is feltűnik az alakja. Nem véletlen, hogy éppen neki köszönhetjük, hogy a Levél nővéremnek című lemez révén

korán csatlakozhattunk a Cseh Tamás-Bereményi Géza kettős rajongótáborához.

1956 után született három évvel. Mikor tudatosult önben, hogy volt itt egy forradalom, amit elhallgatnak?

Édesapám 1956-ban, a forradalom idején Újpesten volt katona, teherautóvezetőként szolgált. Két évre hívták be, de menetközben felemelték a szolgálati időt három évre, és még erre is rá kellett húznia. Sokat mesélt azokról a napokról. Nem keveredtek bele a harcokba, de egy alkalommal, amikor ellátmányt vételeztek, arra értek vissza, hogy az oroszok félig szétlőtték a laktanyát. Ekkor öntevékenyen leszerelték magukat, és elindultak haza.

Amikor a felnőttek egymás közt erről beszéltek, az ellenforradalom szó sosem hangzott el,

és a jó érzésű gimnáziumi történelemtanárok a negyedik osztályos anyagot úgy adták le, hogy azt mondták, mindenki olvassa el otthon a tankönyvben az 1956-ról szóló részt. Úgy is tudták, senki nem fogja megtenni. Később, egyetemistaként tudatosult bennem, hogy amikor megszülettem 1959-ben, abban az évben végezték ki 18 éves korában Mansfeld Pétert, a pesti srácok egyikét. Nyomasztó felismerés volt.

Gyerekként milyen hivatás vonzotta?

Rajzfilmrajzoló akartam lenni.

Honnan jött a motiváció?

Kisgyerekként vasárnaponként mindig vártam a Foxi Maxit, talán emiatt. Később hajómérnök akartam lenni, miután láttam egy Titanic témájú filmet és nagyon megragadott. Aztán jött az indiános könyvek korszaka, ettől kezdve pedig néprajzkutatónak készültem. Később tudtam, hogy nem így lesz; de azért, hogy békén hagyjanak a felnőttek a kérdéseikkel, hogy mi leszek, ha nagy leszek, mindig azt válaszoltam: néprajzkutató. A történelem és a magyar különösen érdekelt, a tanári pálya viszont akkoriban nem vonzott, pedig

mai fejjel elgondolva, talán egész jó tanár lehetett volna belőlem.

Végül az anyukám munkatársa, látva a tanácstalanságomat, azt mondta, jelentkezzem jogra, még akármi is lehetek. Akármi is lettem...

Az apai nagypapája asztalos volt. Hogyan őrzi az emlékezetében?

Máig érzem a fa illatát az orromban, ha a nagypapára gondolok. Ha nem szellemi foglalkozású ember lett volna belőlem, biztosan asztalosnak állok. Sokat időztem náluk, de igaztalan lenne, ha nem beszélnénk az anyai nagypapámról is, akinél kevesebbet voltam kiadva nyaranta, de megvolt az oka. Ő még a II. világháború előtt tisztes kispolgári egzisztenciát küzdött ki magának. Két autója volt, az egyikkel taxizott, a másikat bérbe adta. Aztán jött 1945 és a kommunisták, akik tönkretették. Egy szoba-konyhás lakásban éltek, a vizet a kerti csapból kellett behordani. Az anyai nagypapa a fronton is járt, bár a hadifogságot megúszta.

Az édesapja milyen szellemi útravalót adott önnek?

Édesapám lakatosként kezdett, és úgy is ment nyugdíjba. Nyolc éven át „maszek” volt, ha ez a szó még megfejthető az olvasóknak, aztán anyám kérésére visszaadta az iparengedélyét.

Miért?

Mert édesanyám beláttatta vele, ha nem megy vissza állami alkalmazásba, engem hátrány érhet az egyetemi felvételinél. Mert ha maszek, akkor én nem munkásszármazásúnak számítok, hanem „egyébnek”, és esetleg úgy járok, mint ő, akit „osztályidegenként” helyhiányra hivatkozva utasítottak el a tanárképző főiskolára való jelentkezéskor.

Édesapámnak tíz kérdésből kilencben döntő szava volt, de anyám érvelését szó nélkül elfogadta,

és visszament az állami szektorba. Vele bármikor hosszabban beszélgettem a világ dolgairól, mindig a család fontosságát hangsúlyozta ki.

Pápán született, ott volt gyerek Gyurcsány Ferenc is. Emlékszik rá vagy csak később, a politikai pályán találkoztak?

Az iskolában, főleg a gimnáziumban, a fiúk logikus módon a felsőbb osztályos fiúkat és az alsóbb osztályos lányokat ismerték. Az alsóbb osztályos fiúk érdektelenek voltak, így Gyurcsány Ferenc is… Tudtam, hogy létezik egy ilyen nevű gyerek, mivel a szomszéd kislánynak osztálytársa volt.

Ugyancsak Pápán tanult Petőfi Sándor, Jókai Mór és Deák Ferenc is. Hármójuk közül kit érez a legközelebb önhöz?

Petőfi Sándor korszakos zseni volt, az irodalmi életműve és a történelmi helytállása is különlegessé teszi.

Petőfi Sándor megítélése a helyén van?

Látszólag igen. Fogalom a neve, de sokszor úgy érzem, inkább a megszokás tartja a legismertebb irodalmi személyiségek sorában, mint az értő tisztelet, holott nehéz szavakba önteni az emberi nagyságát és költészetének jelentőségét.

Olvastam, hogy gyerekként a Vasas focicsapatába szeretett bele, ahol Mészöly és Farkas János is játszott. Miért pont a Vasas?

Magam is nehezen tudok rá magyarázatot találni, hiszen a környezetemben élő felnőttek nyolcvan százaléka a Fradinak drukkolt akkoriban, apám pedig az Újpestnek. Logikusnak tűnt, hogy én is Újpest-szurkoló legyek, de arra gyanakszom, hogy első futballélményként láthattam a tévében az 1966-os angliai világbajnokságon a 3:1-es magyar győzelmet hozó brazilok elleni mérkőzést. Láttam azt a pompás gólt is, amit a Vasas játékosa, Farkas Jancsi lőtt a braziloknak, és láttam Mészölyt állni a vártán a felkötött, sérült karjával. Később aztán nagyon szerettem a Mészáros Bubuval, Izsóval, Váradival felálló Vasast is, és nagyon örülök, hogy a csapat ismét visszakerült az NB I-be. A jó focit szerettem mindig is, lenyűgözött például a nyolcvanas években a Verebes József edzette Rába ETO.

Az elmúlt idényben a Paksnak és azon belül Ádám Martinnak drukkoltam.

Bebizonyították, hogy csak magyar játékosokkal is lehet élvezhető, nézhető csapatot összerakni. Remélem, a Vasas is követi a paksi modellt.

 

 

 

KÖZÉLET

1988-ban ott volt a Fidesz megalakulásánál, sőt, az egyes számú pártkönyv is az öné. Nagy becsben őrzi?

Sokáig nem volt tagkönyvünk, mint ahogy, bár több ezer éves az írásbeliség, a Fidesz elnökségi üléseiről sem szokott jegyzőkönyv készülni.

Így legalább sosem szivároghatott ki semmi, nem úgy, mint más pártok üléseiről.

A tagkönyv ma már nem virtuális, és nagyon megtisztelő, hogy én kaphattam meg az egyes számút.

A Fidesz megalakulásáról 1988-ban a közvélemény is értesülhetett, hiszen április elején több újság is megírta, hogy „fiatal értelmiségiek és egyetemi hallgatók egy csoportja törvényellenes szervezet létrehozását kezdeményezte.” Öt nevet említettek, önt és Orbán Viktort is. Mit érzett, mikor elolvasta a cikket?

Amikor a közlemény megjelent, én már bent jártam a csepeli rendőrségen, szerencsére ki is jöttem. A rendőrségen közölték velem, velünk, hogy rendőrhatósági figyelmeztetésben részesítenek bennünket. Emlékszem, apósom azonnal indult Zalából Pestre, hogy elmondja a feleségemnek, ha szökni kell, a jugoszláv határnál át tud segíteni bennünket. Régi reflex 1988-ban… Amúgy ő szintén gépkocsivezetőként szolgált a fővárosban a forradalom alatt.

Utólag nézve, volt okuk a félelemre?

Akkoriban

egy rendőrségi idézésen nem mulatott őszintén az ember,

de amikor kijöttem anélkül, hogy megvertek volna, úgy éreztem, van némi esély, hogy megússzuk.

 

 

Az a bizonyos rendőrségi közlemény... Fotó: Arcanum/Népszava

 

Volt olyan pont a rendszerváltás környékén, amikor úgy érezte, akár börtönbe is kerülhetnek az ellenzékiek?

Rá néhány hétre az ügyészségre is behívtak hét embert, köztünk engem és a miniszterelnök urat is, úgymond elbeszélgetésre. Benne volt a levegőben, hogy a sorsunk össze van kötve a reformok kimenetelével. Az egyetemi oktatóink, akik párttagként rendelkeztek információkkal, azt mondták, a májusi pártértekezlet dönti el a sorsunkat. Ha a reformerek nyernek, akármi is történhet, ellenben, ha a régi vonal marad, akkor valószínűleg börtönbe kerülünk. Ezt úgy mondták, mint eldöntött tényt.

Én pedig ott álltam a feleségemmel és az egy hónapos kisfiammal…

De mivel jogot végeztünk, átnéztük a büntető törvénykönyvet, és arra jutottunk, ha betartják a törvényeket, akkor egy „kedélyes” tényállás, az egyesülési joggal való visszaélés alapján maximum egy évet kaphatunk.

Mi a legnagyobb bűne Kádár Jánosnak?

Az, hogy hazaáruló volt. Ennél nagyobb bűn nincs. A Kádár-rendszer legnagyobb bűne pedig az, hogy morálisan és mentálisan csaknem végzetesen megtörték a magyar társadalmat az 1956-os forradalom után. Mindenkiből prolit akartak csinálni, ami – a félreértést elkerülendő – nem szociális státusz, hanem mentális állapot.

Ma is érezni a Kádár-rendszer hatását?

A reflexekben talán igen. 2004. december 5-ében egyértelműen benne volt. A világ látszólag óriásit változott, de akik totális hatalomra törnek benne, azoknak ma is a tulajdon nélküli, önértékelési képességétől és önbecsülésétől megfosztott, kulturálisan lefelé nivellált tömeg az eszményük.

1989 októberétől 1990 júliusáig a Magyar Narancs felelős kiadója volt. Mit szól az újság azóta befutott pályaívéhez?

Hamar kiderült, hogy egy párt szempontjai eltérhetnek egy szerkesztőség szempontjaitól. Miután egyre több konfliktus lett a szerkesztőség tagjaival, akik egyébként is az én értékrendemtől jelentősen távol eső világot képviseltek, jogilag és politikailag sem maradt más megoldás, mint hogy elváljanak az útjaink. Ehhez képest, hosszú ideig még a Fidesz lapjaként könyvelték el az újságot, a szerkesztőség pedig mindezt igyekezett kihasználni, pedig akkor már régen nem értünk, hanem ellenünk dolgoztak.

1990-ben a Fidesz és az SZDSZ közös jelöltjeként lett parlamenti képviselő Pápán. Erre mondják, hogy történelmi szükségszerűség volt?

Az országban

a Fidesz volt az első ellenzéki politikai szervezet a rendszerváltozás kezdetén,

a Fidesz pápai csoportja pedig az első ellenzéki szerveződés volt Veszprém megyében. Mi nyújtottunk segítséget például a városban az MDF és az SZDSZ megalakulásához is. Az SZDSZ antikommunista pártként indult, semmi baj nem volt velük akkor – nem úgy később –, így nem éreztük problémának, amikor felajánlották, hogy közös jelöltként is örömmel támogatják az indulásomat.   

„Ma sem gondolom természetesen, hogy Soros György maga a patás ördög. Nem, ő csak az egyik küldötte a sok közül.” Ezt ki mondta?

Bizonyára én.

Változott a véleménye?

Nem, csak mélyebbé vált a meggyőződésem: ami ma a világban „progressziónak” becézi magát, nem egy ideológiai mozgalom vagy politikai oldal. Ezek sátánisták. Minden, ami a világban valaha gonosz volt, történelmi koronként újabb és újabb formát öltve visszatér: most éppen általuk.

 

 

 

 

NAPI POLITIKA

Meglepte, hogy a Fidesz-KDNP simán, ismét kétharmaddal nyert a választáson?

Igen, dacára annak, hogy januártól kezdve kiolvasható volt a számokból a kétharmados győzelem lehetősége.

Ki volt a legoptimistább a Fidesz szűk vezetésében?

Nem én, mivel a Titanic-frakciónak vagyok az utolsó mohikánja,

s most is a visszafogottságot képviseltem.

Mit rejt ez a bizonyos Titanic-frakció kifejezés?

Az 1994-es választást megelőzően egekben volt a Fidesz népszerűsége, emlékszem, a Gallup 1992-ben például 50 százalék felett mérte a Fideszt. Rockenbauer Zoltánnal és Áder Jánossal alkottuk a mások által csak Titanic-frakciónak nevezett csoportot, mivel próbáltuk visszarángatni az általános lelkesedést a realitás talajára. Az élet bennünket igazolt, mert ha két héttel később van a választás 1994-ben, be sem jutunk a parlamentbe, az 52 százalékról 7 százaléknál landoltunk.

Arról mi a véleménye, hogy többek szerint addig fog nyerni a Fidesz, amíg Gyurcsány Ferenc vissza nem vonul a politikától?

Isten éltesse Gyurcsány Ferencet erőben, jó egészségben,

hosszú-hosszú ciklusokon át, az ellenzék vezéreként.

Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban, azt mondta, Zelenszkij pszichés problémákkal küzd. Miért volt fontos mindezt kimondani?

Meglehet, fogalmazhattam volna óvatosabban is, de úgy éreztem, nem kellene szó nélkül hagyni, hogy miközben a magyar emberek, a kormány, a jótékonysági szervezetek mindent megtesznek annak érdekében, hogy a háború elől menekülő ukránokat segítsék, az ukrán vezetés olyan hangnemben sértegette a magyar állami vezetést, amit nem lehetett volna tenni. Aki bajában mások segítségére szorul, az kérni szokott, és a segítséget megköszönni, nem pedig parancsolgatni és sértegetni azokat, akiktől segítséget remél. Magyarország mindig is Ukrajna elkötelezett támogatója volt. Mi elsők között ismertük el a függetlenségüket, elsőként kötöttünk velük alapszerződést. Mi voltunk a leghangosabbak, hogy az EU oldja fel az ukránok vízumkötelezettségét. Ehhez képest villámcsapásként ért minket, hogy válaszul nyakunkba vágták az ukrajnai magyarokat jogaikból kisemmiző oktatási és nyelvtörvényt. Az ön által említett nyilatkozatom óta a helyzet már javult, Zelenszkij elnök úr köszönetet mondott a magyar miniszterelnöknek.

Sokan azzal riogatják az embereket, hogy Putyin nem áll meg Ukrajnában, a végső cél annak a blokknak a visszaállítása, amely ellen már ön is harcolt 1988-tól a Fidesz tagjaként. Lát erre esélyt?

Az egyetemi éveim élményei közé tartozik az Európa Kiadó zenekar. Nekik volt egy dalszövegük, amely így kezdődött: „Vénemberek játszadoznak, és az Isten nem figyel. Megmaradtunk egymásnak, de senki nem tárgyal senkivel.” A hidegháború akkori szakaszának életérzését fogalmazták meg, és nem gondoltam volna, hogy majd’ negyven év múltán újra fel kell idézzük. Ferenc pápával szólva: ez egy kiprovokált háború, ami akkor is igaz, ha Oroszország agresszióját ez nem menti. Ennek a háborúnak a kiszemelt áldozata pedig Európa, amit így – talán egyszer és mindenkorra – le lehet választani az energia- és nyersanyagforrásként, felvevőpiacként és a hatalmas ázsiai gazdasági térséghez összekötő kapocsként természetes partnerül kínálkozó Oroszországról. Az oroszok, az ukrán elnök, Európa héjái és azok is, akik éppen csak gyávaságból tátognak a háborús kórusban – mind hozzák a szerepüket egy mások által írt színműben, ami inkább hasonlít egy abszurd drámára, mint egy shakespeare-i tragédiára. Mellesleg mintha törést látnék az érvelések logikájában:

ha az orosz hadsereg legyőzése csupán azon múlik, hogy kap-e a Nyugattól elég fegyvert Ukrajna, akkor ez az orosz hadsereg bajosan birkózna meg a NATO haderejével Berlin felé menet.

Ön szerint mi hozhatná el a véres háborúban a békét?

Leginkább az, ha a béke lehetőségeiről kezdenénk el beszélni, nem pedig arról, hogy ki hogyan nyerheti meg a háborút. Egyesek már az atomfegyverek esetleges bevetéséről is úgy beszélnek, mint akik most lógtak ki a zárt intézet kerítésén. A mostani helyzet egyenes következménye annak, hogy sem az első, sem a második világháborút, sem pedig a hidegháborút nem sikerült igazi békekötéssel lezárni – a béke ugyanis valóban több, mint a fegyverszünet.

Mit szól hozzá, hogy lemondott a Jobbik elnöki székéről Jakab Péter?

Hogy mondta, kicsoda?

Hiányozna, ha frakcióvezetőként is lemondana?

A pártja sem hiányzik senkinek, nemhogy ő.

 

TÖRTÉNELEM

Kit tart a legnagyobb formátumú magyar történelmi személyiségnek?

A történelmi személyiségeink tárháza olyan gazdag, hogy érdemes megállni Szent Istvánnál, hiszen ő az origó, a mérce, és hozzá lehet mérni mások teljesítményét.

De például II. Rákóczi Ferencnél tisztább államférfit nehéz lenne találni.

Ki az, a magyar történelmi személyiségek közül, aki a legnagyobb kárt okozta az országnak?

Károlyi Mihály.

Miért ő?

Egy tragikusan kisszerű kor terméke. Ha a tehetségtelenség, a nemzetárulás és a jellemtelenség találkozik, akkor az pusztító tud lenni. Mint az ő esetében is. Szétverte a magyar államot, amelynek aztán Trianon lett a következménye. Aggasztó, hogy manapság milyen sok „kis Károlyi Mihály” rohangászik Európában.

Valóban balsors veri a magyart vagy mi is tehetünk arról, hogy ennyire viszontagságosan alakult a történelmünk?

Van egy olyan sora is a Himnuszunknak, hogy „Hajh, de bűneink miatt gyúlt harag kebledben”. A történelmi bűneink tehát vastagon benne vannak abban, amit balsorsnak nevezünk. Persze, mi is csak annyira vagyunk bűnösök, „akár a többi nép”.

A Trianon okozta sebek begyógyulhatnak egyszer, vagy még sok-sok generáció magán viseli majd a nyomait?

A rendszerváltozás után Magyarország azt a demokratikus ajánlatot tette az utódállamoknak, hogy nem vitatja a Trianonban meghúzott határok jogosultságát, és a kölcsönös tiszteleten és előnyökön nyugvó együttműködést kínál, viszont azt reméli, ha már demokrácia köszöntött ezekre az országokra, akkor a demokratikus szabadságjogok teljessége jegyében megadják a jogokat az ott élő magyaroknak, hogy megtarthassák nemzeti önazonosságukat. Mi, a magunk részéről egyre keserűbb szájízzel,

de türelmesen várjuk, mikor érik meg a felismerés ezeknek az államoknak a vezető rétegében,

hogy méltányosnak kellene lenni egymással szemben. Trianon sebei akkor fognak begyógyulni, ha ugyanolyan természetes lesz Nagyváradon magyarnak lenni, mint Debrecenben.

 

 
 

A ledöntött Sztálin-szobor feje 1956-ban. Fotó: Fortepan/Hofbauer Róbert

 

1956 és a forradalom a helyére került az idők során vagy lenne még tennivaló?

Ötvenhat túl közel van, bár sajnálatos módon az élet törvényszerűsége okán szinte már el is távoztak azok, akik felnőtt fejjel aktív szereplői voltak. Lassan valódi történelemmé válik 1956, és a távolodás tárgyilagosabb megítélésre ad lehetőséget. Ugyanakkor ez nem kell, hogy egyfajta deheroizálással járjon együtt. Ellenkezőleg: szerintem abban a tekintetben nincs a helyén – és ezt a történetírásnak kell helyre tenni –, hogy talán sorsszerűen esik egybe két történelmi dátum utolsó két számjegye.

Nándorfehérvár 1456 – Budapest 1956. A magyar történelem fél évezredének kezdő és végpontja,

amelyben az a közös, hogy mindkét helyen az európai keresztény civilizációért ontottuk a vérünket. A mai migrációs folyamatokat nézve nagy hiba, hogy Európában nem értékelték az áldozatvállalásainkat az oszmánok elleni harcokban, és nem veszik komolyan 1956 üzenetét sem.

Ki az a történelmi személyiség, akivel leülne beszélgetni, mert sok hasznos véleményt mondhatna az utókornak?

Bethlen Gáborral leülnék egy-két este borozgatni, és hallgatni a tanácsait arról, hogy miként lehet nemcsak talpon maradni, de országot építeni az innen-onnan fenekedő sok pogány közt.

Melyik történelmi korszakban élne?

Nekem nincs ilyen nosztalgiám. Annak a generációnak a tagja vagyok, amely szerencsés időben született, hiszen 1956 óta itthon nem volt vérrontás és nyomor, legfeljebb szegénység, amiből volt remény kiemelkedni. Életemnek most már valamivel több mint felét egy szabad országban élhettem le. Mindezt a jó Isten kegyelmének tartom, hálás vagyok érte, és azért imádkozom, hogy a jó idők ne hozzanak gyenge embereket, akik aztán rossz időket hoznak.

Ahhoz mit szól, hogy sokan a vármegyerendszeren és az ispánokon gúnyolódnak?

Szellemes és kevésbé szellemes liberális újságírók már a múlt századelőn is ócsároltak mindent, ami nemzeti érték.

Ugyanaz a sárba tiprás megy most is,

legyen szó a Kossuth térről, a Zene Házáról, a Szent Koronáról, az Alaptörvényről vagy éppen a vármegyékről. A Gonosz különböző formákat ölt, tudnunk kell, amíg élünk és létezünk magyarként, ezek velünk lesznek. Ezzel kapcsolatban reformátusként is II. János Pál pápát tudom idézni: „Nincs olyan ellenség, amelyet Jézus Krisztus már le ne győzött volna.”  Viseljük el őket, de harcoljunk ellenük, ne engedjük, hogy övék legyen a döntő szó.

 

VISELET

Valahol azt nyilatkozta, ha nyaralni megy, levágja a bajuszát, mert így nem ismerik fel annyian? Igaz?

Néha nem árt az ember bajuszának egy felfrissítés, hogy erőre kapjon. A kettő egybe szokott esni a nyaralással, amiben amúgy régen volt részem. Néhány éve kiemelt téma volt a bajuszom a bulvármédiában, ugyanis levágott bajusszal és a nagylányom társaságában jelentem meg egy komolyzenei koncerten. Kicsit drukkoltam neki, hogy valamelyik bulvárújságíró megírja, a fiatal barátnőmmel voltam együtt, de a bajusz hiánya elvonta a lényegről a figyelmet…

Mennyi törődést igényel a bajusza?

Hercule Poirot szerint

„bajuszt növeszteni művészet”. Én csak szerényen próbálkozom.

A bajusz amúgy családi hagyomány vagy egyszerűen beleszeretett?

A családi képeket nézegetve, három dédapámnak is volt bajusza, de utánuk senkinek. Ma sokkal több bajuszos ember van, mint a nyolcvanas években, amikor én először bajuszt növesztettem.

Nem is olyan régen, a bajusz mellett hosszú hajat is viselt. Az utóbbitól miért köszönt el?

Tudni kell, sosem szerettem fodrászhoz járni. Egyszer valaki 2006 után megkérdezte, miért nem vágatom le. Azt mondtam, félig viccből, félig komolyan, hogy majd ha a komcsik nem lesznek hatalmon, akkor levágatom. Ezért nincs hosszú hajam 2010 óta.

 

SPORT

Ki a kedvenc labdarúgója itthon?

Igazságtalan lenne, ha a válogatottból bárkit is kiemelnék, de nem kerülöm meg a kérdést: hozzám Schäfer András áll a legközelebb, a huncut, Regős Bendegúz-os tekintetével együtt.

És külföldön?

Messi és Cristiano Ronaldo is korszakos zseni, elismerem őket.

A külföldi focival ellenben az a bajom, hogy a pénz megöli.

Elvész belőle a sport, a közösség, csak az üzlet marad és a futballmezben kivonuló gladiátorok. Ma már a küzdőteret nem is stadionnak, hanem arénának nevezik. Jellemző, hogy amikor két válogatott találkozik, akkor a csapatok erejét a játékosok vételárának euróban számolt összegével mérik, miközben akaratról, küzdeni tudásról, hazaszeretetről van szó.

Mit szól a magyar-válogatott kiemelkedő eredményeihez. Rossi ennyire jó edző, vagy kezd fialni a sportágba fektetett rengeteg pénz?

A magyar labdarúgás azért sikeres, mert a tudatos sportpolitikának is köszönhetően egyre több a komoly nívójú focista, és ott van Marco Rossi, akiért láthatóan bármit megtennének a játékosai. Az elődeihez képest abban érte el a legnagyobb eredményt, hogy a labdarúgókat mentálisan felhozta a játéktudásuk szintjére.

 

 
 

A házelnök szerint Rossi a labdarúgókat mentálisan felhozta a játéktudásuk szintjére. Fotó: MTI-archív

 

A labdarúgás mellett milyen sportágakat kedvel még?

Még gimnazistaként minden sportot figyeltem. Az osztrák tévén a sí Világkupától kezdve a wimbledoni tenisztornáig, de néztem női kézilabdát és ugyanúgy súlyemelést is, persze a labdarúgás mellett. 1979 óta ugyanabban az egyetemen alakított kispályás futballcsapatban játszom, gimisként belekóstoltam a tornába, kosárlabdába, egyetemistaként megpróbálkoztam a vívással és a cselgánccsal is. A fociból való kiöregedés rémétől vezérelve pedig amatőr szinten és kezdetleges színvonalon elkezdtem teniszezni is.

Egyetért azzal, hogy Magyarország idővel nyári olimpiai játékok rendezője lehet?

Egyelőre nehezemre esik a keresztény megbocsátás parancsának engedelmeskedni, ha eszembe jut, ahogy a momentumos Lenin-fiúk átjátszották a 2024-es olimpia megrendezését a franciáknak. Legközelebb 2036-ban pályázhatunk olimpiára. Ha a jó Isten engedi, 76 éves leszek. Remélem, lesz még olyan, mint olimpia, és meg is adatik, hogy lássam.

Még nem is kérdeztem, a focicsapatában milyen poszton szerepel?

Balhátvédként.

Az a helyes felállás a világban, hogy tőlem mindenki jobbra helyezkedik el…

 

CSALÁD

1987 óta házas ember, három, immár felnőtt gyermek édesapja. A családját tudatosan védi a nyilvánosságtól. Miért?

Büszke vagyok rájuk, de azt szeretném, hogy a lehető legkisebb mértékben befolyásolja az életüket az, hogy – balszerencséjükre – egy közszereplő családtagjai.

Annyit megtudhatunk, hogy vannak e már unokái?

Egy kétéves és egy tizenegy hónapos leányunokánk van, s őszre várjuk az első fiút. Csak az tudja, milyen érzés nagyszülőnek lenni, aki már átélte.

A gyerekei már beleszületettek egy új világba. Az lett ez a világ, mint amit elképzeltek a nyolcvanas évek végén?

Ami rajtunk, magyar embereken múlott, az – jót s rosszat egybevetve – vállalható.

Amivé viszont rajtunk kívül álló erők tenni készülnek a világot, attól egyre jobban féltem az unokáinkat.
 

Forrás: Mandiner    Sal Endre interjúja    Képek: Földházi Árpád

 

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás