2016.01.02. 19:40 JóB

Hozzászólások: 0

Placid atya élete - 2

Ézsiás Erzsébet: A hit pajzsa. Olofsson Placid atya élete

Placid atya életéről Ézsiás Erzsébet írt könyvet. A könyv címe:  A hit pajzsa. Olofsson Placid atya élete

A könyvben leírtak már az idősebb korosztály számára is csak a történelemkönyvek lapjairól, az archívumok anyagaiból ismeretesek. Az a világ, amiben Placid atya fiatalságát töltötte,- amelyet két világégés és a kommunizmus zord eszméi jellemeztek,- elmúlt. De nincs új a Nap alatt: a keresztény hit, az Istenben bízó emberek ma is támadásoknak vannak kitéve. Az ideológiák, rendszerek változnak ugyan, de az emberek nem. Ezért példa értékű a sokat megélt, hitét élő pajzsként védelmező atya élete és munkássága. Az alábbiakban a könyv előszavát idézzük.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Előszó

2003. február 24-én, a Vigadóban ismertem meg Olofsson Piacid atyát, amikor Mádl Ferenc köztársasági elnök felesége, Dalma asszony átadta neki a kommunizmus áldozatai számára alapított „hazámért – hitemért” díjat és a „parma fidei – a hit pajzsa” kitüntetést. Már akkor meglepett az a derű és jókedv, ami csak úgy áradt belőle.

Pedig betegágyból kelt fel hosszú hónapok után. Pedig eddigi 87 éve alatt hihetetlenül sok mindent megért, beleszámítva a tíz év szovjet kényszermunkatábort is. Pedig minden oka meglenne az elkeseredésre, hiszen éppen előtte való nap, a kommunizmus áldozatainak emléknapján beszélt a Terror Háza előtt, ahol a Gulág-teremben az ő személyes tárgyai láthatók, amelyeket a fogolytársai készítettek: kehely, terítő és egy nyírfából faragott feszület. Pedig az Andrássy út 60-ba ötvenhét évvel korábban nem múzeumlátogatóként, hanem aktív rabként és ártatlan vádlottként került. Pedig sosem tudhatott maga mögött bencés tanári évtizedeket, amelyekre ifjúkorában készült. Csak a növendékéveit tölthette szeretett Pannonhalmáján, ahová a Szovjetunióból való visszatérése után, 1955-ben nem kapott tartózkodási engedélyt.

Őt valami sokkal nagyobbra szemelte ki a Jóisten: a társaiban kellett tartania a lelket a börtönben, a Gulágon és idehaza, a kommunista rendszer évtizedeiben.

Akit megpróbál az Isten, annak erőt és bölcsességet is ad hozzá. Dr. Olofsson Károly, vagyis Piacid atya csodálatosan derűs, életvidám, jókedélyű ember. Ezen a Vigadó-beli estén áradt belőle a szeretet és a bölcsesség. Anekdotának tűnő történeteket mesélt a fogságról, amelyek nem nélkülözték a humort és az erkölcsi tanulságot. Elmondta a túlélés négy szabályát, amelyet ebben a könyvben részletesen kifejt. Szerénységére jellemző, egyáltalán nem akarta, hogy könyv szülessen róla. Azzal érvelt: ő nem hős, csak az volt a szándéka, hogy Isten akaratát teljesítse.

Én viszont életem nagy élményének tartom a vele való találkozást. Még azon az estén megígértettem vele, hogy dolgozni kezdünk. Nehezen egyezett bele, mint ahogy abba is, hogy ez a vallomás egyes szám első személyű legyen, mert csak így lehet eleven és hiteles. Ettől a februári naptól kezdve úgy jártam Piacid atyához, mint valamikor régen, az ötvenes években ahhoz a ferences atyához, Veres Gézához, aki börtönévei után is vállalta, hogy titokban hittanórákat ad nekünk a testvéremmel. (Később visszamehetett Esztergomba paptanárnak és prefektusnak, öcsém abban a szerencsés helyzetben volt, hogy az ő keze alá került.)

A gyerekkorom jött tehát vissza, azzal a felnőttkori önvizsgálattal súlyosbítva: vajon képes lettem volna ilyen példamutatásra, vagy egyszerűen csak túlélésre, amilyenre Placid atya? Ezt a kérdést talán mindenki felteszi magának, aki ezt a könyvet olvassa. De ne keseredjünk el, ha azt érezzük, a válasz nemleges. Piacid atya csak egy van. Őt az Isten különleges feladatra rendelte ide, ebbe a kis országba. Nekünk, gyarló híveknek pedig azzal a példával szolgál, hogy az emberi méltóságot nem lehet elpusztítani. Atya, köszönöm a könyvet!

----------------------------------------------------

Ézsiás Erzsébet

1950. május 23-án született Budapesten. 1977-ben végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán, ahol a mai magyar drámából szerzett doktorátust. 1976-ban elvégezte a MÚOSZ Újságíró Iskoláját, azóta a kulturális sajtóban tevékenykedik mint újságíró, kritikus és szerkesztő.

Dolgozott a Magyar Rádióban, a Film–Színház–Muzsikánál, a Színháznál, az Annánál, a Pesti Riportnál és a Nők Lapjánál. 2000-ben a Magyar Millennium Kormánybiztosi Hivatalában zenei ügyekkel foglalkozott. Azóta szabadúszó.

Hozzászólások