Tiszta Forrás
2018. december 19.   
Névnap: Viola, Anasztáz

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Jelen van

0 felhasználó
16 látogató

Látogatások

- ma: 74
- tegnap: 792
2017.06.21. 07:10 beckerj
Hozzászólások: 0

"Méltó a munkás a maga bérére"

"Méltó a munkás a maga bérére"

Emléktáblát avattak Placid atya otthonánál

2017. június 20. kedd 20:45
 

A ciszterci Szent Imre-plébánia közössége, a Magyar Bencés Kongregáció és Újbuda Önkormányzata emléktáblát helyezett el Szentimrevárosban, Olofsson Károly egykori otthonának falán, Placid atya pappá szentelésének 78. évfordulóján, június 18-án – tájékoztatta szerkesztőségünket Urr Ipoly OCist.

 

Az ünnepi alkalomból Várszegi Asztrik főapát üzenetben köszöntötte a jelenlévőket: „Olofsson Placid élete, tanúságtétele sokunk megerősítő élménye és ajándéka volt, amiért mindenekelőtt a Történelem Urának tartozunk hálával. Úgy gondolom, hogy Szentimreváros kedves hívei is ezt érezték, amikor megszületett a gondolat az emléktábla elhelyezésére. Placid atya mindannyiunk testvére, idősebb és bölcsebb atyja volt, olyan keresztény, aki az idők múlásával és változásai közepette is mindig időszerű.”

Virághalmy Judit színművésznő személyes hangú gondolatokkal emlékezett Placid atyára. 

Urr Ipoly ciszterci szerzetes, a budai Szent Imre-templom plébánosa megáldotta az elhelyezett emléktáblát; köszöntőjében hangoztatta, a márványtábla emlékeztesse az arra járókat Placid atyára, hogy az ő példájából erőt merítve életünk nehézségeiben mindig Istennél találjunk megoldást.

Az ünnepi alkalom koszorúzással ért véget. Koszorút helyeztek el a Bencés Diákszövetség, a Szent Imre Plébánia és Alapítvány, Újbuda önkormányzata nevében Molnár László polgármester, Szabolcs Attila országgyűlési képviselő, továbbá Gyorgyevics Miklós önkormányzati képviselő.

Virághalmy Judit színművésznő beszédét teljes terjedelmében közreadjuk.

Drága jó testvérek! Nincs egy fél esztendeje, hogy Placid atya 100. születésnapját ünnepeltük a Szent Imre-templomban. Még most is itt zeng bennünk az ő jellegzetes hangján a búcsúzó utolsó áldása. Most pedig azért gyűltünk itt össze, hogy megjelöljük azt a házat, ahol élt, ahonnan elindult és ahova mindig visszatért. Placid atya itt állt akkor is, ebben a kapualjban, amikor csodával határos módon hazajött a Gulág haláltáborából. A villamoson megkért egy férfit, hogy jöjjön ide, készítse fel szívbeteg édesanyját a hirtelen találkozásra, nehogy megijessze a váratlan öröm. Itt ácsorgott a kapuban, amikor valaki megkérdezte: Kit keres? Mire ő: Voltaképpen saját magamat. Jó volt, hogy itt lakott. Jó volt még a gondolata is, hogy itt van. Ha erre járt az ember, tudhatta, hogy itt lakik Placid atya, itt van és imádkozik értünk. Mert ő sziklaszilárd hittel megígérte nekünk, hogy amíg csak él, velünk és értünk imádkozik, édes hazánkért, miértünk, és azt is megígérte, hogy odafönn találkozunk. Az emberi élet legvégső határáig velünk volt – és most már mindig velünk is marad. 

Drága jó Placid atya! Köszönjük, hogy ismerhettük, hogy csodálhattuk benne Isten művét, azt, hogy mivé is válhat az ember, ha teljesen elfogadja a mennyei Atya akaratát és nem halogat, nem ellenkezik és nem bújik ki a rá szabott életfeladat, hivatás elől, hanem beleáll és teljesíti azt. Abban a vigasztaló bizonyosságban adunk hálát a Jóistennek, aki megteremtette nekünk Placid atyát, hogy most már végre nem fáj semmije, nem korlátozza mozgásában az egyre gyengülő test, a folyton ingadozó vérnyomás, most már kitűnően hall, és csodálatos új testében az Atya jobbján kimondhatatlan boldogságban beszélget az őt körülvevő szentekkel. Ha a szívünk mélyébe nézünk, kicsit jobban is vágyakozunk mi is oda, amióta Placid atya is odaát van. De addig is – hála az emlékezetnek, az emberi hűségnek, de főként az isteni szeretet kifogyhatatlan erejének, megígérjük, hogy tettekké változtatjuk, amit ránk bízott. Ahogy a 100. születésnapján elmondott tökéletes szentbeszédében és a mise végén elmondott áldásában kérte: „Áldjon meg bennünket, mindannyiunkat, családtagjainkat, a szeretteinket, a barátainkat, az ellenfeleinket is, de mindenekelőtt áldja meg a mi édes magyar hazánkat, a mi édes magyar hazánk felelős vezetőit, hogy megtalálják azt az utat, ami ebben a zűrzavaros világban a nyugodtabb, emberibb élethez szükséges! A Jóisten kegyelme legyen velünk továbbra is! Ez az én kérésem, a százesztendős papbácsinak a kérése a Jóistenhez. Így áldalak meg benneteket a teremtő Isten, a megváltó Fiú és a megszentelő Lélek, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.”

Ezek voltak hozzánk intézett utolsó szavai. Kérjük együtt a mennyei Atyát, hogy méltók lehessünk Placid atya áldozatos szeretetére, lelki hagyatékának továbbvitelére! Mert mindabból, amit nekünk tanított, mostantól csak annyi marad meg, amennyit megőrzünk a szívünk mélyén, tettekké változtatunk, s átadunk gyerekeinknek. A négy alapelv, aminek megfogalmazásához a szovjet katonai bíróság igazságtalan ítélete, az embertelen vonatút, a fagyban mezítláb síró férfiember fájdalma, a körülötte egyre hulló rabtársak halálának dermesztő hétköznapisága, a priccsen, hasonfekve, ruhátlanul elsuttogott misék csodája, a moszkvai macesz és a kipréselt szőlőszem isteni ajándéka, a hazatérés és a haza ridegen becsukódó ajtajainak dörrenése, a bencés helyett a kincés lét, a szobába kényszerültség türelmes elviselése, a fűrészgép által csonkolt ujj, a mosodában lepedőket egymásra hajtó monotónia, a brilliáns elme és a proliságba kényszerített mindennapjai – a napokból hetek, a hetekből hosszú évek, az évekből évtizedek. A hallgatás és lehallgatás eltűrése, a várakozás tehetetlenségének kinccsé sűrítése, a gyémántkemény tanítás, a későn beköszöntő nyilvánosság, a fizikai romlás versenyfutása a Szentlélek által fiatalon és sziporkázóan csillogó elmével... Az örökös segédlelkészi pozíció pápai elismerésre emelése, a szív fájdalma, a hívek szeretete. Ez mind. Csak akkor marad meg, ha bennünk is tetté változik. 

Kedves egybegyűltek! Most pedig jelöljük meg ezt a házat, hogy soha ne felejtsük el, a gyerekeink gyerekei se feledjék, hogy élt itt egy ember, 100 évig és huszonhárom napig – aki hitt Istenben, hitt a hazában és hitt bennünk, hogy példáját lesz erőnk követni. Drága Placid atya, légy odafönt olyan hűséges közbenjárónk, amilyen hűséges lelkiatyánk voltál itt ezen a földön!

Fotó: Újbuda.hu; Lambert Attila

Magyar Kurír

 

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás