2018.11.27. 00:00 JóB

Hozzászólások: 0

Pilinszky János (1921–1981)

”Az erények bibliai útja keskeny és meredek. Ezért érezheti a visszaeső bűnös, amikor ismét a bűnt választja, a lejtős és széles utat kényelmesnek és otthonosnak. Ez a bűn első és legáltalánosabb illúziója. A valóság azonban rövidesen kiderül, s az első „megpihenés” után vétkünk szorongatóan magányossá tesz, hogy szinte kimeredünk a világból.

Valójában bujdosókká válunk, s már első lépteink után ránk nehezül a büntetés. Ki ne ismerné ezt az elviselhetetlen nyomást? Az eltévedés embertelen terhét? Elviselhetetlen a büntetés, de épp ebben rejlik segítségének ereje - vagy a még mélyebb eltévelyedés veszélye.

Segítsége: hogy törhetetlen súlyával kimozdít a bűn hamisságából, módot adva a tisztázásra, reális perspektívát tévedésünk korrekciójára.

 És veszélye: hogy hazugsággal és hamisítással védekezünk ellene, mind szélesebb és mind egyetemesebb hazugságokba építve bele eltévelyedésünket: inkább az egész világot meghamisítva magunk körül, semhogy illúziónkat föladjuk.” [Pilinszky János - A bűn illúziói (részlet)]

…………………………………………………………………………………………………………………….

Budapesten született 1921. november 27-én, ugyanitt hunyt el 1981. május 27-én.

Középiskolai tanulmányait 1931 és 1939 között végezte a budapesti Piarista Gimnáziumban. Érettségi után a Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karára iratkozott be, ám fél év után az egyetem Bölcsészettudományi Karán folytatta tanulmányait, művészettörténeti, magyar, valamint olasz irodalmi és nyelvészeti előadásokat hallgatott. 1944 májusában kapta meg egyetemi végbizonyítványát; a diploma megszerzésére már nem jutott ideje – ősszel behívták katonának, s alakulatával (karpaszományos tüzérként) rövidesen Ausztriába, majd Németországba került. Harcokban nem vett részt, a háború után egy ENSZ által létesített, amerikai fennhatóságú táborba került. 1945 novemberében tért vissza Budapestre.

Diákkora óta írt verseket, az első (Anyám címmel) 1938-ban jelent meg az Életben, ám ezt követően is csak ritkán publikált. 1942 szeptember és 1943 április között az Élet című katolikus hetilapban megjelent ismertetéseinek java részét P. J. monogrammal jegyezte. 1958 augusztusa és 1974 szeptembere között az Új Ember című katolikus hetilapban megjelent írásainak egy része a következő szignókkal jelent meg: P, P. J., –y –s, Y. s., –y–, (y), (P.), (–p –j), (y–s), y. s., (p. j.), (–), p. j. – Ugyanitt cikkeinek kisebb hányadát szignálás nélkül publikálta.

Első verseskötete 1946 májusában jelent meg Trapéz és korlát címmel. A koalíciós években egyaránt tartozott a Válasz és az Újhold köréhez, ez utóbbi néhány számát szerkesztőként is jegyezte. 1947 novemberétől 1948 február végéig ösztöndíjjal Svájcban és Rómában tartózkodott.

A diktatúra éveiben a Szépirodalmi Kiadó külső korrektoraként dolgozott, 1951-től 1956 júliusáig nem publikálhatott. 1955 októberében polgári házasságot kötött Márkus Annával, azonban rövid együttélés után a következő évben elváltak. 1956 decemberétől 1957 októberéig a Magvető Kiadó felelős szerkesztője. 1957 novemberétől haláláig az Új Ember belső munkatársa volt.

Második verseskötete, a Harmadnapon csak 1959 szeptemberében jelenhetett meg; az irodalmi nyilvánosságban a hatvanas évek végéig elvétve szerepelt, irodalompolitikai megítélése lassan enyhült. A hatvanas évek elejétől gyakran hívták külföldi szereplésekre (1963: Párizs; 1965: Lengyelország, Svájc, Bécs; 1966: Jugoszlávia; 1967: Bécs, Párizs, London, Róma, Belgrád; 1968: Párizs; 1969: London, Gdańsk), idegen nyelvű köteteinek fordítási előmunkálatai is ebben az időben kezdődtek meg.

1970-ben jelent meg gyűjteményes kötete, a Nagyvárosi ikonok s ettől kezdve – ha lassan és megkésve is – a hazai irodalmi élet egyik legjelentősebb képviselőjeként kezdték számon tartani. Külföldi szereplései is megszaporodtak, minden évben hosszabb-rövidebb időt töltött Párizsban. 1970 októberében Poignyban, egy nemzetközi konferencián ismerkedett meg Jutta Scherrer német származású, Párizsban élő szlavista tanárnővel, akivel a kapcsolata 1976 elejéig tartott. Új költői korszaka szintén erre az időszakra esik: 1972-ben jelent meg a Szálkák, 1974-ben (négy színdarabbal együtt) a Végkifejlet, majd 1976-ban az összegyűjtött és új verseit tartalmazó Kráter. 1976-tól nem írt több verset, egyre inkább a széppróza foglalkoztatta. 1977-ben adta közre „Egy párbeszéd regénye” alcímmel a Beszélgetések Sheryl Suttonnalt, és haláláig dolgozott az Önéletrajzaim munkacímet viselő regényén, amelynek csupán három nagyobb fejezete („novellája”) készült el.

1978-ban ismerkedett meg Párizsban Ingrid Ficheux-vel, akivel 1980 júniusában egyházi esküvőt kötött. Utolsó évei nagy részét Velemben és Székesfehérváron töltötte. Művei jelentős hányada csak halála után jelent meg kötetbe gyűjtve.

Munkásságát ritkán jutalmazták. Első kötetéért 1947-ben Baumgarten-díjat kapott. A következő elismerést, a József Attila-díj első fokozatát huszonhárom évvel később, 1971-ben kapta meg. 1974-ben megválasztották a Bajor Szépművészeti Akadémia levelező tagjának. 1980-ban költői életművéért Kossuth-díjjal tüntették ki. 1962 őszétől volt tagja a Magyar Írószövetségnek.

Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

Hozzászólások