Boldogság és boldogulás, Isten

(Cs. István gondolatai)

Én azt látom, hogy nagyon nagy tudásanyag halmozódott fel a humán tudományok terén is (nemcsak a természettudományok terén), sokat tudunk már az emberi életről, emberi psziché működéséről, történelemről és sokan vannak, akiket érdekel az, hogy hogyan lehetne jobbá tenni a társadalmat, tágabb értelemben a világot. És maga az emberi élet kikényszerít mindenkit, hogy keressen megoldásokat. Pl. arra, hogyan kell viselkedni, ha bizonyos körülményekkel szembesülünk, különböző problémákkal. A keresztények is emberből vannak, sokan pl. a szenvedéssel találkoznak életükben, esetleg betegséggel, ami önhibájukon kívül "kerül képbe". Természetesen minden kérdésre megvannak a válaszok is. Természetesen Istennél. De végül is, mi kell az embernek?

A válaszok, megoldások, hogy élhessen boldogan életében, a Földön, kb. 70 évig. Mert az, ami jó az életben, a világban, könnye(bbe)n megy nekünk, a gond a gondokkal van, erre is keresi az ember fia meg lánya a megoldásokat (hogy élhessen boldogan). Valahol ez is érthető, mert pl. Philip Yancey (de Böjte atyától is hallottam kb. ugyanezt) szerint Isten is azt szeretné, hogy emberileg kiteljesedjünk, hogy kiteljesítsük magunkban mindent, amiért végső soron a Teremtő embernek teremtett minket. Hinnünk kell magunkban is, ezt én teszem hozzá az előbbi gondolathoz. Ha nem hiszünk, nem bízunk önmagunkban, akkor az élet sem megy igazán. Az emberek azért ráéreznek arra, hogy végső soron a boldogság az, ami kell. A kereszténynek a túlvilági boldogság is. De természetesen mindkettő, miért ne?" Gondolj merészet és nagyot, és tedd rá éltedet". Aki hisz önmagában is (nemcsak Istenben), az így csinálja. Istenben sokkal könnyebb megbízni, mert ő kifogástalan és tökéletes meg erős. De ha mi nem vagyunk tökéletesek, és úgy érezzük, erősek sem, akkor bízhatunk magunkban vagy nem? Szerintem az hisz önmagában, aki elérte már az ennek megfelelő tökéletesség szintjét.

Én úgy látom, hogy Isten sokkal pragmatikusabb, ő tudja, ki mennyire tökéletes, mennyire kiteljesedett, érett, fejlett mindegyikünk. Mindegyikünket kézbe vesz, használ, vagy ha van elég fejlett istenkapcsolat és tudatos elkötelezettség, akkor munkába is állít, ez a keresztény hivatás. Vagy kiválaszt valakit, elkülönít magának, küldetést ad és menet közben teszi tökéletessé. Isten így dolgozik, úgy látom. Ebben az esetben az engedelmesség a legfontosabb (ha tudatosan vállalt kereszténységről van szó). A világban élő legtöbb embertársunk a boldog, kiegyensúlyozott és örömteli életet szeretné (nyilván azért, mert már érezte, milyen jó is az). Nagy tetteket véghezvinni (sok ember boldogságát, javát elősegíteni) kevesek dolga, ez így is van. De a földi boldogság elérhető célnak tűnik, ezért buknak rá annyira az emberek, de valószínű, ez is a dolguk. Boldognak lenni és szeretteinket boldoggá tenni. Én úgy látom, hogy ez is csak Isten és az égiek segítségével valósítható meg, éspedig azért, mert vannak akadályai is (vagy éppenséggel ellenségei) a földi boldogságnak. Kell az égi támogatás és segítség, ha komolyabb gond van. És persze a védelem, hogy az ember és a család isteni védelem alatt legyen. Az erős védelem megóv mindenkit a bajoktól, a katasztrófáktól. Tehát imádkozni kell, mert érdemes.

Végső soron Isten mindenki földi boldogulását, boldogságát akarja, ez az Ő üdvös akarata. Ennek ellenére történnek tragédiák, de ez már az Ő megengedő akarata, ami talán az üdvösséget (túlvilági üdvösségünket) segíti. Tehát: ha jót akarsz magadnak és azoknak, akiket szeretsz, imádkozz! (A legegyszerűbb ima szerintem az Úr imája, a Miatyánk.) Ha jót akarsz a világnak, imádkozz! Oloffson Placid figyelmeztetett, hogy a Miatyánkban kérjük, hogy az atyai üdvös akarat teljesüljön, ez Isten szíve szerint való, ez az, amit Isten igazán szeretne! Mi is így vagyunk ezzel, van, amit szívünk szerint a legjobban szeretnénk, ez a legfontosabb vágy életünkben. És van, amire nem vágyunk, de, mert valamilyen okból szükséges, meg kell tennünk, de szomorú szívvel tesszük.