Tiszta Forrás
2020. október 24.   
Névnap: Salamon, Antal

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Jelen van

0 felhasználó
15 látogató

Látogatások

- ma: 18
- tegnap: 212
2020.10.18. 08:35 JóB
Hozzászólások: 0

Ünnepi interjú Bábel Balázs érsekkel

Ünnepi interjú Bábel Balázs érsekkel

 

A papi életben három tényezőt viselek el nehezen. A béreslelkületet, a pénzsóvárságot és a lekezelő viselkedést.

Egy emberi találkozás felemelő, hiszen embernek lenni kitüntetés – vallja Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek.

A főpásztorral 70. születésnapja alkalmából beszélgettünk, melyet október 18-án ünnepel.

 

 

 

 

– Milyen örökséget hozott a családjából?

– Édesapám egy igen nagy családból származott, ő volt a tizennegyedik gyerek. Édesanyámék öten voltak testvérek. Szüleim kifejezetten vallásos emberek voltak, főleg nagymamám hite volt erős. A család egyik része még evangélikus volt, dédöregapám pedig református, de a nagymamám hatására a gyerekei katolikus vallásúak lettek. Gyerekkoromban a családom még paraszti volt, bár édesapám ötven évig volt templomgondnok. Ennek ellenére azt szoktam mondani, hogy úri származású vagyok, mert a Zlinszky-kastélyban születtem. Ezt a hagyományos paraszti életet a téeszesítés törte meg, édesapám Pestre ment dolgozni, bár valamennyi földje ezután is megmaradt. Szüleimnek még a legutóbbi időkig is voltak például hízói.

Összességében azt mondhatom, hogy ennek a vallásos, földközeli családi hagyománynak köszönhetően egy kiegyensúlyozott, normális lelkiséget kaptam örökül.

– Hogyan került Kecskemétre, milyen hatással volt életére a piarista gimnázium?

– Felsődabason élt egy piarista szerzetes, mintegy száműzetésben, általa jutottam el a piarista kollégiumba, és lettem piarista diák. Bár én régész szerettem volna lenni, végül a tanáraim hatására döntöttem úgy, hogy pap leszek. Megszerettették velünk az Egyházat, a tanulást, de fontos volt az összetartozás is. A piarista tanári példák a későbbi években felmagasztosultak, máig is nagy tisztelettel emlékszem rájuk.

Lukács László is tanárom volt, ő nagy hatással volt rám, többek között neki is köszönhető, hogy a művészet felé fordultam.

– Felmerült Önben esetleg az is, hogy szerzetes lesz?

– Érdekes, de úgy éreztem, hogy a szerzetesi élet a könnyebbik út lett volna számomra. A fegyelmezett élet talán szigorúbb, de a rend gondoskodik a tagjairól. A plébániákon szolgáló papok abban az időben nehéz körülmények között éltek. Negyedikes gimnazista koromban Táborfalván adtuk elő a passiót – én voltam Jézus –, az ottani pap, Barótai Endre tulajdonképpen egy odúban lakott. A téeszbe járt répát szedni, mert nem volt miből megélnie. Én ezt a nehezebb utat szerettem volna választani. Egyébként ismertük Tabódi Istvánt, aki akkor is éppen börtönben ült, tudtuk, hogy a papoknak milyen az élete, talán ezért is jegyezte meg édesapám, amikor elmondtam neki, hogy pap szeretnék lenni: vagy békepap leszel, vagy becsuknak.

A hitet tekintve sohasem voltam egy lángoló típus, mégis úgy éreztem, ki menne el papnak, ha én nem.

– A szemináriumi évekre hogyan gondol vissza?

– Egerben voltam kispap. Utólag sajnos azt is el kell mondanom, hogy volt közöttünk ügynök is. Akkor persze erről mit sem tudtunk, de az emlékeimbe ez a körülmény visz némi keserűséget. Egyébként ez egy bensőséges és családias szeminárium volt, innen vittek el aztán katonának – Baján voltam két évig harckocsizó –, a visszatérésem után pedig a Központi Szemináriumban folytathattam a tanulmányaimat. Ez egy más világ volt, tanárom volt Paskai László, Nyíri Tamás vagy Gál Ferenc. Azt is elmondhatom, hogy én szilárd elhatározásból mentem papnak. Ezt azért is meg kell jegyeznem, mert manapság sok kispap még nem tudja, mit is vár ettől az élettől.

– Volt esetleg olyan pap, aki nagy hatással volt a hivatására?

– Endrey Mihályt, a szentelő püspökömet említeném.

– Miért őt?

– Ő egy száműzött püspök volt, sokáig élt házi őrizetben az ’56-os forradalom után. Később a Bakáts téren volt káplán, nem sokkal a halála előtt engedték vissza az egyházmegyei kormányzásba. Diakónussá és pappá is ő szentelt.

– Visszatekintve eddigi életére, mit tekint a lelkipásztorkodás lényegének?

– Az első, hogy fél szívvel nem lehet ezt a hivatást végezni. Másrészt egy papnak az is kötelessége, hogy alaposan ismerje a teológiát. Amikor én a szemináriumba jártam, nem elégedtem meg a jegyzetekkel, állandóan a könyvtárt bújtam, hogy minél jobban megismerjem hivatásom szellemi hátterét. Harmadrészt a pap lelki életének fontos eleme, hogy őszintén szeressük a szolgálatunkat és persze az embereket.

A papi életben három tényezőt viselek el nehezen. A béreslelkületet, a pénzsóvárságot és a lekezelő viselkedést. Egy emberi találkozás felemelő, hiszen embernek lenni kitüntetés.

Ha egyszer megkérnek bennünket valamilyen lelki szolgálatra, például arra, hogy keressünk fel egy beteget, azt nem utasíthatjuk vissza. Papnak lenni nem könnyű, püspöknek lenni még nehezebb. A szocializmus idején ismert okokból nem néztek ránk jó szemmel, manapság pedig a papokra és püspökökre specializálódott médiumok vádaskodnak és támadnak.

– Egy ember életében fontosak a barátok. Voltak az Ön életében meghatározó emberi kapcsolatok?

– Sok barátom volt, sajnos sokan közülük már nem élnek. A barátság nagyon fontos, a barátainktól erősítést kapunk, ha gondunk van az életben, azt is a barátainknak mondjuk el. Ha meg kell említenem közülük valakit, akkor az a váci egyházmegyés Sebők Sándor. Bár a fizikai távolság nagy közöttünk, szellemi barátomnak nevezném Dolhai Lajost, Kránitz Mihályt. Bár érsekként közvetlen a viszonyom a munkatársaimmal, velük mégsem olyan erős a kötelék, mint egy baráttal. Az is igaz, hogy nagy a korkülönbség közöttünk.

– Van esetleg a szentek közül olyan, aki igazán kedves a szívének?

– A Szűzanya tisztelete nagyon fontos a számomra, a Regnum Marianum papjaként különösképpen. De mások is, például Kalazanci Szent József, akit életében sok megpróbáltatás ért, még a rendjéből is kiközösítették. Nehézségek idején sokszor fordultam hozzá.

– Miért tartja fontosnak a Regnum Marianumhoz tartozást?

– Amikor megismerkedtem a Regnum Marianummal – ez a 80-as években volt –, még nem volt hivatalos társaság. Jobb híján házaknál találkoztunk. Többek között az vonzott hozzájuk, hogy itt normális emberekkel lehetett találkozni. Volt hittanóra, beszélgetésekre is sor került, de a táborokba is szívesen mentem. Sokszor nálam volt az összejövetel, ezen tizenöt-húsz pap is részt vett.

A közösség a keresztény ember életében rendkívül fontos, hiszen erősíti az embert, megoszthatjuk egymással a gondjainkat és a gondolatainkat is.

– Ön a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ökumenikus Bizottságának elnöke. Miért fontos a keresztény egységtörekvés?

– Apai dédapám református volt, anyai nagyapám evangélikus. Ez a megosztottság mindig szívfájdalmam volt. Természetesen ki kell állni a katolikus hitigazságok mellett, de ne feledjük, hogy mind a két oldalon vannak őszintén Krisztus-hívő emberek. Ez pedig utat mutat az egység felé.

– Ön a prédikációiban gyakran említ irodalmi példákat. Miért fontos az Ön életében a könyv?

– Szeretem a könyveket, az irodalmat. Amennyire időm engedi, figyelemmel kísérem az aktuális irodalmi életet is. Nagy Szent Vazul mondja, hogy

csüngjetek a költőkön, mert azok azt is ki tudják fejezni, amit a közönséges ember nem képes.

Ez az irodalomkedvelés ma már eszközjellegű, az olvasottakat sokszor igyekszem beépíteni a hittanóráimba és a prédikációimba.

– Van olyan író, költő, akiknek az életműve meghatározó az Ön számára?

– Szerb Antal műve, A világirodalom története vagy Babits Mihálynak az európai irodalom történetét bemutató nagy műve meghatározó volt az életemben. Tolsztoj, Dosztojevszkij mellett Márai Sándor könyvei – például a Föld, föld!… – volt nagy hatással rám. A klasszikus költőknél sohasem a válogatáskiadásokat szerettem, én bizony végigolvastam Petőfi Sándor, Arany János vagy Szabó Lőrinc versesköteteit is. Ha tetszett egy verssor, akkor aláhúztam. Ha pedig valamilyen transzcendens mondanivalót találtam, akkor azt a verset megjelöltem a tartalomjegyzékben.

– Mit tanácsolna azok számára, akik távol kerültek az olvasástól?

– Ha valakit nemcsak a benzin ára vagy az érvényesülés érdekel, hanem a múlt szellemi kincseiből szeretne meríteni, akkor annak olvasnia kell. Hittanóráimon most éppen az egyházatyák műveit olvassuk, többek között Alexandriai Szent Kelemen, Szent Jeromos és Órigenész műveit.

– Miért fontos Önnek a hittanoktatás?

– Mert ez az evangelizáció egyik nagyon fontos eszköze, ráadásul püspöki kötelesség is. Én ezzel mindig szívesen foglalkoztam.

– Ha visszatekint, hogyan fogalmazná meg az ars poeticáját?

– Ez természetesen az Isten országához köthető, ezt fogalmazza meg bibliai eredetű püspöki jelmondatom is, amit már jóval a felszentelésem előtt kiválasztottam. Arra az időre vezethető vissza, amikor katona voltam. Hosszú idő után jutottam csak haza, egy olyan közegből, ahol kispapként egyedül voltam, ahol a vallásos megnyilvánulásoknak nem engedtek teret. Hazamentem, kinyitottam a Szentírást annál a résznél, amikor Szent Pál visszatér az első missziós útról. Lelket öntve a hívekbe mondja: „Sok viszontagságon át kell bemennünk az Isten országába” (ApCsel 14,22). Ez a mai időkig igaz. A primiciás jelmondatom is ide köthető: „Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát” (Mt 6,33). Ez a kijelentés a hegyi beszédben található, egyébként a szakdolgozatomat is a hegyi beszédből írtam. Ez Jézus vezérgondolata, egész működését ez az eszme határozta meg. Amikor püspökké szenteltek, ezt alakítottam át: Pro regno Dei, vagyis Az Isten országáért.

Nemrég újraírtam a végrendeletemet, ebben is megjegyzem: Uram, emlékezzél meg rólam országodban (vö. Lk 23,42).

Amikor meghal egy pap, mindig rám bízzák, hogy válasszak egy mondatot. Én megkönnyítettem utódaim dolgát.

– Érseki szolgálatának fontos eleme volt a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyház és az érseki palota felújítása.

– Erre a munkára már régen szükség volt, mert mind a két épület meglehetősen rossz állapotba került az évtizedek során. Bár az első időben nem volt sem ember, sem pénz a munkálatokra, végül sikerült forrást előteremteni hozzá. Ez egy tizenkét éves munka volt, amiben magam is tevékenyen részt vettem.

– Hogyan tekint a jövőbe, milyen tervei vannak?

– A magam sorsa felől

nincsenek terveim. Annyiszor előfordult már, hogy a terveim nem valósultak meg, hogy manapság már nem gondolkodom hosszú távra.

Ha a hetvenötöt betöltöm, be kell adnom a kérelmet a nyugdíjazásomra, de még nem gondolkodtam azon, hogy utána mi legyen.

– Hogyan ünnepli majd a születésnapját?

– Nagyon egyszerűen. A székesegyházban lesz vasárnap a szentmise, majd az Astriceumban lesz egy kisebb megemlékezés. Leginkább hálát és köszönetet szeretnék mondani ezekért az évekért.

Úgy érzem, hogy a császárnak megadtam, ami neki jár, szolgáltam a hazámat és a magyar kultúrát; hogy pedig Istennek mindent megadtam-e, nos, igyekeztem teljes lelkemből és szívemből szeretni az Istent, de ez csak a végítéleten derül ki.

 

Forrás:  Magyar Kurír

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás