Tiszta Forrás
2018. december 16.   
Névnap: Etelka, Aletta

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Jelen van

0 felhasználó
13 látogató

Látogatások

- ma: 839
- tegnap: 1035
2015.10.23. 10:00 JóB
Hozzászólások: 1

A magyar forradalom - 1956

A magyar forradalom - 1956

 

1 9 5 6 

Jelen összeállítást egy Svédországban élő igaz magyar ember készítette.

 

 

1956-ban a forradalom és szabadságharcban a barikádnak csak két oldala volt. Az egyik oldalon a nemzet küzdött a szabadságáért, a másik oldalon azok voltak, akik saját hatalmuk biztosítása érdekében idegen megszállókat hívtak a magyar nemzet ellen segítségül, akikből a megszállók hű kiszolgálói lettek évtizedeken keresztül.

Vajon hányan tudják kicsiny hazánkban, hogy kikért és miért szólalnak meg a keresztény világban mindenütt, minden délben a harangok? Saját hazánk fiai tudják-e, hogy magyar hősökért, az 1456-os nándorfehérvári győzelem örök emlékére, amikor Hunyadi János hős végvári katonáival megállította az Európára törő török hadakat. Tudatosult-e a fél évezreddel későbbi nemzedékekben,- akiknek fejébe, szívébe lelkébe megpróbáltak 60 esztendő óta folyamatosan bűntudatot táplálni idegen érdekek szolgálatába szegődött vezetői – hogy Európa szívében a magyar nép évszázadokon át védőbástya volt, hogy a maga szabadságküzdelmeivel Európa szabadságát is védte. Mégis, amikor ez a kis nemzet a maga szabadságküzdelmeit vívta, a világ bár elismerte, mindig magára hagyta.

Így volt ez 1956-ban is, amikor a magyar nemzet szabadságharcát vívta a szovjet megszállók és kiszolgálóik ellen. Miközben a nyugati világ bennünket kitartásra bíztatott, Amerika elnöke, Eisenhower a szovjet vezetők tudomására hozta, hogy szabadkezet kapnak a magyar szabadságharc leverésében. Szolgalelkű politikusainknak nem ártana erre is emlékezni.

 

Mi történt 1956. október 23-án?

 

http://alfahir.hu/sites/barikad.hu/files/images/56kep.jpg

 

A vidéki egyetemeken már napokkal korábban tanácskozások, viták zajlottak. A hallgatók megfogalmazták követeléseiket, és az egyetemek küldöttei 22-én a Műszaki Egyetemen éjszakába nyúló vita után egységes szövegbe foglalták a 14 ill. 16 pontot. Elhatározták a 23-i–lengyelek melletti- tüntetést, miközben a Műszaki Egyetem épületet körbe zárták az ávósok. 1956. október 23-a valóban a bátorság, az öntudat, a diadal napja volt.

1956 október 23-án az MDP hivatalos lapja, a Szabad Nép "Új tavaszi seregszemle" című vezércikkében üdvözölte az ifjúság követeléseit. Megjelent Gomulka beszéde teljes terjedelemben, és közölték az Írószövetség felhívását is, melyből kitűnt, hogy az írók a lengyel változásokkal egyetértenek, de a tüntetést nem helyeslik.

Reggel érkezett haza Jugoszláviából a magyar párt és kormányküldöttség, és azon nyomban üléseztek is. Az ÁVH, a párthadsereg megszervezte a Fő utcai börtön és a Rádió védelmét. A hatalom bizonytalanná vált, hol engedélyezte, hol betiltotta a tüntetést.

Nagy Imre és barátai Losonczy Géza lakásán tanácskoztak a válságos helyzetről. Új vezetést tartottak szükségesnek Nagy Imre miniszterelnöki vezetésével. Talán legérdekesebb momentuma ennek a tanácskozásnak az, hogy Nagy Imre ellenezte a tüntetést.
Október 23-án a fővárosban három jelentős helyszín köré csoportosultak a történések, amelyek gyakorlatilag közel hasonló időpontban zajlanak.

 

Hol és hogyan zajlott a tüntetés?

 

http://alfahir.hu/sites/barikad.hu/files/images/20061023petofi2.gif

 

15 órakor indult a tüntetés a Petőfi-szobortól. A vidéki és fővárosi egyetemekhez csatlakoznak a Zrínyi, Petőfi katonai akadémiák, valamint a Kossuth Tüzér Tiszti Iskola hallgatói is. Az egyetemisták és tanáraik Pesten a Petőfi-szobornál, a budaiak a Műszaki Egyetemnél gyülekeztek, és indultak a Bem-szoborhoz. A diáksághoz csatlakoztak a teherautókon érkező munkások is. A Petőfi-szobornál Sinkovits Imre tízezres tömeg előtt szavalta el szívbe markolóan a Nemzeti dalt, és egy diák felolvasta a 16 pontos követeléseket. Innen a Kossuth Lajos utca, Károly körút (Tanács körút), Bajcsy-Zsilinszky út, Szent István körút, Margit hídon át vezet a tüntetők útja a Bem-szoborhoz. Itt egyesültek a Duna-parton vonuló tízezres budai diáksággal. Az egyetemisták szoros, rendezett sorokban, kart karba fűzve vonultak, hogy provokátorok ne furakodhassanak közéjük. Nemzeti, piros-fehér-zöld színű zászlókat vittek, és hazafias dalokat énekeltek. A Bem-szobornál Veres Péter felolvasta az írók kiáltványát, Bessenyei Ferenc szavalta el a Szózatot. Végül Z. Herbert lengyel író üdvözölte a tüntetőket. Mivel igen rossz volt a hangosítás, a diáksághoz csatlakozó hatalmas tömeg követelni kezdte, hogy Nagy Imre beszéljen a Parlamentnél. Megszülettek az első lyukas zászlók, amelyek azóta a bátorság és szabadságszeretet szimbólumaivá váltak. A nemzeti érzés felülkerekedett a félelmen. Bicskákkal vágták ki a gyűlölt Rákosi-címert a nemzeti zászlókból.

Megindult a hatalmas tömeg a Kossuth térre, ahová teherautókon érkeztek a különböző gyárak munkásai is.17 és 18 óra között mintegy kétszázezres tömeg gyűlt össze, és várta Nagy Imrét. A Parlamenthez vonuló tömegben már hangosan szólt a forradalom majd szabadságharc leglényegesebb követelése: „Ruszkik haza!”

A tüntetők egy része a Rádióhoz ment, hogy felolvassák a hírekben a követeléseket, mások a Városligetbe indultak, a Sztálin-szoborhoz. Jelszavakat skandáltak: "Vesszen Gerő! Vesszen Piros! Vesszen az ÁVO!" Küldöttséget szerettek volna bejuttatni a Parlamentbe. Miután a téren kioltották a világítást a sötétben csak a Parlament tetején égő vörös csillag világított. A tömeg az aznapi Szabad Nép újságokat (Népszabadság előd lapja) összecsavarta, fáklyákat gyújtott, és skandálni kezdték: "Oltsák el a csillagot, fogyasztja az áramot!"- mire el is oltották. Nagy Imre csak ezt követően, 21 óra tájban érkezett, s miután szinte kituszkolták a Parlament erkélyére, szerencsétlen beszédét "Elvtársak!" megszólítással kezdte, mely a tömegből ellenszenvet váltott ki. "Nem vagyunk elvtársak!" Nagy Imre kénytelen volt "Magyarok! Barátaim!"-ra változtatni a megszólítást. Nem sokkal a beszéd után érkezett a hír, hogy a Rádiónál lövik a tüntetőket. A Parlamenttől, akárcsak a Városligettől az emberek megindultak a Rádióhoz. A Ruszkik haza! Nem vagyunk elvtársak, a kommunizmus vörös csillag jelképének elutasítása, ’56 alapkövetelményei voltak. Vagyis: szabadságot és függetlenséget, magyar utat, demokráciát!

 

Így dőlt le a Sztálin szobor

 

http://alfahir.hu/sites/barikad.hu/files/images/35.jpg

 

A Dózsa György úton volt a hírhedt Sztálin téren a Sztálin-szobor. A szobor felállítása előtt itt állt a híres Regnum Marianum templom, a magyarok Nagyboldogasszonyának temploma. A templomot az 1919-es vörös uralomtól való megszabadulás emlékére építették. A hatalmas Sztálin- szoborba sajnos nagyon sok értékes magyar köztéri szobrot beolvasztottak, egyértelműen azzal a szándékkal, hogy elpusztítsák a nemzeti és keresztény értékeket. A monumentális talapzaton rövid kabátban egyik kezét magasra tartva áll a szovjet diktátor. Itt inkább a munkásság, és a környező lakosság gyülekezett, és a Bem téri tüntetés folytatásaként a résztvevők egy része is ide jött. Itt is egyre hatalmasabbá duzzadt a tömeg. Alkalmi szónokok szónokoltak, a szovjetek távozása mellett már a gyűlölt zsarnokság szimbólumának, a szobor ledöntésének gondolata is megfogalmazódott. A szobor ledöntése nagyon nehezen sikerült, mivel a hatalmas csizmákat vasbeton tartotta. Sok sikertelen próbálkozás után végül lángvágókkal segítettek, majd vassodrony kötelekkel, teherautókkal húzták az akkori nevén Gorkij, ma Városligeti fasor irányába. A szobor végül 21 óra 35 perc 32 másodperckor földet ért. A szobor egyik döntője így emlékszik erre vissza:

"Hatodszor is mentem, és hatodszor is ráraktam a kötelet. Mind a két csizmája körbe volt vágva már. A szoborral csúszkáltam jobbra- balra, a tömeg kiabált, már a tömeg féltett, hogy jövök a szoborral, mivel olyan nagy volt a lengés. Az emberek már annyira bele voltak melegedve a döntésbe. Mikor leértem, az egyik ember azt mondja, hogy "Na fogadjunk, hogy most ez a szobor lejön érte!" - Volt egy orosz órája, és letette a földre. Azt mondja: "Fogadjunk, hogy ezt föl fogja venni most a szobor!" - Persze mi röhögtünk mindnyájan, hogy hát milyen hülyeség. A szobor előtt lent van az óra. Húzzák a szobrot. Az, a könyökbe hajtott jobb kezével ide-oda mozog. Végre megrogyik a jobb lába, egyenesen dől le, és mintha nyúlna le az óráért. ...Az óra megállt, mikor a szobor összetörte. Itt nincs hazugság. Mindenki, aki ott volt, tudja, hogy ez a pontos idő." (Schwarcz Gusztáv, '56-ban 18 éves, sportoló)

21 óra, 35 perc, 32 másodpercet mutatott az óra, amikor a szobor ledőlt.

Ezt követően elszavalták a Nemzeti dalt, és az egybegyűlt tízezres tömeg együtt ismételte az eskü szövegét:"Esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!"- majd elénekelték a Himnuszt. A csizmába pedig kitűztek egy kivágott címerű, lyukas nemzetiszínű zászlót. Ekkor jutott el a térre a hír, hogy a Rádiónál az ávósók lövik a népet, és már áldozatok is vannak. Az emberek teherautókra kapaszkodva vagy gyalog elindultak a Rádióhoz.

A hatalmas szobrot a Körút - Rákóczi út kereszteződésébe vonszolták, ahol kalapácsokkal apró darabokra törték. Emléknek, mementóként vitték haza, hogy a bátorság és szabadság szeretet legyőzi a zsarnokságot. Az 50. évfordulóra, erre a helyre állította fel az MSZP-SZDSZ- kormány a mi adónkból a vascsövekből készült éket, a Janus-arcú, kozmopolita emlékművet, amely sokkal inkább a szabadságharcot leverőknek, mintsem a forradalom diadalának állít emléket. A még élő szabadságharcosokat az akasztófákra, és a munkásőrök V formátumú, támadó, felvonuló felállására emlékezteti.

 

Hogyan zajlott a Rádió ostroma?

 

http://alfahir.hu/sites/barikad.hu/files/images/056034.jpg

 

A Rádió esetleges védelméről már a tüntetés megkezdése után fél 4-kor 30 felfegyverzett, könnyfakasztó gránátokkal ellátott ávós katonával gondoskodtak. Ezt követő fél órán belül még két ÁVH-s századot is kirendeltek a Rádió védelmére, mielőtt a tüntetők odaérnének. Kezdetben 260-280 ávós védte az épületet.

18 órát követően a Belügy gondoskodott a középületek védelméről, és szinte az egész országban egyidőben harckészültségbe helyezték az ÁVH alakulatait, valamint a Néphadsereget is, de utóbbiakra nem mindenütt számíthattak. A piliscsabai és aszódi gépesített ezredet riadóztatták és a fővárosba rendelték.

20 óra tájt Gerő Ernő - miután Hruscsovval tárgyalt -, hírhedt beszédét elmondta a rádióban. Sovinisztának, reakciósoknak, antiszemitáknak, csőcseléknek bélyegezte a tüntetőket. Azóta is, ma is ismerősen felhasznált jelszavak a hatalmon lévők részéről, a nemzetben, hazában gondolkodókkal kapcsolatban. Gerő beszéde az egész országban felháborodást keltett. Ezt követően Gerő a szovjet katonai beavatkozást már sürgette.

A Kossuth téren gyülekezőkkel szinte azonos időben érkeztek az első tüntetők a Rádió épülete elé. A diákok a követeléseiket szerették volna megismertetni az egész országgal. Ez nem tetszett a Rádió vezetőinek. Benke Valéria, a Rádió alelnöke intézkedett. Ők nem is érthettek egyet a szovjet csapatok kivonásával és a nemzeti követelések ismertetésével. Végül a diákküldöttséget beengedték, de csak néhány pont felolvasását engedélyezték. Ezt a diákok a Rádió erkélyéről tudatták a tüntetőkkel, akik ragaszkodtak az összes követelés felolvasásához. A közben hatalmasra nőtt tömegből a diákok segítségére sietve – kb. 80 fő - újabb küldöttség próbált benyomulni az épületbe. A bejutottak egyikét még az előcsarnokban lelőtte az ÁVH-s őrség, mire a többiek kihátráltak. A gyilkosság futótűzként terjedt a tömegben. A tüntetők a rácsokba kapaszkodva próbáltak az épületbe bejutni. Néhányukat, akik az ablakon keresztül próbáltak bemászni, az ávósok elfogtak. Először könnygázzal próbálták szétoszlatni a tömeget, majd tüzet nyitottak rájuk. A rádióadások ekkor már a Parlamentben működő rádióadóról történtek.

A Rádiónál az ávósok a tömegbe lőttek. Az ÁVH 19 óra 45 perc körül adta le az első riasztólövéseket az épületből a felkelőkre. A Rádiót védő 260-280 ávós erősítésére 20 és 21 óra között újabb 300 főt rendeltek ki, akiknek átmenetileg sikerült a tüntetőktől a Rádió környékét megtisztítani, és az épületbe bejutni. Majd mentőautónak álcázott gépkocsikban kíséreltek meg fegyvereket juttatni az épületbe, amit a tömeg felfedezett.

Zólomy Lászlót - akit egy századdal a HM-ből rendelték a Rádióhoz - este 9-kor az a tény fogadta, hogy az ávós katonák láncba fejlődve, civilekre lövöldözve tisztítják meg a Bródy Sándor utcát. A tüntetők részéről fegyverhasználatot nem tapasztalt. 21 óra előtt a Bródy Sándor utcába érkezett még Solymosi János vezetésével Piliscsabáról egy lövész és egy harckocsi-zászlóalj.

A piliscsabai ezred tisztjei, miután bejutottak az épületbe, fegyvertelenül kijöttek, és próbáltak a tömeggel szót érteni, de a Rádióból tüzet nyitottak rájuk. (Nagy Imre beszéde szinte ezzel egy időben hangzik el a Kossuth téren.)

Solymosi János az épület erkélyéhez támasztott létra tetején beszédet akart intézni a tömeghez, hogy erőszak nélkül távozásra bírja. N. J. ávós százados ezt úgy értelmezte, hogy a piliscsabaiak átállnak a felkelőkhöz, ezért parancsot adott Solymosi ezredes lelövésére. A Rádió egyik szélső ablakából az ávósok célba vették, de helyettesét, Szabó századost találták el, aki belehalt a sérülésekbe.

A piliscsabaiak elvegyültek a tömegben, nem lőttek a tüntetőkre, sőt melléjük álltak, fegyvereik egy részét is odaadták. A tüntetés spontán felkeléssé alakult. A tüntetők fegyvereket szereztek, és a magyar nép felkelt a szovjet elnyomás és kiszolgálóik, az ávósok uralma ellen. A fővárosban a felkelők telefonközpontokat, nyomdákat vettek birtokba, valamint behatoltak a fegyvergyártással foglalkozó üzemekbe, és raktárakba. Megpróbálták elfoglalni a Szabad Nép székházat, ahol a pártlap munkatársai üléseznek.


Debrecen

 

http://alfahir.hu/sites/barikad.hu/files/images/300px-Hungarians_inspecting_a_tank.jpg

 

Ezen a napon a fővároson kívül Debrecenben történtek a legjelentősebb események. A debreceni bölcsészhallgatók és fiatal tanáraik valamint a középiskolások már délelőtt 11 órakor tüntettek, munkásokat győztek meg, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Délután 20-30 ezer ember tüntetett a BM megyei főosztálya, az ÁVH előtt. Az ávósok a fegyvertelen tüntetőkre vezényelték az első sortüzet. A magyar forradalom első halálos áldozatai a debreceni Ács Zoltán, Ádám Mihály és Gorzsás András, harmincan pedig megsebesültek. Ebből az is nyilvánvaló, hogy az első puskalövések még a Rádió ostroma előtt, eldördültek Debrecenben este hat és hét óra között.

Ilyen egységes és fenséges talán még nem is volt ez a nemzet. A fegyverrel küzdő fővárosi és vidéki felkelők mögött ott állt az egész ország a hatalmon lévő törpe kisebbség kivételével.
Az '56-os forradalmat, akárcsak az 1848-ast, a magyar ifjúság vitte győzelemre. Fiatal munkások, diákok, egyetemisták fogtak fegyvert, hogy szembeszálljanak a szovjet megszállás és az ávósok uralma ellen, hogy megvédjék a hazájukat.

A hatalmon lévők megpróbálták vérbe fojtani a felkelést. Október 23-án éjszaka Gerő Ernőék kérésére a hazánkban állomásozó szovjet egységek bevonultak a fővárosba. A „segítség kérést” Hruscsov írásban is kérte, amelyet visszadátumozott formában Hegedűs András írt alá napokkal később. A Szovjetuniót nem érte váratlanul a magyarországi felkelés. Az esetleges lázadás leverésére “Iránytű” (Kompasz) néven hadműveleti terv is készült. Ekkor hazánk területén öt szovjet hadosztály tartózkodott. A szovjet hadtest-parancsnokság Székesfehérváron székelt, 12 magyar városban csoportosították a főerőket. Malasenko már október 22-én Budapestre érkezett. Szokolov marsall 21 órakor telefonutasítást adott a szovjet csapatok Budapestre jövetelére.

22 órakor a szovjet csapatok elindultak Kecskemétről, Ceglédről, Szolnokról, Székesfehérvárról, Sárbogárdról a magyar fővárosba, ahová éjfél körül meg is érkeztek. Azonnal megkezdődtek az összecsapások a felkelők, valamint az ávósok segítségére jött szovjet csapatok között. Kétezerre becsülik a fegyveresen harcolókat, a VIII. és IX. kerület ellenállását tartják a legerősebbnek.

Október 23-án éjjel szovjet részről 6.000 katona, 290 harckocsi, 120 páncélozott szállító és harci jármű, 156 ágyú bevetésére került sor, ami kevésnek bizonyult, ezért éjfélt követően további két hadosztály átlépte a magyar határt Románia és Kárpátalja felől. Budapesten ezáltal 24-én már 20.000 szovjet katona került bevetésre.

A megszállókat kiszolgáló párt és kormányvezetés a késő éjszakai órákban megalakította a Katonai Bizottságot, mely mindvégig a forradalom leverésén munkálkodott. Tagjai: Apró Antal, Czinege Lajos, Fehér Lajos, Földes László, Kovács István, Mező Imre, Münnich Ferenc, Piros László, Bata István. A 24-én riadóztatott 5 szovjet hadosztály létszáma: 31.500 fő, felszereltségük 1.130 harckocsi és önjáró löveg, 615 tüzérségi löveg és aknavető, 185 légvédelmi löveg, 380 páncélozott jármű, 3.930 gépkocsi. Valamint riadókészültségbe helyezték a Különleges Hadtest vadászrepülő és bombázóhadosztályt és a Kárpáti Katonai Körzet vadász és bombázó hadosztályát. 159 vadászrepülő és 122 bombázó várt bevetési parancsra, hogy a magyar felkelést mielőbb leverjék.

Mindez kevésnek bizonyult. Folyamatosan özönlött be hazánkba a szovjet haderő. Az ávósok levezényelték az első sortüzeket. Statárium és kijárási tilalom volt.

November 4-ig a hazánkban tartózkodó 5 Hadosztályhoz, további 17 érkezett. Az RTL bécsi tudósítója szerint, a magyar szabadságharc leverésében 200.000 szovjet katona, 4600 tank, és több száz harci és szállító jármű vett részt. Ez nem egyezik a hivatalosan bevallott szovjet adatokkal, azok lényegesen kevesebbet mutatnak ki, például a rendteremtésben részt vevő katonák számát 60.000 fő körül határozzák meg.

A forradalomból már október 24-én szabadságharc lett, mert hadüzenet nélkül, idegen hadsereg támadta meg hazánkat. Nagy Imre csak október 28-án ismerte el a felkelés jogosságát, addig kormánya nyíltan szemben állt a felkelőkkel.

 


Orbán Éva
’56-ot kutató közíró

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
#1    2015.10.23.   11:06:34   Pela
Köszönjük szeretett testvérünknek a megemlékezését, és ezt a videót szeretettel ajánlom még megtekintésül hozzá magyar népünkről, az 59 évvel ezelőtti eseményekről:
https://www.youtube.com/watch?v=m7lcMhfOrrk