Tiszta Forrás
2023. szeptember 26.   
Névnap: Jusztina, Kozma

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

OLVASMÁNY: 2023-09-26 ~ ~ ~ ~ A babiloni fogság után Dárius király írásbeli rendelkezést adott ki a Folyón-túli országrészek vezetőinek. A rendelkezés így hangzott: ~ ~ ˝A zsidó nép vezérének és főembereinek adjatok engedélyt az építkezések elkezdésére: hadd építsék újjá templomukat ugyanazon a helyen, ahol az régen is állt! Hogy pedig a zsidó népnek ezek a vezetői megszakítás nélkül folytathassák templomuk építését, így rendelkezem: ~ ~ Az építési költségeket hiánytalanul fizessék ki a királyi kincstárból; pontosabban abból az adóból, amely a Folyón-túli országrészekből befolyik. Én, Dárius hoztam ezt a rendelkezést, és megkövetelem, hogy pontosan végre is hajtsák.˝ ~ ~ A választott nép főemberei így eredményesen folytatták tovább templomépítő munkájukat Aggeus és Zakariás prófétai szavainak értelmében. Folytatták, és be is fejezték az építkezést a választott nép Istenének parancsából, valamint Kürosz, Dárius és Artaxerxész perzsa királyok rendelete alapján. El is készültek az Isten háza építésével Dárius uralkodásának hatodik esztendejében, a tavaszkezdés hónapjának harmadik napján. ~ ~ Együtt örvendeztek a papok és a leviták. Örvendezett a számkivetésből hazatérő egész nép, amikor felszentelték az Isten templomát. A templomszentelési ünnepen több száz állatot: bikaborjút, kost és bárányt vágtak le áldozatul. Egész Izrael bűneiért pedig törzseinek száma szerint tizenkét kecskebak feláldozásával engesztelték az Istent. ~ ~ Tisztükbe állították osztályuk szerint a papokat, csoportjaik szerint a levitákat. Nekik kellett ellátniuk az Úr szolgálatát Jeruzsálemben, amint ezt Mózes törvénye előírja. ~ ~ A tavaszhónap tizennegyedik napján a Pászkát, vagyis a húsvétot is megünnepelte a számkivetésből hazatérő választott nép. Miután a papok és a leviták mind elvégezték a tisztulási szertartásokat, leölték a húsvéti bárányt a hazatértek számára, úgyszintén paptestvéreik és a maguk számára is. (Ezd 6,7-8.12b.14-20) ~ ~ ~ ~ Ez az Isten igéje.

Jelen van

0 felhasználó
20 látogató

Látogatások

- ma: 44
- tegnap: 162
2015.11.24. 19:40 JóB
Hozzászólások: 0

Brit demokrácia - 2015

Brit demokrácia - 2015

Nem adják le az imára buzdító hirdetést a brit mozikban

2015. november 24. kedd 18:30

A három legnagyobb brit mozihálózat, az Odeon, a Vue és a Cineworld sem adja le az anglikán egyház hirdetését, attól tartva, hogy sértené többek érzékenységét – számolt be róla a The Guardian hírportálja.

 

Az egyperces videóban különböző nemzetiségű és társadalmi csoportokba tartozó hétköznapi emberek (rendőr, súlyemelő, menekült, iskolás gyerek) imádkozzák a Miatyánkot.

 

A hirdetések leadása mellett kiállt az ateista Richard Dawkins is, kifejtve, hogy a vallási reklám semmivel sem offenzívebb, mint mondjuk egy szappanhirdetés. Mint a The Guardiannek elmondta, először úgy vélte, nem a szólásszabadság megsértéséről van szó, hanem a mozihálózatok döntési szabadságáról, mégsem ért egyet azzal, hogy a hirdetés esetében valamilyen érzékenység megsértéséről lenne szó. Szerinte ha valaki támadva érzi magát egy olyan triviális dolog miatt, mint amilyen az ima, akkor az az ember megérdemli, hogy megsértődjön.

 

 

Arun Arora, az anglikán egyház kommunikációs igazgatója úgy nyilatkozott a The Guardiannek: az imádságra buzdító hirdetés lejátszásának lehetőségét a Star Wars (Csillagok háborúja) sorozat új epizódjának december 18-ai bemutatója adta. Az imádságot népszerűsítő videót a karácsony előtti héttől vetített új film előtt játszották volna a mozikban.

https://www.youtube.com/watch?v=bxgwWzh0h-w

A Miatyánkot emberek milliói imádkozzák mindennap a világon, és Nagy-Britanniában is évszázadok óta a hétköznapi élet része – fogalmazott a kommunikációs igazgató. – Az imádság a kultúra minden területét áthatja a popdaloktól a rekviemeken át a mindennapi közösségi találkozásokig és nemzeti megemlékezésekig. Éppen ezért a mozihálózatok döntése egyfelől „pusztán butaság”, másfelől pedig a szólásszabadságot veszélyezteti. A mozik még mindig megváltoztathatják döntésüket, amit az egyház örömmel fogadna – tette hozzá Arun Arora.

Forrás: MNO.hu; The Guardian   Fotó: MNO.hu    Magyar Kurír

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=JnS1UqMqnK4  

Our Father which art in heaven, Hallowed be thy name.

Thy kingdom come, Thy will be done in earth, as it is in heaven.

Give us this day our daily bread.

And forgive us our debts, as we forgive our debtors.

And lead us not into temptation, but deliver us from evil: For thine is the kingdom, and the power, and the glory, for ever.

Amen.

 

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved,

jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is;

mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma,

és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;

és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.

Ámen.

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás