Tiszta Forrás
2023. október 01.   
Névnap: Malvin, Teréz

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

NAPI EVANGÉLIUM: 2023-10-01 ~ ~ ~ ~ Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: Vajon erről mit gondoltok? Egy embernek két fia volt. Odament az elsőhöz és így szólt: ˝Fiam! Menj ki ma, dolgozz a szőlőben!˝ ~ ~ Az így válaszolt: ˝Nem akarok˝, de később meggondolta magát és kiment. ~ ~ Akkor odament a másikhoz is, és ugyanúgy szólt neki. Az ezt felelte: ˝Igenis, Uram!˝ De nem ment ki. A kettő közül melyik tette meg az apa akaratát? ~ ~ Azt felelték: ˝Az első.˝ ~ ~ Erre Jézus azt mondta nekik: Bizony, mondom nektek: a vámszedők és az utcanők előbb mennek be Isten országába, mint ti. Eljött ugyanis hozzátok János az igazság útján -- és nem hittetek neki. A vámszedők és az utcanők azonban hittek neki. Ti még ennek láttán sem gondoltátok meg magatokat később, hogy higgyetek neki. /Mt 21,28-32/ ~ ~ ~ ~ Ezek az evangélium igéi.

Jelen van

0 felhasználó
21 látogató

Látogatások

- ma: 56
- tegnap: 103
2014.12.01. 00:00 __
Hozzászólások: 0

Böjti vezérfonal adventre

Böjti vezérfonal adventre

A Miskolci Apostoli Exarchátus egyik lelki atyja, Demkó Balázs egri szervező adventi gondolatait adjuk közre az exarchátus honlapja nyomán.

Minden böjti időszak kezdetén előttünk áll az a fontos kérdés, hogy milyen az igazi böjt, mi tetszik az Úrnak. Amint tudjuk, van testi és van lelki böjt. A keleti egyház nem választja el egymástól a kettőt, hanem egyszerre gyakorolja.

A testi böjt azt jelenti, hogy nem elégítjük ki a gyomor és a has követeléseit, nem adunk meg neki mindent, amit kíván. Kevesebbet eszünk és iszunk, tűrjük az éhséget, lelki örömökkel fékezzük meg a test uralmát. Mindezt pedig úgy kell gyakorolnunk, ahogy az Úr tanácsolta: „Amikor böjtöltök, ne legyetek bús képűek, mint a képmutatók. Ők ugyanis elváltoztatják az arcukat, hogy böjtölésükkel feltűnjenek az emberek előtt. Bizony, mondom nektek: ők megkapták már jutalmukat. Te, amikor böjtölsz, kend meg a fejedet, az arcodat pedig mosd meg! Ne lássák az emberek, hogy böjtölsz, csak Atyád, aki a rejtekben van; és Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked.” (Mt 6, 16-18.)

A böjtöt Istennek ajánljuk, az Övé, ahogy mi magunk is. A test követelései, a bűn rabsága azonban elválaszt minket Istentől, ezért a lelki böjtöt is gyakorolnunk kell, mert másként a test erőfeszítései keveset érnek. 

Lelki böjtről akkor beszélünk, amikor a lélek minden rossztól tartózkodik, így a rossz gondolatoktól, beszédtől és cselekedetektől.

Igaz böjtölő az, aki tartózkodik a haragtól, veszekedéstől, a kapott sérelmek megtorlásától. Aki „őrizetet tesz a szájára”, és tartózkodik a fecsegéstől, pletykától és rágalmaktól, ítélkezéstől, hízelgéstől, minden hitvány beszédtől, szitkozódástól, kétértelmű szavaktól, minden piszkos beszédtől és hazugságtól. Aki óvja a szívét mások javainak óhajától, nem engedi az irigység homályosító szenvedélyét megerősödni. Nem lop, nem vesz el semmit, ami nem az övé.

Sajnos sokan böjtölnek úgy, hogy a lelki erőfeszítésre nem ügyelnek. Sokan tartózkodnak a húsevéstől szerdán és pénteken, de nem tartózkodnak a rossz gondolatoktól, beszédtől és cselekedettől. Nem tartózkodnak a haragtól, vagy nem gondolnak azokra a bűnökre, amelyekkel megbántották eddig az Urat. 

Az életszentség útját járni akaró keresztény alapmagatartása a fegyelem, amely nélkül névleges keresztények lehetünk, de igaziak nem. Hogyan böjtöljünk tehát az előttünk álló hetekben?

Böjtöljön az értelem, és tartsa távol magát a fölösleges dolgoktól! 

Böjtöljön az ész úgy, hogy nem tartja észben a rossz dolgokat, és nem füstölög sérelmeken! 

Böjtöljön az akarat Isten parancsai előtt, hogy azok fontosabbak legyenek saját akaratunktól! 

Böjtöljön a szív helyes érzülettel, ahogy szent életű Paisziosz atya tanácsolja: „Helyezd saját bűneidet magad elé, hogy inkább azokat lásd, mint másét”, nem feledve, hogy minden böjti időszak bűnbánati időszak! 

Böjtöljön a szem, amely nem néz helytelen kívánsággal semmire! Böjtöljön a fül úgy, hogy mentes legyen a pletykától, és minden érzelmeket felkavaró zenétől, amely a lélek csendjét kikezdi és elűzi! 

Böjtöljön a nyelv úgy, hogy mentes legyen a hiú beszédtől, locsogástól, hazugságtól, és minden íztől és ízleléstől, amely fellazíthatja böjti fogadalmunkat! Némuljon el a rosszra a nyelv és az ajak, helyette valósuljon meg a zsoltáros szava: „Áldom az Urat minden időben, ajkamon van dicsérete szüntelen.” (Zsolt 33,2)

Ezt a lelki munkát ajánljuk a Boldogságos Szűznek, hiszen Ő örömmel segít gyermekeinek, oltalmába fogad bennünket, és megóv minden ördögi támadástól, nehogy értéktelenné váljon erőfeszítésünk.

Magyar Kurír

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás