2016.12.31. 17:00 JóB

Hozzászólások: 0

Év - forduló

Ismét eltelt egy év. Az idősebbek már nem is nagyon számolják, hiszen öregebbek lettek megint egy évvel. A gyerekek, a fiatalabb nemzedékhez tartozók lázasan készülődnek: van, aki baráti társaságban búcsúztatja az óévet, van, aki a nagyvárosok utcai forgatagában várja, mikor üt éjfélt az óra. Az eddigi felszabadult készülődést, az önfeledt ünneplést az utóbbi időben felváltotta a szorongás, a félelem.

Biztonságtechnikai szakértők, rendőri vezetők, titkosszolgálati szóvivők kerültek a reflektorfénybe. Bizonytalanság, és félelem uralkodik Európában. Álig felfegyverzett katonák, rendőrök strázsálnak Berlinben, a brandenburgi kapu mellett, ahol egymilliós tömeg gyűlik össze szilveszterkor. Mintha Európa hadban állna. Az ellenség láthatatlan, és itt él közöttünk. Európa vezetői invitálták be őket. Hogy miért, és kinek a megbízásából? – erről soha nem nyilatkoznak. Helyette ál-humánus, betanult beszédekkel terelik el a figyelmet.

Ilyenkor évvégén a szeretet megtestesülését ünnepeljük, az Isten emberré válását. De a meghitt, békés ünneplés szelíd hangjai helyett robbantások, fegyverropogás, emberi sikolyok hallatszanak mindenhonnan. Ál-próféták, ál-humanitárius szervezetek, álságos politikusok adnak ál-magyarázatokat az egyszerű, békeszerető emberek által kérdezett miértekre. Földünkön a normális emberi élet lehetetlenné vált. Háborúk, természeti katasztrófák, féktelen elnyomás, és kizsákmányolás teszi lehetetlenné a békés építő munkát, az egymás kölcsönös szeretetén, és megbecsülésén alapuló életet. Van-e kiút ebből az ördögi körből?

Az évvége a számvetés, és a tervezés időszaka minden ember számára. Mit sikerült megvalósítanunk, mit nyertünk, és mit vesztettünk? Mi alakíthattuk-e sorsunkat, vagy mások alakították? Mit rontottunk el, és mit csináltunk jól? Kivel vesztünk össze, és kivel békültünk ki? Javult-e az állapotunk, vagy romlott? Elégedettek vagyunk-e a sorsunkkal, vagy elégedetlenek? Hozott-e valami jót az elmúlt esztendő?

Ezernyi kérdést tehetünk fel ilyenkor magunknak. A válasz is ezerféle lehet. Ha visszatekintünk, nem biztos, hogy tárgyilagosan, objektív módon tudjuk értékelni önmagunkat, és a velünk történteket. Hajlamosak vagyunk arra, hogy hibáinkat lekicsinyítsük, erényeinket pedig felnagyítsuk. Szélsőséges esetben az ember hibátlannak, tévedhetetlennek tartja magát. Eljuthat abba az állapotba, amikor elhiszi magáról, hogy ő a legkiválóbb, és feljogosítva érzi magát az embertársai feletti uralkodásra. Férjek, feleségek, gyermekek életét keserítheti meg egy ilyen ember a családban, egy ilyen főnök a munkahelyen, egy ilyen tiszt a hadseregben, egy ilyen pap, vagy püspök az egyházban. A történelem során számos ilyen karakterrel rendelkező vezetővel találkozunk. A diktátorok, akik felfuvalkodott gőgjükben Istennek képzelték magukat, az ókori zsidó nép farizeusai, akik Isten helyébe magukat állították, de ide sorolhatjuk egyházunk néhány pápáját is, akik hatalmukat egészen másra használták, mint amire a kinevezésük szólt.

Ennek a fajta magatartásnak, életvitelnek az ellenkezőjét is megtapasztalhatjuk. Vannak, akik jó tulajdonságaikat, erényeiket csendesen rejtegetik, és hibáikat hangsúlyozzák inkább. Ilyenek az egyház szentjei. Ilyen a szerzetesek, a művelt, intelligens papok többsége. Ilyen volt Szent Ferenc, Néri Szent Fülöp, Teréz anya, II. János Pál pápa – hogy csak egy pár kiragadott példát említsünk. Eljött közénk Jézus, az Isten Fia, akinek a születését nemrégen ünnepeltük: a királyok Királya, az urak Ura, a Mindenható mindenki szolgája lett. Barlangban született, jászol volt a bölcsője, megmosta tanítványai lábát, és meghalt embertársaiért.

Ha visszatekintünk az elmúlt évre és számadást készítünk, ne csak a materiális javakat vegyük lajstromba. Ne csak az élet, és munkakörülményeink változását vizsgáljuk. Az idő telik, ismét elmúlt egy év. De nemcsak egyféle idő van. Amikor éjfélt üt az óra, átlépünk a 2017-es évbe. Furcsa módon ez más-más időpontban következik be a Föld különböző pontjain. Ha nem lennének mesterségesen felosztott időzónák, akkor a szomszéd városban is eltérő időpontban ütné el az éjfélt az óra.

Az idő múlását leginkább az anyag öregedésén lehet tetten érni. Az emberi szervezet kémiailag pontosan kimutatható, és fizikai módszerekkel mérhető anyagokból áll. Ennek az anyagnak az öregedése – mint minden egyéb élő szervezeté – szemmel látható.

De az emberi test nemcsak öregedő anyagból áll, hanem örökké tartó, nem anyagi természetű lélekből is.

A görög nyelvben – amely az általánosan elterjedt Biblia nyelve – kétféle idő ismeretes. A fizikailag mérhető idő, amely az anyag öregedését pontosan mérni tudja: a Kronosz. Van egy másik szó is az időre, ez pedig a Kairosz. A Kairosz a lélek szempontjából fontos üdvtörténeti időnek a kifejezésére, és meghatározására szolgál.

Az év utolsó napján visszatekintünk a mögöttünk hagyott évre, és új terveket kovácsolunk: amit elrontottam, azt jövőre jobban csinálom. Eltervezzük, hogy a régi autó helyett újat veszünk, a lakást nagyobbra cseréljük, nyáron új, eddig nem látott tájakra utazunk.

Ha leltárt készítünk, és a jövőt tervezzük, nemcsak a fizikai testünk kívánságaira kell gondolnunk: a lelkünk állapotát is meg kellene vizsgálni.

Egy világi emberrel találkozva már az első szempillantásra sok mindent megállapíthatunk az illető emberről. Öltözetéről, autójáról, lakásáról, munkahelyéről, beosztásából következtetni tudunk a személyiségére. Egy kolostorban élő, ugyanazt a ruhát viselő, szigorúan szabályozott életet élő szerzetesről első látásra semmit nem tudunk megállapítani. Neki nem a külsőségek, nem az anyagiak a fontosak, hanem a lelki fejlődése. Ő nem a Kronosz számlapján körbefutó óramutatót szemléli, hanem a Kairosz Isten által irányított mutatóján nézi lelke pillanatnyi állapotát. Az ő célja a bűnöktől való megszabadulás, a szentté válás.

Mérleget készítünk év végén. Milyen sokatmondó kifejezés ez. Mérlegünk egyik serpenyőjébe azt tesszük, amink már megvan, a másikba pedig azt, amit szeretnénk, hogy meglegyen. A mérleg mindig egy irányba fog kibillenni, mert mindig újabb, és újabb vágyaink, kívánságaink vannak. A szerzetes ugyanígy cselekszik, de nála a mérleg egyensúlyban van. Nincs semmije, de nem is szeretne semmit. Elég neki Isten, elég neki Isten kegyelme (˝Sufficit mihi gratiam tuam, Domine – Elég nékem a te kegyelmed, Uram!˝)

Mérlegeljük az óévet, és tervezzük az újat. A régit már ismerjük, az új még előttünk áll. Nem tudni, mit hoz a jövő – tartja a szólás-mondás. Ezt csak Isten tudja. Ez így is van, de Isten elmondta nekünk is. Szóval, személyesen, egyszülött Fia által. De mindez írásban is megtalálható. A Biblia, Isten Szava részletesen tájékoztat bennünket: a múltról, a jelenről, de a jövőről is. A jelenben és a jövőben a legfontosabb az Istennel való kapcsolatunk, az Istenhez való viszonyunk. Ha elhagyjuk bűneinket, megbánjuk vétkeinket, bizton számíthatunk Isten irgalmára.  

Az évek jönnek, mennek. Nemzedékek váltják egymást. Az emberi lét értelme nem a születés és halál közötti rövid szakasz bűnökkel terhelt, minél nagyobb jólétben való megélése mások elnyomása, és kizsákmányolása által.

Ha az ember eltaszítja Istent magától, és megmarad bűneiben, el fog veszni. Isten ítéletet mond: a bűneikben megátalkodottak súlyos büntetést vonnak magukra. Azok, akik hűségesen megmaradnak a hitben, Isten irgalmas szeretetében részesülnek.

Az évek múlnak, egyik a másik után. ˝Ez a világ elmúlik, de az én Igéim nem múlnak el soha.˝

A.D.2016.12.31.©JóB

Hozzászólások