Tiszta Forrás
2018. december 12.   
Névnap: Gabriella, Johanna

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Jelen van

0 felhasználó
33 látogató

Látogatások

- ma: 43
- tegnap: 728
2016.03.01. 17:20 JóB
Hozzászólások: 0

Dekadencia a XV. és a XXI. századi Európában

Dekadencia a XV. és a XXI. századi Európában

Ballade de bon conseil

 

A jó tanács balladája

Hommes faillis, bertaudés de raison,

Dénaturés et hors de connoissance,

Démis du sens, comblés de déraison,

Fous abusés, pleins de déconnoissance,

Qui procurez contre votre naissance,

Vous soumettant à détestable mort

Par lâcheté, las ! que ne vous remord

L'horribleté qui à honte vous mène ?

Voyez comment maint jeunes homs est mort

Par offenser et prendre autrui demaine.

 

Chacun en soi voie sa méprison,

Ne nous vengeons, prenons en patience ;

Nous connoissons que ce monde est prison

Aux vertueux franchis d'impatience ;

Battre, rouiller pour ce n'est pas science,

Tollir, ravir, piller, meurtrir à tort.

De Dieu ne chaut, trop de verté se tort

Qui en tels faits sa jeunesse démène,

Dont à la fin ses poings doloreux tord

Par offenser et prendre autrui demaine.

 

Que vaut piper, flatter, rire en traison,

Quêter, mentir, affirmer sans fiance,

Farcer, tromper, artifier poison,

Vivre en péché, dormir en défiance

De son prouchain sans avoir confiance ?

Pour ce conclus : de bien faisons effort,

Reprenons coeur, ayons en Dieu confort,

Nous n'avons jour certain en la semaine ;

De nos maux ont nos parents le ressort

Par offenser et prendre autrui demaine.

 

Envoi

 

Vivons en paix, exterminons discord ;

Ieunes et vieux, soyons tous d'un accord :

La loi le veut, l'apôtre le ramène

Licitement en l'épître romaine ;

Ordre nous faut, état ou aucun port.

Notons ces points ; ne laissons le vrai port

 

Par offenser et prendre autrui demaine.

 

Bűnösök, kiket elhagyott az ész,

Lélekben elfajzottak és sötétek,

Kiknek az agya torz és csenevész,

Balgák, kiket befontak tévedések,

Kik származástok megcsúfolva éltek,

Főt hajtva a szégyenhalál előtt,

S a lelkiismeretfurdalás sem ád erőt,

Gyávák, szégyenbe buktok, meg nem állva!

Hányan haltak meg ifjú vakmerők,

Reátörvén a  más tulajdonára!

 

Ki-ki lássa be, ha szívébe néz:

Tűrni erény, bosszút szomjazni vétek.

Ki béketűrő s mindig jóra kész,

Annak börtön csupán e földi élet.

Nem helyes ütni, vágni, ez a lényeg:

Balgák a gyilkosok, rablók, csenők.

Istent, igazságot nem ismerők

Az ifjan bűnben élők, s nemsokára

Kezük tördelik: mért vétkeztek ők,

Reátörvén a más tulajdonára!

 

Mit ér a csel, csalás és hitszegés,

Furfang, hazugság, hamis esküvések,

A rászedés, a méregkeverés,

A bűnös nappalok, álmatlan éjjelek,

Míg embertársatoktól egyre féltek?

Javallom hát: legyünk jóra törők,

Istenben bízzunk mindenek előtt:

Rövidre szabva életünk határa,

S bánatba döntünk két öreg szülőt,

Reátörvén a más tulajdonára.

 

Ajánlás

 

Viszályt kerülve, legyünk mielőbb,

Ifjak, vének, mind békeszeretők.

Lám, a rómaiaknak ezt ajánlja

Levelében az apostol tanácsa.

Okosak legyünk, révet keresők,

Ne hagyjuk el az igaz kikötőt,

 

Reátörvén a más tulajdonára.

 

 Korkép és kórkép Francois Villon verseinek tükrében

 

François Villon, eredeti nevén: François de Montcorbier (Párizs1431 – eltűnt 1463-ban). A középkor végének, a reneszánsz virágkorának világszerte legismertebb, legnépszerűbb és legszubjektívebb francia költője. A zseniális, hányatott sorsú költő korának minden búját-baját belesűríti verseibe. A XV. század az a kor, mikor Európa szerte háborúk dúlnak, a halál szele fúj a véráztatta mezők felett. Aki nem kard által hal meg, azt a „fekete-halál”, a pestis ragadja magával. A százéves háborúban (1337–1453) a végkimerülésig hadakozik egymással Anglia és Franciaország. Franciaországban a hadseregek dúlásai és a pestis elviselhetetlenné tette a városi és falusi szegények helyzetét. A háborús veresége miatt tekintélyét vesztett nemességgel szemben parasztfelkelés robbant ki (1358), amelyhez Párizs népe is csatlakozott. A trónviszályok során a földesurak magánhadseregei egymással is hadakoztak a hatalomért. A városokban, falvakban rablóbandák garázdálkodtak.

 A törvény, a rend, az erkölcs ebben a korban csak írott malaszt maradt.

Míg Európa nyugati része az állandó háborúk, járványok, fosztogatások következtében mély dekadenciába süllyedt, keleten megállíthatatlanul nyomult előre a muzulmán török sereg. II. Mehmed oszmán szultán 70 000 főre tehető hódító hadserege 1453. május 29-én elfoglalta a kereszténység fellegvárát, Konstantinápolyt.

A muszlim sereg a Balkánon keresztül nyomult előre Európa létét fenyegetve. 1456. július 4-21. között a keresztények Szilágyi Mihály vezetésével hősiesen védték Nándorfehérvár (a mai Belgrád) várát II. Mehmed török szultán több mint tízszeres túlerőben levő ostromló seregével szemben, majd július 22-én Hunyadi János vezetésével a vár melletti csatában legyőzték a törököket.

A győzelem mintegy hetven évre megállította a törökök további európai terjeszkedését és Magyarország meghódítására irányuló próbálkozását. Hunyadi megmentette Európát. Azt az Európát, amelyik nem érzékelte a veszélyt, nem törődött saját védelmével, az összefogás helyett a hatalomért való viszálykodás forgácsolta szét az erőit.

 

Ugorjunk előre az időben 600 évet. Ma, a XXI. század elején Európa helyzete kísértetiesen hasonlít a XV. századi Európára. Franciaországban tombol a terror (gondoljunk csak a párizsi merényletekre, vagy a csak „dzsungelnek” nevezett calais-i migráns táborra, de említhetnénk a szilveszteri kölni nyílt utcai erőszakot is: a lakosság szinte védtelen.

A törvény, a rend, az erkölcs ebben a korban is csak írott malaszt marad.

A keresztény templomokat lerombolják (nemcsak az arab többségű muszlim országokban, de egyre gyakrabban a Nyugat-Európai országokban is), karikaturisták gúnyolódnak a vallásokon, Istenen. Teszik mindezt az aktuális hatalom támogatásával. A Jeanne d’Arc lelkületű mai hazafiakat ugyanúgy elárulják, és kiszolgáltatják az ellenségnek, mint a százéves háború idején. Anglia most is igényeket támaszt Európával szemben. Igaz, most a hadakozás nem fegyverekkel történik, hanem kifinomultabb módszereket alkalmaznak.

A bűnbandák ugyanúgy fosztogatnak, mint Villon korában. Lehet, hogy nem a sötétben, egy fa mögül törnek rá az áldozatra, hanem öltönyben, fehér ingben, egy brókerház vezéreként fosztják ki a gyanútlan áldozatokat. De törvényen kívüli, illegálisan benyomult útonállóból sincs hiány. A törvény rájuk nem vonatkozik, a rendet nem ismerik, erkölcsi színvonaluk pedig kritikán aluli.

Talán pestisjárványok még nem pusztítják Európa népeit, de a világszerte terjedő járványok nem állnak meg a schengeni határoknál: az illegálisan behatoló afrikai, ázsiai tömegek az is magukkal hurcolhatják.

Európát ma is elárulják, ugyanúgy, mint a XV. században. A hatalmas sereggel nyomuló szultánnal hadban állt Európa minden keresztény országa. Egyetlen európai ország kötött csak szövetséget a szultánnal: Franciaország.

Törökország most is szedi a harácsot Európa népeitől. A kollaboráns vezetők pedig fizetnek. Euró milliókkal, és Európa népeinek vérével etetik a telhetetlen muszlimokat. Hogy miért nem az európai népek védelmére fordítják ezeket a jelentős összegeket, az rejtély.

A dekadens, meghasonlott Nyugatnak ma is Magyarország mutat példát. Az a Magyarország, ahol még mindig Istenben bíznak.

 

François Villon versei a mához is szólnak. A ma élő franciákhoz, akiket isteni segedelemmel az orléans-i szűz vezetett győzelemre az angolok ellen. Szól a mai, bűnben tobzódó, népáruló istentelenekhez, akik - megtagadva gyökereiket, nemzetüket, Európa népeit, - még mindig a bársonyszékben pöffeszkednek.

Az a François Villon ad tanácsot, aki az emberi lélek, az erény és a bűn jó ismerője. Villon, aki megjárta a „mennyet” és a „poklot”: élt fényűző hercegi palotában, és gyötrődött a legsötétebb börtönben. Az élet és halál szűk mezsgyéjén egyensúlyozva írta meg máig ható, megrázó költeményeit.

 

A.D.2016.03.01.©JóB

 

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás