Tiszta Forrás
2023. szeptember 27.   
Névnap: Adalbert, Vince

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

OLVASMÁNY: 2023-09-27 ~ ~ ~ ~ Ezdrás pap, aki egy egész napon át kesergett népe bűnei miatt, így kezdte imáját: Az esti áldozat idején abbahagytam kesergésemet, tépett palástomban és köntösömben térdre borultam, és karomat kitártam Uram, Istenem felé. ~ ~ Így szóltam: Istenem, én nagyon szégyellem magam. ~ ~ Arcommal már feléd fordulni sem merek. ~ ~ Amilyen magas fölöttünk az ég, mi éppen olyan mélyre süllyedtünk gonoszságaink tengerébe. ~ ~ Atyáink napjaitól mind a mai napig folyvást csak vétkeztünk. ~ ~ Saját gonoszságunk miatt lettünk száműzött szolgákká, királyaink és papjaink pedig pogányok kezére kerültek, így lett a sorsunk a kifosztás és a megszégyenülés, és így van ez ma is. ~ ~ Most azonban egy szempillantásra megkönyörült rajtunk az Úr, a mi Istenünk: Meghagyott egy maradékot, és menedéket adott nekünk az ő szent helyén! ~ ~ Megengedte Istenünk, hogy felcsillanjon a szemünk, és egy kis vigaszt adott nekünk szolgaságunkban. Szolgák vagyunk, ez igaz. ~ ~ De Istenünk e számkivetett sorsunkban sem hagyott el: a perzsa király szívét felénk fordította kegyével: hogy újra éljünk; hogy romjaiból fölépítsük Istenünk szent templomát; hogy védőfal erősítse országunkat, Júdát, és az Úr szent városát, Jeruzsálemet! (Ezd 9,5-9) ~ ~ ~ ~ Ez az Isten igéje.

Jelen van

0 felhasználó
7 látogató

Látogatások

- ma: 41
- tegnap: 161
2016.03.16. 00:00 Kriszta
Hozzászólások: 0

Szentté avatják Teréz anyát

Szentté avatják Teréz anyát

Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát

 

 

 

 

 

 

Ferenc pápa március 15-én délelőtt, a napközi imaóra során rendes nyilvános konzisztóriumot tartott boldogok szentté avatása ügyében. A konzisztóriumon döntött többek között Boldog Kalkuttai Teréz anya szentté avatásának időpontjáról is.

Teréz anya szentté avatási szertartását Rómában tartják majd a Szent Péter téren, a szentmisét Ferenc pápa mutatja be az irgalmasság szentéve önkénteseinek jubileuma keretében. A szentté avatás dátuma a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrend alapítója halálának évfordulójához kötődik. Teréz anya 1997. szeptember 5-én hunyt el az indiai Kalkuttában.

Ferenc pápa decemberben hagyta jóvá a Szentek Ügyeinek Kongregációja döntését Boldog Kalkuttai Teréz anya szentté avatásáról, miután a szentté avatási ügyekben döntő vatikáni kongregáció elismerte a Teréz anya közbenjárására történt csodát: egy brazíliai mérnök gyógyulását.

Teréz anya szentté avatása az irgalmasság szentéve egyik legnagyobb vatikáni eseményének ígérkezik. 

Teréz anya 1910 augusztusában született Agnes Gonxha Bojaxhiu néven az akkor az Oszmán Birodalomhoz tartozó Szkopjéban.

Tizennyolc évesen felvételét kérte az angolkisasszonyok írországi anyaházába, amely a Loretói Miasszonyunk nevét viselte. Innen hamarosan Indiába küldték, hogy megkezdje noviciátusát Darjeelingben. Itt tett szerzetesi fogadalmat 1931. május 25-én.

A Teréz nevet az 1925-ben szentté avatott Lisieux-i Kis Szent Teréz iránti tiszteletből választotta. 1946. szeptember 10-én hallotta meg Jézus hívását, hogy hagyja el a zárdát, és éljen a legszegényebbek között.

1948-ban vetette le a Loreto nővérek ruháját. Fehér száriba öltözött, kék szegéllyel, a vállán kereszttel. A Szeretet Misszionáriusai rend 1950 októberében kapta meg a jóváhagyást, majd 1965 februárjában pápai jogú társasággá lett.

Teréz anya tevékenységét az egész világon elismerték, 1979-ben megkapta a Nobel-békedíjat. 1997. szeptember 5-én halt meg. 2003. október 19-én avatta boldoggá II. János Pál pápa.

* * *

Ferenc pápa a március 15-i konzisztóriumon további szentté avatási időpontokról is rendelkezett:

– Stanisław Papczyński (O.I.C.) lengyel rendalapítót és Maria Elisabeth Hesselbladot, a brigittinák új ágának alapítóját, aki zsidó származású üldözötteket mentett a II. világháború alatt, június 5-én avatják szentté;

– José Gabriel Brochero argentin papot, a szegény bennszülöttek apostolát és José Sánchez Del Ríót, a 14 éves korában vértanúságot szenvedett mexikói fiatalt pedig október 16-án iktatják a szentek sorába.

 

Forrás: V

Vatikáni Rádió; MTI

Magyar Kurír

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás