Szentmise az örmény genocídium áldozataiért

Szentmisében emlékeztek meg Budapesten az örmény genocídium áldozatairól
Örmény katolikus szentmisével emlékeztek április 24-én a genocídium évfordulójára az örmény katolikus lelkészség templomában.
KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!
Az ünnepélyes szentmisét Krikor Robert Badichah, a római XIII. Leó Örmény Kollégium rektorhelyettese mutatta be a Budapesti Örmény Katolikus Lelkészség Orlay utcai templomában.
1915. április 24-én kezdődött az Oszmán Birodalomban, a történelmi Örményország területén élő örménység megsemmisítésére irányuló, központilag szervezett népirtás. Mintegy 1,5 millió örmény vesztette életét, százezrek menekültek más országokba.
A rektorhelyettes Fülöp Ákos plébániai kormányzó meghívására érkezett Budapestre. Az ünnepi liturgián közreműködött a Voszkeberán kórus Zsigmond Benedek vezetésével. A templom megtelt az ünneplő, emlékező, imádkozó közösség tagjaival.
A szentmisét követően a templom külső falán elhelyezett hacskárnál (kereszteskőnél) emlékeztek meg a résztvevők az 1915-ös népirtás áldozatairól, és elhelyezték a megemlékezés virágait. Az örmény genocídium 100. évfordulója alkalmából állított kereszteskövet egy évvel korábban, 2015. április 24-én áldotta meg Krikor Badichah.
Forrás és fotó: Budapesti Örmény Katolikus Lelkészség
Magyar Kurír
1915 április 24-én Isztambulban kivégezték az örmény értelmiség vezetését. Ezzel megkezdődött a törökök és a kurdok által elkövetett keresztény népirtás, aminek az örmények mellett asszírok, szírek, káldok, arabok, arámiak és görögök estek áldozatul.
Az akkori Oszmán Birodalom Észak-szíriai tartományaiban, Nyugat Iránban és Kelet Törökországban 1,5 millió örményt és majdnem 2 millió asszír-szír keresztényt öltek meg, vagy üldöztek el szülőföldjükről. Az Oszmán Birodalom akkori lakosságának majdnem fele keresztény volt. A népirtásoknak köszönhetően ma Törökország lakosságának kevesebb mint 1%-a keresztény.
A török -kurd csapatok védtelen keresztény falvak százait dúlták fel és mészárolták le a lakosait. Az áldozatok többsége asszony és gyermek volt.
Archiv képek az örmény népirtásról.
(Megrázó képek !)
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Zászlónk' gyakran plántálád
Vad Török' sánczára…
Majd Töröktõl rabigát
Vállainkra vettünk.
Hányszor zengett ajkain
Ozman' vad népének
Vert hadunk' csonthalmain
Gyõzedelmi ének?
A magyar Himnusz sorai örök időkre emlékeztetnek bennünket az oszmánok vad népére, a ránk, és más népekre kényszerített rabigára.
Nemzeti himnuszunk sorai ma aktuálisabbak, mint bármikor. A muszlimok célja ma is ugyanaz, mint az oszmán terjeszkedés idején, a XV-XVI.században.
Akkor a magyar királyság seregei állították meg az oszmán hódítókat, Hunyadi János, és Kapisztrán Szent János vezetésével. Nélkülük ma nem létezne a civilizált, keresztény Európa (ma már lehet, hogy Európára vonatkoztatva a keresztény jelzőt csak múlt időben használhatjuk).
Ma ki állítja meg az oszmánok utódait? Ma ki védi meg Európát? Ma mit akarnak az iszlám fanatikusai? És mit akarnak az EU vezetői?
Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat. A jövőben szeretnénk megvilágítani ennek az égetően fontos témának a hátterét, bemutatva az okot és okozatot.
Napi aktuális archívum
- 2023.12.03. „Akik szerint nincs keresztény Európa, azok a jelenkor júdásai!”
- 2023.11.29. Ima az üldözött keresztényekért
- 2023.11.15. Civilizációs pont közeledik, amikor eldől, túlél-e az európai civilizáció
- 2023.11.11. A múlt szövedéke
- 2023.11.04. Így verték le
- 2023.10.23. Tisztelet a hősöknek, dicsőség Istennek
- 2023.10.15. A közép pápája – mérlegen XVI. Benedek munkássága
- 2023.10.06. Aradi 13-ak
- 2023.10.02. Az Őrangyalok ünnepe
- 2023.09.01. AMI A LEGEGYETEMESEBB ÉS A LEGSZEMÉLYESEBB – ISTENHITÜNK CSODADIMENZIÓI