Tiszta Forrás
2017. augusztus 17.   
Névnap: Jácint, Réka

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Jelen van

0 felhasználó
7 látogató

Látogatások

- ma: 625
- tegnap: 703
2017.08.10. 00:00 Pela
Hozzászólások: 1

Beer Miklós: Ideje pappá szentelni nős férfiakat, írok a pápának

Beer Miklós: Ideje pappá szentelni nős férfiakat, írok a pápának

 

Frissítve 08.11.-én:

Barsi Balázs atya: Mire megoldás a nős férfiak pappá szentelése?

Válasz Beer Miklós püspök atyának

 

Az alábbiakban Barsi Balázs ferences szerzetes atya írását közöljük, amelyet Beer Miklós püspök atyának szán, nyílt válaszként. A cölibátus témájában ajánljuk még ezt a korábbi bejegyzésünket.

160110_barsibalazs.jpg

 

Beer Miklós püspök nős férfiak pappászentelésében látja a paphiány megoldását.

Európában általában, és nálunk, Magyarországon, nem paphiány van, hanem hívőhiány. Ha egy-egy fíliában tíz-húsz ember, vagy annyi sem jön össze vasárnaponként szentmisére, akkor hazánk missziós terület lett. Egy évtizeddel ezelőtt a verbiták (missziós atyák) térképén Magyarország a választható missziós országok között szerepelt. Argentína őserdeiben nem a papok számát növelték, hanem remekül felkészített, Istennek szentelt (coelibatust vállaló) papok számára nagyszerű missziós programot dolgoztak ki, és katekétákat neveltek melléjük.

Valóban el kellene hagyni azt a fajta, a fölszentelt nős diakónusok által néha gyakorolt „csonkamise”-szerű liturgiákat, és az Isteni Ige hatékony hirdetését kellene bevezetni helyette. A szemináriumokban arra kellene nevelni a papságra készülő fiatalokat, hogy felkészített katekétákkal és diakónusokkal dolgozzanak együtt.

Helyes, amit a püspök atya mond, hogy nem a papok megházasodásáról van szó, hiszen arról szó sem lehet, mert a coelibatus fogadalmában visszavonhatatlanul átadták magukat a szűz Krisztus Főpap szolgálatára.

Inkább a papok nevelésében az egyéni életszentségre való törekvést kellene a középpontba állítani, bemutatva, hogy éppen ennek a kisugárzása az igazi pasztoráció: „Ti vagytok a föld sója.", "Ti vagytok a világ világossága." (Mt 5,13-14), ld. Vianney Szent Jánost.

Amikor szent buzgalomtól elragadtatva megoldásokon törjük a fejünket, néha elhanyagoljuk megkérdezni magát az Úr Jézust.

Ő, amikor a házasság felbonthatatlanságáról szólt, és az őt hallgató apostolok azon megütköztek (hogy a mózesi felmentéseket nem Isten akaratának tartja), akkor ezen megütközés után nem egy új témát hozott elő, a coelibatust, hanem a házasság kontextusában maradva kijelenti, hogy van, aki lemond a házasságról a Mennyek Országáért. Tehát nem arról volt szó, hogy valaki eleve nem nősül meg, hanem arról, hogy a Mennyek Országa úgy érkezhet el az életébe, hogy abbahagyja a nemi életet a feleségével. Nyilván nem a feleség beleegyezése nélkül.

Ez volt az ősi gyakorlat. Pappá vagy püspökké szentelés előtt éppen a papság vállalásáért mondtak le a házasság gyakorlásáról, a feleségük beleegyezésével.

Az Egyház később, hogy ezt a nehézséget elkerülje (ti. a házasságban élő férj és feleség közös döntését), eleve azon férfiak közül választotta ki papjait és püspökeit, akik a Mennyek Országáért már lemondtak a házasságról.

A trullói zsinat (nem egyetemes zsinat) tévedett abban, hogy ősi szokásra hivatkozva a nős férfiak felszentelését úgy értette, hogy azok továbbra is gyakorlatilag gyermeket nemzhettek. A keleti rítusú püspök miért nem lehet férj? Mert ez az ősi szokás (amely Krisztus szavára hivatkozik) maradványa.

Hogy ezt vállalni nehéz? Az egynejű házasság vállalása sem könnyű a romlott természetnek, de vállalható a kegyelemmel.

Minderről bővebben olvashatunk Stickler bíboros tanulmányában (a Központi Szeminárium adta ki), és Jáki Szaniszló "A coelibatus teológiája" című művében, valamint Jean-Pierre Batut bibliai elemzésében ("Feltámadás, cölibátus, nemiség", Communio 1995/III. évf./III.). Ezek elolvasása nélkül sajnos kiüresedhet az a hitben folytatandó párbeszéd, amely a coelibatust érinti.

A nős papság elterjedésével a coelibatusban élő papság gyakorlatilag megszűnne (ld. a keleti egyházakban). Így aki mégis a coelibatust választaná isteni sugallatra, az nem kerülne-e abba a gyanúba, hogy püspök akar lenni? Illetve: jó volna-e, ha csak szerzetesek köréből kerülnének ki a püspökök?

Természetesen nemcsak a coelibatus úgymond külsődleges betartásáról van szó, hanem az egyetlen Főpap, Jézus Krisztus követéséről mindenben, egészen addig, hogy a papnak a teljesen osztatlan, Jézus Szívével egyesült szíve képes legyen az Ő szeretetével szeretni a rábízottakat.

Ha ez Krisztus akarata, akkor van-e egyházi hatalom, amely efölött áll? Tehát az eljövendő időkben ebben a kérdésben sem csupán egy pasztorális probléma megoldása vezessen bennünket, hanem Krisztus akaratának kutatása.

A kutatás tudományos része mellett a coelibatusban élő szentéletű papok életének és tanításának kutatása, valamint a lincolni egyházmegye példájának és hasonló példáknak a figyelembe vétele is fontos. És természetesen mindezeket meg kell, hogy előzze a mélységes imádság.

Forrás: KATOLIKUS VÁLASZ

2017. augusztus 11. 

 

(Az alábbiakban pedig az a cikk olvasható, amire a fenti válasz szerintem a Szentlélek sugallata által jött egy mélyen életszentséget élő szerzetes paptól!!! A szerk.)

 

A váci megyéspüspök az elsők között főpásztorként kimondta, amit sokan felvetettek már az egyházban. Megkérdeztük, miért gondolja így.

– A katolikus püspökök sorában Ön az első, hazánkban mindenképp, aki a nyilvánosság előtt vállalja azon véleményét, hogy pappá kellene szentelni arra alkalmas nős férfiakat. Ideje van ezt kimondani?


– Azt hiszem, ideje van. Most találkoztam egészen konkrétan olyan helyzettel, hogy 8-10 egyházközségbe egyszerűen nem tudok papot küldeni. Ezt a toldozgatást, foltozgatást már nem lehet tovább folytatni, hogy akár külföldről, Lengyelországból, Indiából papokat várunk. Nekünk kell megtalálni azokat az embereket, akikre rá lehet bízni egy egyházközség vezetését. Olyat, aki hiteles, szép családi életet él, akire rá lehet bízni a templom kulcsát, a közösséget. Azt még ki kell dolgozni, hogy milyen képzéssel lehetne ezeket az embereket segíteni szolgálatuk ellátásában. A pappá szentelés egy távlati lépés lenne.

– Ez azt is jelenti, hogy a választható cölibátus lenne az egyház útja?


– Én így gondolom. Viszont azt is gondolom, hogy az állandó diakonátus nem lehet a papság felé való átmenet. Az egy másik küldetés. Ne keverjük össze a papsággal tehát a diakonátust! Ezért fontos, hogy nagyobb távlatban gondolkodjunk, és a fő szempont a közösségek lelki vezetése legyen. Ne keressünk félmegoldásokat, így például ne alkalmazzuk az állandó diakónusokat amolyan pót-papként.

– Akár lát is maga körül olyan alkalmas nős férfiakat, akik a megfelelő képzést megkapva családos létükre papként szolgálják az egyházat, akiket fel is szentelne?


– Igen. Látok olyan embereket, akik a maguk szerénységével ott vannak a háttérben. Fontosnak tartom elmondani, hogy nem tartanám helyesnek a papok nősülését, teljesen másról oldalról közelíteném meg az egészet. Az alkalmas nős férfiakat pedig meg is kellene szólítani, meghívni. Felejtsük már el azt, hogy lehet papnak jelentkezni, és ennyivel beérjük! Akit arra alkalmasnak tart az elöljáró, azt hívjuk meg, és bízzuk rá a megfelelő feladatot.

– Tervezi-e, hogy ezen törekvéséről tájékoztassa az Ön elöljáróit?


– Tervbe vettem.

– Konkrétan Ferenc pápának fog írni?


– Igen.

 

Beszélgetőtárs: Gégény István

 

Forrás: szemlélek.blog.hu

 

Mi jöhet még ettől a püspöktől a már ismert migránsokat befogató felhívása és ezután az ötlete után? A nők pappá szentelése?  (A szerk.)

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
#1    2017.08.10.   14:22:46   JóB
˝Felejtsük már el azt, hogy lehet papnak jelentkezni, és ennyivel beérjük! Akit arra alkalmasnak tart az elöljáró, azt hívjuk meg, és bízzuk rá a megfelelő feladatot.˝

Folytathatnánk a sort: … azok a menekültek, akiket az EU vezetése annak mond, … azokkal kell Európa népességét növelni, akiket az illetékes vezetők arra kijelölnek, és alkalmasnak tartanak, … stb.

Az Apostoli Anyaszentegyház hagyományait, dogmáit, évezredes gyakorlatát úgy tűnik, felülírhatja az elöljárói vélemény: azért, mert paphiány van. Sajnos nemcsak papokból van hiány, hanem elkötelezett keresztény hívekből is (legalábbis a liberálissá vált Európában). A globalizált fogyasztói társadalmakban Krisztus követése helyett egyre inkább a háttérből irányító pénzügyi guruk követése válik meghatározóvá.

Talán vissza kellene térni a krisztusi alapokhoz: a hitüket a mártíromságig védő apostolokhoz, szentekhez, a keresztény értékeket, a valamikori keresztény Európát a muszlim hódítóktól életük árán is védelmező elődeinkhez. A történelem során a krisztusi lelkületű elöljárók példája mindig meghatározó jelentőséggel bírt: a papi hivatások száma a hívő közösség létszámarányának megfelelően emelkedett.