A magyarországi németek elhurcolásának emléknapja

Gott mit Dir, unsere Heimat!

Isten veled hazánk!

Január 19. a magyarországi németek elhurcolásának emléknapja, amelynek magtartásáról az Országgyűlés 2012. december 10-én döntött. E napon arra emlékezünk, hogy 1946-ban ezen a napon hagyta el Magyarországot az első vonatszerelvény, amely az elüldözött német lakosokat szállította Németországba.

"Szervezett és humánus módon"

A győztes nagyhatalmak a második világháborút lezáró potsdami konferenciájuk végén megállapodtak, hogy a Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon maradt német lakosságot vagy annak egy részét "szervezett és humánus módon" át kell telepíteni Németországba, arányosan osztva el őket valamennyi megszállási övezet között.

A kitelepítés ügyét a győztes Csehszlovákiában és Lengyelországban a kormányra, a vesztes Magyarországon viszont a Szövetséges Ellenőrző Bizottságra (SZEB) bízták. Magyarországon e kérdésben viták alakultak ki a koalíciós pártok között és az Ideiglenes Nemzeti Kormányban is. Végül a többség támogatta a németek tömeges kitelepítését (eufemisztikusan kimozdítását) a földosztással összefüggő telepítési igények miatt, valamint azért, mert Csehszlovákia helyet sürgetett a Felvidékről áttelepítendő magyaroknak.

A magyar kormány májusban szóbeli jegyzékben 200-250 ezer németnek a szovjet megszállási övezetbe történő kitelepítéséhez kérte a Szovjetunió jóváhagyását. A SZEB-et vezető szovjet Vorosilov marsall augusztusban 400-450 ezer német kitelepítésének előkészítésére szólította fel a kormányt, amely november elejére 303 ezer nevet tartalmazó részletes kimutatást készített. A SZEB 1945. november 30-án értesítette a magyar kormányt a magyarországi németek kitelepítésére vonatkozó előírásokról, ezek félmillió ember kitelepítését tették lehetővé.

A kitelepítésről végül a kisgazdapárti Tildy Zoltán vezette magyar kormány 1945. december 22-i ülésén határozott, a rendelet december 29-én jelent meg. Ez a hazai német kisebbség kollektív felelősségén alapult, és kitelepítési oknak tekintette, ha valaki magát az 1941-es népszámlálás idején német nemzetiségűnek vagy anyanyelvűnek vallotta, ami fontosabbnak minősült még a háborús bűnösségnél és az SS-tagságnál is.

Kitelepítésre kötelezték azokat is, akik tagjai voltak a Magyarországon 1938 novemberében szerveződő Volksbundnak, illetve "bármi módon támogatták a hitlerista szervezeteket". (A Volksbund megosztott szervezet volt, amelybe sokan csak kényszerből léptek be, a katonai sorozások pedig sokakat egyenesen elrettentettek tőle. A szervezettség tehát nagy részben formális volt, így a Volksbund-tagság alapján történő későbbi kollektív büntetés mindenképpen igazságtalannak minősíthető.) A kitelepítés ellen tiltakozott, illetve felemelte szavát mások mellett Bibó István, Mindszenty hercegprímás, illetve a Szociáldemokrata Párt.

Indul a kitelepítés

A rendelet végrehajtási utasítása 1946. január 15-én jelent meg, e szerint a kitelepítés alól mentesítettek aránya nem haladhatja meg az adott helység német lakosságának 10 százalékát, a mentesítésről egy bizottság kénye-kedve szerint dönthetett. A kitelepítettek állampolgársága megszűnt, vagyonuk az államra szállt.

A kitelepítés 1946. január 19-én kezdődött, az első vonat Budaörsről indult. Az első hullám a Budapest környéki falvak német lakóit érintette, majd a Dunántúl és a Duna-Tisza köze és a Tiszántúl következett. A többször is leálló kiszállítások 1948. június 15-én értek véget, eddig az időpontig mintegy 130-150 ezer embert az amerikai, 50 ezer embert a szovjet megszállási övezetbe szállítottak, az elmenekültekkel együtt 220-250 ezer lehetett a Németországba kerültek száma. Magyarországról a Szovjetunióba mintegy 70 ezer (más források szerint 40 ezer) németet hurcoltak el, ahol harmaduk elpusztult a munkatáborokban.

Becsült adatok szerint a hazai német nemzetiségű lakosság száma a kitelepítés után 200-300 ezer közöttire tehető. Jellemző, hogy a félelem és megpróbáltatások miatt az 1949. évi népszámláláson német anyanyelvűnek mindössze 22 455-en, német nemzetiségűnek pedig csupán 2617-en vallották magukat.

A németek kitelepítését az 1949. október 11-én megjelent kormányrendelet törölte el, biztosítva a német nemzetiségű lakosságnak az állampolgári jogokat, megszüntetve a lakóhely megválasztására és a munkavállalásra vonatkozó korlátozásokat. A német kisebbség helyzete nem sokat javult, többségüket az ötvenes években "hazaárulóként" és "osztályellenségként" a Hortobágyra, kényszermunkára küldték, a német iskolákat bezárták, a "fasisztának" minősített német nyelvet az iskolai oktatásból is kizárták.

A nyomás később enyhült, de a pártállami időszakban a magyarországi német kisebbség jobbára csak sajátos kultúráját őrizhette, az anyanyelvi oktatás, művelődés intézményes feltételei hiányoztak. Az 1993-ban megszületett nemzetiségi törvény tette lehetővé a német kisebbségi önkormányzatok megalakulását.A rendszerváltás óta Magyarország több településén rendszeresen megemlékeznek a német nemzetiségű magyar állampolgárok kitelepítéséről, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke 2007-ben a magyarországi németek elüldözésének 60. évfordulójára szervezett nemzetközi konferencián a Parlamentben bocsánatot kért a németek kitelepítéséért.

Unser Vater im Himmel! + Dein Name werde geheiligt.
Dein Reich komme. * Dein Wille geschehe wie im Himmel so auf Erden.
Unser tägliches Brot gib uns heute.
Und vergib uns unsere Schuld, wie auch wir vergeben unsern Schuldigern. *
Und * führe uns nicht in Versuchung, sondern erlöse uns von dem Bösen. Denn + dein ist das Reich und die Kraft und die Herrlichkeit in Ewigkeit.

Amen.

Forrás:

Bövebben és részletesebben a Közösségi tér rovatunkban olvashatnak József testvérünk, lapunk föszerkesztöjének összeállitásában.

Az Isten veled hazám és az Ez volt a sorsom című dokumentumfilmek teljes terjedelmükben megtekinthetők.

Szász Attila alkotása, Az örök tél című díjnyertes film ITT nézhető meg.

Isten veled hazám

Ez volt a sorsom

Kápolnapuszta Gánttól északra kb. 3 km-re helyezkedett el, lakói túlnyomórészt svábok voltak. A falunak 1930-ban még 62 lakója volt, 1945. március 16-án a Vörös Hadsereg 2. ukrán felderítő frontja kiirtotta a falu közel teljes népességét. A túlélők javarészt Pusztavámra, vagy Gántra költöztek el. 1950-es évekig 4-5 család lakott még itt, 1970-es évekre azonban egyetlen lakója maradt csupán, az 1911-es születésű Farkas László, aki 1980-ban hunyt el. Halála után házát, amely Kápolnapuszta egyetlen lakóháza volt ledózerolták, és napjainkban csupán néhány romos épület bizonyítja, hogy egykoron a falu létezett.

Forrás Wikipedia

https://helyismeret.vmk.hu/_upload/editor/Random_Kapolnapuszta_Gant.pdf

Örök tél