A Liberalizmus diszkrét bája 1-2-3

A “törpetöbbségnek” semmi sem szent – Keresztköpködés és püspökgyalázás a Parlamentnél

Három református egyházvezetőt menekítettek ki a rendőrök az Országgyűlés május 8-ai alakuló ülése után. „Nem vagytok magyarok! Szégyelljétek magatokat! Mocskos hazaárulók! Gyilkosok!” – ordították a magukat valódi többségnek képzelő, valójában egyre miniatűrebb tömeget alkotó “kormánybuktató tüntetők” tegnap a Parlamentnél.
A református egyházi vezetők meghívott vendégként vettek részt az Országgyűlés alakuló ülésén. Szenn Pétert, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspökét, Huszár Pált, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnökét, és Gér Andrást, az egyház zsinati tanácsosát, rendőrök mentették meg a gyalázkodó, lázadó tömegtől, hogy ép bőrrel hagyhassák el a Kossuth teret.Huszár Pált nagyon felzaklatták a történtek, miután épségben visszatért a zsinati székházba a Református.hu feljegyzése szerint a következőket mondta:
Először is hálás vagyok Istennek, hogy ép bőrrel megúsztuk. Közeledem a nyolcvan év felé, de még nem fordult elő soha, hogy készenléti rendőrök menekítsenek ki egy épületből. Már napokkal ezelőtt lehetett olyan híreket hallani, hogy tüntetők megrohamozzák majd az Országházat, de amikor megérkeztünk, még csendes volt minden. Bezzeg, amikor hazaindultunk volna, a feldühödött tüntetők megakadályozták, hogy békében távozzunk. A gazembertől a csalóig mindennek lehordtak minket, de mi nem szóltunk vissza senkinek. Hála Istennek mellettem volt két fiatalember, Szenn Péter püspök úr, és Gér András zsinati tanácsos úr; összekapaszkodtunk mind a hárman, és vigyáztak rám, nehogy fellökjenek. Közben a rendőrök utat nyitottak nekünk, hogy elérhessük az autót, ami már várt ránk.
Gér András zsinati tanácsos a Parlamentből kilépve ugyan próbálta elmagyarázni a habzó, mocskos szájú tüntetőknek, hogy ők nem politikusok, hanem meghívott vendégek, de hiába.
A tüntetők tovább pocskondiáztak, lökdösődtek, gúnyos és megalázó megjegyzéseket ordibáltak ránk. Szenn Péter püspök úr bocskait viselt, ez különösen felháborított néhány tüntetőt, akik többször is megköpdöstek minket. Az egész atrocitás azért is volt fájó, mert Huszár Pál egy idős, köztiszteletben álló egyházi vezető, egyetemi tanár, aki mindig nagyon büszke volt a magyarságára. Szenn Péter pedig a horvátországi református magyarok lelki vezetője, aki sokat tesz azért, hogy a délvidéki magyarság megmaradhasson.” – mondta a reformatus.hu-nak Gér András.
A PestiSrácok kapcsolatba lépett az atrocitást átélt egyházi vezetőkkel. A történetet folytatjuk! Az eset az IndexVideó élő közvetítésén is látható volt, ITT.
Forrás:
Szöveg: Bécsi Éva/PestiSrácok.hu, Vezető kép: Horváth Péter Gyula
Istenem bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit tesznek.

Alig hogy kiléptünk az országház kapuján, minden ok nélkül, a nélkül, hogy tudták volna kik vagyunk, ránk támadtak. meg akarták akadályozni, hogy püspök úr és főtanácsos úr el tudjon menni. Hiába próbáltam beszélni velük, és mondtam, hogy mi nem vagyunk politikusok, csak vendégek, tovább pocskondiáztak, köpdöstek bennünket – így idézte fel a PestiSrácoknak Gér András, a Református Egyház Zsinatának tanácsnoka a kedden Parlament előtt történteket.
Ahogy arról beszámoltunk, a három református vezetőt, Szenn Pétert, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspökét, Huszár Pált, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnökét, és Gér Andrást, az egyház zsinati tanácsosát gyalázták s lökdösték, a feldühödött mocskolódó csürhe karmaiból a készenléti rendőrök kellett, hogy kiszabadítsák őket. A tanácsos azt mondta, a zsinat köztiszteletben álló elnökét féltették leginkább, aki egy 76 éves egyetemi tanár. Komolyan aggódtak, hogy akár baja is eshet. Bár fontosnak tartják a megbocsátást, egyszerűen nem értik, mi tüzelte azt a gyűlöletet, ami ellenük irányult.
Kérdésünkre, hogy ha azt mondjuk, ez az a pont, amikor ki kell mondanunk eddig és ne tovább, mégis mi tehetnénk, hogy helyreálljanak a normális állapotok, Gér András azt mondta, párbeszédre kell törekedni, amiben nagy felelőssége van politikusoknak, és civileknek egyaránt. De sajnos van a tüntetőknek egy olyan csoportja, akikkel a békés kommunikáció lehetetlen. Velük szemben meg kell védeni magunkat és az értékeinket.
Kell legyen egy nemzeti minimum, ami mindenkire nézve kötelező – fogalmazott a Református Egyház Zsinatának tanácsosa.
A történtek a 76 éves Huszár Pál tanár urat, a Református Egyház Zsinatának világi elnökét érintették meg, aki a támadás után a hivatalba érve eleinte a szavakat sem találta, csak azt a pontot mutatta ruháján, ahol a köpés érte. A PestiSrácok csütörtökön exkluzív interjút közöl a az elnök, egyetemi tanárral.
A Fidesz frakcióvezetője közleményt adott ki az esettel kapcsolatban. Kocsis Máté azt írja, mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, azonban ami történt, tettleges becsületsértés és garázdaság.
A Lónyai Utcai Református Gimnázium egykori diákjaiként is tűrhetetlennek tartjuk, hogy keresztény felekezetek vezetőinek Európában bárhol, különösen Magyarországon ehhez hasonló támadásokat kell elszenvedniük. Újra annak vagyunk tanúi, hogy épp azok nem tisztelik a vallás és a politikai meggyőződés szabadságát, akik ezen értékekre hivatkozással tüntetnek. Felkérjük a hatóságokat, hogy indítsanak eljárásokat a történtek kivizsgálására, valamint felszólítjuk az ellenzéki pártokat, hogy tegyék világossá, hogy elítélik az általuk felhergelt tüntetők botrányos megnyilvánulásait – fogalmaz a közlemény.
Vezető kép, videó: László Petra, archív képek a kedd esti Parlament előtti eseményekről: Szerencsés Márton
Huszár Pál: “Ez nem demokrácia, hanem valami vadhajtás! Kívülről irányított, tudatmódosított anarchisták támadtak ránk” (PS-videó!) 
Senkinek nem kívánom azt a pillanatot, és az Úristentől is azt remélem, hogy többé nekem sem kell hasonlót átélnem. 77 évesen megkaptam, hogy lehazaárulóztak, diktátornak, gyilkosnak neveztek – mondta a PestiSrácoknak Huszár Pál egyetemei tanár, műfordító, a református Egyház Zsinatának világi elnöke. Három református egyházi elöljáróra kedden az Országgyűlés alakulóülése után támadt rá a tüntetők egy megvadult, körülbelül hatvanfős csoportja. Lökdösték, becsmérelték és leköpték őket. Szenn Péter horvátországi magyar püspök Bocskai viselete, és határon túli magyar volta még jobban felingerelte a csőcseléket. – Mit keresnek itt a horvátok? – kérdezték, amikor az egyházi vezetők végre legalább azt meg tudták mondani, hogy kik ők és nem értik a támadást, hiszen még csak nem is politikusok, hanem az Országgyűlés vendégei. Huszár Pál szerint, aki hangsúlyozta, hogy egy demokráciában a szabad véleménynyilvánítás és a tüntetés elfogadható dolog, amit átéltek messze volt a demokráciától. Inkább valamiféle vadhajtás, a tömeg tagjai pedig kívülről irányított, tudatmódosított anarchisták, akik egyszer azt ordították, hogy le a kormánnyal, majd azt, hogy le az ellenzékkel.
Az 1941-ben született dr. Huszár Pál több évtizede áll Isten és az Református Egyház szolgálatában. Saját hitvallása szerint pályája elején Fejes Sándortól, néhai lelkészétől, hittan tanárától olyan lelki-szellemi értékeket kapott, “amelyeket tolvaj el nem orozhat, tűz meg nem égethet, rozsda meg nem emészthet, múló idő meg nem kevesbíthet”.
A teológus, egyháztörténész két ciklus óta a Református Egyház Zsinatának világi országos elnöke. 28 éven át gimnáziumban tanított, történelmet, német, angol, orosz és latin nyelvet. Számtalan könyvet írt és fordított. Közel két évtizede egyetemen tanít, egyháztörténetet és kultúrtörténetet német nyelven.
A tanár úr egyik legfőbb célkitűzése volt egész életében az oktatás segítése, egyházi iskolák alapítása, hogy a világi tudás mellett Isten és a szeretet megtartó erejét közvetíthesse a fiataloknak.
Egy ilyen életúttal még nehezebb megélni azt az oktalan támadást, az indok nélküli gyűlöletet, és a válogatott szitkokat, amiben a tüntetők részesítették. A bűne annyi volt, hogy a köztársasági elnök meghívására vendégként részt vett az Országgyűlés alakulóülésén, amit a történtek ellenére ma is ünnepnek tekint.

Huszár Pált 77 éve alatt soha nem érte még hasonló atrocitás – Fotó: PS
Joguk van nem egyet érteni, tüntetni, kifejezni a véleményüket, de ahhoz nincs, hogy zár alá vegyék a Parlamentet, atrocitásnak tegyék ki az onnan távozókat, hogy bárkit is korlátozzanak a szabad mozgásában. Az is felmerült bennem, hogy ha nincs ott a rendőrség, talán meg is vertek volna bennünket. Ahogy ott löködték a kommandósok sorfalát, olykor bennünket is, attól féltem, hogy ha esetleg elesek, megtaposnak – így idézte fel az egyetemi tanár, egyházi vezető az átélteket.
Hozzátette, hogy egy 77 éves embert elverni, nem lett volna nagy dicsőség.
Huszár Pál arra is kitért, hogy a határon túli magyarok ellen már a kampány alatt is uszítottak a baloldalról, majd a bíróság söpörte le a határon túli magyarok szavazatait, ami újabb hatalmas sértés. Az igazságszolgáltatásnak az Országgyűlés alakulóülése után történtekben is van felelőssége, ugyanis engedélyezte a Kossuth téren a tüntetést, azon a területen, amit biztonsági szempontból a rendőrség és az Országgyűlés Őrség is lezárni ítélt.
Már a szerdai napon, amikor a történtek nyilvánosságra kerültek, közleményt adott ki a Fidesz frakcióvezetője és a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Mindketten szégyenteljesnek nevezték a történteket és bizalmukat fejezték ki, hogy a hatóságok nem hagyják annyiban a dolgot, hanem jogi következménye lesz az egyházi vezetőket ért támadásnak.
Csütörtökön Soltész Miklós egyházügyi és társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár adott ki közleményt, melyben azt írta, a szabad véleménynyilvánítás jogát megcsúfoló, a nyilvánvaló választási eredményekbe bele nem nyugvó ellenzéki erők által utcára hívott, félrevezetett és becsapott szűk kisebbség védhetetlen és indokolhatatlan támadása súlyosan sérti a többségi társadalom, a békés magyar emberek által vallott értékeket.
Különösen fájdalmas, hogy a jelek szerint alapvető információk hiányában levő kormányellenes tüntetők kezeletlen indulata ezúttal három olyan ember ellen irányult, akik a maguk területén sokat tesznek nemzetünk szellemi és lelki megújulása érdekében, illetve azok ellen a rendőrök ellen, akik szolgálatukat határozottan és békésén látják el. A magyar embereknek az országgyűlési választásokon kinyilvánított akarata egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen. Felszólítjuk az ezt elfogadni nem képes, felelőtlen politikai erőket, valamint a minden értékből gúnyt űző, a kereszténységet zsigeri indulatból minden eszközzel lejáratni próbáló sajtóorgánumokat, hogy fejezzék be a gyűlöltkeltést és az emberek heccelését, tetteikkel ne ássák alá az ország közösen kivívott biztonságát – fogalmaz a közlemény.
Az ellenzéki pártok bár azt korábban több ízben kifejtették, hogy egyetértenek a tüntetőkkel és támogatják őket, az egyházi elöljárókat ért atrocitástól a mai napig nem határolódtak el.
Forrás:
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!

- Lehet-e engedélyezni olyan tüntetést, ami az Országház blokádját, és az ott folyó munka lehetetlenné tételét tűzi ki célul?
(Egyetlen jogállamban sem adnak engedélyt a nemzeti parlament épületének blokádjára, főleg, ha ott érdemi munka folyik)
- Köztörvényes bűncselekmények (az Országházból távozó prominens vendégek gyalázása, és inzultálása) esetén a kivezényelt rendfenntartó erők miért nem oszlatták fel a tüntetést, és miért nem léptek fel a törvény által előírt módon a bűnözőkkel szemben?
- Indítottak-e nyomozást a tüntetést szervezők, és a bűncselekményben aktívan résztvevők felkutatására, és felelősségre vonására?
- Néhány évvel ezelőtt a Dohány utcai zsinagógából távozó rabbit inzultálták. A felelősöket hamar elfogták, és gyorsított eljárással példás büntetéssel sújtották őket.
Ebben az esetben is várható hasonló intézkedés?
Napi aktuális archívum
- 2023.12.03. „Akik szerint nincs keresztény Európa, azok a jelenkor júdásai!”
- 2023.11.29. Ima az üldözött keresztényekért
- 2023.11.15. Civilizációs pont közeledik, amikor eldől, túlél-e az európai civilizáció
- 2023.11.11. A múlt szövedéke
- 2023.11.04. Így verték le
- 2023.10.23. Tisztelet a hősöknek, dicsőség Istennek
- 2023.10.15. A közép pápája – mérlegen XVI. Benedek munkássága
- 2023.10.06. Aradi 13-ak
- 2023.10.02. Az Őrangyalok ünnepe
- 2023.09.01. AMI A LEGEGYETEMESEBB ÉS A LEGSZEMÉLYESEBB – ISTENHITÜNK CSODADIMENZIÓI