Tiszta Forrás
2019. április 26.   
Névnap: Ervin, Klétusz

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Reggeli imádság ~ ~ ~ ~ ~ A felvirradt új nap reggelén először is hozzád emelem föl elmémet és szívemet kegyes mennyei Atyám, és leborulva köszönöm meg neked azokat az adományokat, melyekben gondviselő jóságod mindez ideig részesített. Különösen pedig hálát adok neked azért a nagy kegyelmedért, hogy az elmúlt éjjel atyai szeretettel őrködtél fölöttem, megőriztél minden bajtól, és testem lelkem épségét sértetlenül megtartottad. De midőn e jótéteményeidért alázatos lélekkel köszönetet mondok, egyszersmind új kegyelmeket is kérek tőled, jóságos Istenem. Add szent malasztodat, hogy a mai napot jámborságban, lelki tisztaságban s istenfélelemben tölthessem, és szent parancsaid megtartása által szeretetedre állandóan méltó lehessek. Jézus áldott anyja, boldogságos Szűz Mária, szent őrangyalom, Istennek minden szentei és különösen te, dicső védőszentem, fogadjatok engem ma ismét hathatós pártfogástokba, imádkozzatok érettem, s óvjátok meg testemet és lelkemet minden veszedelemtől. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen. ~ ~ ~ ~

Jelen van

0 felhasználó
31 látogató

Látogatások

- ma: 90
- tegnap: 293
2018.09.29. 00:00 Kriszta
Hozzászólások: 0

Százhetven éve volt a pákozdi csata

Százhetven éve volt a pákozdi csata
 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Az újonnan felállított magyar honvédsereg a szabadságharc első ütközetében, a százhetven éve, 1848. szeptember 29-én megvívott pákozdi csatában legyőzte a forradalom eltiprására indult Josip Jelacic (a magyar nyelvben Petőfi verse nyomán Jellasicsként ismert) horvát bán csapatait. 
 

Az 1848. március 15-én kitört pesti forradalom után fél évvel világossá vált, hogy a bécsi udvar semmibe veszi a független magyar felelős kormányt, miniszteri ellenjegyzés nélkül intézkedik. Az egyre súlyosabb ellentétek végül a Jellasics horvát bán körüli konfliktus miatt torkollottak háborúba. V. Ferdinánd a Horvátországban rendkívül népszerű, igen tehetséges katonatisztet március 22-én nevezte ki horvát bánná. Az udvarhoz feltétel nélkül hűséges Jellasics nem volt hajlandó elismerni az általa szakadárnak tartott magyar kormányt, de reformjai felkeltették a kamarilla gyanakvását. V. Ferdinánd júniusban elmozdította, amiről Jellasics nem vett tudomást, és az uralkodó hadjáratának megindítása után – természetesen a magyar ellenjegyzés nélkül – visszahelyezte tisztségébe.

A Batthyány-kormánnyal való tárgyalástól elzárkózó, Horvátország elszakadását deklaráló Jellasics augusztus 31-én elfoglalta a magyar Szent Korona részét alkotó Fiumét, majd szeptember 11-én átkelt a Dráván, hogy „rendet tegyen Pesten”, és hamarosan Karl Roth tábornok is csatlakozott hozzá. A mintegy ötvenezres sereg azonban nem volt kellően felszerelve, és ellátása is akadozott, mert csak a rekvirálásokra támaszkodhatott. Jellasics hadai két oszlopban, a Balatontól délre törtek előre, és a kiürített Székesfehérváron szeptember 25-én egyesülve folytatták a lassú előrenyomulást Buda felé.

A támadás véget vetett az egyezkedés reményének, a Batthyány-kormány szeptember 11-én benyújtotta lemondását, megkezdődött a szabadságharc időszaka. István nádor kérésére Batthyány ismét elvállalta a kormányalakítást, de Bécs egyre halogatta kinevezését, és végül szeptember 25-én meg is tagadta azt. Batthyány október 2-án végleg lemondott, a végrehajtó hatalmat hivatalosan is a Kossuth Lajos vezette Országos Honvédelmi Bizottmány vette át.

Batthyány szeptember 13-án népfelkelést hirdetett, toborzás kezdődött az Alföldön, amelynek eredményeként mintegy 16 ezer újonc jelentkezett. A Teleki Ádám vezette honvédsereg eközben ellenállás nélkül hátrált. A fővezérségre Batthyány javaslatára aztán István főherceget, Magyarország nádorát kérték fel, aki megpróbált Jellasiccsal tárgyalni, de kudarcot vallott, és szeptember 22-én lemondott, majd V. Ferdinánd utasítására elhagyta az országot. Ezek után már nem volt kétséges, hogy ha nem győzik le Jellasicsot, akkor bevonul Pestre, és megsemmisíti a forradalom vívmányait.

Az új hadseregparancsnok, Móga János altábornagy csapataival a Velencei-tó északnyugati partvidékére húzódott vissza. A szeptember 28-án a sereghez érkező Batthyány Lajos miniszterelnöknek volt köszönhető, hogy a sukorói református templomban összeülő haditanács végül úgy döntött: nem hátrálnak tovább, és ha az ellenség támadást indít, vállalják az ütközetet.

A magyar sereg jobbszárnyával Pákozdtól északra, közepével Pákozd és Sukoró között, balszárnyával a Velencei-tóra támaszkodva foglalta el állásait, a tartalékot Sukorón helyezték el. Jellasics szeptember 29-én erőfölényében bízva támadást indított, hogy a magyar jobbszárnyat középre nyomja, majd egy újabb támadással a egész sereget a Velencei-tóba szorítsa. A csatát mindkét oldalon császári és királyi tisztek vezényelték, akik meg voltak arról győződve, hogy az uralkodóra tett esküjüknek megfelelően cselekszenek.

A császáriak ismételt rohamait sorra visszaverték, mire a bán dél körül megindította a főerőket a magyar középhad és a balszárny ellen. Támadásai azonban rendre összeomlottak a magyar ágyúk tüzében, mert a frissen kiképzett honvéd tüzérség rendkívül pontosan célzott, a csata folyamán általános gyalogsági rohamra, közelharcra nem is került sor. Jellasics délután három órakor elrendelte a visszavonulást, és három nap fegyverszünetet kért, ami lényegében magyar győzelmet jelentett.

Jóllehet az ütközetben a császári had alig ötven főt, a honvédsereg pedig csak hét embert veszített, a katonai következmények igen jelentősek lettek. A Pákozdra visszavonult Jellasics - jóllehet a feltételek alapján állásaiban kellett volna maradnia – megkezdte a kivonulást. Útja csak Bécs felé volt szabad, és a magyar határt október 8-án átlépve érkezett az akkor már ismét forradalmi osztrák főváros alá. Móga csak késve és lassú iramban „üldözte”, elmulasztva a döntő csapást, így a győzelem kiaknázatlan maradt.

A pákozdi csata, a magyar szabadságharc első ütközete politikai-erkölcsi hatása révén jelképpé vált: az új nemzeti honvédsereg megmentette a fővárost és a forradalmat, Magyarország megőrizte az áprilisi törvényekkel kivívott szuverenitását. A győzelemmel ugyanakkor a béke reménye végleg elveszett, Széchenyi félelmei beigazolódtak. Megkezdődött a szabadságharc heroikus küzdelme, a Habsburgoknak csak egyévi vérontás után, orosz segítséggel sikerült eltiporniuk a magyar függetlenség ügyét.

Petőfi A vén zászlótartó című versében örökítette meg a diadalt, a szállóigévé vált sorral: „Fut Bécs felé Jellasics, a gyáva”. A pákozdi csata helyén 1889-ben emlékművet, 2010-ben katonai emlékparkot hoztak létre, amelyet az Országgyűlés 2011-ben nemzeti emlékhellyé nyilvánított. A csata 170. évfordulójára nagyszabású zenés történelmi játékkal emlékeznek az ütközet helyszínén, az ingyen megtekinthető hetvenperces produkció zenéjét Koltay Gergely és a Kormorán együttes jegyzi.

 

Forrás:     MTI

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás