Tiszta Forrás
2023. június 08.   
Névnap: Medárd, Helga

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

OLVASMÁNY: 2023-06-08 ~ ~ ~ ~ Rafael és az ifjú Tóbiás már közeledtek Ekbatanához, amikor Rafael ezt mondta az ifjúnak: ˝Tóbiás testvér!˝ Ő így felelt: ˝Itt vagyok.˝ Az angyal így folytatta: ˝Ezen az éjjelen Ráguelnél maradunk. Ő rokonod, és van egy Sára nevű leánya.˝ ~ ~ Amikor Ekbatanába értek, Tóbiás így szólt Rafaelhez, akit Azarja néven ismert: ˝Azarja testvér, vezess engem egyenesen Ráguel testvérünkhöz.˝ Ő elvezette Ráguel házába, aki az udvaron a kapuban ült. Először ők köszöntötték, mire Ráguel ezt mondta nekik: ˝Üdvözöllek, testvéreim, Isten hozott benneteket˝, és bekísérte őket házába. Majd a nyájból levágatott egy kost, és megvendégelte őket. ~ ~ Miután megmosakodtak és megfürödtek, asztalhoz telepedtek. Tóbiás így szólt Rafaelhez: ˝Azarja testvér, kérd meg Ráguelt, hogy adja hozzám Sárát, a nővéremet.˝ Meghallotta ezeket a szavakat Ráguel, és ezt mondta az ifjúnak: ˝Egyél, igyál, örülj ezen az estén. Nincs más, aki feleségül vehetné leányomat, Sárát, csak te, testvér. Nekem nem szabad más férfihez adnom, mint hozzád, mert te rokonom vagy. De megmondom neked az igazat, fiam. Hét férfinak adtam testvéreink közül, és mindnyájan meghaltak azon az éjjelen, amelyen beléptek hozzá. De most egyél, igyál, fiam, és az Úr gondoskodik rólatok.˝ Tóbiás azonban ezt mondta: ˝Itt én addig nem eszem és nem iszom, amíg meg nem erősíted, ami rám vonatkozik.˝ Ráguel ezt mondta neki: ˝Megteszem, tiéd lesz ő Mózes könyvének törvénye szerint, hiszen az égben is úgy határoztak, hogy neked adjam őt. Vedd tehát nővéredet, mostantól testvére vagy, ő pedig nővéred neked. Mától kezdve örökre a tied. Fiam, legyen irgalmas hozzátok az ég Ura ezen az éjszakán, árassza rátok irgalmát és békéjét.˝ ~ ~ Ráguel ekkor hívta a leányát, Sárát, s az bejött hozzá. Majd megfogta a leány kezét, átadta őt Tóbiásnak, és azt mondta: ˝Vedd feleségül a törvény és parancs szerint, amely írva van Mózes könyvében. Vedd, és vezesd tiszta szándékkal atyádhoz. Az ég Istene adjon nektek békét és jó utat.˝ Majd hívta a leány anyját, írólapot hozatott, hogy elkészítsék a házassági szerződést, amely szerint feleségül adja leányát Mózes törvényének parancsa szerint. Az anya hozta az írólapot, ő pedig elkészítette, és aláírta. Ezután láttak neki az evésnek és ivásnak. Majd Ráguel hívta feleségét, Ednát, s ezt mondta neki: ˝Nővérem, tégy rendbe egy másik szobát, és oda vezesd be leányunkat.˝ Az el is ment, elkészített egy ágyat, amint az ura mondta neki. Ide vezette be leányát, sírt fölötte, majd letörölte könnyeit, és ezt mondta neki: ˝Leányom, légy erős, az ég Ura fordítsa szomorúságodat örömre! Légy erős!˝ Aztán a szülők bevezették Tóbiást a nász-szobába, majd bezárták a szoba ajtaját. ~ ~ Akkor Tóbiás ezt mondta Sárának: ˝Kelj föl, nővérem! Imádkozzunk és könyörögjünk Urunkhoz, hogy elnyerjük oltalmát és kegyelmét.˝ Sára fölkelt, és elkezdtek imádkozni és könyörögni az Úrhoz, hogy oltalmat nyerjenek. Így imádkoztak: ˝Áldott vagy, atyáink Istene, és áldott a te neved örökkön-örökké! Áldjon téged az ég és minden teremtményed mindörökké. Te alkottad Ádámot, és segítőtársul adtad neki Évát. Kettőjüktől származik az emberi nem. Azt mondtad: »Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkossunk neki hozzá hasonló segítőtársat.« Íme, én most nem élvezetvágyból veszem el nővéremet, hanem tiszta szándékkal. Engedd, hogy irgalmat találjak én is, meg ő is, és egészségben öregedjünk meg mindketten.˝ Majd ráfelelték: ˝Úgy legyen. Ámen.˝ Aztán átaludták az éjszakát. (Tób 6,10-11;7,1.9-17;8,4-9a) ~ ~ ~ ~ Ez az Isten igéje.

Jelen van

0 felhasználó
8 látogató

Látogatások

- ma: 50
- tegnap: 166
2018.11.06. 00:00 __
Hozzászólások: 1

A halálbüntetés alól felmentett pakisztáni asszony férje nemzetközi segítséget kér

A halálbüntetés alól felmentett pakisztáni asszony férje nemzetközi segítséget kér

 

Donald Trump amerikai elnökhöz és Theresa May brit kormányfőhöz fordult november 4-én segítségért annak a nőnek a férje, akit Pakisztánban istenkáromlás vádjával halálra ítéltek még 2010-ben, de múlt szerdán végül felmentett a legfelsőbb bíróság, elrendelve a szabadlábra helyezését.

 

 

Ászja Bibi férje, Ásik Bibi rövid videoüzenetben azt kérte a két politikustól, hogy segítsenek családjának távozni Pakisztánból, mert ott életveszélyben vannak.

A férj október közepén tért vissza Pakisztánba Nagy-Britanniából gyerekeikkel, hogy megvárják az anya szabadulását, és együtt utazzanak el az ázsiai országból. Gulam Musztafa ügyész viszont – aki annak idején a vádat képviselte – arra kérte a legfelsőbb bíróságot, hogy vonja vissza a szabadlábra helyezést. A bíróság nem közölte, mikor fogadják be a kérvényt, de a folyamat tovább késleltetheti a nő szabadon bocsátását.

Bibi ügye nagy visszhangot keltett világszerte, Pakisztánt pedig erősen megosztotta mind a halálos, mind a felmentő ítélet. Két politikust, akik segíteni akartak az asszonynak, meggyilkoltak. Ugyanakkor hatalmas tömegtüntetések szerveződtek az évek során Bibi mellett.

A szerdai felmentő ítélet azonban az ellentábort is aktivizálta. Három napon keresztül az ország életét megbénító tüntetéseket tartottak, melyek során gyújtogattak, törtek-zúztak. A rendőrség mintegy százötven tüntetőt őrizetbe vett, de a rend csak azután állt helyre, hogy a kormány szombatra virradóra megállapodott a tüntetéseket szervező Tehrík-i-Labbaik Pakisztán (TLP) nevű párttal. Az egyezség szerint Bibit addig nem engedik el az országból, amíg a legfelsőbb bíróság felül nem vizsgálja saját döntését.

A megállapodás után a párt felszólította híveit, hogy hagyják abba a demonstrációt, a hatóságok pedig szabaddá tették az utakat, és kinyitottak az iskolák, piacok.

A hatóságok közölték, hogy fokozták a biztonsági intézkedéseket a büntetés-végrehajtási intézmény körül, ahol Ászja Bibit őrzik. A börtönt nem nevezték meg. Csütörtökön büntetés-végrehajtási vezetők közölték, hogy a múlt hónapban előállítottak két foglyot, akik meg akarták fojtani Bibit. A két férfi kihallgatása jelenleg is folyik.

Forrás: MTI

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Ászja Bibi nem utazhat külföldre, ügyét visszaküldték a pakisztáni legfelsőbb bíróságnak

2018. november 3. szombat 17:32

Az iszlám radikálisok által szervezett tiltakozások megfékezésére a pakisztáni kormány újra megnyitotta Ászja Bibi ügyét, visszaküldve azt a legfelsőbb bíróságra. A nő nem hagyhatja el az országot. Ügyvédje úgy döntött, külföldre költözik, mert veszélyben van az élete.

Tovább bonyolódik Ászja Bibi, az ötgyermekes katolikus asszony ügye, akit a napokban mentettek fel. Nyolc évvel ezelőtt káromlás hamis vádja alapján halálra ítélték. A pakisztáni hatóságok megtiltották neki, hogy elhagyja az országot, felvették nevét azok listájára, akik nem utazhatnak külföldre. Ez lett az eredménye annak a tárgyalásnak, amelyet a kormány a muszlim radikálisokkal folytatott, akik a szabadlábra helyezés után három napon keresztül megbénították a városokat és a nő felakasztását követelték.

A kormány és a Tehreek-e-Labbaik Pakistan (TLP) szélsőséges szunnita párt közötti megállapodás értelmében Ászja Bibi nem utazhat külföldre családtagjaival mindaddig, amíg a legfelsőbb bíróság nem végezte el az ítélet végleges felülvizsgálatát. Így nyilatkozott Noorul Haq Qardi, a pakisztáni vallásügyi miniszter. Az iszlamisták ezt követően bejelentették az országos tiltakozások beszüntetését. Ugyanakkor figyelmeztettek, hogy amennyiben a megállapodást nem tartják be, ismét az utcára vonulnak. Szajful Maluk, Ászja Bibi ügyvédje számos fenyegetést kapott a napokban, ezért úgy döntött, hogy elhagyja Pakisztánt, mert élete veszélybe került.

November 2-án, pénteken, a muszlimok imanapján a helyi katolikus egyház az erőszak veszélye miatt az elhunytak lelki üdvéért meghirdetett szentmiséket lemondta. A pakisztáni hadsereg figyelmeztette a muszlim radikálisokat, hogy ne provokáljanak erőszakot. Khadim Hussain Rizvi szélsőséges vezető, a Tehreek-e-Labbaik Pakistan alapítója azonban minden követőjét felszólította, hogy készüljenek fel arra, hogy meghaljanak Mohamed dicsőségéért.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

 

A feldühödött muszlim horda így követeli egy ártatlan keresztény asszony halálát (Nyugat-Európára is ez a sors vár majd az elkövetkezendő évtizedekben), videó:

https://tenyek.hu/kulfold/274365_kereszteny-no-halala-miatt-tuntetnek.html

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
#1    2018.11.08.   18:51:40   JóB
A videót, és a tüntetésről készült képeket megtekintve valóban az a normális emberek véleménye, hogy itt egy eszement horda garázdálkodik.

Sajnos ez a törvényt, erkölcsöt nem ismerő gátlástalan népség - a háttérhatalom pénzügyi és logisztikai támogatásával - már Európa egy részét is megszállta.

Ha ez a tendencia tovább folytatódik, az európai civilizációnak, az évezredes kultúrának, és Európa népeinek is meg vannak számlálva a napjai.

Talán az Antikrisztus Evangéliumban leírt hatalomátvételének a jelei mindezek?