Élő víz – 1

Amikor ezt a weblapot tervezgettem, azon gondolkodtam, mi lenne az, ami leginkább megjeleníti a hétköznapi ember és a közénk leszállt Isten kapcsolatát. A kapcsolatot a maga naturális valóságában, és transzcendens voltában egyaránt.

A forrás jutott az eszembe, a tiszta forrás, az életet jelentő víz.

Ezen a héten ennek lehetünk tanúi az ökumenikus együttlétek során. Jézus, és a Szamáriai asszony találkozója a téma. János evangéliuma részletesen beszámol erről a nem mindennapi találkozásról. Nézzük, hol, és hogyan történt ez a találkozás, és mi a mondanivalója a ma élő ember számára.

Jn 4.5
Odaért Szamaria egyik városához, Szikárhoz, ez annak a földnek a közelében volt, amelyet Jákob fiának, Józsefnek adott.

Jézusnak, hogy Júdeából Galileába mehessen, át kellett haladnia Szamárián, a szamaritánusok földjén. Ez volt az a föld, ami Ábrahám egyik leszármazottjának, Jákobnak a tulajdona volt. Jákob ezt a földet 12 fia közül Józsefnek adományozta. József történetét olvasva is megjelenik egy kút. Ebbe a kiszáradt kútba dobták Józsefet a testvérei. Itt a kiszáradt, víz nélküli kút a gonoszság eszközévé válik.

Jn 4.6
Ott volt Jákob kútja. Jézus elfáradt az úton, azért leült a kútnál. A hatodik óra felé járt az idő.

Jézus a rekkenő hőségben gyalogolva elfáradt. Déli 12 óra van, a Nap a legforróbban tűz (Arany János írta a Toldiban: „Ég a napmelegtől a kopár szik sarja, tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta. Nincs egy árva fűszál a torzs közt kelőben, nincs tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben.”).

A kút a régi emberek számára az egyedüli vízforrást jelentette, a Biblia számos helyen kiemelten foglalkozik az életet jelentő forrásokkal, kutakkal (gondoljunk Mózes és Jetró történetére, vagy a sziklából vizet fakasztó Mózesre, aki népét a szomjan halástól mentette meg).
Jn 4.7
Egy szamariai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította: "Adj innom!"

A déli hőségben egy asszony megy a kúthoz vízért. Miért éppen a legnagyobb forróságban jut eszébe vizet vinni? Mindenki a hűvös hajnalban, vagy napszállta után kereste fel a kutat.

Jézus a korabeli zsidó szokásjogot félretéve megszólít egy asszonyt, aki ráadásul a lenézett, és megvetett szamáriaiak közül való. Nemcsak megszólítja, hanem kér tőle. Ez a figyelem, és megbecsülés jele.
Jn 4.8
Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet szerezzenek.

Csak ők ketten vannak a kútnál. A tikkasztó hőségben mindketten szomjasak. A kút vize az életet jelenti ezen a tájon.
Jn 4.9
A szamariai asszony így válaszolt: "Hogyan? Zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól kérsz inni?" [A zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamariaiakkal.]

Az asszony azonnal felismeri, hogy nem mindennapi emberrel találkozott. Szokatlan számára ez a gesztus. Nem tudja még, ki ez az ember, de bizalmat érez iránta. Jézus szavaiból megérzi, hogy itt nem a zsidó – szamáriai ellenséges viszony nyomja rá a bélyegét a találkozásukra, hanem valami egészen furcsa, bizalmas kapcsolat van kialakulóban.
Jn 4.10
Jézus ezt felelte neki: "Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked."

Jézus szokatlan módon folytatja a beszélgetést. Az Élet vizéről kezd beszélni. Mert víz nélkül nincs élet: kiszárad az ember, kiszárad a növény, a föld szikessé, cserepessé, sivatagossá válik, egy idő után minden elpusztul.

Ebben az emberpróbáló kánikulában a megfáradt szomjazó vándor inni kér. Ez a szomjas vándor nem más, mint az élő Isten Fia, aki a szomjazóknak élő vizet ígér, az örök élet vizét. A naturális valóság, és a transzcendens, láthatatlan valóság itt összeér. Az Ég és Föld misztikus módon forr egybe Jákob kútjánál. Ez a bűnös, megvetett szamáriai asszony megsejt valamit ebből a misztériumból.