Tiszta Forrás
2019. december 06.   
Névnap: Miklós, Csinszka

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Jelen van

0 felhasználó
14 látogató

Látogatások

- ma: 1266
- tegnap: 1122
2019.11.10. 00:00 Kriszta
Hozzászólások: 0

A halál és a feltámadás között

 A halál és a feltámadás között
 

Mi történik az emberrel a halála után, amíg a feltámadásra vár? A Bibliában és az apokrif iratokban szereplő képek fogódzót adhatnak, hogy elképzelésünk legyen az elhunytak sorsa felől.

 

 

A keresztény eszkatológia, vagyis a végső dolgokról szóló tanítás egyik fontos kérdése, hogy mi történik az emberrel, amíg a végre várakozik. És itt nem a személyes élete végére, vagyis a halálára gondolok, hanem a Végre, amikor Isten eljön, hogy a világban mindent helyreállítson, és az új teremtés által létrejöjjön a várva várt új ég és új föld (vö. Jel 21,1.5). A kérdés, bár teológiai nézőpontból nem biztos, hogy a legfontosabb, azért sokakat érdekel. Elsősorban amiatt, hogy vajon milyen állapotban vannak szeretteink, akik már eltávoztak az élők sorából. Ez a téma foglalkoztatta a tesszalonikai hívőket is, akiket Pál apostol az elhunytak sorsa felől nem akart tájékozatlanságban hagyni, hogy ne szomorkodjanak, mint a többiek, akiknek nincs reményük (vö. 1Tessz 4,13). Ezt a kérdést járja körül Paula Gooder brit szentíráskutató Heaven [Menny] című könyvének kilencedik fejezete, amelyre jelen írás támaszkodik.

Az elhunytak sorsáról a második jeruzsálemi templom időszakában többféle gondolat keletkezett a zsidóság körében. A Dániel könyve szerzője szerint a meghaltak egyszerűen a föld porában alszanak, amíg fel nem támadnak onnét örök életre vagy kárhozatra (vö. Dán 12,2). A nem kánoni Hénokh könyve, amely valószínűleg korábban keletkezett, mint Dániel könyve, ennél színesebb képet fest le. Rafael angyal egy nagy, sziklás hegyen kalauzolja Hénokhot, és az elhunytak számára készített négy helyet mutat be neki: egy fényes és három sötét üreget.

„Egy külön rész készült az igazak szellemei számára ott, ahol egy ragyogó vízforrás van. Éppígy készült egy külön hely a bűnösök számára, amikor meghalnak, és a földbe temetik őket, és életük folyamán még nem teljesült be ítélet rajtuk. Itt különítik majd el szellemeiket erre a nagy kínra, a mindörökre elkárhozottakra beköszöntő ítélet, büntetés és kín, valamint a szellemeikért végbevitt megtorlás nagy napjáig; ott kötözi meg őket mindörökre. Éppúgy van egy külön hely a vádolók szellemei számára, akik hírt adnak pusztulásukról, mivel a bűnösök napjaiban lettek legyilkolva. Ez a rész így azoknak az embereknek a szellemei számára készült, akik nem igazak, hanem bűnösök, vagy mindenben istentelenek és a gonoszok társai voltak; szellemeik nem kerülnek ugyan büntetés alá az ítélet napján, de nem is támadnak fel innen." (Hénokh könyve 22, 9-13. Baán István fordítása, módosítva)

A meghalt lelkek elkülönítése eszerint a nem várat magára az ítélet nagy napjáig, hanem már a halál pillanatában megtörtént. Szintén szokatlan, hogy a jók mellett két kategóriája van a gonoszoknak, és negyediknek ott vannak azok, akiket meggyilkoltak.

Hénokh könyvének etióp kézirata (XV. század)

Hénokh könyvének etióp kézirata (XV. század)

A szintén zsidó apokrif Ezdrás negyedik könyve úgy írja le, hogy a halál után azonnal eldől a lelkek sorsa. Akikre büntetés vár, rögvest megkezdik szenvedéseiket, az igazak pedig a jutalomban részesülnek.

„Amikor a döntő rendelet kijön a Magasságostól, hogy egy ember meghaljon, a szellem elhagyja a testet, hogy visszatérjen ahhoz, aki adta, és először is imádja a Magasságos dicsőségét. És ha ez egy azok közül, akik megvetést mutattak, és nem őrizték meg a Magasságos útját, és akik semmibe vették törvényét, és gyűlölték azokat, akik félik az Istent, az ilyen szellemek nem léphetnek be a lakóhelyre, hanem azonnal elmennek gyötrelmek közepette, örökké gyászolva és szomorúan." (4 Ezdrás 7, 78-80) Ezzel szemben azok, „akik megőrizték a Magasságos útjait, amikor elválasztódnak halandó testüktől, [...] látni fogják nagy örömmel annak a dicsőségét, aki magához veszi őket, és hét módon fognak megpihenni. (4 Ezdrás 7, 88.90)

Ha az újszövetségi iratokat nézzük, hasonló, bár talán kevésbé összetett képet kaphatunk a feltámadásra várakozók sorsáról. Máté evangéliumában Jézus két példabeszédben tanít a végső ítéletről. Az egyik a búza és a konkoly (Mt 13,24-30), a másik a juhok és kosok szétválasztásáról szól (Mt 25,31-46). A jók és rosszak elválasztása ezek szerint majd akkor következik el, amikor eljön a betakarítás ideje, vagyis amikor az Emberfia visszatér az ő dicsőségében. Ugyanakkor arról nem sok derül ki ezekből, hogy mi történik a végítéletet megelőzően.

A dúsgazdag és a szegény Lázár (fríz, XI. század, Szt. Péter-apátság, Moissac, Franciaország)

A dúsgazdag és a szegény Lázár (fríz, XI. század, Szt. Péter-apátság, Moissac, Franciaország)

Többet tudhatunk meg a témáról a dúsgazdagról és a szegény Lázárról szóló példabeszédből (Lk 16,19-31). A leírásból kitűnik, hogy a meghalt gazdag ember és az Ábrahám kebelén pihenő Lázár, bár külön helyeken vannak, látják egymást, és noha szakadék van közöttük, azért át tudnak beszélni egymáshoz. Mindez emlékeztet a Hénokh könyvéből való fentebbi szakaszra, amely az elkülönített helyeket sorolta fel, és az Ezdrás negyedik könyvéből vett részre is, amelyből az derült ki, hogy a halál után mindjárt elkezdődik a túlvilági büntetés.

Árnyalja ezt a képet Péter első levele, amely két helyen is említést tesz arról, hogy a halottak számára is meghirdetik az evangéliumot, és így lehetőség van arra hittel válaszolni. E szerint Krisztus „elment a börtönben sínylődő lelkekhez is, és hírt vitt nekik" (1Pét 3,19), illetve „hirdették az evangéliumot a halottaknak is, hogy ha mint emberek testben ítélet alá estek is, lélekben éljenek Isten által" (1Pét 4,6).

Ezeknél a szakaszoknál is jobban hatottak a keresztény közfelfogásra a Jelenések könyvében szereplő leírások a halál után következő dolgokról. Az ötödik pecsét feltörése után azok, akik Istenért szenvedtek, „mindannyian fehér ruhát kaptak, azzal, hogy egy kis ideig legyenek még türelemmel, míg teljessé nem lesz szolgatársaik és testvéreik száma, akiket szintén megölnek, akárcsak őket" (Jel 6,11). Később pedig azt olvassuk, hogy „ezek ott állnak Isten trónja előtt és éjjel-nappal szolgálnak templomában. A trónon ülő közöttük lakik. Nem éheznek és nem szomjaznak többé, nap nem égeti őket, sem másfajta forróság." (Jel 7,15-16)

Ezekből a szentírási és apokrif iratokból az derül ki, hogy aki a sírnak az innenső oldalán áll, keveset tudhat meg abból, hogy mi van odaát. A különböző képes beszédek és hasonlatok jelentik azt mégis azt a „nyelvet", amelyen, ha mégoly tétován is, de valamit meg lehet fogalmazni arról, hogy milyen állapotban vannak az e világból elköltözött emberek. Ezek kiindulást jelenthetnek ahhoz, hogy ki-ki a maga számára választ keressen arra a kérdésre, hogy miben van része a meghalt szeretteinek, és egykor mi vár reá.

Csigi Péter

Forrás: 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás