Tiszta Forrás
2023. október 01.   
Névnap: Malvin, Teréz

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Reggeli imádság ~ ~ ~ ~ ~ A felvirradt új nap reggelén először is hozzád emelem föl elmémet és szívemet kegyes mennyei Atyám, és leborulva köszönöm meg neked azokat az adományokat, melyekben gondviselő jóságod mindez ideig részesített. Különösen pedig hálát adok neked azért a nagy kegyelmedért, hogy az elmúlt éjjel atyai szeretettel őrködtél fölöttem, megőriztél minden bajtól, és testem lelkem épségét sértetlenül megtartottad. De midőn e jótéteményeidért alázatos lélekkel köszönetet mondok, egyszersmind új kegyelmeket is kérek tőled, jóságos Istenem. Add szent malasztodat, hogy a mai napot jámborságban, lelki tisztaságban s istenfélelemben tölthessem, és szent parancsaid megtartása által szeretetedre állandóan méltó lehessek. Jézus áldott anyja, boldogságos Szűz Mária, szent őrangyalom, Istennek minden szentei és különösen te, dicső védőszentem, fogadjatok engem ma ismét hathatós pártfogástokba, imádkozzatok érettem, s óvjátok meg testemet és lelkemet minden veszedelemtől. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen. ~ ~ ~ ~

Jelen van

0 felhasználó
20 látogató

Látogatások

- ma: 39
- tegnap: 103
2019.11.14. 00:00 Kriszta
Hozzászólások: 2

Tombolt az antifa csürhe: Égett a templom, összezúzták a szentek szobrait

Tombolt az antifa csürhe: Égett a templom, összezúzták a szentek szobrait

 

Megdöbbentő képek a chilei antifák tombolásáról

2019. november 14. 8:43
 
 
Égett a templom, összezúzták a szentek szobrait. Így mulat a szélsőbal.

A Chilében folyó szélsőbaloldali tüntetések közel húsz halottal jártak – írja a Magyar Nemzet. A maszkos randalírozók elmondásuk szerint a kormány ellen tiltakoztak, ám múlt szombaton új ellenséget találtak maguknak: a főváros, Santiago de Chile egyik templomát gyújtották fel.

Az antifák a templom belsejét is feldúlták, ikonokat, szobrokat tettek tönkre és törtek össze.

A chilei antifa hallatott már korábban is magáról, amikor egy keresztény menetben kisgyermekeket és öregeket támadtak meg és vertek össze.

Hogy pontosan mi történik most Chilében, azt majd megírják a szakértők és az elemzők. Csak reménykedhetünk benne, hogy nem lesz több áldozat.

Abban is csak bízhatunk, hogy a templomokat és a kegyhelyeket is békén hagyják. Éppen elég égett már le az utóbbi időben.

„Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.”

Lukács 23,34

 

 

Forrás :   

 

 Testvérek

Úgy tűnik, a jóságos Isten azt kívánja tőlünk, hogy mind mélyebben higgyünk az ima hatásosságában. Úgy kell az imába menekülnünk, mint végső reményünkbe. A végső reménység sohasem csal meg. Nincs nagyobb két imára kulcsolt kéznél.

(Journet bíboros)

IMA

Pater noster, qui es in caelis,
sanctificetur nomen tuum,
adveniat regnum tuum,
fiat voluntas tua sicut in caelo et in terra.
Panem nostrum quotidianum da nobis hodie.
Et dimitte nobis debita nostra,
sicut et nos dimittimus debitoribus nostris,
et ne nos inducas in tentationem,
sed libera nos a malo.

Amen.

*

Ave Maria, gratia plena, Dominus tecum, benedicta tu in mulieribus, et benedictus fructus ventris tui, Jesus. Sancta Maria, Mater Dei, ora pro nobis, peccatoribus, nunc, et in hora mortis nostrae.

Amen.

*

Ajándékozz nekünk kitartó hitet, és tölts el minket Országod iránti vágyakozással. Istenünk, Atyánk, töltsd el életünket együttérzéseddel, hogy sose fáradjunk bele a megbocsátásba. Imádkozzunk azokért, akik nem hisznek, és életüket mások szolgálatára szentelik. Krisztus, mennyből sugárzó fény, látogasd meg a sötétségben élőket, és mutasd meg nekik szereteted útját. Imádkozzunk azokért, akik elindultak a Krisztushoz vezető úton, bátorítsd lépteiket! Tölts el minket Szentlelked tüzével, hogy új erőt nyerjünk, és megnyíljunk azok felé, akik nem ismernek téged! Krisztus, elküldöd Egyházadat, hogy előkészítse utadat a világban, nyisd meg Országod kapuit minden ember előtt! Mindazokért, akik nem hisznek, add, hogy megtapasztalhassák szeretetedet. Te mindazokat megerősíted, akik megfáradtak és elbátortalanodtak, őrizd meg őket az örök élet útján. Imádkozzunk mindazokért, akik hűségesen hirdetik igédet!

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
#2    2019.11.23.   18:05:06   JóB
Most már éppen eleget tudunk a „felvilágosodás” nagy elméiről.

A mai „felvilágosultakat”, - mint egykor elődeiket - a tetteik minősítik.

Mindenki ahhoz kerül, akit életében szolgált: a sátánista a Sátánhoz a pokolba, az istenhívő Istenhez, a mennybe.




János Evangéliuma 3.19-20

Ez az ítélet: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak.
Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, s nem megy a világosságra, nehogy kiderüljenek a tettei.
#1    2019.11.23.   15:57:11   Kriszta
Ismét megszentségtelenítettek egy templomot Dél-Franciaországban.
A vandálok megrongáltak egy keresztet, és fekáliával szennyeztek be könyveket.

Szerdán két férfi tört be a Franciaország déli részén található Tarbes városában egy templomba, megrongálták annak berendezését és fekáliával mocskoltak be könyveket. A betörés délután történt, és tevékenységükkel pedig azért hagytak fel, mert egy női hívő rajtakapta őket.
Tervük az lehetett, hogy a könyveket széttépik, halomba hordják, rájuk ürítenek, és a halmokat felgyújtják.

A könyveken kívül megrongáltak egy keresztet, kiürítettek egy poroltó készüléket, és egy szobrot dobtak a padsorra.

Nicholas Brouwet, Tarbes és Lourdes püspöke szerint nem biztos, hogy a támadás célja valóban a templom vallási értelemben vett megszentségtelenítése volt, mivel az oltáron található szent tárgyak egyikét sem rongálták meg vagy lopták el. Hozzátette azonban, hogy a sok templomtámadás miatt elgondolkodik rajta, hogy minden templomba biztonsági kamerákat szereltessen.

Tarbes városához nagyon közel történt nemrég egy másik templomtámadás is, ami hasonlóan felborzolta a kedélyeket: akkor egy világörökségi kolostorba törtek be rablók, egy autóra felszerelt fatuskót használva faltörő kosnak.

Franciaországban naponta három templomtámadás történik, melynek nagy része konkrét vandalizmus és megszentségtelenítés. 2018-ban 1063 alkalommal történt ilyen eset.

Békési Marcell
Forrás: 888