Tiszta Forrás
2020. szeptember 29.   
Névnap: Mihály

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Jelen van

0 felhasználó
8 látogató

Látogatások

- ma: 68
- tegnap: 215
2020.03.21. 00:00 Kriszta
Hozzászólások: 0

„A válság megtanít bennünket az alázatra” – Jelenits István a Mandinernek

„A válság megtanít bennünket az alázatra” – Jelenits István a Mandinernek

 

„A vihart nem hagyhatjuk ki a számításból, mert hozzátartozik az élethez”, és „a válság megtanít bennünket az alázatra, a fegyelemre és a felelősségtudatra” – mondja Jelenits István lapunknak. A koronavírus-járvány idején a piarista rend doyen pap-tanárát arról kérdeztük, mennyiben változott meg a mindennapi élete, gondolkodása a válság hatására, illetve mennyiben fog szerinte megváltozni a körülöttünk lévő világ természete és az emberek mentalitása. Interjúnk.

 

Komolyan veszi az egészségügyi figyelmeztetéseket?

Komolyan veszem, de nem ijedek meg. Hívő ember vagyok, és az Úristennek is van terve, és emlékeztet, hogy az életünk kockázatokkal jár, nem vagyunk mindennek az ura.

A kelleténél jobban nem kell megrémülni.

Ha okosan fogadjuk ezeket a dolgokat, akkor kevés veszteséggel meg tudjuk úszni, és ez megtanít bennünket az alázatra, a fegyelemre és a felelősségtudatra.

Jelentős változást hozott a mindennapjaiban a járványügyi helyzet?

Persze. Az Erzsébet híd lábánál, a piarista rendházban lakom, fel szoktam innen menni a Gellérthegyre, a sétáimnál nem merült fel, hogy bajt okozok valakinek, vagy más bajt okoz nekem. Most nem megyek se üzletbe, se könyvtárba, az utcán sem töltök időt. Az előírásokat fegyelmezetten megtartom.

Át fog alakulni világunk, ez szinte biztos. Ön szerint jobb vagy rosszabb irányba?

Nem tudom, hogy át fog-e alakulni. Ha komolyan vesszük ezeket a dolgokat, akkor összeszedettségre és fegyelmezettségre szoktatnak bennünket.

Az emléke akkor is megmarad, ha már túléltük a válságot, és ebből a szempontból talán még jót is tesz.

Nem csak azt fogjuk érezni, hogy „Hála Istennek elmúlt, elfelejthetjük”, hanem valamilyen módon tanulunk belőle, a tanulságaival gazdagabbak leszünk. Kockázatok között élünk, nem tehetjük csak azt, amit a pillanat lehetővé tesz, vagy ahová az ingerek vezetnek.

Törvényszerű volt, hogy egy ilyen túlhajtott, globális ipari termelésnél, a természet ilyen szintű, világméretű kizsákmányolásánál vírusmutációk álljanak elő, és bekövetkezzen egy világjárvány?

Én hiszek Istenben, és úgy gondolom, hogy jól alkotta meg a Földet; az embert pedig az elbizakodottságtól, az önteltségtől úgy óvja meg, hogy ilyen jellegű katasztrófahelyzeteket megenged. Nem azért, hogy elpusztítson minket, hanem hogy fegyelemre, összeszedettségre tanítson, meg messzebbre tekintő felelősségtudatra.

 

Jelenits István piarista szerzetes, teológus, író

 

Sok kereszténynek ilyen helyzetben a Jelenések könyve jut az eszébe, bár azt sokan sokféleképpen magyarázzák. Kell-e ezzel foglalkozni egy ilyen jellegű világméretű jelenség kapcsán?

Viszonylag keveset olvasom a Jelenések könyvét, bár ismerem és forgatom is. Nem gondolom, hogy itt a világvége, vagy erre így kellene gondolnunk; de az is biztos, hogy ez arra emlékeztet, hogy nemcsak esendő és kiszolgáltatott a világ, hanem hogy hitünk szerint ennek a világnak egyszer vége lesz. Nem elpusztul, tönkremegy, hanem vége lesz, befejeződik, és utána megnyílik egy másik világ, amely vár bennünket a földi lét után.

Az egyháznak mi a dolga egy ilyen végletes helyzetben, amikor emberek tömegei halnak meg, vesztik el az állásukat, válnak kilátástalanná?

Az a dolga, hogy fenntartsa a reményt.

Nem gondolnám, hogy okunk volna a reményünket feladni a megpróbáltatások és a nehézségek között.

Olyan ez, mintha egy hajóút közben vihar érné az embert – ez nem azt jelenti, hogy el kell pusztulni; hanem hogy a vihar, még ha pusztít is, egyszer elül, és újra napsütés lesz, normális időjárás. De a vihart nem hagyhatjuk ki a számításból, mert hozzátartozik az élethez. Ennek részei a megrendülések, a ránk szakadó, váratlan megpróbáltatások – de ezek nem arra valók, hogy feladjuk a reménységet.

Egy ilyen helyzetben várható, hogy a keresztények tömegesen veszik majd komolyabban a hitüket, a vasárnapi kereszténység üzemmódról váltanak egy elkötelezett keresztény életmódra?

Nem csak a keresztények számára tartom hasznosnak és jelentőségteljesnek ezeket a felismeréseket, hanem minden ember számára. Akkor is, ha nem az Istenhez tér meg valaki, ha egy összeszedettebb, fegyelmezettebb gondolkodást megtanul, felismeri, hogy az emberi élet nem játék, és halad előre a megpróbáltatások közepette, az már nagyon fontos. Ha valaki imádkozik, az imádság emlékét elviszi magával a jobb időkre, amikor ez a fajta veszedelem elmúlik, de az emléke nem múlik el. Nem gondolom azt, hogy ez a helyzet embereknél 180 fokos fordulatokat eredményez majd, de azt igen, hogy

sokan komolyabban veszik majd az életet, vagy elgondolkodnak sok dolgon,

és ennek az emléke megmarad.

Lát-e esélyt arra, hogy a közös trauma kicsit feloldja az évtizedes politikai szembenállásokat, és a közélet és a privát szféra szintjén is az acsarkodni egyébként szerető magyarok közelednek majd egymáshoz?

Ebben reménykedünk. Nem tudom, mert az esély egy számítgatás, és én ezt nem tudom pontosan megbecsülni. De ennek a lehetősége megvan. Az volna jó, ha ez egy ilyen haszonnal járna a közgondolkodásra nézve.

 

 

 


Írta: Maráczi Tamás

 Forrás: 

fotó: Földházi Árpád

https://mandiner.hu/cikk/20200320_jelenits_istvan_interju

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás