Tiszta Forrás
2020. július 13.   
Névnap: Jenő, Henrik

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

ANGELUS ~ ~ ~ ~ Angelus Domini nuntiavit Mariae. ~ ~ Et concepit de Spiritu Sancto. ~ ~ ~ AVE MARIA, GRATIA PLENA. ~ DOMINUS TECUM, ~ BENEDICTA TU IN MULIERIBUS, ~ ET BENEDICTUS FRUCTUS VENTRIS TUI: IESUS. ~ SANCTA MARIA, MATER DEI, ~ ORA PRO NOBIS PECCATORIBUS, ~ NUNC ET IN HORA MORTIS NOSTRAE. ~ AMEN. ~ ~ ~ Ecce Ancilla Domini. ~ ~ Fiat mihi secundum verbum tuum. ~ ~ ~ AVE MARIA… ~ ~ ~ Et Verbum caro factum est. ~ ~ Et habitavit in nobis. ~ ~ ~ AVE MARIA… ~ ~ ~ Ora pro nobis Sancta Dei Genitrix. ~ ~ Ut digni efficiamur promissionibus Christi. Oremus. Gratiam tuam, quesumus, Domine, mentibus nostris infunde, út qui angelo nuntiante Christi Filii tui incarnationem cognovimus, per passionem eius et crucem ad resurrectionis gloriam perducamur. Per eumdem Christum Dominum nostrum. ~ ~ Amen. ~ ~ ~ ~ I I I ~ ~ ~ ~ ÚRANGYALA ~ ~ ~ ~ Az Úr angyala köszönté a Boldogságos Szűz Máriát. ~ ~ És ő méhébe fogadá Szentlélektől szent Fiát. ~ ~ ~ ÜDVÖZLÉGY, MÁRIA, MALASZTTAL TELJES. ~ AZ ÚR VAN TEVELED; ~ ÁLDOTT VAGY TE AZ ASSZONYOK KÖZÖTT, ~ ÉS ÁLDOTT A TE MÉHEDNEK GYÜMÖLCSE: JÉZUS. ~ ASSZONYUNK, SZŰZ MÁRIA, ISTENNEK SZENT ANYJA! ~ IMÁDKOZZÁL ÉRETTÜNK, BŰNÖSÖKÉRT, ~ MOST ÉS HALÁLUNK ÓRÁJÁN. ~ ÁMEN. ~ ~ ~ Íme az Úrnak szolgáló leánya. ~ ~ Legyen nékem a te igéd szerint. ~ ~ ~ ÜDVÖZLÉGY, MÁRIA… ~ ~ ~ És az Ige testté lőn. ~ ~ És miköztünk lakozék. ~ ~ ~ ÜDVÖZLÉGY, MÁRIA… ~ ~ ~ Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja. ~ ~ Hogy méltóak lehessünk Krisztus ígéreteire. Könyörögjünk. Kérünk téged, Úristen, öntsd lelkünkbe szent malasztodat, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk. Ugyanazon a mi Urunk Jézus Krisztus által. ~ ~ Ámen. ○ ○ ○ Szent Isten, szent erős Isten, szent halhatatlan Isten, irgalmazz nekünk! ○ ○ ○ Éhínségtől, járványtól, tűzvésztől és háborútól ments meg, Uram, minket! ○ ○ ○

Jelen van

0 felhasználó
29 látogató

Látogatások

- ma: 134
- tegnap: 203
2020.06.13. 16:15 JóB
Hozzászólások: 0

Elhunyt Nemeshegyi Péter atya

Elhunyt Nemeshegyi Péter atya

97 éves korában ma hajnalban elhunyt Nemeshegyi Péter jezsuita szerzetes – adták hírül a Jezsuita Kiadó honlapján.

Nemeshegyi Péter 1923. január 27-én született Budapesten. Mielőtt belépett a Jézus Társaságába, közgazdaságtant tanult a budapesti tudományegyetemen, majd pénzügyi vonalon dolgozott.

A zugligeti Manrézában végezte a noviciátust. 1946 és 1949 között Szegeden, a jezsuita főiskolán filozófiát tanult, 1949-ben, továbbképzése érdekében, a többi jezsuita kispappal együtt neki is el kellett hagynia Magyarországot.

A terciát 1953 és 1944 között végezte a walesi Saint Beuno’s kollégiumban. Ezután a rend Rómába küldte, ahol a Gergely Egyetemen teológiát tanult, és 1956-ban teológiai doktorátust szerzett. Ugyanebben az évben Japánba utazott, ahol 1993-ig a Sophia Egyetem teológiai karán tanított, és több ízben a teológiai kar dékánjaként működött. 1962-ben átírták a japán provinciába.

Gazdag teológiai munkát végzett magyar, japán, angol és német nyelven, előadásokat és lelkigyakorlatokat tartott Japán-szerte.

A Pápai Nemzetközi Teológiai Bizottság tagja volt 1969-től 1974-ig.

1993-ban tért vissza Magyarországra. Lelkipásztori munkája mellett több évtizeden át tanított hazai egyetemeken és főiskolákon.

Számtalan könyve jelent meg. A Szív szerkesztőségének szerzőként és cenzorként szinte haláláig aktív tagja volt.

(Hivatásának történetéről ITT olvashatnak.)

..................................................................................................................

Az alábbiakban Vértesaljai László atya nekrológját olvashatják, valamint a Nemeshegyi Péter atya életének fontos állomásait felidéző összefoglalót.

„Ma reggel, éppen Páduai Szent Antal napján, kora hajnalban elhunyt Nemeshegyi Péter jezsuita szerzetes. Kilencvenhét éves volt, és már nagyon-nagyon hazakívánkozott. Hónapok, sőt évek óta készülődött. Fél lábbal már rég ott állt Isten mennyei otthonának a pitvarában, és csak nézte az érkezőket, akik szinte mind fiatalabbak voltak nála. Minthogy türelmes ember volt, szépen kivárta a sorát. Így teljesedett be a sorsa” – kezdi nekrológját a rendtárs, Vértesaljai László.

„Mi – és nemcsak rendtársak – egyszerűen csak Pepi bácsinak hívtuk. Ez a név a lényeget érintette, léte-személyisége közepét, Péter atya istengyermekségét. Ezt éreztük meg benne és csimpaszkodtunk a nyakába, mint az egymással játszó gyerekek, mert mi is arra vágytunk, hogy Isten kicsi gyereke legyünk, aki bizalommal kapaszkodik az ölébe, bízva abban, hogy úgyis fölemelnek bennünket, mert hisz ez a gyermeklét lényege: igen, kicsi vagyok, de fölemel a papám!

Miért is volt mégis oly hosszú ez a várakozás, hogy most végre fölemeltetett? Talán, mert neki is akklimatizálódnia kellett: a földi világ után, neki a tudós teológusnak, aki annyi, de annyi mindent tudott az Istenről, meg kellett szoknia azt az új világot, »amit szem nem látott, fül nem hallott, ami az ember szívébe föl nem hatolt, azt készítette Isten azoknak, akik szeretik őt« (1Kor 2,9).

Még meleg a teste, amikor e sorokat írom. Nem életrajz ez, inkább hálás énekszó az Istennek, hogy dalos jó kedvében a Nemeshegyiek művelt családjában megalkotta ezt a fürge-eszű fiút, aki kimagaslott társai közül.

A maga 195 centijével bőven ellátott a legtöbb ember feje fölött. Először a szemével, de sokkal, sokkal inkább a szívével.

Isten is akarta, hogy ez a magasan szárnyaló szellem gyermek maradjon. Isten gyermeke, okosan, mint a ferences páduai Antal, csak éppen Szent Ignác fiai között.

Életét Japánnak ajándékozta. Ennek a gyermek-tiszta Országnak, ahol kicsik ugyan az emberek, de a szívük mosolygó és dalos. Péter atya pedig mosolygott és dalolt. Mosolya abból a bizonyosságból fakadt, hogy jó az Isten. Mintha játék lenne a hivatása is, hiszen 1944-ben, egy fortyogó világháborúban lép be a Jézus Társaságába, hogy Isten dicsőségére cselekedjen mindenben.

Római doktorátusa után a zsinat előtti ötvenes évek végén, XXIII. János pápa kedves és emberi mosolya kíséretében megérkezik a Felkelő Nap országába. »Akarta őket szeretni«, vágyott oda nagyon, mert Xavéri Szent Ferenc is ott járt. Ennyire egyszerű.
Az utcán tanult meg japánul, nem nyelviskolában: »kileste a szavakat a szájukból«.

De nemcsak szavakat tanult tőlük, hanem mindazt, ami szép is igaz bennük, mert, ahogy ő mondta: »szorgalmasok, udvariasok, előzékenyek, van bennük valami gyermekdedség, örülnek a kis dolgoknak is. Szeretik a szépet, rendkívül esztétikusak: ott minden szép, az emberek, a ruhájuk, a természet, a tenger, a fák, a virágok…«. Lám, vallomásában maga mondja: »azért szeretem őket, mert tisztán gyermekdedek«. S szólt hozzájuk Jézusról, kedvesen, mosolyogva, olyan japános pepibácsisan.

Érdekes módon Pepi bácsi életében a magyar és japán rokon lélek egy közvetítő révén találkozott egymással. Ez a közvetítő először is a »nyelvetlen” zene, s annak szerzői közül éppen egy kacagó istengyermek: Wolfgang Amadeus Mozart. Ez a zene megfogta Péter bácsit, gyerekkora zongoraórái óta, és szerette a mozarti, vagy inkább amadeusi muzsika patakzását. Ezt az örömmel szökellő kristály-csermely zenét azonnal megszerették és megértették a japánok. Ez volt az ő módszere: megszerettetni valami szépet és jót az Istenből, aztán elvezetni a rácsodálkozót a Forráshoz. És ott szépen megkeresztelte őket az Atya, a Fiú és Szentlékek nevében.

Végül személyes emlékek, ahogy a tükör mutatja Péter atyát.

Tanítványa, rendtársa és aztán rendi generálisa is, a napokban elhunyt Adolfo Nicolas atya. Sokszor találkoztam vele a rendházunkban, mikor még ő volt a legfőbb elöljárónk. Ahogy meglátott, szeme fölsziporkázott és már kérdezte is: Hogy van Péter? A kérdésben a tanítvány tisztelete bujkált, és nem az elöljáró érdeklődése. Férfias szív-ügy!

S az a másik kedves emlék, jó pár éve, amikor nálunk lakott négy japán »ad liminás« püspök. Nem találtak szalvétát az önkiszolgálós reggeli során, így amikor ezt felfedeztem, négy szép aranysárga damaszt asztalkendőt tettem kinek-kinek a keze ügyébe. Udvariasan megköszönték, és megkérdezték, honnan is vagyok.

Amikor hallották, hogy Magyarországról, akkor mindannyian fölálltak egymás mellé, egy vonalba és meghajoltak, egyszerre. Fényesen mosolyogtak, és azt mondták angolul: Father Peter, Péter atya!

Hazament hát Péter atya, a mi Pepi bácsink. Még mielőtt becsukódna az ajtó odafönn, mintha látnám még őt: szeme kerek, mint a kicsi gyerekeké, arca mosolyog és halkan motyogja: »Kicsit mintha japán lenne itt minden, és igen, Nyárliget is, ahol gyerek voltam«, és kacag hozzá az angyalokkal, s a háttérben persze Mozart-muzsika szól…”

*

Nemeshegyi Péter középiskolai tanulmányait Budapesten, a Fasori Evangélikus Gimnáziumban végezte. Ezután a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetemen jogtudományi diplomát, majd doktorátust szerzett. Kezdetben banktisztviselőként dolgozott, de egyre inkább egyházi, illetve cserkészközösségek vezetésére érzett hivatást. Hamarosan aztán a szerzetesi hivatás vágya is megszületett benne, és 1944-ben belépett a jezsuita rendbe, a hűvösvölgyi noviciátusban kezdte meg rendi képzését.

Filozófiai tanulmányait Szegeden végezte. A negyvenes évek végére egyre jobban erősödött az egyházüldözés Magyarországon, ezért elöljárói azt javasolták neki és társainak, szökjenek külföldre, hogy be tudják fejezni a tanulmányaikat. Nemeshegyi Péter először az ausztriai Innsbruckba került, itt fejezte be filozófiai tanulmányait; innen Rómába ment, ahol 1952-ben pappá szentelték, a Pápai Gergely Egyetemen teológiai doktorátust szerzett, majd kérésére a rend általános rendfőnöke Japánba küldte misszionáriusnak.

Ötvennapnyi hajóút után 1956-ban érkezett meg Japánba, és itt, valamint Vietnamban, Koreában és a Fülöp-szigeteken szolgált egészen 1993-ig. A tokiói Sophia Egyetemen teológiát, patrisztikát tanított, hat évig az intézmény hittudományi karának dékánjaként tevékenykedett, s e minőségében sokat tett a katolikus tanítás inkulturációjáért, valamint a japán teológiai és liturgikus nyelv kialakításáért. Felügyelte a Szentírás és az egyházatyák műveinek japán fordításait, közel két tucat könyvet és számtalan tanulmányt írt japánul, 1969 és 1974 között a Nemzetközi Teológiai Bizottság VI. Pál pápa által kinevezett tagja volt, s ugyancsak kivette részét a Japán Keresztény Tudós Társaság és a Japán Cusanus Társaság munkájában. Ő indította útjára a helyi katolikus lexikonsorozatot, japán nyelvű teológiai folyóiratot szerkesztett, és széles körű műveltségét kamatoztatva Mozart zenéjének üzenetéről is egyetemi kurzusokat tartott. Emellett lelkigyakorlatokat adott, valamint – tudatosan támaszkodva a magyar és a japán lelki alkat közti párhuzamokra – hirdette Isten igéjét, aminek köszönhetően közel félezer japán felnőtt az ő segítségével jutott el a keresztény hitre.

Külföldi tevékenysége során sem feledkezett meg a magyar egyházról: a teológiai könyvkiadás korlátozottsága miatt különösen nagy értéket jelentettek itthon élő honfitársai számára a Teológiai Kiskönyvtár sorozatban megjelent alapvető munkái, valamint az emigrációban szerkesztett teológiai folyóiratok számára írt cikkei.

A jezsuiták általános rendfőnöke aztán 1993-ban Magyarországra küldte – miként Nemeshegyi Péter fogalmazott: „misszióba”, hogy segítsen a katolikus egyház újraépítésében. Tanított az Apor Vilmos Tanítóképző Főiskolán Zsámbékon, majd Vácott, a Szegedi Hittudományi Főiskolán, a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán és a Károli Gáspár Református Egyetemen. Szülőhazájában ugyancsak számos lelkigyakorlatot, előadást tartott, és idehaza is több könyve jelent meg.

Noha Nemeshegyi Péter 2016-tól a budapesti Farkas Edit Szeretetotthon lakója volt, egészen a legutóbbi időkig vasárnap délelőttönként a Mária utcai Jézus Szíve-templomban prédikált, emellett ő lektorálta a jezsuiták A Szív című havilapjának cikkeit, értékes megjegyzéseivel segítve a szerkesztőség munkáját. A kereszténység értékeinek hiteles felmutatásáért, példamutató missziós tevékenységéért, a magyar–japán kapcsolatok elmélyítésért, nemzedékeket nevelő és oktató lelkipásztori munkájáért 2019. március 12-én a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést kapta. Amikor pedig 2015-ben átvette a Magyar Örökség díjat, laudációjában Várnai Jakab ferences szerzetes, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola rektora így jellemezte: „Egy magyar pap, tudós és tanár, akit nemzedékek hálája kísér nagy tisztelettel Japánban és Magyarországon egyaránt.”

Péter atya 2020. június 13-án 5 óra 55 perckor, a szentségekkel megerősítve a Farkas Edit Szeretetotthonban hunyt el életének 97. évében.

Forrás és fotó: Jezsuita.hu

Magyar Kurír

----------------------------------------------------------------------------------------

Linkek:

Aki mindig meg akarta nevettetni az embereket – Nemeshegyi Péter atyára emlékezünk

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás