Tiszta Forrás
2018. december 16.   
Névnap: Etelka, Aletta

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Jelen van

0 felhasználó
20 látogató

Látogatások

- ma: 812
- tegnap: 1035
2015.01.28. 00:00 Pela
Hozzászólások: 1

Megrendítő vallomások kerültek elő vatikáni levéltárakból az örmény tragédiáról

Megrendítő vallomások kerültek elő vatikáni levéltárakból az örmény tragédiáról
 
 
 
2015. január 28. szerda 18:50

Száz év telt el az örmény népet ért sorscsapás óta. Georges Ruyssens, a Pápai Keleti Intézet professzora Vatikánban őrzött dokumentumok alapján tárja az érdeklődők elé a 20. század első népirtásáról fennmaradt tanúvallomásokat.

 

 

 


A Civiltà Cattolica olasz jezsuita folyóirat szervezésében január 17-én konferenciát rendeztek Rómában az 1915-ös örmény népirtásról. Bemutatták a Vatikánban őrzött dokumentumokat feldolgozó hétkötetetes munkát, amely Az örmény kérdés címmel jelent meg. Georges Ruyssens a Vatikáni Titkos Levéltárban, a Keleti Egyházak Kongregációja levéltárában és a Vatikáni Államtitkárság Történelmi Levéltárában őrzött anyagokból dolgozott, a Szentszék diplomatáinak és informátorainak szemszögéből tárja az olvasó elé az eseményeket.

Francesco Occhetta jezsuita így ír blogjában a kötetekről: „Nyugodtan kijelentehtjük, hogy kolosszális műről van szó. A vatikáni levéltárakban végzett hosszú, csendes munka eredménye. Az örmény kérdés, amelyről a történettudomány hallgat, most legalább már egy tüdővel lélegzik.”


A könyv nyomon követi az örmények elleni erőszak történetét  II. Abdul-Hamid szultán uralkodásától kezdve – aki 1894–96-ban mészárlással torolta meg az örmények ellenállását – az 1908-as és 1909-es népirtáson át az úgynevezett örmény holokausztig, és szól az azt követő évtizedekről is.

Az örmény népirtás – amelyet örmény holokausztnak és nagy sorscsapásnak is neveznek – örmény források szerint mintegy másfél millió örmény erőszakos kitelepítése és lemészárlása volt 1915 és 1917 között, a muzulmán vallású törökök alkotta Oszmán Birodalomban, az ifjútörök kormány uralma alatt. A törökök szerint 200–300 000-en, míg a tudományos körökben elfogadott nézet szerint 600-800 ezren vesztették életüket.

Michele Liebl kapucinus szerzetes így írt 1915. június 23-ról, a véres eseményeket követő napokban: „Még azon az éjszakán elkezdődtek a tömeges letartóztatások. Másnap minden falra kiírták a parancsot: az örményeknek öt napjuk volt rá, hogy elrendezzék ügyeiket és a kormány kezére adják magukat, hogy aztán férfiakat, nőket, beteg gyerekeket, haldoklókat, papokat és szerzetesnővéreket, mindenkit kivétel nélkül ismeretlen helyre internáljanak… Amikor ezt írom, akkor már több száz örmény család kérte, hogy áttérhessen az iszlám vallásra.”


„Amikor a deportálás elkezdődött, a török kormány csapatokat szervezett azzal a kimondott céllal, hogy öljenek meg minden örményt, aki át akar kelni a hegyeken. Ezek a csapatok a börtönökből hirtelen szabadon bocsátott bűnözőkből álltak... Konia végtelen síkságán örmények százezrei vesztették életüket… Ghezli-Gol-Hamamban egymás hegyén-hátán feküdtek a kisgyerekek, akiket anyjuk nem bírt tovább vinni. Mind éhen haltak. Úgy találtak rájuk, hogy félig már megették őket a kutyák és a hollók. A bagdadi vasutasok, akik rájuk találtak, elszörnyedve mondták el, amit láttak….”


Bécs apostoli nunciusa, Raphael Scapinelli pedig ezt írta Gasparri érseknek a Vatikáni Államtitkárságra: „A deportáció szó azt jelenti: elszakítják a férjeket feleségüktől, az anyákat a gyermekeiktől. Török ügynökök fenyegetik meg mindannyiukat, hogy térjenek át hitükre, az áttérteket pedig – akik sokan vannak – azonnal olyan területekre viszik, ahol csak muzulmánok élnek, és ahonnan nem tudnak visszatérni. Elrabolják az asszonyokat, és testi adottságaiktól függően eladják őket a háremeknek, vagy az írnokok és őrök alantas vágyait kell kielégíteniük. Az elrabolt kislányok török háztartásokba kerülnek szolgálónak, ahol a háziak kötelessége, hogy muzulmán nevelésben részesítsék őket… Sokakat kiirtottak. Megerősített hír, hogy Van és Bitlis településeken kiirtották az örményeket. Mardinban megölték a katolikus püspököt, 700 hívével együtt…”


Occhetta blogjában megmagyarázza, miért beszél a Civiltà Cattolica jezsuita folyóirat a témáról: „Egyrészt mert drága kincs számunkra a régiek tanítása, amely szerint amiről megfeledkezünk, az újra bekövetkezhet. Megemlékezni azt jelenti, hogy figyelmeztetjük magunkat: Ne ismételjük meg ugyanazokat a hibákat, nemcsak mint  egyének, hanem mint a geopolitika sakktábláján mozgó népek, kultúrák, államok. A másik ok, hogy szeretnénk bemutatni, mit tett, mondott a Szentszék abban az időben. Ruyssens atya évek óta gyűjti, rendszerezi az anyagokat, amelyek megmutatják, hogyan látta, értelmezte az eseményeket a katolikus egyház, amelynek nem voltak olyan gazdasági és politikai érdekei, mint az európai hatalmaknak."


Occhetta feleleveníti, amikor Szent II. János Pál boldoggá avatta Maloyan Ignác mardini érseket, akit 1915. június 11-én 700 hívével együtt kivégeztek. Amikor az érsek látta, hogy itt a vég, megszentelte a kenyeret, kollektív feloldozásban részesített mindenkit, áldoztak és meghaltak.

Maloyan elutasította, hogy iszlám hitre térjen. Május elsején így búcsúzott levélben édesanyjától: „Mi, szegény bűnösök részesülhetünk a hatalmas örömből, méltók leszünk rá, hogy vérünk elvegyüljön az ártatlan hősök vérével. Ha a Magasságbeli úgy döntött, hogy elvisz minket és vértanúk leszünk, akkor Ohannes Potourian atyára bízzuk az egyházközség vezetését… Viszlát, gyermekeim! Arra buzdítalak benneteket, imádkozzatok értem a Jóistenhez, hogy adjon nekem erőt és bátorságot ezen a halálba vezető úton, őrizzen meg kegyelmében és szeretetében, egészen vérem ontásáig, ha szükséges.”

Ferenc pápa 2013. június 3-án találkozott Nerses Bedros örmény pátriárkával és a 20. század első népirtásának nevezte az örmény nép tragédiáját.

2015. április 12-én Rómában a Szent Péter-bazilikában emlékeznek meg az 1915. április 24-én kezdődött örmény népirtás századik évfordulójáról.

Forrás: Vaticaninsider.it; Francescoocchetta.it

Fotó: Biblioteca Nazionale Marciana honlapja

Magyar Kurír

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
#1    2015.01.28.   21:37:04   amalina
Ez nagyon megrázó, ez iszony! Nem is tudtam róla (nagyon hiányosak a történelmi ismereteim). Köszönet annak, aki ide szerkesztette ezt az írást.