Tiszta Forrás
2021. április 11.   
Névnap: Leó, Szaniszló

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Jelen van

0 felhasználó
27 látogató

Látogatások

- ma: 388
- tegnap: 415
2021.03.31. 00:00 Kriszta
Hozzászólások: 0

Nagyszerda – A sötétség órája

Nagyszerda – A sötétség órája
 
 
 
 
 
 
 
„Uram, könyörülj rajtam, gyógyíts meg, mert vétkeztem ellened!”
(Zsolt 41,5)
 
 
 
 
 
      1. „Bizony bizony mondom nektek: egyiketek elárul” (Jn 13, 21; Mt 26, 21). János szavait Máté még más részletekkel is kiegészíti. Nemcsak Péter akarta megtudni, ki az áruló, hanem a többieket is elfogta a szorongás: „Elszomorodtak és sorra kérdezték: »Csak nem én vagyok az, Uram?«“ (Mt 26, 22). A végén még Júdás is felveti a kérdést. Jézus burkoltan már megmondta Jánosnak: „Az, akinek a bemártott falatot adom” (Jn 13, 26), a többi kérdésre pedig közvetett választ ad: „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el” (Mt 26, 23). Júdás azonban, aki cinikus közömbösséggel, barátként ül az asztalnál és az árulást tervezgetve elfogadja a leleplező falatot, nem tud rejtve maradni. Kihívóan leleplezi saját magát: „Csak nem én vagyok az, Mester? – Magad mondtad” (25). Amit az előbb a Mester finom tapintattal fedett fel, azt most kénytelen nyíltan megmondani. Jézus, bár ismerte Júdás célját, kiválasztotta és úgy szerette, mint a többit, figyelmeztette is. A szavak kb. egy évvel előbb hangzottak el: „Nem tizenkettőtöket választottam ki? De egyikőtök ördög” (Jn 6, 70). A címzett akkor is Júdás volt, őt akarta óvni. A vacsora alatt az Úr egy baráti gesztussal jelölte meg - odanyújtotta a bemártott falatot -, egyben próbálta csendesen visszahívni. Még az Olajfák kertjében is tesz egy utolsó kísérletet, hogy visszahúzza őt a szakadéktól: nem löki el magától, hanem elfogadja a baráti csókot. Júdás azonban már a Gonosz zsákmánya, akinek harminc ezüstért adta oda magát. Jézus kénytelen kijelenteni: „Az Emberfia ugyan elmegy, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja” (Mt 26, 24). E súlyos szavak megvilágítják az áruló félelmetes felelősségét. Júdás nem szeretetből, hanem anyagi érdekből követte a Mestert, a kapzsiság pedig gonosztevővé tette. Apródonként lopkodta a pénzt, aztán egy csekély összegért elárulta Azt, aki többé már nem érdekelte, mivel nem kecsegtette semmiféle földi előnnyel. Így beteljesedtek a zsoltár szavai: „Még barátom is, aki együtt ette kenyerem velem, az is ellenem emelte sarkát” (Zsolt 41, 10).
 
      2. „Miattad viseltem az átkot, szégyenpír födte arcomat. Szemed előtt vannak mind, akik szorongatnak. Vártam, hogy valaki megszán, de nem akadt senki, nem volt, aki megvigasztalt volna” (Zsolt 69, 8. 21). A Szenvedés misztériumának szentelt napokban a zsoltáros szavai által a gyalázatnak kitett, megrágalmazott és megkínzott, mindenki által elhagyott és barátai elárult Krisztus panasza visszhangzik: „Ez a ti órátok, a sötétség hatalmáé” (Lk 22, 53), mondta elfogatása pillanatában. Az az óra, amikor elárultatása következményeképp átadják a törvényszéknek, halálra ítélik és megfeszítik. Ugyanakkor ez az Atya által megállapított óra is, az áldozat beteljesítésének órája, az az óra, amelyre Krisztus oly nagyon vágyódott: „Még föl kell vennem egy keresztséget. Annyira szenvedek, míg be nem teljesedik” (Lk 12, 50). És még: „Vágyva vágytam arra, hogy ezt a húsvéti bárányt elköltsem veletek, mielőtt szenvedek” (22,15); a húsvét volt az az ünnep, amely az eucharisztikus vacsorában elővételezte áldozatát.
Krisztus áldozata feltételezett egy árulót. Ezt az Írások előre megjövendölték: nem elhatározták az árulást, hanem pontosan azért hirdették, mert bekövetkezik. Ha mindent Isten rendelt is el előre, aki úgy szerette a világot, hogy Egyszülött Fiát adta érte, nincs bűn nélkül az az ember, aki szabad akarattal lett árulóvá. „Mije van Júdásnak, ha nem bűne? - mondja Szent Ágoston. - Amikor Krisztust kiszolgáltatta a zsidóknak, biztosan nem üdvösségünkre gondolt; Krisztus viszont ezért adta át magát ellenségeinek; Júdás az árulásáért kapott pénzre gondolt, és ebben lelke pusztulását találta” (In Io 62, 4). Isten terveiben gonosz tett arra szolgált, hogy elvezesse Krisztust Kínszenvedéséhez. „Júdás kiszolgáltatta Krisztust, Krisztus viszont önként szolgáltatta ki magát: Júdás, hogy sikerre vigye üzérkedését; Krisztus pedig hogy megvalósítsa megváltásunkat” (uo.). Krisztus szenvedése még az embernek és isteninek ebben a kereszteződésében is kimondhatatlan misztérium marad. Többet ér, ha imában szemléljük, mint ha emberi logikával fontolgatjuk. Figyelmeztetés is ez mindnyájunk számára, hiszen valamilyen módon mindegyikünkben ott rejtőzik egy áruló. A Péternek és a jobb latornak adott bocsánat azonban azt tanúsítja, hogy Krisztus meggyötört szívében végtelen szeretet rejlik, és ez eltöröl minden megvallott és megsiratott vétket.
 
 
Ima
 
 
      Ó Jézusom, milyen végtelen jóságot mutatsz kemény szívű tanítványod iránt!... Nem magyarázod meg nekem az áruló gonoszságát, inkább végtelenül megindítasz, ó Isten Báránya, édes szelídséggel! Ez a szelídség példaként adatott nekünk... Az az ember, aki bizalmasod volt, aki látszólag annyira egy volt veled, tanácsadód és benső barátod, aki megízlelte kenyeredet, aki a szent vacsorán veled ette az édes falatokat -, ez az ember gonoszul lesújtott rád. És mégis... Te, legszelídebb Bárány... habozás nélkül átadtad magad gonosz szájának, amely, az árulás pillanatában, megcsókolt téged... Semmit sem mulasztottál el, hogy megszelídítsd egy megátalkodott szív gonoszságát (Il legno della vita, 17).
      Hányan vannak, jó Jézus, akik ütnek Téged! Üt téged az Atya, mivel nem bocsátott meg neked, hanem áldozatul adott értünk, mindnyájunkért. És ütöd te saját magad, amikor halálra adod lelkedet, amit nélküled senki el nem vehet tőled. Üt téged a tanítvány, aki csókkal árul el téged. Üt téged a zsidó, rúgásokkal és ököllel. Ütnek téged a pogányok ostorral és szögekkel. Ennyi ember, ennyi megaláztatás, ennyi hóhér!
      És hányan vannak árulóid! Mennyei Atyád elárul téged: miértünk. Elárulod te is saját magadat; erről énekel ujjongva Szent Pál - „Szeretett engem és átadta magát értem”. Csodálatos csere! Az Úr átadja magát a szolgáért, Isten az emberért, a Teremtő a teremtményért, a Ártatlan a bűnösért!
 
Szent Bonaventúra, Krisztus, a mi szőlőtőnk
+1
 
 
      Kegyes jó Uram, hogyan háláljam meg, amit elviseltél értem, aki ezerszer rosszabb vagyok Júdásnál? Őt tanítványoddá tetted, engem pedig jegyeseddé és leányoddá... Ó Jézusom, én téged nem egyszer árultalak el, mint ő, hanem ezerszer, számtalanszor...
      Ki szegezett téged keresztre? Én. Ki vert téged az oszlopnál? Én. Ki koszorúzott meg tövissel? Én. Ki itatott ecettel és epével? Én. Uram, tudod, miért mondom el neked, hogy mindezt megtettem? Mert világosságodban megláttam, hogy halálos bűneim jobban fájnak neked és jobban sújtanak, mint az akkor elszenvedett iszonyú gyötrelmek.
 
Varanói Boldog Camilla, I dolori mentali di Gesu 8
 

Forrás:
P. Gabriele di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006
 
Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás