Tiszta Forrás
2021. április 11.   
Névnap: Leó, Szaniszló

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Jelen van

0 felhasználó
19 látogató

Látogatások

- ma: 393
- tegnap: 415
2021.04.06. 00:00 Kriszta
Hozzászólások: 0

Őket is Isten teremtette

Őket is Isten teremtette

Időről időre felbukkan a médiában egy-egy olyan, állatkínzással kapcsolatot hír, amely nem csak az állatvédők, de minden jóérzésű ember kedélyét borzolja. Legutóbb egy kecskeméti férfi ellen emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség, aki még 2019-ben, ittas állapotban, seprűnyéllel támadt egy idegen kutyára – az állatot a sérülései miatt később el kellett altatni –, előzőleg azonban már saját lovát is megsebesítette. Szintén ittasan, ám akkor egy fejszét használt.

 

És ez csak a jéghegy csúcsa. Hiába rendelkezik hazánk európai szinten is szigorú állatvédelmi törvényekkel, ha a bírósági gyakorlat – amelybe a kormánynak nincs és nem is lehet beleszólása – ezt nem követi. Márpedig, ha a bíróságok nem alkalmazzák megfelelően a jogszabályokat, és nem ítélik letöltendő szabadságvesztésre az elkövetőket, akkor nincs elrettentő erő, amely gátat szabhatna a bűncselekményeknek. Persze önmagában a törvényi környezet aligha írhatja fölül társadalmunk egy részének kulturális hiányosságait – állattartás tekintetében is –, s itt értelemszerűen már nem csupán a kínzással egybekötött elpusztításról van szó, hanem arról a szerteágazó kérdéskörről, amely válaszokat adhatna, hogyan éljünk együtt az állatokkal, legyen szó vadállatról, haszonállatról, vagy házi kedvencről.

Sokan sokféle megközelítésből tárgyalták már az állatvédelem fontosságát, a magyar kormány pedig az idei év elején társadalmi párbeszédet kezdeményezett a témában, mégis, amikor egy-egy kirívó eset nyilvánosságra kerül, a magyar társadalomra jellemző végletes megosztottság újra meg újra megmutatja magát a közösségi médiában – csak épp máshová kerül a törésvonal; emlékezzünk vissza a szurikátás esetre, amely szintén Kecskeméten, a vadasparkban történt, vagy a sündisznót elevenen elégető fiatal ügyére. Finoman fogalmazok, ha azt írom, míg a híreket kommentálók egyik fele a szurikátát/sünit elpusztító halálát kívánta, addig a másik felük egy „kit érdekel” vállrándítással nyugtázta az esetet. Pedig nincs ez így jól.

 „Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik”

– írja Gandhi, s nehéz lenne rácáfolni. Az állattartási kultúra – ahogy a nevében is szerepel – elsősorban kulturális kérdés, ezért ha érdemben tenni akarunk valamit az input, bemeneti oldalra kell a hangsúlyt helyeznünk (oktatás, nevelés), s csak másodsorban az output, kimeneti oldalra (törvényi keretek, hatósági fellépés). Annak ellenére azonban, hogy a zsidó-keresztény kultúrkör letéteményeseiként definiáljuk magunkat, szemléletmódunkban – pláne nyilvánosságunkban – mégsem jelenik meg a legalapvetőbb „állatvédelmi kézikönyv” útmutatása: a Bibliáé.

Pedig jó, ha tudjuk, Isten nem csak velünk szerződött. A bibliaolvasó ember számára közismert, hogy a vízözön után Isten szövetséget kötött az emberrel, és ennek lett jele a szivárvány (nem pedig az LMBT-közösségé). Ám, ha figyelmesen olvassuk a Szentírás szövegét, láthatjuk, hogy a Világ Ura nem csupán az emberrel, hanem az állatokkal, azaz minden élőlénnyel egyaránt kötötte meg ezt a szövetséget.

„Íme, én szövetséget kötök veletek és magzataitokkal, akik utánatok (jönnek), valamint minden élőlénnyel, akik veletek vannak, a madarakkal, a barmokkal és a föld minden állatával, akik veletek vannak, mindegyikkel, aki a bárkából kijött, a föld minden élőlényével” (Mózes I. könyve, 9. fejezet 9-10. vers).

A bibliai kijelentés látszólag bőbeszédű, holott a Szentírásban alapszabály, hogy nincs és nem is lehet fölösleges szó a szövegben. Az ismétlés itt azonban indokolt: arra utal, hogy még a bárkán kívül maradt élőlények (például a halak) is fontos partnerei az Istennel kötött szövetségnek.

A szivárvány megjelenésekor pedig így fogalmaz:

„Ez a szövetség jele, amelyet megállapítok köztem és köztetek és minden élőlény között, amely veletek (van), nemzedékeken át, örökre” (ugyanott, 12. vers).

A Biblia szerint tehát Isten köti a szövetséget, de az érvényes az ember és az állatok közvetlen és elszakíthatatlan kapcsolatára is. A teremtéstörténetben az állatok megalkotása közvetlenül előzi meg az ember teremtését. Ebből a Talmud írásmagyarázata így következtet:

„Azért teremtette Isten előbb az állatokat, és csak azután az embert, mert így figyelmeztette őt, hogy ügyeljen azokra, akik megelőzték őt a teremtés történetében” (Szanhedrin 38/a.)

Sajnálatos tény azonban, hogy ennek a gondolatnak a tanulságait az ember mindmáig nem tette magáévá, s nem teljesítette az ősi parancsot, amely az első emberhez szólt. De sokatmondó a Szentírás eredeti héber szövegének igehasználata is, amely a négy, uralkodásra vonatkozó ige közül (solét, molékh vagy mamlikh, mosél és rode) következetesen csak a rode, azaz gondoskodva uralkodni igét használja:

„Szaporodjatok és sokasodjatok, töltsétek meg a földet, és hódítsátok meg azt. S uralkodjatok a tenger halállományán, az ég madarán és mindenféle állaton, amely a földön mozog” (Mózes I. könyve, 1. fejezet 28. vers).

De az állat és az ember együttéléséről és egymásrautaltságáról számos egyéb bibliai és talmudi történet is szól; ki ne ismerné Bileám (Bálám) szamarának esetét, aki bölcsebbnek bizonyult gazdájánál, a nagyhírű varázslónál. Az állat héber szava (hajá) magyarul ennyit tesz: élő, a Szentírásban gyakran előforduló élőlény (nefes hajá) kifejezés pedig szó szerint élő lélek. Ebből következik, hogy a bibliai gondolkodásban az állatnak is van (animális) lelke.

Már csak az a kérdés, mi történik az emberi lélekben, amikor ok nélkül, mintegy passzióból kínoz vagy gyilkol meg állatokat?

xxx

A házam teraszának belső faburkolatába verebek fészkeltek. Meglazult az egyik deszka, lazítottak is rajta, azóta pedig naphosszat ki-be röpködnek; hordják a fészekanyagot. Építenek. Roppant sokan vannak és roppant idegesítőek. Zörögnek. Szemetelnek. Mégsem verem le a fészket. Költés után, ha a fiókák is kirepültek, ráérek újragondolni.

Írta:

Fotó: Northfoto

Forrás:

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás