Fehérvasárnap volt az újmisénk, emlékszem, annak kezdetén csak annyit tudtam mondani, hitetlen Tamásként állunk az oltárnál, akiket az Úr mégis méltatott rá, hogy megérintsük szent testét. Akkor nem gondoltam, hogy ez a kép másként is valósággá lesz néhány hét múltán, amikor is megszületett bennem a kétely: lehetséges, hogy ilyen egyszerű a történet, kimondom, és Krisztus lesz jelen a kenyér és a bor színében? Életem során egyetlen hitellenes kísértésem sem volt, csak épp akkor, amikor a titok közelébe léptem. Ott tapasztaltam meg igazán, hogy hitemmel, életvitelemmel is föl kell nőnöm ahhoz, aminek részese lettem. A Feltámadott ugyanis bizalmat kér, elfogadást, hogy ő nem eget rengető dolgokon keresztül van jelen közöttünk, hanem – ahogy a mai evangéliumban látjuk – szavak, rájuk lehelés, az Atyától neki adott küldetés átruházása által, sebeinek feltárásában, amit érintve a hitetlenség sebe gyógyul a tanítványban.

Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet – ez a Szentírás első mondata; Kezdetben volt az Ige, Isten volt az Ige és Istennél volt az Ige – ez pedig a János-evangéliumé. Aztán Isten szólt, az anyagba lelket lehelt, a férfi oldalából előhozta az asszonyt. A Feltámadott is szól, rájuk lehel, érinteni engedi oldalát, ahonnan már a kereszt tövében létrejöttek a szentségek, miután odavezette a férfihoz az asszonyt, Jánoshoz Máriát, hogy ők jelenítsék meg azt az új életközösséget, ami az Egyház. Tamás hitvallása így a jánosi örömhír záróköve: a sebek érintése ugyanis áthatja az apostol egész valóját, ezáltal a Szentírás és az evangélium első mondata, objektív kijelentése személyes vallomássá lesz: Én Uram, én Istenem – belépünk ezen a ponton az újjáteremtés világába.

Nyújtsd ki a kezedet, és érintsd a szegek helyét, s ne légy immár hitetlen, hanem hívő… énekeljük az áldozási énekben. Isten egykor elzárta az élet fájához való jutást, Tamás most azonban megérinti az Életet, és így az áldozó ember elé tárja: az Úr Szent Testének vétele visszavezet az atyai házba. Ennek azonban feltétele, hogy kilépjünk a társak biztonságot adó közegéből, és az Úrhoz lépve vállaljuk hitetlenségünk tragédiáját, mert az irgalomban való részesedés előfeltétele bűnösségünk belátása.

Az Úr így megtapasztalt irgalma pedig nemesíti a tanítványt, hozzásegíti ahhoz, hogy ő maga is azzal a tapintattal érintse mások sebét vagy élje meg saját sebzettségét, amivel Krisztus feloldja Tamás szorongását. „Sebtől gyógyult” – volt a diktatúra által negyedszázadon át félreállított nagy püspök, Belon Gellért jelmondata a fölszentelése után. És valóban, sebeink csak a szent sebek által gyógyulnak, a vele való közösség tesz alkalmassá bennünket a sebek hordozására és gyógyítására.

Forrás:  Magyar Kurír