Tiszta Forrás
2023. szeptember 26.   
Névnap: Jusztina, Kozma

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Teréz anya imája • • • Az emberek esztelenek, következetlenek és magukba fordulnak, • mégis szeresd őket! • • • Ha jót teszel, megvádolnak, hogy önzés és hátsó gondolat vezérli cselekedeteidet, • mégis tégy jót! • • • Ha sikeres vagy, hamis barátokat és igazi ellenségeket szerzel, • mégis érj célt! • • • A jó, amit ma teszel, holnap már feledésbe megy, • mégis tedd a jót! • • • A becsületesség, s őszinteség sebezhetővé tesz, • mégis légy becsületes és nyílt! • • • AMIT ÉVEK ALATT FELÉPÍTESZ, LEROMBOLHATJÁK EGY NAP ALATT, • MÉGIS ÉPÍTS! • • • Az embereknek szükségük van a segítségedre, de ha segítesz, támadás érhet, • mégis segíts! • • • A legjobbat add a világnak, amid csak van, s ha verést kapsz cserébe, • mégis a legjobbat add a világnak, amid csak van! • • •

Jelen van

0 felhasználó
13 látogató

Látogatások

- ma: 30
- tegnap: 162
2021.11.10. 00:00 Kriszta
Hozzászólások: 0

Ébresztő

Ébresztő

 

 

 

 

Nem vettétek még észre, hogy szétesett a világ? Ki fogja összerakni?

 

 

 

 

 

Izajás könyve, 5. fejezet

20Jaj azoknak, akik a rosszat jónak mondják, és a jót rossznak. Akik a sötétséget világosságnak teszik meg, s a világosságot sötétségnek, ami keserű, azt édesnek, az édeset meg keserűnek.

 

Sokan itthon bizonyos dolgokra csak legyintenek, “ugyan, ez minket nem érint”,  mondják, majd a végén nyakig ér a minket elöntő nyugati szar.

 

Minden megváltozott, pedig csak pár év telt el azóta, amikor még nagyjából a normális volt a normális. Most már a normális bűn, a normális szó kiejtése is bűn nyugaton egyes helyeken (komolyan!). A fiatalokat leválasztják a normalitásról a közösségi médiában, és csak “pörgetik” , “pörgetik” az Instagramot, ahol a beteg algoritmusok mutatják a fiataloknak a beteg, torz ideológiákat, ahol azt magyarázzák, hogy 3 hetente jó leváltani a partneredet, a másikat pedig dobd el, majd pozicionáld újra az Insta oldaladat, és minden mehet tovább. A végén csak emberi tini-roncsok maradnak, de sebaj, ma ez a divat. A TIK-TOK-ra a magyar roncstársadalom is rátalált, már több mint 1 millió szerencsétlen regisztrált oda is. Amit azon a platformon látni, az már tényleg a legalja. Még szerencsétlen down szindrómás gyerekek is megtalálhatók rajta, és szerencsétlenkednek ott, ami egyszerűen felháborító! Beteg gyermekeket mutogatnak, hogy minél több nézettséget elérjenek. Tényleg nincsenek határok? Búvópatakként terjed a beteg ideológia, és amikor egy-egy országban a felszínre tör az abnormalitás, addigra már elveszett az adott nemzet fiatalsága. Nincs visszaút. Magyarország is ezen az úton jár, csak a politika nem hajlandó észrevenni…

2019-es adatok szerint a TIK-TOK felhasználók 78%-a 18 év alatti volt!

Egyre jobban behatolnak az agyunkba, ma már nem érzékenyítés zajlik a médiában, és a nemzetközi kultúrában, hanem érzéketlenítés: olyan filmeket készítenek szándékosan, amivel felkészítik a következő generációt arra, amit egyes “NAGYSÁGOSOK” bevezetni kívánnak, azért, hogy még inkább csak irányítható bábukká váljunk. Már senki sem veszi észre, hogy az összes sorozatban ott vannak az identitászavaros egyének, és ha ez ellen valaki megszólal, azt kirúgják az állásából, legyen az tanár, orvos, professzor, fodrász, bárki. Már ellenvéleményt sem lehet megfogalmazni. Nem értjük a jobboldali értelmiséget, hogy milyen jobboldali reneszánszról beszélnek! Tényleg fogalmunk sincs miről beszélnek: csak lokális szinten szállnak egyes alapítványok, vagy mozgalmak szembe ezzel az őrülettel, ami lényegében megállíthatatlan.

A lényegről senki sem beszél, minden fiatal figyelmét elterelik a klímaváltozás ökonáci hazugságával, de a valódi közéletről, és a világ valódi történéseiről elterelik a figyelmet azok, akiknek ez a célja.

És még sorolhatnánk…de minek.

  • Ma a normalitást tartják abnormálisnak.
  • Ma a bűnösből lesz sztár és áldozat.
  • Ma a jog nevében követnek el törvénysértéseket, és igazságtalanságokat.
  • Ma már szétesett mindenfajta identitás: nemzeti, nemi, vallási. Mert szét akarták szedni.
  • Ma a szabadságnak hirdetett ateista neomarxizmus teszi tönkre a világot de totálisan.

Senki nem vette még észre, hogy a világ rég szétesett? Nem kéne esetleg összerakni?

 

 

mindenszo.hu

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás