Tiszta Forrás
2022. december 04.   
Névnap: Borbála, Barbara

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Jelen van

0 felhasználó
24 látogató

Látogatások

- ma: 53
- tegnap: 277
2022.01.12. 00:00 Kriszta
Hozzászólások: 0

Tisztelet a hősöknek, dicsőség Istennek

Tisztelet a hősöknek, dicsőség Istennek

 

 

Hetvenkilenc évvel ezelőtt ezen a napon, 1943. január 12-én kezdődött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban. Ennek következtében a 250 ezres 2. magyar hadsereghez tartozó honvédok és munkaszolgálatosok közül 125-130 ezren estek el, sebesültek meg vagy estek fogságba. Ez volt a II. világháború legnagyobb magyar hadi tragédiája.

 

 

Az áldozatok hősök voltak.

A kommunizmusban gyakorlatilag nem lehetett megemlékezni a katonákról, akik mint a németekkel szövetséges haderő tagjai a Szovjetunió ellen harcoltak. Tragikus sorsuk, „feláldozásuk története” a magyar történelem egyik legszomorúbb fejezete.

Hajtsunk fejet a holtak és a még élő kevesek tiszteletére!

 

don_kanyar_2019_2


Idézzünk egy szívbemarkoló levelet:

“Drága Anyukám!
Nagyon várt válaszlapotokat ma kaptam meg kezeimhez. Nagy sokára jött. Ne várjatok most már tőlem levelet, és ti sem küldjetek. Az orosz itt valami nagyra készül, mi meg a végsőkig kitartunk. Erre esküdtünk meg. Küldtem haza november 14-én 105 pengőt, abból Ágikának vegyetek keszkenőt. Remélem, hogy Pista öcsém derekasan átveszi a helyemet a családban, neki a zsebórámat hagyom örökül.

Neked Anyukám, csak az örökké élő szeretetemet és az utolsó mosolyomat tudom adni. Nagyon szeretlek!

Istentelen hideg van. Itt ülök a géppuskám mellett, és a kezem az üres csajkához fagy.

Tudom, hogy mire ezt a lapot megkapod, addigra én már nem fázom és elmúlik az éhségem is.

Itt halunk meg. Kérlek, hogy ne haragudj rám!
Kezedet csókolja:

Hű fiad, Jóska”

1943. I. 11. Oroszország.

 

 

A magyar csapatok átvették a Sztálingrádba irányított német egységek helyét és – a többi szövetségessel együtt – a Don folyó vonalának védelme volt a feladatuk. A rosszul felkészített, az országhatároktól több ezer kilométernyi távolságban bevetett hadsereg – elavult és gyenge felszereléssel, akadozó utánpótlással, gyakorlatilag német irányítás alatt – a hősies ellenállás dacára sem tudta tartani állásait. A  mínusz 35-40 fokos hidegben március 3-ig 64029 magyar tisztnek és honvédnek sikerült a Don folyó vonalától mintegy 100 kilométerre elhelyezkedő törzsig visszavonulnia, ahonnan a hadsereg maradékát hazaszállították. Április 30-án a 2. magyar hadsereg működését felfüggesztették. Magyar haderő idegen területen a Szovjetunió ellen a továbbiakban nem harcolt. 1944. augusztus 28-án hozzák ismét létre ezt a hadsereget – a román kiugrás miatt –, de ekkor már valóságos honvédelmi feladattal működhetett 1944. december 1-ig, amikor a nyilas hatalom a hadsereg-parancsnokságot felmentette és a maradék csapatokat más alakulatokhoz osztotta szét.

A szovjet vezetés Sztálingrád környékén és a Donnál képtelen lett volna több százezer létszámú, akár milliós hadifogolytáborokat fenntartani és élelmezni a zord télben, inkább sorsukra hagyta a fegyvertelenül visszavonuló maradékot, ezért nem lehet a mai napig sem pontosan tudni, hogy hányan pusztultak el a hómezőkön – ők az eltűntek.

 

A 2. magyar hadsereg állományából mintegy tizenhatezer fő tért vissza később a hadifogolytáborokból. Nem pontosak a statisztikák, de az biztos, hogy 96 ezer főnél is több az elesettek száma.

Ezekben a napokban a hősökre emlékezünk, azokra a férfiakra, akik az oroszországi csatákban vesztek el, akik többnyire jeltelen sírokban nyugszanak, s akiknek arcát, álmait, mozdulatait, tetteit már egyre halványabban őrzi a késői emlékezet.

Simó Márton

 

 

 

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás