Ima a súlyosan sérült balerináért

Élet és halál között lebeg az a táncművész, akire két nappal ezelőtt a budapesti Jókai utcában ráomlott egy lakóház épületrésze. Niki, az Operettszínház művésze súlyos koponya- és gerincsérülést szenvedett. A balesetet a kedvese, Benjamin is végignézte. A teátruma tegnap imaláncot indított fiatal lány felépüléséért. Az orvosok minden tőlük telhetőt megtesznek.
Gépekre kötve fekszik a kórházi betegágyán az a Nikolett, aki a Jókai utcában a párja jelenlétében súlyos balesetet szenvedett. Benjaminnal együtt dolgozik az Operettszínház tánckarában, és éppen a munkahelyükre siettek a budapesti Jókai utcán keresztül, amikor meglátták, hogy egy lakóház homlokzati elemei, illetve az erkélyek kőkorlátjai a dominóelvet követő módon zuhanni kezdenek. Pillanatokkal később a férfi hatalmas robajt hallott, és percekig hiába kereste a barátnőjét. Szólítgatta, de válasz nem érkezett. A nagy porfelhőtől egy ideig semmit sem látott, aztán a törmelékek között megpillantotta Nikit. Tudta, hogy ha súlyos sérülthöz szakszerűtlenül ér valaki, azzal csak még nagyobb bajt okoz, azonnal a segélyhívószámot tárcsázta, és élete addigi legpokolibb perceit átélve megvárta a mentők érkezését. Nikolettet kórházba szállították.
A Bors megbízható forrásból megtudta: Niki súlyos koponyasérülést szenvedett, és erősen károsodott a gerince is. Az orvosok szinte minden fontosabb lépés előtt konzíliumot tartanak, hogy minél jobb esélyekkel kezeljék a táncművészt.
Az orvosi csapat döntése értelmében először Niki koponyáján végezték el a szükséges beavatkozásokat, a gerincműtétre csak előbbi eredményessége esetén kerülhet sor. Jelenleg sajnos élet és halál között lebeg, de reménykedünk a mielőbbi felépülésében– fogalmazott a pár névtelenséget kérő jó barátja.
Imádkoznak Nikolettért
Apáti Bence, az operettszínház balettigazgatója a Karc FM Paláver című műsorában tegnap délután megszólalt Nikivel kapcsolatban.
– Egy táncosunk nagyon súlyosan megsérült, jelenleg is intenzív osztályon ápolják. Kérek mindenkit, hogy mondjon el egy imát a balerinánkért. Számos főszerepben láthatták, többek között a Diótörőben – fogalmazott.
A táncművész teátruma most mindenkit arra kér, csatlakozzon egy nemes kezdeményezésükhöz. „A Budapesti Operettszínház Kiss-B. Atilla főigazgató kérésére délután imaláncot indít a Mária Rádióban, amelynek során minden nap a hallgatókkal együtt egy emberként imádkozunk kollégánk, fiatal táncművészünk gyógyulásáért. Kérjük, és köszönjük szépen kedves nézőink csatlakozását az imalánchoz!”
Istennek Szent Anyja!
Isteni Fiad kínszenvedésekor és halálakor érzett mérhetetlen fájdalmadért és keserves könnyhullatásodért kérlek, ajánld fel a mi isteni Megváltónk sebekkel és vérrel borított Szent Testét fájdalmas könnyeiddel együtt a Mennyei Atyának a lelkek megmentéséért, és annak a kegyelemnek az elnyeréséért, amiért most hozzád folyamodom: A tehetséges Magyar balerina Nikolett testvérünk teljes testi és leki felépülésért. Az elötte álló operációk sikeréért, és a nehézségek és fajdalmak elviseléséért.
Kérem mind ezt a Te Szent fiad Jézus Krisztus nevében és által. Ki él és uralkodik a látható és láthatalan teremtett világon , most és mindörökkön öröké , az idök végezetéig.
Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya!.
Keservét a búnak, bajnak eloszlatni van hatalmad. Hol már ember nem segíthet, a Te erőd nem törik meg. Hő imáit gyermekidnek nem, Te soha nem veted meg. Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy anyánk vagy. Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya!
Amen.
Archívum
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Napi aktuális archívum
- 2023.12.03. „Akik szerint nincs keresztény Európa, azok a jelenkor júdásai!”
- 2023.11.29. Ima az üldözött keresztényekért
- 2023.11.15. Civilizációs pont közeledik, amikor eldől, túlél-e az európai civilizáció
- 2023.11.11. A múlt szövedéke
- 2023.11.04. Így verték le
- 2023.10.23. Tisztelet a hősöknek, dicsőség Istennek
- 2023.10.15. A közép pápája – mérlegen XVI. Benedek munkássága
- 2023.10.06. Aradi 13-ak
- 2023.10.02. Az Őrangyalok ünnepe
- 2023.09.01. AMI A LEGEGYETEMESEBB ÉS A LEGSZEMÉLYESEBB – ISTENHITÜNK CSODADIMENZIÓI