A hírt a Vatikán jelentette.
XVI. Benedek pápa szombaton, 95 éves korában halt meg vatikáni lakásában – jelentette be a Vatikán. A Frankfurter Allgemeine Zeitung cikkében azt írja: Ferenc pápa szerdán a vatikáni általános audiencia végén különleges imára szólította fel a hívőket:
„Emlékezz rá, nagyon beteg. És kérjétek az Urat, hogy vigasztalja és támogassa őt az egyház szeretetének ebben a tanúságtételében, mindvégig” – mondta Ferenc. A pápa ezután meglátogatta XVI. Benedeket a Mater Ecclesiae kolostorban a Vatikáni Kertekben, ahol 2013-as lemondása óta viszonylagos visszavonultságban él.
Legutóbb Matteo Bruni szentszéki szóvivő „súlyosnak, de stabilnak” nevezte a pápa emeritus állapotát. A La Croix című, általában jól értesült franciaországi római katolikus napilap pénteken több forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy Benedeket veseproblémákkal kezelték.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung azt írja: hónapok óta arról szóltak a hírek, hogy Benedek fizikailag gyenge és alig tud beszélni, szellemileg azonban a körülményekhez képest egészséges volt. A bajor származású pápát pápává választása előtt Joseph Ratzinger néven ismerték.
Nyitókép: HANDOUT / VATICAN MEDIA / AFP
2022. december 31. 11:42
Szombaton, 95 éves korában vatikánvárosi otthonában elhunyt XVI. Benedek emeritus pápa. Az Anyaszentegyház 265. pápája még egy egészen más Németországból érkezett Péter trónjára, hogy szent elődöket követve, nehéz időkben kormányozza az egyház hajóját – és tanítson ugyanolyan állhatatosan, ahogyan tette akkor már majdnem egy emberöltő óta.
Szent Szilveszter pápa emléknapján a világot pillanatok alatt bejáró halálhíre nem érkezett váratlanul. Az igencsak legyengült emeritus pápa nagyon beteg volt, napok óta vezető helyet foglalt el a híradásokban állapotának alakulása. Tisztelői – katolikusok, más felekezetek tagjai és más vallások követői, sőt, hitetlenek is hatalmas számban – azonban az év utolsó napján mégis megrendülnek, mert Benedek távozásával nem csak egy géniuszt veszítettünk el (az európai géniusz egyik utolsó jeles alakját, aki megtestesítette azt, amit az öreg kontinens örökségében szépnek és nemesnek tartunk), hanem egy nagybetűs Pápát is.
Olyat, aki valóban Krisztus földi helytartójaként szolgált, de már jóval korábban, fiatal korától fogva élete volt az egyház, a szolgálat.
Deus Caritas Est. Isten a szeretet – hirdette örökérvényű enciklikájával, s valóban, papként, főpásztorként, a Hittani Kongregáció prefektusaként (Szent II. János Pál pápa közeli munkatársaként), s majdan
pápaként is hitelesen mutatta fel a világnak Isten irgalmas szeretetét.
Korunk egyik legnagyobb teológusa volt, aki mindhalálig hű maradt az egyház tanításához. Tisztán látta és tapasztalta a korszellem állandó támadását, a progresszió ármánykodásait, a tanítás csorbítására és felpuhítására tett igyekezeteket. Életműve szolgálta mindezekkel szemben az örök igazságot, a valódit, amelyben nem divathullámok, hanem Krisztus a támpont, s amelyben Hozzá térhetünk vissza, bármi is ragadt el bennünket tőle. Ugyanezt a célt szolgálta az egyház földi vezetőjeként is. Bár a liberális sajtó és az egyházon belüli progresszív vonal is előszeretettel támadta és igyekeztek befeketíteni nevét, nem csak kivételes műveltsége és intellektusa, de jelleme és Istenbe vetett mély bizalma is megtartotta őt.
Isten velem lesz, ha kiválasztott erre a feladatra és nem hagy el – vallomása szerint ez volt az első gondolata, amikor megválasztották. Erősen kapaszkodott az Úrba, nem pusztán azért, mert emberileg szinte lehetetlen feladat egy ekkora intézmény felelős irányítása és gondos lelkipásztori szolgálata, hanem azért is, mert ez addigra élettapasztalatává vált:
a bizalom Istenben mindent elsöprő erővel bír, s ezt számtalanszor meg is mutatta.
Atyai gondoskodása és törődése tapasztalható volt akkor is, amikor hivatala pompájában szolgált. Amikor a madridi Ifjúsági Világtalálkozó zárórendezvénye előtt borzalmas vihar csapott le a sokszázezer zarándokra, a pápát fedezékbe vitték, de első szavai nem magáról szóltak, nem kérések voltak, hanem kérdések: azonnal azt kérdezte, mi van velünk, rá váró fiatalokkal, hogy vagyunk, nekünk hogyan tudtak segíteni.
Amikor pedig ereje fogytán volt, alázatból mutatott példát az egész világnak. Másként, mint a nagy előd, a barát, másként, mint arra számítottunk. Meglepett minket, sajnáltuk is, de éppen tanításában rejlett a magyarázat és a megnyugvás.
„A pápa is csak egyszerű koldus Isten színe előtt” – mondta Peter Seewald újságírónak egy interjú alkalmával. És akik figyelemmel kísérték szolgálatát, láthatták, hogy ezek nem üres szavak Benedek pápa szájából: igazán közel érezte magához a kivetetteket, a szegényeket, a szenvedőket, a magányos embereket. Felszólalt a bántalmazottakért (igen, az abúzust szenvedő gyermekekért is, mert bár rá akarták égetni a billogot, kevesen tettek értük annyit, mint éppen ő!), a kizsákmányoltakért, mindazokért, akik igazságtalanságot szenvednek. És
olyan egyházért munkálkodott, amely tanításában is erős, de az irgalmasság cselekedeteit is buzgón gyakorolja.
Ma világszerte megszólalnak a harangok és az (egyház)történelem egyik legnagyobb alakjáért zúgnak. Tíz- és százmilliók ereszkednek térdre, hálát adva életéért és fohászkodva lelkéért. Isten vele volt és nem hagyta el. Az öröksége pedig itt marad velünk és a mi felelősségünk, hogy megfelelünk-e neki.
Cooperatores veritatis
(Az igazság munkatársai)
Joseph Aloisius Ratzinger 1927. április 16-án született Németországban. 1946-tól 1951-ig filozófiát és teológiát tanult a freisingi főiskolán és a Müncheni Egyetemen, majd pappá szentelték. 1977-ben kreálták bíborossá. 2002-től pápává választásáig a bíborosi kollégium dékánja volt.
Mély fájdalommal fogadtam Benedek pápa halálhírét. Teológusként, bíborosként, hivatalban lévő, majd visszavonult pápaként meghatározó személyisége volt Egyházunk életének. Világosságot és derűt sugárzott még gyengesége és betegsége éveiben is. Személyében korunk legnagyobb katolikus teológusa távozott közülünk.
Érezte, értette az idők jeleit. Szívében hordozta a II. Vatikáni Zsinatot, amelynek – szakértőként – még résztvevője volt. Látta az Egyházunkat, Európát és az emberiséget fenyegető veszélyeket, de tisztában volt a megnyíló távlatokkal és reménységünk okával is. Tudta, hogy a hit területén is létezik igazság, és hogy azt szeretetben kell képviselni. Ugyanakkor utolsó nagy enciklikájában (Caritas in veritate) hitet tett amellett, hogy a társadalmi téren megnyilvánuló szeretet is az igazságban gyökerezik, ebből nyeri hitelességét: a társadalomban hirdette meg Krisztus szeretetének igazságát.
Igazi európai volt. Tudta türelmesen meghallgatni mások véleményét. Figyelembe is vette az így felmerült szempontokat döntései során. A párbeszéd embere volt. A merev formalizmus éppúgy távolt állt tőle, mint a kislelkű önfeladás. Jürgen Habermas-szal folytatott dialógusa világnézetünk és kultúránk alapvető kérdéseivel néz szembe. Jó ismerte és értette magyar népünk gondjait és örömeit, szeretettel és érdeklődéssel kísérte a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eseményeit is.
Továbbra is érvényesek Ferenc pápa róla mondott szavai: „mindnyájan érezzük spirituális jelenlétét, tudjuk, hogy imáival elkíséri az egész Egyházat … teológiai munkássága továbbra is gyümölcsöző és hatékony”.
Jelmondata ez volt: „Cooperatores Veritatis” – Az Igazság munkatársai. Nem csupán vágyak és vélemények hullámzásának fogta fel a teológiát, de a többi tudományokat sem, hanem az igazság őszinte, módszeres és szenvedélyes keresésének. A katolikus hitet pedig a változó korok emberéhez változó nyelven szóló, de azonosságát és folyamatosságát megőrző, igaz tanításként élte meg és adta elő. Ennek az igazságnak az alapja és teljessége maga Krisztus, aki valódi történelmi személy, akinek a tanítását, életét, halálát és feltámadását történeti forrásokból és az Egyház hagyományából valóban megismerhetjük. Ezért írta Benedek pápa – teológiai munkásságának betetőzéseként – A Názáreti Jézus című könyvét, mely bölcs üzenet és megerősítés számunkra.
Első ünnepélyes pápai szentmiséjének homíliájában Jézusról beszélt, aki jó pásztorként megkeresi és vállára veszi az eltévedt bárányt. Ez az eltévedt bárány – mondta – maga az emberiség! Jézusnak, a jó pásztornak ebben a nagyszerű küldetésében volt munkatársa Benedek pápa, ebben kell részt vennie az egész Egyháznak is. Bízunk benne, hogy Benedek pápa már a Mennyei Atya házából kíséri imájával ennek a nagy műnek a teljesítését.
