Bróker - világ

Mit rejteget a tarsoly?
Júd. 1.11 - 13
Jaj nekik, mert Káin útján járnak, haszonlesésből Bileám tévedésébe esnek, és mint Korach, halálukat lelik a lázadásban.
Ezek szennyfoltok szeretetlakomáitokon, akik nem szégyellnek veletek enni, és csak hizlalják magukat; széltől űzött, esőtlen felhők; kétszeresen kiszáradt, gyökerestül kitépett, késő őszi, gyümölcstelen fák; saját gyalázatukat tajtékzó, vad tengeri hullámok; bolygó csillagok, amelyekre az örök sötétség homálya vár.
(Kapcsolódó cikk: Arctalan bűnözők > http://www.tiszta-lap.hu/napi_gondjaink/690/Arctalan-bunozok/
Kimenekült Tarsoly Csaba a Quaestor-botrányból. Strómanra bízta a vezérigazgatói teendőket, a tulajdonosi hálózatot pedig úgy alakította át, hogy a már bedőlt, dülöngélő és vélhetőleg bedőlő leánycégek egymásra mutogathatnak, de pénzt nem lehet beszedni sehonnan.
Miközben a Buda-Cash és a Hungária Értékpapír vezetői előzetes letartóztatásba kerültek, a Quaestor-csoport irányítói és tulajdonosai továbbra is szabadlábon vannak. Tarsoly Csaba élt is a lehetőséggel, a cégbírósági adatok alapján strómanra bízhatta a csoportot összefogó Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. ügyeit. Nehezen értelmezhető másként, hogy Tarsoly és felesége cégvezetői jogosítványait törölte, bizonyos Orgován Béláét pedig bejegyezte a cégbíróság. Az ügyletet március 16-án ütötték nyélbe, a módosítás egyelőre bejegyzés alatt áll.
Nem ez volt az egyetlen módosítás, a tulajdonosi szerkezetben is voltak változások, szintén egy hete. A társaság többségi részvénycsomagja Tarsoly és felesége kezéből a Quaestor Hrurira Kft.-hez került, míg a fennmaradó részt továbbra is egy liechtensteini cég, az Insula Management Establishment birtokolja. A Hrurira volt az a cég, amely a Quaestor-csoport kötvénykibocsátásait intézte – legutóbb 60 milliárd forint értékben engedélyezetten,míg további 150 milliárd forint értékben fiktív, nem létező kötvényeket dobott piacra a gyanú szerint.
A Hrurira ügyvezetője ugyancsak Tarsoly, akit nem vettek őrizetbe, még csak ki sem hallgatták. Pedig ha valaki tudott ezt-azt a cégről, akkor ő és felesége biztosan tájékozott volt. Tarsoly annyit tett amolyan vezeklésként, hogy lemondott győri díszpolgári címéről. A Blikk szerint ugyanakkor pár napja elérhetetlen, szomszédai pedig teherautókat láttak a háza előtt, amelyekbe serényen pakoltak. Tarsoly tegnap arról tájékoztatta az MTI-t, hogy sem a cégtől, sem az országból nem távozott, valamint továbbra is személyesen vesz részt a reorganizációs munkában a cég székhelyén. A kötvénykibocsátás üzleti modellje az volt (ebben rejlett annak különösen nagy kockázata), hogy a Hrurira kibocsátotta a kötvényeket, a pénzt pedig hitelként odaadta anyacégének, a Quaestor Pénzügyi Tanácsadónak.
A forgalmazást pedig a Quaestor Értékpapír Zrt.-re bízta – ehhez szállt ki a jegybank és jelölt ki biztost a vállalkozás élére, s ennek a társaságnak az anyacége szintén a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó. A Hrurira csak úgy tudta kifizetni a kötvényeseket, hogy az anyacége visszafizette a hitelt kamatostul, hiszen a Hrurirának nem volt semmilyen vagyona.
Vagyis most az ügyfelek egy olyan cégnél kopogtatnak, a felügyelet pedig egy olyanhoz jelölt ki biztost, amelyek anyavállalatából Tarsoly Csaba egy hete csendben távozott. A Hrurirának ahhoz, hogy a kötvényeseit ki tudja fizetni, az anyacégével szemben kell behajtania a követelést. Logikusan ez úgy történhet meg, hogy a Hrurira ellen felszámolási eljárást indítanak a kötvényesek, s az eljárás során a felszámoló megpróbálja behajtani az anyacégen a tartozást. Csak hát az anyacég többségi tulajdonosa március 16. óta maga a követeléssel előálló Hrurira. A kör így bezárul.
Addig persze nincs baj, amíg a vállalatnak van elég vagyona a kártalanításra. Ez azonban erősen kétséges – bár csak a 2013-as mérlegadatok állnak rendelkezésre. Aszerint a társaságnak 45 milliárd forint vagyona van ingatlanokban, fejlesztésekben, berendezésekben. A befektetett eszközök értéke 62 milliárd, a forgóeszközöké 39 milliárd forint volt, a források mindösszesen 101 milliárd forintot tettek ki. Csakhogy a cégnek volt 95 milliárd forint hitele is. Nem tudni, mi történt tavaly, akár sokkal jobb állapotok is uralkodhatnak most a cégben – bár ez nem valószínű, tekintettel arra, hogy szinte folyamatosan NAV-végrehajtás alatt állt a vállalkozás.
Persze az is lehet, hogy ez a mérleg köszönő viszonyban sincs a valósággal – elvégre a kamukibocsátás eredményezte 150 milliárdot ki sem lehetett itt mutatni. Az egyéni vállalkozó könyvvizsgáló – aki a hírek ellenére nem azonos a Buda-Cash és a Hungária könyvvizsgálójával – mindenesetre vérprofi lehetett: 2014. május 29-én kapott megbízást, vagyis két nap alatt tekintette át a beszámolót és bizonyosodott meg annak valóságtartalmáról. A strómantól, Orgován Bélától sokat nem lehet várni. A friss vezérigazgatónak nincs fellelhető céges múltja, van viszont két, januárban alapított vállalkozása. Az egyik az ipari gépekben utazó Konimonika Kft., a másik az ingatlanfejlesztő Onszid-Ma Kft.
Forrás: http://nol.hu/belfold/150-milliard-forint-eltunt-tarsoly-meg-mindig-szabad-1523887
ArchívumHozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!

2013 áprilisában a Miniszterelnökségtől kapott parlamenti belépőt a Quaestorral 150 milliárd forintos kamukötvény-kibocsátási ügybe keveredett, csütörtök éjjel letartóztatott Tarsoly Csaba, értesült az Index. Ez éppen akkor volt, amikor Tarsoly Szijjártóval együtt felavatta a moszkvai vízumközpontot (amin keresztül a nemrég letartóztatott agrárattasé, a Quaestorral más vonalon üzletelő Kiss Szilárd Miklós százával hozta be az orosz prostituáltakat az EU-ba).
Akkoriban a Miniszterelnökség még egy államtitkárság volt, ahol Lázár János mellett Szijjártó Péter is államtitkárként dolgozott. Parlamenti belépővel Tarsolynak még közvetlenebb hozzáférése lehetett a kormánypárti képviselőkhöz.
Mint emlékezetes, a külügy cége, a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) éppen 2013 márciusában helyezett el sokmilliárd (pontosan nem tudjuk, mennyi) közpénzt Tarsoly pilótajátékában. A pénzről azt hitte állítólag az MNKH, hogy állampapírban van, egy elkülönített számlán, de amikor ebben a hónapban – éppen a Quaestor bedőlésének napján, március 9-én – kivették, kiderült, hogy készpénzben volt a 3,8 milliárd. Tehát a Quaestor forgathatta a közpénzt.
A kormány továbbra is azt kommunikálja, hogy semmit nem tudott arról, hogy mi történik annak a Quaestornak a pénzügyeivel, amellyel évek óta, több szálon üzletel.
Forrás: Index és 444
Vajon mikor fog az kiderülni, hogy az állítólagos szülői segítséggel vásárolt luxus villákat (nem csak a családnak, hanem a 10 éves gyereknek is!) ezekből a pénzekből vették az érintett kormánytagok?
holt betűs szavak,
mit nekünk a hírek
naponta mondanak.
Lóttal menekülnek
asszonyok, és vének,
szatyrokba zsúfolva
évtizedes vétkek.
Az tudják, ma mi lesz,
az ügyvédig látnak,
odaát isszák ki
a levét a pohárnak.
Meggyötört lázárok
égben muzsikálnak,
kénköves parázson
csak brókerek járnak.
( ld. még „Holt betűs szavak” > közösségi tér rovat)
"Quaestor – M1: a miniszterelnök a február 25-i kormányülésen adott utasítást a kockázatos pénzek kivételére
Budapest, 2015. március 27., péntek (MTI) – A Buda-Cash-ügy kirobbanásának másnapján, a február 25-én tartott kormányülésen utasította Orbán Viktor a minisztereket, hogy vizsgálják meg, van-e pénz kockázatos helyeken, és ha igen, azokat vegyék ki – hangzott el a kormányülés emlékeztetőjére hivatkozva az M1 aktuális csatorna péntek déli híradójában.
Az M1 híradójában hozzátették: a miniszterelnöki utasítás tehát két héttel a Quaestor-ügy kirobbanása előtt történt."
Eddig a hír. Én csak azt a sok kisnyugdíjast sajnálom, aki talán a temetésére tette félre a kis megtakarított pénzecskéjét, mert ugye ma már nem természetes, hogy a munkanélküli vagy éppen devizaadóssággal küzdő gyermeke (akinek még a családját is el kell tartania valamiből) fel van készülve anyagilag arra, hogy legyen megtakarított pénze kegyeletteljesen a szüleit e földi világból elbúcsúztatni.
Rosszul olvasom? Rosszul hallom? Először hinni sem akartam a szememnek, fülemnek, hogy Orbán Viktor személyesen bejelentette: a Buda-Cash bedőlése után ő maga kérte a minisztériumokat, hogy nézzék meg, van-e pénzük bármelyik brókercégnél is. És ha van, akkor azonnal vegyék ki onnan. Kovács Zsolt jegyzete.
Először is, miként lehet közpénzt tartani az igencsak kockázatos brókercégnél? Másodszor, kié a nyereség? Feltéve, ha lesz. Harmadszor, ha tudott a hatalmas kockázatról, akkor miért csak a minisztériumokat figyelmeztette? Na, jó, nyilván nem neki kellett volna beolvasni, megírni a közleményt, hogy emberek, gáz van/gáz lehet a brókercégeknél, ha meg szeretnék tartani a megtakarítást, akkor jó, ha mihamarabb kiveszik onnan a pénzt. Szóval miniszterelnökünk tudott valamit, amit csak a minisztériumoknak adott tovább, ők pedig hétfő délelőtt még el tudtak kocogni a pénzért, elhozták, majd délután már jöhetett a Quaestor-bedőlés. Feledékenység? Bennfentes kereskedés? Tudatos elhallgatás? Teljesen mindegy. A következménye tapintható lesz. És itt nem csak a gazdaság menetére gondolok.
(forrás: http://www.szon.hu/jegyzet-es-nekunk-ki-szolhat/2796584)
Nem gyanúsítanak senkit a Quaestornál
Noha már Tarsoly Csaba előzetes letartóztatásáról hallani, a Quaestor élére visszatérni kívánó üzletember egyelőre nyugodtan aludhat, ugyanis a rendőrség az Origo kérdésére közölte: a csalás gyanújával folyó nyomozásnak egyelőre még gyanúsítottja sincs.
A Quaestor üggyel összefüggésben továbbra is ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást a Készenléti Rendőrség alá tartozó Nemzeti Nyomozó Iroda csalás gyanúja miatt - közölte az Origo kérdésére az Országos Rendőr-főkapitányság.
Forrás: http://www.origo.hu/gazdasag/20150325-nem-gyanusitanak-senkit-a-quaestornal.html
> …és egy régebbi történet:
Több évvel ezelőtt tanúja voltam annak, hogy egy idős néni egy nagyáruház élelmiszer osztályán vásárolt egy kevéske élelmet. Egy fél liter tejet, és egy pár kiflit, amiből egyet az üzletben megevett. Az éber biztonsági őr azonnal kiemelte a sorból, és jegyzőkönyvet akart felvenni, úgymond lopás miatt. Kifizettem a pénztárnál a kifli árát, és meg találtam kérdezni a külföldi tulajdonú szupermarketre vigyázó biztonsági őrt, hogy ha az édesanyja lenne a néni helyében, ugyanígy cselekedne-e.
A Bánk bán szállóigévé vált mondata jutott az eszembe (Tiborc panasza).

Hogy még hány helyen töltött be vezető tisztségeket, csak találgatni lehet.
A médiában ismételgetett hangzatos címszavak visszhangoznak az ember fülében: demokrácia…, jogegyenlőség…, törvény előtti egyenlőség…, igazságszolgáltatás (mégpedig pártatlan)…, szolgálunk és védünk…, stb.
Hogyan történhettek meg mindezek ellenére ezek a bróker csalások? Ki kit szolgál, és kit véd?
Nem tudjuk, de a mellékelt ábra talán mond valamit.

A Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. élére 16-án új vezérigazgató került, Orgován Béla személyében.
Az MNB gyanúja szerint 150 milliárd forint értékben adtak ki fiktív kötvényeket a Quaestor cégcsoportnál. A vezérigazgatóváltással könnyen lehet, hogy Orgován Bélának kell elvinnie a balhét a Quaestor cégek körüli csalásokért. Amennyiben például iratok tűntek el az utóbbi hetekben, akkor ez már az ő felelőssége lesz. Orgován Béla előtt Tarsoly Csaba, illetve Tarsoly felesége és édesapja vezették a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt.-t, ám ők mostanra kikerültek a cég irányításából. Erről itt írtunk részletesebben.
Orgován Béláról a falujában senki sem hiszi el, hogy vezérigazgató lett
A 38 éves Orgován Béla Tápióságon, egy 2500 lelkes Pest megyei faluban él. Háza szerény, amikor kedd délelőtt kerestük a kopogtatásra és csengetésre senki sem reagált, a redőnyök le voltak húzva Az udvaron hét kiskutya ugatott izgatottan.
Orgován Béláról a falubeliek nehezen hiszik, hogy vezérigazgató lett egy százmilliárdokat kezelő pénzügyi cégnél. Eddigi életében jórészt munkanélküli volt, van aki szerint a nyolc általánost sem fejezte be, de abban mindenki biztos volt, hogy középfokú végzettsége nincs.
Néhány éve közmunkás volt, az önkormányzat foglalkoztatta, és fizikai munkát végzett.
Többen is azt mondták, hogy börtönviselt, utoljára másfél éve szabadult. Van aki úgy emlékezett, hogy több időt töltött életében bent mint kint. A falubeliek szerint lopásért és egy emberölési kísérletért is büntették.
„Akkor volt csak nagy ember, amikor hitelbe kellett vásárolni” – mondta róla valaki, amikor arról kérdeztük, hogy elképzelhető-e Orgován Béláról, hogy egy jelentős pénzügyi cég vezérigazgatója legyen. Februárban még arról panaszkodott, hogy nincs munkája.
Azóta viszont azt mesélte, hogy Pesten munkát kapott, ráadásul olyat, amihez egy szürke Opelt is adtak neki, hogy azzal járjon fel dolgozni.
Orgován a feleségével él abban a házban, amit a szüleitől örökölt. Édesanyja már régebben meghalt, édesapja pedig az ország keleti részébe költözött, amikor újranősült. Idősebb Orgován Béla a falubeliek szerint „rafkósabb volt” mint a fia, hiszen kamionsofőrként dolgozott. De a cégadatok szerint ifjabb Orgován Bélából lett vezérigazgató a Quaestornál. A saját gyerekei már kirepültek a házból, unokák is születtek.
Napi aktuális archívum
- 2023.09.01. AMI A LEGEGYETEMESEBB ÉS A LEGSZEMÉLYESEBB – ISTENHITÜNK CSODADIMENZIÓI
- 2023.08.20. Augusztus 20. – A Szent István-nap története
- 2023.08.15. Ma van Nagyboldogasszony ünnepe – de kit és mit ünneplünk pontosan, miről szól a mai na
- 2023.08.13. Beszélgetés a 975 éves belvárosi főplébánia-templom plébánosával
- 2023.07.22. A nándorfehérvári diadal
- 2023.06.11. Úrnapja
- 2023.06.04. Trianon 103 Nemzeti Összetartozás Napja
- 2023.06.01. A mi Urunk, Jézus Krisztus, az örök főpap
- 2023.05.28. Pünkösd
- 2023.05.22. Casciai Szent Rita