Frissítve: Örményországban szentté avatták a népirtás másfél millió áldozatát

Szentté avatták április 23-án délután az 1915–17-es örmény népirtás másfél millió áldozatát az örmény apostoli ortodox egyház székhelyén, a Jerevántól mintegy húsz kilométerre található Ecsmiadzinban – tájékoztat az MTI és a Vatikáni Rádió angol nyelvű szerkesztősége.
A szertartáson jelen volt Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke.
Az ünnepélyes szertartást az örmény apostoli ortodox egyház feje, II. Karekin katholikosz celebrálta a világ legrégebbinek tartott keresztény székesegyházában. Korábban sem a katolikus, sem pedig az ortodox egyház nem avatott kollektíven szentté ennyi embert.
Az örmény egyház a maga részéről nem számszerűsítette az új szentek számát. Minden áldozatot szentté avattak, „aki a hitéért és keresztény identitásáért vesztette el életét” – mondta szerdán a KNA német katolikus hírügynökségnek Hovakim Manukyan püspök, aki az örmény egyház ökumenikus kapcsolataiért felel. II. Karekin katholikosz szerint az áldozatok szentté avatásával az „egyház nem tesz mást, mint elismeri a tényeket, vagyis a népirtást”.
II. Karekin szerdán megáldotta Jereván központi terén a „népirtás mártírjainak” emléket állító új dóm alapkövét, megnyitva ezzel az örmények elleni genocídium kezdetének századik évfordulójára emlékező rendezvényeket. A Kathpress katolikus hírügynökség jelentése szerint az eseményen részt vett Szerzs Szargszján örmény államfő is.
Pénteken világszerte több millió ember, köztük állam- és kormányfők emlékeznek az örmény népirtás áldozataira. Az örményországi hivatalos megemlékezéseken több külföldi vezető, köztük Vlagyimir Putyin orosz elnök és François Hollande francia államfő is részt vesz majd.
Kurt Koch bíboros Ferenc pápa személyes küldötteként utazott Örményországba, ahol április 24-én, az örmény genocídiumra emlékező központi megemlékezésen Jerevánban felolvassa a Szentatya üzenetét.
Ferenc pápa április 12-én, az Isteni Irgalmasság vasárnapján Rómában, a Szent Péter-bazilikában szentmisével emlékezett meg az örmény tragédia kezdetének centenáriumáról, valamint egyházdoktorrá avatta Náregi Szent Gergelyt, a 10. századi örmény misztikus költőt és szerzetest. A Szentatya az örmény rítusú misén a századik évfordulóról megemlékezve népirtásnak nevezte az örmények tömeges legyilkolását.
II. János Pál és II. Karekin örmény katholikosz 2001-es közös nyilatkozata népirtásnak minősítette az örmények lemészárlását az Oszmán Birodalomban.
Fotó: Amradio.am
Magyar Kurír
Az első holokauszt az az örmény volt, nem kellettek hozzá gázkamrák sem, erről a a népírtásról, amiben másfél millió keresztényt gyilkoltak le itt lehet nemrég előkerült fotókat megtekinteni és utána egy mécses mellett csendesen az immár szentté avatottak közbenjárását kérni az életünk nehézségeihez:
http://www.origo.hu/foto/
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Egy másik link ugyanarról a portálról.
A halottak között nincs különbség: legyenek bár a Gulágra ártatlanul elhurcolt magyarok, a vörös khmerek által legyilkolt kambodzsaiak, az amerikai napalmtámadásokban megégett vietnamiak, a boko-haram gyilkos szekta, vagy a sátánista IS afrikai, ázsiai áldozatai felekezettől és etnikumtól függetlenül, vagy éppen a II. világháború ártatlan civil áldozatai.
Az emberi humánum nevében egyformán kell megőrizni emléküket, és imádkozni lelkük üdvösségéért.
Napi aktuális archívum
- 2023.09.01. AMI A LEGEGYETEMESEBB ÉS A LEGSZEMÉLYESEBB – ISTENHITÜNK CSODADIMENZIÓI
- 2023.08.20. Augusztus 20. – A Szent István-nap története
- 2023.08.15. Ma van Nagyboldogasszony ünnepe – de kit és mit ünneplünk pontosan, miről szól a mai na
- 2023.08.13. Beszélgetés a 975 éves belvárosi főplébánia-templom plébánosával
- 2023.07.22. A nándorfehérvári diadal
- 2023.06.11. Úrnapja
- 2023.06.04. Trianon 103 Nemzeti Összetartozás Napja
- 2023.06.01. A mi Urunk, Jézus Krisztus, az örök főpap
- 2023.05.28. Pünkösd
- 2023.05.22. Casciai Szent Rita