Tiszta Forrás
2019. június 18.   
Névnap: Arnold, Levente

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Jelen van

0 felhasználó
35 látogató

Látogatások

- ma: 692
- tegnap: 1519
2019.06.07. 00:00 Kriszta
Hozzászólások: 0

Péntek

Péntek

                              2019. június 7. – Péntek

Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!”
Aztán újra megkérdezte tőle:

„Simon, János fia, szeretsz te engem?”

Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!”
Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután még hozzátette: „Kövess engem!”

Jn 21,15-19

Elmélkedés:

Vannak olyan helyzetek, amikor az ember azt érzi, hogy valamit nagyon elrontott. Utólag ezerszer elmondja magának, hogy miért nem volt bölcsebb, de ekkor már késő. Minden pillanatban figyel, hogy többet ne essen ugyanabba a helyzetbe, ne kerüljön ugyanabba a csapdába, de ami megtörtént, azt nem lehet semmissé tenni. Szabadulni akar a rossz, kellemetlen emléktől, de ehhez az idő múlása is kevés. Érzi a jóvátétel szükségét, de nem tudja mikor lesz rá alkalom.
Péter apostol is hasonlóan gondolkodhatott, amikor háromszor megtagadta Mesterét. Megtagadta, pedig előre figyelmeztette őt erre Jézus. Felkészülhetett volna, de őt mégis váratlanul érte a helyzet, amikor az elfogott és a főtanács elé hurcolt Jézushoz tartozónak nevezték őt. Ő letagadta. Háromszor is letagadta. Aztán rögtön meg is bánta a szavaival kifejezett hűtlenséget, és keserves sírásra fakadt. Ettől kezdve várta a jóvátétel lehetőségét, amelyet a feltámadása után az Úr meg is adott neki. Háromszor kérdezte Pétert szeretetéről és Péter háromszor vallotta meg szeretetét Jézus iránt.
E vallomás után kap megbízatást a nyáj, az Egyház vezetésére. Érdekes, hogy a kérdés korábban nem az volt, hogy szereti-e Péter az embereket, azokat, akiket az Úr rá fog bízni, hanem őt szereti-e. A krisztusi közösség szolgálata ma is áldozatos szeretetet kíván azoktól, akik Krisztus küldetésében járnak. Szeretetet mindenekfelett Isten felé.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, irgalmas Isten, adj nekünk alázatosságot, reményt és erős hitet! Add, hogy a szeretet Lelke, a te Lelked ékesítsen minket. Segíts egymáshoz tiszta szeretetben közelednünk, mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése. Segíts, hogy a békesség és az egyetértés fiai lehessünk, és így méltók legyünk rá, hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad!

A fokozott hatósági jelenlét ellenére a feldühödött románok kitörték az úzvölgyi temető kapuját és beözönlöttek a sírkertbe, kitépték a mogyorófa kereszteket és elfoglalták a temetőt.(Ezt a cikket a Székelyhonról másolták: https://szekelyhon.ro/aktualis/rendkivuli-hatosagi-keszultseg-mellett-alkotnak-elolancot-az-uzvolgyi-temetoben?fbclid=IwAR3OETZ-j4-YItKSSL3xHwprprmIBwVfAlqFgR6lXVRd_hov3ryIwr2UpIo&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201906&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201906)

Meddig még?

A fokozott hatósági jelenlét ellenére a feldühödött románok kitörték az úzvölgyi temető kapuját és beözönlöttek a sírkertbe, kitépték a mogyorófa kereszteket és elfoglalták a temetőt.(Ezt a cikket a Székelyhonról másolták: https://szekelyhon.ro/aktualis/rendkivuli-hatosagi-keszultseg-mellett-alkotnak-elolancot-az-uzvolgyi-temetoben?fbclid=IwAR3OETZ-j4-YItKSSL3xHwprprmIBwVfAlqFgR6lXVRd_hov3ryIwr2UpIo&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201906&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201906Meddig még?
A fokozott hatósági jelenlét ellenére a feldühödött románok kitörték az úzvölgyi temető kapuját és beözönlöttek a sírkertbe, kitépték a mogyorófa kereszteket és elfoglalták a temetőt.(Ezt a cikket a Székelyhonról másolták: https://szekelyhon.ro/aktualis/rendkivuli-hatosagi-keszultseg-mellett-alkotnak-elolancot-az-uzvolgyi-temetoben?fbclid=IwAR3OETZ-j4-YItKSSL3xHwprprmIBwVfAlqFgR6lXVRd_hov3ryIwr2UpIo&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201906&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_20190Meddig még?

Hej ti élhetetlen bocskoros népség,
tolvajok vagytok ti, nem nemzetség!
Nem csak drága földünket bitoroljátok,
már sírjainkat, hős fiainkat gyalázzátok!

Száz éve már, hogy földünkön élősködtök,
száz éve már, hogy magyar szót öldököltök.
Eddig tűrte a magyar, de meddig tűrje még?

Hát néktek, már soha, semmi sem elég?

Verje meg az Isten azt a bocskoros oláhot,
mely magyar sírokat aljasul meggyalázott.
Ne legyen néki holtában sem nyugvása,
jeltelen sírjára senki se borulhasson rája!

Míg egy magyar szív ezen a földön dobban,
ti soha nem lelhettek hazára –e honban.
Ha csak egy ajakról száll is a magyar ének,
addig hazánk földje nem lesz a tiétek!

Sándor Kinga
Gödöllő 2019-06-07

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás