Tiszta Forrás
2020. március 31.   
Névnap: Árpád, Benjámin

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Jelen van

0 felhasználó
26 látogató

Látogatások

- ma: 140
- tegnap: 267
2020.02.16. 00:00 Kriszta
Hozzászólások: 0

Évközi 6. vasárnap

 Évközi 6. vasárnap

                     2020. február 16. – Évközi 6. vasárnap

 

 

 

 

 

 

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak:

Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony, mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből egy „í” betű sem, sőt egy vessző sem, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.


Majd így szólt tanítványaihoz:

„Mondom nektek:

ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Ne ölj! Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: Te esztelen!, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: Te istentelen!, méltó a kárhozat tüzére. Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak aztán térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat. Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted.”


„Hallottátok a parancsot:

Ne törj házasságot! Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már vétkezett vele. Ha a jobb szemed bűnre visz, vájd ki, és vesd el magadtól. Jobb neked, ha elvész egy testrészed, minthogy egész tested a kárhozatra kerüljön. Ha a jobb kezed visz bűnbe, vágd le azt, és vesd el magadtól. Mert jobb neked, ha egy testrészed vész el, minthogy egész tested a kárhozatra jusson. És ezt is mondták: Aki elküldi feleségét, adjon neki válólevelet. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elküldi feleségét – kivéve hűtlenség esetét –, okot ad neki a házasságtörésre, és aki az elbocsátott nőt veszi feleségül, házasságtörést követ el.”
„Hallottátok, hogy ezt is mondták a régieknek: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az égre, mert az az Isten trónja, sem a földre, mert az lábának zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa! De még saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod ősszé vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ettől eltér, az a gonosztól van.”

Mt 5,17-37

 


Elmélkedés:

Új lelkülettel
Korunkban sokszor tapasztaljuk, hogy nem könnyű úgy hirdetnünk Jézus örömhírét, az élet evangéliumát, hogy az emberek megértsék és saját életükre vonatkoztassák. Csak akkor lehetséges ez, ha valaki megérzi Jézus tanításának súlyát és életformáló erejét, amely nem korlátok közé akarja szorítani az embert, hanem valóban a boldogságát szolgálja. Nem pillanatnyi örömét, hanem tartós boldogságát. A kereszténység sokszor azt a benyomást kelti a hittől és az Egyháztól eltávolodottakban, hogy elsősorban törvényekről és parancsokról szól a vallásosság. Ez visszarettenti őket attól, hogy elinduljanak a hit útján, mert a parancsok sűrű erdejébe nem kívánnak belépni. Jogosan tartanak attól, hogy minden lépésnél fának ütköznének, amely tilt nekik valamit. Aggodalmukat és tétlenségüket látva világosan kirajzolódik előttünk a feladat: nem a törvényeket kell megtanítani nekik, hanem azt az üzenetet kell elmondanunk, hogy Isten országa minden ember boldogságát jelenti.
Szent Máté evangélista, aki elsősorban a zsidóságból a krisztusi hitre térteknek szánta művét, nem volt könnyű helyzetben, amikor Jézusnak a törvényekről szóló tanítását lejegyezte. Ők ugyanis valamennyien jól ismerték a mózesi törvényt, meg voltak győződve arról, hogy a törvény Istentől származik és az üdvösség útját jelöli ki az ember számára. Az evangélistát kettős szándék vezeti. Egyrészt be szeretné bizonyítani, hogy Jézus nem törli el, nem szünteti meg az ószövetségi törvényt, másrészt be akarja mutatni Jézus tanításának újdonságát és törvényértelmezésének újszerűségét. Megoldandó problémát jelentett annak tisztázása is, hogy milyen jogon beszél Jézus a törvény megújításáról és miért van erre egyáltalán szükség? Ha az eredeti törvényt Isten adta, akkor egyetlen ember sem veheti magának a bátorságot, hogy helyette új parancsokat adjon. És ha a törvényt maga Isten adta, akkor biztosan jó, tehát senki ne bírálja azt és ne gondolja, hogy jobbat tud adni.
Amikor Jézus a törvényről és annak megújításáról beszél, akkor legelőször is azt jelenti ki, hogy a Mózes idejében kapott törvény továbbra is érvényben van, továbbra is iránymutató. Ezután pedig arról beszél, hogy az embereknek kell változtatni a magatartásukon, a törvényhez való hozzáállásukon. Az embereknek van szüksége megújulásra, hogy újfajta lelkülettel tartsák meg a törvényeket és előírásokat. A parancsok mélyén mindig Isten szándékát kell keresni. Kérdés, hogy ezt hogyan lehet megtalálni és mi ad az embernek ösztönzést Isten parancsainak megismeréséhez és megtartásához?
Két dolgot válaszolhatunk erre. Először is be kell látnunk, hogy Jézus egy magasabb lelki szintre, az igazságosság megélésének magasabb szintjére szeretne minket felemelni. Ez a szándéka jól látszik a mai evangéliumban. Idézi a régi törvényt, majd elmondja, hogy miként lehet azt valóban komolyan venni és megtartani. Nem elégedhetünk meg a törvények felszínes, betű szerinti megtartásával, hanem új lelkülettel kell eltelnünk. A második még ennél is fontosabb: Isten törvényeinek megtartásához nagyobb szeretetre van szükség az ember részéről. Isten parancsainak megtartása ne kényszerből vagy egy esetleges büntetéstől való félelemből fakadjon, hanem Isten iránti szeretetből, hiszen ő is irántunk való szeretetből adta nekünk parancsait útmutatásként az üdvösség felé vezető úton.
© Horváth István Sándor

 

Imádság:

 



Urunk, Jézus Krisztus! Te új törvényt hoztál a világba, a szeretet törvényét, az újszövetség törvényét, az örök törvényt, a szívünkbe írt törvényt, a szabadság törvényét. A szeretet törvénye nem külső kényszerítő erőként nehezedik ránk, hanem szívünk mélyéről feltörő vágy. Olyan parancs, amellyel szemben nem érdemes a benső ellenállást, ellenkezést felszítanunk, hanem arra kell törekednünk, hogy minél jobban felszínre hozzuk magunkból. Segíts minket, hogy a szeretet ne csupán érzés maradjon bennünk, hanem cselekedetekben is megnyilvánuljon Isten és az embertárs felé. Segíts, hogy rátaláljunk a szeretet mindent felülmúló parancsára!

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás