Tiszta Forrás
2020. november 30.   
Névnap: András, Andor

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

Vörösmarty Mihály: Szózat ~ ~ ~ ~ Hazádnak rendületlenűl Légy híve, oh magyar; Bölcsőd az s majdan sírod is, mely ápol s eltakar. • • • A nagy világon e kivűl Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell. • • • Ez a föld, melyen annyiszor Apáid vére folyt; Ez, melyhez minden szent nevet Egy ezredév csatolt. • • • Itt küzdtenek honért a hős Árpádnak hadai; Itt törtek össze rabigát Hunyadnak karjai. • • • Szabadság! Itten hordozák Véres zászlóidat S elhulltanak legjobbjaink A hosszu harc alatt. • • • És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után, Megfogyva bár, de törve nem, Él nemzet e hazán. • • • S népek hazája, nagy világ! Hozzád bátran kiált: „Egy ezredévi szenvedés Kér éltet vagy halált!” • • • Az nem lehet, hogy annyi szív Hiába onta vért, S keservben annyi hű kebel Szakadt meg a honért. • • • Az nem lehet, hogy ész, erő És oly szent akarat Hiába sorvadozzanak Egy átoksúly alatt. • • • Még jőni kell, még jőni fog Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. • • • Vagy jőni fog, ha jőni kell, A nagyszerű halál, Hol a temetkezés fölött Egy ország vérben áll. • • • S a sírt, hol nemzet sűlyed el, Népek veszik körűl, S az ember millióinak Szemében gyászköny űl. • • • Légy híve rendületlenűl Hazádnak, oh magyar; Ez éltetőd, s ha elbukál, Hantjával ez takar. • • • A nagy világon e kivűl Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell. ~ ~ ~ ~

Jelen van

0 felhasználó
7 látogató

Látogatások

- ma: 1
- tegnap: 296
2020.11.19. 00:00 Kriszta
Hozzászólások: 0

Árpád-házi Szent Erzsébet

Árpád-házi Szent Erzsébet

                          2020. november 19. – Csütörtök,

                                       

                              Árpád-házi Szent Erzsébet

                                     

 

 

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz:

„Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”

Lk 6,27-38

 


Elmélkedés:

A mai napon Egyházunk Szent Erzsébetet ünnepli. Az ő életének jócselekedetei azt bizonyítják, hogy a nagylelkű szeretet megvalósítása lehetséges az ember számára. Ehhez az szükséges, hogy meghalljuk és magunkra vonatkoztassuk Jézus felszólítását, amely a mai evangéliumi részben így hangzik: „Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.”
A nagylelkű ember nem egyszer nyújt segítséget, az adakozást nem egyszeri alkalomnak tekinti, hanem rendszeresen igyekszik jót tenni másokkal. A nagylelkűség, az irgalmasság tehát elkötelezettséget kíván az ember részéről. Az elkötelezettség mellett szükség van arra a meggyőződésre is, hogy minden jó, amit szükséget szenvedő embertársainknak teszünk, Jézusnak végzett szolgálat.

Szent Erzsébet ezzel a mély meggyőződéssel végezte az irgalmasság cselekedeteit, tudta, hogy mindent Krisztusnak és Krisztusért tesz. Erzsébet irgalmas cselekedeteire figyelünk a mai napon. Szenvedőket, betegeket ápolt, hogy irgalmasságával mutassa ki irántuk való szeretetét. A betegek arcában Krisztus arcát ismerte fel. Szent Erzsébet arcán szintén felfedezhetjük az irgalmas Isten arcát, aki az ő személyében olyan szentet küldött, aki hősiesen gyakorolta az irgalmasság tetteit.
Ezt az önzetlen, nagylelkű és áldozatkész magatartást tanuljuk meg tőle. Lépjünk mi is a tevékeny szeretet útjára! Így válhatok nagylelkűvé, így lehetek szentté.
© Horváth István Sándor

 

Imádság:

 

 

Add Istenem, hogy szeressük egymást! Add, hogy minden embert szeressünk, még ellenségeinket is; nem azért, mivel testvéreink, hanem hogy azok legyenek! Add, hogy mindig égjen bennünk ez a testvéri szeretet, a testvér, mint olyan iránt, és az ellenség iránt, hogy a szeretettől testvér legyen.

 

 

 

 

 

 

                                                 Ima Szent Erzsébet közbenjárásáért

 

                                                          

Szent Erzsébet!
Te Krisztus szemével néztél,
Krisztus kezével adtál,
Krisztus szívével szerettél…
Segíts, hogy mi is
Krisztus szemével lássunk,
Krisztus kezével adjunk,
Az Ő szeretetével szeressünk.
Remélünk benned,
Bízunk benned,
Isten munkatársát látjuk benned,
Krisztus szemével néző,
Krisztus kezével adó,
Krisztus szívével szerető
Szent Erzsébet!

Ámen. 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Még nem érkezett hozzászólás