Gyújtogatás okozott súlyos károkat a kenyérszaporítás helyén épült templomban

Tűz ütött ki június 18-án hajnalban az észak-izraeli Tabhában található Kenyérszaporítás templomában. A tüzet Ran Levi, a szomszédos város, Tibériás rendőrparancsnoka szerint gyújtogatás okozta – adja hírül az izraeli közszolgálati rádió nyomán az MTI.
A tűzoltók három óra alatt oltották el a tüzet, amely súlyos károkat okozott a Kineret-tó (vagyis Genezáreti-tó) északkeleti partjánál álló templomban, amely azon a helyen épült, ahol az Újszövetség szerint Jézus öt cipóval és két hallal jóllakatott egy mintegy ötezer fős tömeget.
A tűz idején tucatnyi hívő tartózkodott az épületben, ők megpróbálták megfékezni a lángokat. Ketten közülük füstöt lélegeztek be, őket enyhébb füstmérgezéssel kórházban ápolják. A Háárec című újság honlapja szerint a tetőszerkezet, a vendégszoba, a raktár és az apácák irodája sérült meg a lángokban.
A rendőrség gyűlölet-bűncselekményre gyanakszik, mert a templom bejáratánál a folyosó falára festékszóróval egy héber nyelvű ima bálványimádást elítélő sorát firkálták fel.
Forrás: https://kuruc.info/r/4/144689/
Forrás: https://kuruc.info/r/4/144689/
Ezen a helyen a 4. és az 5. században két bizánci templomot is építettek, és 1932-ben feltárták egy templom maradványait Izrael egyik legjobb állapotban megmaradt mozaikpadlójával. Az oltár előtti mozaikon egy kosár cipó, annak két oldalán két hal látható. 1934-ben a bizánci templom fölé egy bencés szerzetesek által működtetett új, katolikus templomot építettek, amely a június 18-i tűzben megsérült.
A tabgái templom a fölgyújtása előtt
Az utóbbi években jobboldali zsidó szélsőségesek számos helyen gyújtogattak templomokat és mecseteket „Ez az ára” felirattal kísért gyűlölet-akcióik során.
Ezeket általában a telepeseket sértő lépések vagy merényletek után követték el, véletlenszerűen kiválasztott kegyhelyeken, palesztin civileken vagy akár az izraeli biztonsági erőkön állva bosszút.
A templom hajója a fölgyújtás előtt
Magyar Kurír
ArchívumHozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Fordulj el a rossztól és tégy jót, keresd a békét és azt kövesd!
Az Úr szemmel tartja az igazakat, és imádságukat meghallgatja. De az Úr tekintete ott a gonosztevőkön is, hogy eltörölje emléküket a földön.
Kiáltottak az igazak és az Úr meghallgatta, és minden szorongatásukból kiszabadította őket. Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és megmenti az alázatos lelkűeket.
Sok nyomorúság éri az igazakat, de az Úr valamennyiből kimenti őket. Megőrzi minden csontjukat, egy sem törik el belőlük.
Gonoszságuk öli meg a bűnösöket, s megbűnhődnek, akik gyűlölik az igazat. De szolgáit az Úr megszabadítja, és senki sem bűnhődik, aki benne bízik.
Napi gondjaink archívum
- 2023.09.05. NAPELEM - a Nap ellen, vagy a nép ellen ?
- 2023.07.02. Migránslázadás: Rágyújtották egy Párizs melletti polgármester családjára a házat
- 2023.04.09. Ellene mondunk… - de kinek?
- 2023.01.23. "Demokrácia" ukrán módra
- 2023.01.09. Deutschland, Deutschland … (unter alles).
- 2022.12.25. Jézus születése után, Krisztus eljövetele előtt.
- 2022.12.19. Gondolatok a katari foci vb.-ről - a finálé után
- 2022.11.30. Gondolatok a katari foci vb kapcsán
- 2022.11.08. Káosz a köbön: áldatlan állapotok az MVM ügyfélszolgálatán
- 2022.10.28. Szemkilövetők „igazsága”