Keresztények ellen követtek el merényletet Kenyában

November 22-én iszlám terroristák leszállították egy busz utasait Kenyában, és aki nem tudott idézni a Koránból, azt fejbe lőtték. Andrea Riccardi írása, mely a Corriere della Sera olasz napilapban jelent meg, a szenvedés, a fájdalom felismerésére, az erőszak elutasítására hívja fel a figyelmet.

Igazi mészárlás történt. Tanárok, rendőrök, egészségügyi dolgozók utaztak a buszon, amely Kenya északi területéről indult el hajnalban a főváros, Nairobi felé. Egy végigdolgozott hét után mentek hazafelé. Az al-Shabab egyik fegyveres csoportja, az al-Káidához közel álló, szomáliai iszlám milicisták támadták meg őket. Leszállították az utasokat a buszról, és a Korán verseit kellett felolvasniuk. Aki nem tudta, az úgy végezte, ahogy az úgynevezett hitetlenek: fejbe lőtték őket.

Már hozzászoktunk a horrorisztikus képekhez. De nem elég, ha információink vannak róluk. Saját szemünkkel kell látnunk, ami történt. Rá kell tekintenünk a fájdalommal teli képekre: a rettegő kislányokra és nőkre. Ha annak a kislánynak a szemével nézzük, aki ott volt, akkor az, ami Kenyában történt, nem egy sokadik merénylet. Az ő életét örökre meghatározza ez a szörnyűség. Egy autóbuszt megállítottak az al-Shabab terroristái: különválasztották a muzulmán híveket a hitetlenektől. Szörnyű próbatétel elé állították őket: fel kellett mondaniuk néhány verset a Koránból, vagy el kellett mondaniuk az iszlám hitesküt, a shahadát. Arra emlékeztet ez a jelenet, amikor a nácik a római kolostorokban bújtatott zsidóktól azt kérték, mondjanak el egy keresztény imádságot: aki nem tudott, azt koncentrációs táborba vitték.

Az elítéltekre már nem úgy tekintettek mint emberekre, férfiakra és nőkre, hanem mint hitetlenekre, akiket meg kell ölni. Az imádság istenkáromlássá vált, az élet Istenének káromlásává. Hiszem, hogy ez a történet mélyen megsebzi az igaz muzulmán hívőket. A gyilkosok megfeledkeztek a Korán figyelmeztető szavairól, amely szerint ha valaki megöl egy embert, az olyan, mintha az egész világot ölte volna meg. A vallás totalitárius, ideologikus használata megalázza a vallást, és elpusztítja az embereket.

A halálra ítélteket a földre fektették, Kenya vörös földje úszott az ártatlanok vérében. Így kellett meghalniuk! Egy autóbuszon utaztak: azon a közlekedési eszközön, amelyet a szegény afrikaiak használnak. A huszonnyolc áldozat közül tizennyolc tanár volt: olyan emberek, akik a jövő generációt nevelik, és akiket Nigériában a Boko Haram azzal vádol, hogy megrontják a fiatalokat. Az al-Shabab a kormány elnyomó politikája ellen tiltakozik, de ez nem igazolja az erőszakot! Ez az esemény arról az őrült erőszakról, terrorról árulkodik, amely miatt a világ egyre kevésbé biztonságos, sőt olyan hely lett – legalábbis néhány hatalmas területen –, ahol már nem lehet élni. Ennek az eseménynek fel kell ráznia a lelkiismeretet: minden muzulmán, keresztény, nem hívő és jóérzésű ember lelkiismeretét! Ne engedjük, hogy megfélemlítsen minket az erőszak, és nem is szabad hozzászoknunk az erőszakhoz!

Fotó: Ansa.it; Corriere.it

Magyar Kurír

Egy rövid elmélkedés: Én amellett hogy hálát adok azért, hogy a saját hazámban szabadon élhetem a keresztény hitem és nem kell ilyen borzalomtól tartanom, mint Kenyában, hiszen én is busszal közlekedek nap mint nap, elképzelem, hogy utazok a buszon vagy imádságba merülve vagy épp a napi teendőimet rendszerezve a gondolataimban és egyszer csak megállítják, a többit már nem ismétlem meg. Megrettenek! Istenem, ezek az igazi keresztények, akik hitükért üldözést, sőt vértanúságot szenvednek nap mint nap a világ több pontján. Ez az első világi reagálásom így hirtelen az események felfogása után. Viszont aztán tovább megyek egy a Lélek által adott sugallat után és az jut eszembe, hogy szerintem még ha tudnának is pár mondatot a Koránból, akkor sem idéznék, hiszen én sem tenném, csak azért, hogy ne részesüljek a vértanúság csodálatos pálmaágában. Hiszen "földi sátrunk minden percben omladozik", akár betegség, akár hirtelen baleset stb. során, az Úr bármikor számonkérheti az életünket és azt, hogy mit végeztünk itt porszem kis világunkban keresztény hívőként. De van tovább is, hiszen nem ez a földi lét a végállomás, hanem az örökélet, hogy majd ha lejárt az időnk a Mennyei Atya boldog színelátásában részesüljünk mi is, ki hamarabb, ki később. Az első szörnyülködésem után imában megnyugodva hálát adok most már azért is, hogy e 28 vértanú már abban a fenséges kegyelemben él tovább, amit mi még itt a földön el sem tudunk képzelni: milyen gyönyörűséges lesz majd ha mi is hazaérkezünk, amikor az Úr hív minket is. Amen.