Pakisztánban az iszlám fundamentalizmus elleni fellépésre van szükség Asia Bibi ügyében

Pakisztánban a hatóságoknak sikerült békés eszközökkel véget vetni a muszlim integralisták tüntetésének Iszlámábádban. Négy napja követelték Asia Bibi halálra ítélését. Az ötgyermekes keresztény asszony 2009 óta van börtönben, mert igazságtalanul istenkáromlással vádolták meg.
„A pakisztáni kormány küzdelme a szélsőségesek ellen a szavak szintjéről a tettek mezejére kell hogy lépjen” – nyilatkozta Bernardo Cervellera, az Asianews missziós hírügynökség igazgatója a Vatikáni Rádiónak.
„Alapvetően fontos, hogy a fundamentalizmus elleni küzdelem ne pusztán katonai, hanem kulturális szinten is történjen. Ötezer szélsőségest elfogtak már Pakisztánban, de a tálibok húszezer iszlám iskolát nyitottak az országban – figyelmeztetett Bernardo Cervellera. – Ha feltesszük, hogy minden egyes iskolában legalább ezer gyermek tanul, akkor ez több százezer fundamentalistát jelent. Meg kell nézni ezeket az iszlám iskolákat, hogy milyen oktatást nyújtanak, milyen tankönyveket használnak, és a prédikációkat, amelyeket a mecsetekben mondanak. Az állami televízióban olyan műsorok vannak, amelyek felmagasztalják a fundamentalizmust. Ha az ez elleni küzdelem nem teljeskörűen történik, tehát kulturálisan is, és nemcsak katonai és biztonsági megközelítésből, akkor sosem érünk a végére.”
A pakisztáni keresztény asszony ügyével az Európai Parlament alelnöke, Antonio Tajani is foglalkozik. Felhívást tett közzé, hogy a mérsékelt iszlám nyújtson segítséget Asia Bibi megmentése érdekében. Bernardo Cervellera szerint nagyra értékelendő a kezdeményezés, mert mindannyian tudjuk, hogy az iszlám fundamentalizmus nem terjed ki egészében az iszlámra. Ugyanakkor az is igaz, hogy az iszlám világ megelégszik egyszerűen azzal a kijelentéssel, hogy „ez nem az igazi iszlám, nekünk ehhez semmi közünk”. Pedig igen is van közük hozzá, mint ahogy nekünk, keresztényeknek is, akik részt veszünk a társadalom kérdéseiben. Arra van szükség, hogy a muszlimok is részt vegyenek a társadalomban, lássák és járjanak utána, hogy a Korán tanításából miért forrnak ki ilyen torzulások – hangsúlyozta az Asianews missziós hírügynökség igazgatója.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír
ArchívumHozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Napi gondjaink archívum
- 2023.09.05. NAPELEM - a Nap ellen, vagy a nép ellen ?
- 2023.07.02. Migránslázadás: Rágyújtották egy Párizs melletti polgármester családjára a házat
- 2023.04.09. Ellene mondunk… - de kinek?
- 2023.01.23. "Demokrácia" ukrán módra
- 2023.01.09. Deutschland, Deutschland … (unter alles).
- 2022.12.25. Jézus születése után, Krisztus eljövetele előtt.
- 2022.12.19. Gondolatok a katari foci vb.-ről - a finálé után
- 2022.11.30. Gondolatok a katari foci vb kapcsán
- 2022.11.08. Káosz a köbön: áldatlan állapotok az MVM ügyfélszolgálatán
- 2022.10.28. Szemkilövetők „igazsága”