Tiszta Forrás
2023. december 10.   
Névnap: Judit, Loretta

Laudetur Jesus Christus!

Te öntöd a források vizét patakokba, a hegyek közt csörgedeznek.
Inni adsz a mező vadjainak, a szomjas vadszamár merít belőlük.
Az ég madarai partjaikon laknak, az ágak közt zengik énekük.
A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged gyümölcsével a földet jóltartod.
Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen. (Zsolt 104.10 – 14.)

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." (Jn 4.14)

KEDVES TESTVÉREINK! ~ ~ ~ ~ A weboldalon működik egy virtuális imaközösség, melyet Szent Kristófról neveztünk el. Minden hónapban meghatározott célra ajánljuk fel imáinkat. ~ ~ II ~ ~ December hónapban a következő szándékokra ajánljuk fel imádságainkat: > Imádkozunk a koronavírus járvány megszűnéséért. > Imádkozunk a családokért. > Imádkozunk a Kárpát-medencében élő magyarokért. > Imádkozunk az európai országokban élő honfitársainkért, és a világon szétszóródott magyarokért. > Imádkozunk a békéért, a háborúk áldozataiért, a hitükért vértanúságot szenvedett keresztény testvéreinkért. > Imádkozunk a terrortámadások áldozataiért, a meggyilkolt papokért és civilekért, az erőszakot szenvedett nőkért, gyermekekért. > Imádkozunk Krisztus urunk második eljöveteléért. ~ ~ II ~ ~ Kérjük minden kedves olvasónkat, hogy csatlakozzon a felajánlott imádsághoz! ~ ~ Áldja meg az Isten az imádkozókat, és minden embernek adjon békességet! ~ ~ II ~ ~ Domine Deus, Rex caelestis, Deus Pater omnipotens, Domine Fili, unigenite Iesu Christe. Domine Deus, Agnus Dei, Filius Patris! ~ ~ Qui tollis peccata mundi, miserere nobis! ~ ~ Qui tollis peccata mundi, suscipe deprecationem nostram! ~ ~ ~ ~ Urunk és Istenünk, mennyei Király, mindenható Atyaisten; Urunk Jézus Krisztus, egyszülött Fiú, Urunk és Istenünk, Isten Báránya, az Atyának Fia! Te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk! Te elveszed a világ bűneit, hallgasd meg könyörgésünket! ~ ~ ~ ~

Jelen van

0 felhasználó
19 látogató

Látogatások

- ma: 96
- tegnap: 148
2016.07.26. 00:00 __
Hozzászólások: 6

Az iszlám terror mától már a templomokban is jelen van

Az iszlám terror mától már a templomokban is jelen van

 

 

 

ISIS-esek ejtettek túszokat egy francia templomban, egy 84 éves papot megöltek

 

 

Két férfi túszokat ejtett az észak-franciaországi Rouen egyik elővárosában, Saint-Etienne-du-Rouvray-ban, egy templomban kedden délelőtt. Egy idős papot megöltek, de több másik túsz is súlyosan megsebesült. A túszejtőket lelőtték a rendőrök. Az Iszlám Állam vállalta magára a támadás elkövetését.

A mise alatt mentek be

Egy papot, két apácát és két hívőt ejtettek foglyul a késekkel felfegyverzett támadók, akik egy mise alatt a hátsó bejáraton át mentek be a templomba. Az egyik apácának sikerült elmenekülnie, ő riasztotta a hatóságokat. Miután a rendőrség kivonult, több lövést lehetett hallani, a környéket lezárták, és felszólították az embereket, hogy maradjanak otthon.

 

A negyvenperces akció háromnegyed tizenegykor véget ért. A túszejtőket megölték a rendőrök, jelentette az AP és a Reuters. Az egyik túsz, egy 84 éves pap, Jacques Hamel is meghalt, a Figaro szerint átvágták a torkát. Három másik túsz is megsebesült, méghozzá annyira súlyosan, hogy élet-halál között van - ezt a belügyi szóvivő nyilatkozta. 

A Le Monde szerint a rendőrség speciális egysége azután lőtt a támadókra, hogy azok elvágták a pap torkát. 

A francia belügyminiszter a helyszínre érkezett, később François Hollande köztársasági elnök is. Az elnök megerősítette azt a sajtóértesülést, miszerint az Iszlám Államhoz tartozott a két elkövető. Hollande elítélte „a gyalázatos terrortámadást". Azt is elmondta, hogy minden eszközzel meg kell nyerni az IS elleni háborút. Szerinte a franciák ereje az összetartásukból fakad.

 

A kvázi hírügynökségén, az Amaqon keresztül az Iszlám Állam magára vállalta a támadás elkövetését, azt írták, két harcosuk ölte meg a papot.

A Vatikán is elítélte, és barbár gyilkosságnak nevezte a támadást.

Francia sajtóértesülés szerint az egyik túszejtő 2015-ben Szíriába akart menni, korábban börtönben ült és elektronikus nyomkövető is volt rajta.

Rouen 110 ezres nagyváros, népszerű turistacélpont, Párizstól 140 kilométerre északnyugatra fekszik.

A Le Parisien című francia lap két évvel ezelőtt írt olyan francia fiatalokról, akik a régióban éltek, radikalizálódtak, majd Szíriába mentek harcolni. Volt köztük olyan, aki Saint-Etienne-du-Rouvray egyik mecsetében radikalizálódott.

A Figaro pedig azt írja, hogy ismert dzsihadista, Sid Ahmed Ghlam korábban már kinézte magának azt a templomot, ahol most a túszejtés volt, meg is akarta támadni, de terve meghiúsult. Ghlam jelenleg egy francia börtönben ül gyilkossági kísérlet miatt.

 

Forrás: Index.hu

 

A Vatikán közleményben ítélte el a barbár támadást a francia templomban

2016. július 26. kedd 15:39

Federico Lombardi, a szentszéki sajtóközpont igazgatója közleményt bocsátott ki a július 26-án, kedden reggel a franciaországi roueni főegyházmegye egy templomában történt támadás kapcsán, amelyben egy idős pap életét vesztette.

„Különösen megrázott minket az, hogy ez a rettenetes erőszak egy templomban történt, ahol Isten szeretetét hirdetik” – fogalmaz a Vatikán közleménye.

Lombardi kitér arra is, hogy Ferenc pápát megrázta az eset, és osztozik az érintettek fájdalmában, amelyet ez a döbbenetes erőszak okozott; mélységesen elítéli a gyűlölet minden formáját, és imádkozik az áldozatokért.

Július 26-án, a kedd reggeli szentmise közben két fegyveres tört be a roueni érsekséghez tartozó Saint-Etienne-du-Rouvray templomába, és túszul ejtette a 84 esztendős Jacques Hamel atyát és négy hívet. A támadókat a helyszínre érkező rendőrök agyonlőtték.

A Szentszék sajtóközleményében Federico Lombardi kifejezte: ezt a tragikus esetet sajnos megelőzte több hasonló a közelmúltban, melyek rettenetes fájdalmat okoztak, és aggodalmat keltenek mindannyiunkban; és elmondta: Ferenc pápa közelségéről biztosította a francia egyházat, a roueni érsekséget és híveket, valamint az egész francia népet.

Mindeddig nem azonosították a támadókat, és az indítékaik sem tisztázottak; mindenesetre az üggyel a párizsi ügyészség terrorizmusellenes csoportja foglalkozik.

Dominique Lebrun roueni érsek sajtóközleményt adott ki, melyben tudatta, hogy azonnal visszaindul Krakkóból, hogy mielőbb egyházmegyéjében lehessen a szenvedőkkel.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió angol nyelvi szerkesztősége

Magyar Kurír

 

Archívum

Hozzászólások

Ide írhatja hozzászólását...
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
#6    2016.08.06.   17:33:59   JóB
Hír:

Tűz ütött ki a nyugat-franciaországi Rouen ( megj.: a brutális papgyilkosság városa) egyik bárjában szombat hajnalban, legkevesebb tizenhárman meghaltak és hatan megsérültek, egyikük állapota válságos.

A rendőrkapitányság tájékoztatása szerint baleset történt.

A Cuba Libre nevű bár pincéjében zártkörű születésnapi mulatságot tartottak. A születésnapi tortán meggyújtott gyertyák azonban tüzet okoztak: a pince polisztirol hangszigetelő réteggel ellátott plafonja rendkívül gyorsan lángra kapott, és mérges gázok kerültek a levegőbe.

Az első információk még arról szóltak, hogy a szerencsétlenséget egy robbanás okozta.

-----------------------------------------------------------------

Kérdések:

• A torta a plafon alatt volt elhelyezve, hogy a gyertyától lángra tudott kapni?
• A polisztirol égése közben azonnali halált okozó gázok szabadulnak fel?
• Egy bár csak úgy kaphat működési engedélyt, ha tűz esetén biztosítottak a menekülési útvonalak!
• Kitől származnak az első információk (robbantás), és kitől a továbbiak (hivatalos szervek)?
#5    2016.07.28.   18:14:19   István
Az idős atya kétségtelenül vértanúhalált halt, Isten nyugtassa.A huszadik század második felében a legtöbb európai vértanú Kelet-Közép-Európai volt, úgy tűnik, hogy most már Nyugat-Európa keresztényeinek is számolniuk kell ezzel a lehetőséggel.De mégis enyhe túlzás lenne, így gondolom, ha félniük kellene azoknak, akik templombajárók.Szerintem még nem tartunk ott.Még lehet tenni azért, hogy Magyarországon ez ne így legyen(kvótanépszavazás októberben).Menjünk nyugodtan misére, de az eszünket és a józanságunkat ne hagyjuk otthon.Pax Vobiscum!
#4    2016.07.27.   06:05:11   Kriszta
Imádkozzunk testvérek a 84 esztendős Jacques Hamel atyáért és a másik négy áldozat lelki üdvéért.
Adj Uram örök nyugodalmat neki és az örök világosság fényeskedjék Neki.
Ámen.
Módosítva: 2016.07.27.   06:08:28-kor Kriszta által
#3    2016.07.27.   05:56:57   Kriszta
"Krisztus az Egyházát sziklára építette, és a Pokol kapui soha nem vehetnek erőt rajta.

Hiába a globális sátánista terror, hiába az irányító, és uralkodó elit árulása: Istené az utolsó szó.

Mert Övé az Ország, a Hatalom és a Dicsőség – mindörökkön örökké!"


Közös ismerősünk és testvérünk Piroska most nagyon helyes azt mondaná -"ott a szó !"

Módosítva: 2016.07.27.   06:00:46-kor Kriszta által
#2    2016.07.27.   04:48:14   JóB
További kérdések:

- Miért gyilkol meg valaki ilyen brutális módon egy szeretetet hirdető idős katolikus papot?
- És kik állnak a gyilkosok mögött?

(A képen a gyilkos és az idős áldozat látható.)
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~



További hírek:

Adel Kermiche-nek hívják a keddi, franciaországi templom ellen elkövetett merénylet egyik támadóját. A 19 éves fiatal nyilvántartott radikális iszlamista volt, a támadás alatt is elektronikus nyomkövetőt viselt.

A 19 éves Adel Kermiche nyilvántartott bűnöző, akinek elektromos nyomkövetőt is viselnie kellett - írta a Le Figaro. A lap úgy tudja, hogy Kermiche korábban már kétszer is megpróbált Szíriába szökni, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz.

A hatóságok hamis papírokkal fogták el, és a második kísérlet után tartóztatták le tavaly májusban. A 84 éves pap gyilkosát közel egy év börtön után idén márciusban helyezték feltételesen szabadlábra, elektronikus nyomkövetővel.
Kermiche minden nap fél 9 és fél 1 között elhagyhatta otthonát, a támadást is ebben az időszakban követte el.

A lap megjegyzi, hogy jelenleg Franciaországban több tucat terroristagyanús iszlamista van, akik szabadon mozoghatnak az elektronikus nyomkövetővel.

Forrás:
http://www.origo.hu/nagyvilag/20160726-nyilvantartott-bunozo-adel-kermiche-francia-pap-gyilkosa.html
Módosítva: 2016.07.27.   04:51:35-kor JóB által
#1    2016.07.27.   04:09:34   JóB
François Hollande francia elnök „aljas terrorcselekmény”-nek nevezte a támadást, amelyet az Iszlám Állam (ISIS) két szimpatizánsa követett el. A terrorszervezet háborút hirdetett Franciaország ellen, és ezt a háborút Franciaországnak úgy kell megharcolnia, hogy egységes marad – hangsúlyozta az elnök.

A túszejtők egyike – egyes értesülések szerint – Saint-Étienne-du-Rouvray-ben élt, és 2015-ben egyszer már megpróbált eljutni Szíriába, hogy ott csatlakozhasson az ISIS-hez, azonban a török határon feltartóztatták, visszaküldték Franciaországba, ahol börtönbe került. Idén márciusban szabadult – az ügyészség tiltakozása ellenére –, és elektronikus nyomkövetőt tettek rá; csak 8.30 és 12.30 között hagyhatta el az otthonát.

Forrás: http://www.magyarkurir.hu/hirek/az-iszlam-allamhoz-kotheto-franciaorszagi-tuszdrama

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Az Európában garázdálkodó iszlamista terroristák többnyire korábbi bűncselekményeik miatt a rendőrségi nyilvántartásban szerepelnek. Mégis szabadon garázdálkodhatnak, senkitől sem háborgatva.

Felmerülő kérdések:

• Ki adott utasítást – az ügyészség tiltakozása ellenére – ennek a köztörvényes bűnözőnek a szabadon engedésére?

• Mit ér az elektronikus nyomkövető, vagy ki itt a cinkos?


Krisztus az Egyházát sziklára építette, és a Pokol kapui soha nem vehetnek erőt rajta.

Hiába a globális sátánista terror, hiába az irányító, és uralkodó elit árulása: Istené az utolsó szó.

Mert Övé az Ország, a Hatalom és a Dicsőség – mindörökkön örökké!