2016.08.17. 11:20 JóB

Hozzászólások: 2

Kritikus értelem

(Nem) Érteni Ferenc pápát

Az elmúlt hetekben felerősödni látszanak a hazai társadalmunkra ható, véleményformáló közösségi oldalakat ellepő írásokban a Ferenc pápát érő kritikák. A jelenségre reflektál az alábbi főszerkesztői írás.

Az elmúlt hetekben felerősödni látszanak a hazai társadalmunkra ható, véleményformáló közösségi oldalakat ellepő írásokban a Ferenc pápa kritikák. Ezek a katolikusok körében is futótűzként terjednek: mivel gyöngítik a hitben megélt egységet, lassan ölő méregcseppként hatnak. A jelenség nem új, hasonlóval találkoztunk már XIII. Leó pápa kapcsán is: ő beszédeivel, majd társadalmi kérdéseket vizsgáló körlevelével okozott „botrányt”. Sokan számon kérték rajta, hogy egyháziként miért szól bele a munkáskérdésbe.

A kritikai vélemény önmagában nem baj, sőt… ha az ember őszintén keresi az igazságot, akkor – ahogy XVI. Benedek fogalmazott – párbeszéddé nemesül, mely minden katolikus ember útja. Csakhogy az elmúlt időszakban az égető kérdésekkel kapcsolatos, felerősödött véleményformálás legtöbbször nem az igazságkeresést vagy a párbeszédet szolgálja, hanem emberi érdekeknek engedelmeskedik. Érezhetjük, hogy mélypontra jutottunk, amikor a pápát egy újságíró „demens vénembernek”, „gazembernek” nevezheti egy olyan országban, amely – állítólag büszke a keresztény identitására. Muszáj elindulnunk felfelé, hiszen szabad és lehet is egyet nem érteni a másikkal, legyen szó még a pápáról is (ahogy erről VI. Pál többször szólt), de a másik felet emberi mivoltában, személyében megtámadni több mint méltatlan. 

A gombamód szaporodó írásokból az tűnik ki, hogy a szerzők sokszor feladják a keresés, értelmezés, utánajárás nemegyszer fáradságos útját, és nem is akarják megérteni Ferenc pápát. A legkisebb erőfeszítéseket sem teszik meg annak érdekében, hogy átlássák a helyzetet: nem olvassák el az adott pápai beszéd teljes szövegét, nem követik folyamatosan a római megnyilatkozásokat. Nemritkán mintha a bulvársajtó által feldobott „bombahírek” és figyelemfelkeltő címsorok alapján alkotnának véleményt. Eközben minden másra érzéketlenül, kizárólag az itthoni helyzetből kiindulva próbálják magyarázni a pápai nyilatkozatokat – mintha a világegyházért gondot viselő Péter-utód csak akkor mondhatna értelmes dolgokat, hogyha azok Budapestnek is tetszenek. Sajátos magyar vonás ez: az egész világot magunkhoz mérjük, s eszerint ítéljük meg. Így az egyik legérzékenyebb kérdés, a menekültválság kapcsán mintha a véleményformálók nem szívesen hallanák meg Ferenc pápának a lengyel püspökökkel zajló találkozásán megfogalmazott véleményét, melyben nagyon pontosan elemzi a problémát, s ennek alapján mérlegeli az egyes országok erre adott válaszait. Vagy azt, amikor a vallásháború fogalmát elutasítva a fanatizmus és az annak nevében elkövetett terrorcselekmények valós okaira kérdez rá. Pedig épp akkora a különbségtétel fontossága a kérdésekben, mint amennyire nem környezetvédelmi, hanem teremtésvédelmi a pápa Laudato si’ kezdetű körlevele. 

Nekünk, katolikusoknak nagy a felelősségünk: hiszen mi nem mondhatunk le az egyszerrehorizontális, azaz emberi és közösségi, valamint vertikális, vagyis isteni és értékrendi szempontokat követő gondolkodásról. Ennek elengedhetetlen része a tépelődés, a lassú, de kitartó jákobi megküzdés egy nehézséggel – amibe beletartozhat az egyet nem értés is. Eközben nem felejthetjük el: egyházunk nemcsak belőlünk, magyarokból áll, hanem egyenjogú része annak az afrikai, sőt a közel-keleti emberek közössége is, és a más vallásokhoz vezető út csakis a párbeszéd útja marad, ha mégoly nehéz is. Ezt jelenti a katolicitás. Vagy ahogyan Babits Mihály írta: „Én katolikus vagyok, azaz hiszek a nemzeteken felülálló, egész világnak szóló, katolikus igazságban! Más szóval: hiszek igazságban, mely túl van a politikán, életünk helyi és pillanatnyi szükségletein: az én egyházam nem nemzeti egyház!” (Örökkék ég a felhők mögött. Vallomás helyett hitvallás). És ami ennél is fontosabb, hogy Krisztus és a benne teljessé vált isteni kinyilatkoztatás túlmutat a földi életünk itt és mostján, ezért olyan állásfoglalásra kell eljutnunk a hitünkben, amely képes a mennyei Atya szemével látni és láttatni.

Sokszor olyannak látom magunkat, mint az elfáradt, ennivalóra vágyó Illés prófétát. Sok madár próbál ételt hozni. De legyünk éberek, és gyakoroljuk a lelkek megkülönböztetését, nehogy önközpontúságunk okán, gyors, felületes és érdekvezérelt válaszaink kényelmes magába zárulása miatt lemondjunk a gondolkodás, a Szentírásból, és a szentségek eleven forrásából merítő átimádkozott megkülönböztetés luxusáról – ami valójában „az egyedül szükséges” ezekben az időkben. 

Az írás az Új Ember e heti, augusztus 21-i számában jelenik meg.

Fotó: News.va

Kuzmányi István/Magyar Kurír

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A szerkesztő megjegyzése:

Nem kívánom a cikket különösebben kommentálni. Talán a Magyar Kurír szerkesztősége is szükségesnek érezte, hogy az utóbbi időben a Ferenc pápát ért kritikákra reagáljon. A cikk címe kissé furcsa ugyan, de a médiában ezt már megszokhattuk.

Talán el kellene gondolkodni azon is, hogy mi lehet az oka a Szentatyával szembeni, egyre sokasodó bírálatoknak.  A magyar emberek véleménye ugyanolyan fontos, mint bárki másé, éljenek akár Budapesten, vidéken, vagy a határainkon kívüli területeken. A napjainkban beáramló illegális (hangsúlyozom ILLEGÁLIS) bevándorlással kapcsolatban kötelezően alkalmazni kellene az Európai Uniós jogszabályokat, és a hatályos honi törvényeket. A menekülteket, és illegális, ellenőrizhetetlen bevándorlókat összemosni, és egyformán kezelni nemcsak jogsértés, hanem bűn.

Az Evangélium szövege, a mi urunk Jézus Krisztus tanítása egyszerű, és világos. Még a legegyszerűbb ember számára is érthető. A cikkben kiemelt mondat már kevésbé.

Isten egyszerű, hívő keresztény népe joggal kritizálhatja a pásztort, ha úgy gondolja, hogy az idegen akol nyájaival többet foglalkozik, mint a sajátjával. Az építő jellegű kritikát nem árt figyelembe venni, és megfontolni, mert ez csak erősítheti az egyetemes Anyaszentegyházat.

Hozzászólások

#2    2016.08.17.   17:42:34   __

Teljesen egyetértek a szerkesztő megjegyzésével.

Más. Megint sikerült a pápának megbotránkoztatnia a mai napon tartott katekézisével. És ez már nap nap után folyamatosan így megy. Sajnos a Kuzmányi István állandó diakónus (nem pap!) nem lát az orránál tovább. Kíváncsi lennék, hogy hogyan magyarázná meg ezeket a mai szavakat, amiket ezen a linken teljes hosszában elolvashattok:
http://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-ilyen-volt-jezus-mindig-egyutterzes-toltotte-el-mindig-masokra-gondolt

"Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma a kenyérszaporítás csodájáról szeretnénk elgondolkodni."

Nincs Dicsértessék a Jézus Krisztus, csak jó napot kívánok van, de ezt már megszoktam.

A pápa mondja:
"Most álljunk meg egy kicsit Jézus áldásánál: „fogta az öt kenyeret meg a két halat, feltekintett az égre, áldást mondott, megtörte a kenyereket, és odaadta nekik” (Mt 14,19). Amint láthatjuk, ezek ugyanazok a jelek [tettek], amelyeket Jézus az utolsó vacsorán végbevitt, és amelyeket minden pap végbevisz a szentmise bemutatásakor."

Én kérdezem:
Akkor most én nem ismerem a Szentírást vagy a pápa? Ugyanis tudtom szerint Jézus Krisztus csak az utolsó vacsorán, Nagycsütörtökön mutatta be az első szentmisét, és csak a tanítványok részesültek szent testéből és véréből, majd attól a naptól kezdve a papi jogfolytonosság által mi is, megkeresztelt hívek részesülünk azóta is minden szentmisében. Tehát nem értem ezt a párhuzamot egyáltalán, valaki meg tudná magyarázni, hogy mire gondolt?

Másik gondolata:
"Jézus meglátta a tömeget, megszánta és megszaporította nekik a kenyeret; ugyanezt teszi a szentmisében. És minket, hívőket, akik részesülünk ebből az eucharisztikus kenyérből, Jézus arra ösztönöz, hogy ezt a szolgálatot végezzük másoknak, az ő együttérzésével. Ezen az úton kell tehát járnunk!"

Én kérdezem:
Az valóban úgy van, hogy Jézus megszánta a tömeget és ételt adott nekik a tanítványok által, de az NEM A SZENT EUCHARISZTIA volt, amit a pap a szentmisében kiszolgáltat a hívőknek. És mi hívők ugyanezt a szolgálatot végezzük másoknak? Mindenkinek? Még a pap sem részesíthet egy meg nem kereszteltet az Oltáriszentség vételében, nem hogy egy hívő? Akkor most, hogy is van ez?

#1    2016.08.17.   17:23:13   István

Az segít, ha halljuk a Főpásztor hangját magunkban a hangzavar közepette, mert valahol ez lenne a lényeg.