Megint migránsok molesztáltak nőket Kölnben

Hasonlóan az egy évvel ezelőtti, tömeges erőszakos bűncselekményekhez, idén szilveszterkor ismét migránsok molesztáltak nőket Kölnben. Pedig rengeteg rendőr volt az utcákon. Több száz embert őrizetbe vettek a hatóságok.
A szigorú biztonsági intézkedések ellenére is voltak szexuális bűncselekmények Kölnben, ezen a szilveszteren is - hangzott el az állami tévében. Az M1 kölni tudósítójának beszámolója szerint a város több pontján is intézkedniük kellett a rendőröknek, mert bevándorlók rendbontásokra készültek.
A kölni rendőrség szóvivője hajnalban jelentette, hogy migránsok zaklatták az ünneplőket. Éjjel kettőig két szexuális molesztálás történt. Az egyik a belvárosban, a dómnál volt, a másik pedig a főpályaudvarnál, ahol három migráns volt az elkövető. A támadókat hamar elfogták.

Tavaly szilveszterkor is migránsok molesztáltak nőket a kölni főpályaudvarnál
Forrás: AFP/Markus BoehmTöbb százan őrizetben
A szilveszteri rendezvényekhez kapcsolódóan több száz embert vettek őrizetbe Kölnben. A rendőrség közlése szerint többségük észak-afrikai származású. A hivatalos közlés szerint ellenőrizték - illetve ellenőrzik - a személyazonosságukat, továbbá tartózkodási papírjaikat.
A kölni két eset mellett húsz másik szexuális zaklatásról történt hatósági bejelentés más észak-rajna-vesztfáliai városokból.
Tavaly szilveszterkor Köln belvárosában tömegesen fordultak elő hasonló bűncselekmények. Migránsok csapatokban vonulva támadtak nőkre, körbevették és fogdosták az áldozatokat, közben loptak tőlük. Mint arról az Origo is beszámolt, a tavaly szilveszteri zaklatók közül egy év alatt mindössze két támadót ítéltek el.
Ausztriában is történtek szexuális zaklatások
Németország mellett Ausztriában is történtek szexuális zaklatások szilveszteri rendezvényeken: Bécsben, Salzburgban és Innsbruckban is molesztálások miatt tettek panaszt nők. Az elkövetők többsége külföldi volt a rendőrség szerint.
Bécsben, Salzburgban és Innsbruckban szexuális zaklatások miatt tettek panaszt többen a rendőrségen a szilveszteri rendezvények után. Innsbruckban öt nő tett panaszt szexuális zaklatás miatt. A rendőrség szerint öt-hat "külföldi kinézetű", 30 év körüli férfi erőszakoskodott a nőkkel.
Az ügyben egyelőre nem vettek őrizetbe senkit, a térfigyelő kamerák felvételeinek kiértékelése még tart.
Salzburgban három nő tett feljelentést, egyikük szerint a támadó "ázsiai külsejű" volt, egy másik leírása alapján egy "déli országból származó" férfi támadt rá. A harmadik nőt egy helyi taxisofőr zaklatta, akit a hatóságok már őrizetbe is vettek. Bécsben három szexuális támadást jelentettek.
Forrás: Origó.hu
Archívum
Hozzászólások
A hozzászóláshoz jelentkezzen be!
Napi gondjaink archívum
- 2023.10.15. Utolsó harc a fény és sötétség között, avagy elérkezett az Anti-Krisztus kora?
- 2023.10.06. A birodalmak jönnek-mennek, mi pedig maradunk – mert „az igaz ügy örökre veszve nem lehet”
- 2023.09.05. NAPELEM - a Nap ellen, vagy a nép ellen ?
- 2023.07.02. Migránslázadás: Rágyújtották egy Párizs melletti polgármester családjára a házat
- 2023.04.09. Ellene mondunk… - de kinek?
- 2023.01.23. "Demokrácia" ukrán módra
- 2023.01.09. Deutschland, Deutschland … (unter alles).
- 2022.12.25. Jézus születése után, Krisztus eljövetele előtt.
- 2022.12.19. Gondolatok a katari foci vb.-ről - a finálé után
- 2022.11.30. Gondolatok a katari foci vb kapcsán