Épp két minapi híren kattogott az agyam. Az egyik szerint egy francia vidéki városban egy tanárt el akarnak bocsátani állásából, mert a Bibliából olvasott fel részleteket a gyerekeknek, a másik szerint a norvég menekültügyi miniszter asszony nyakában viselt kereszt miatt alakult ki heves politikai vihar. Miközben a két eset miatti elemi felháborodás pulzált bennem, olvasom, amit már eddig is sejtettem, hogy 2017-ben a legveszélyeztetettebb vallási közösség a világban a kereszténység lett - a vallásuk miatt világszerte meggyilkolt emberek 80%-a keresztény.(!) Mi történik itt?!
Krisztus egyházának legfőbb parancsa a szeretet. Vannak világvallások, amelyek le kívánják igázni a más hitűeket, vannak, amelyek megelégszenek a „ne árts!” parancsának betartatásával, ezekkel szemben a kereszténység a felebaráthoz való teljes odafordulást, a cselekvő szeretetet hirdeti.
Hogy lehet az, hogy épp Krisztus tanítása ellen egyesül iszlamizmus és liberalizmus, vallási fanatikusok erőszaka és az Istent tagadó ideológiák agressziója? Mi, keresztények pedig miért hagyjuk, hogy így legyen?
Közeledik húsvét szent ünnepe és mintha közben világméretben újrajátszódna a nagypéntek felé vezető eseménysor.
A véleményvezér farizeusok Krisztus szimbolikus halálát kívánják; közben az emberek tömege passzívan elfordul Tőle; a hatalom gyakorlói pedig mossák kezüket, és a demokráciára hivatkozva odavetik Őt áldozatul. De még a tanítványok közül is vannak, akik elárulják. Hátborzongató párhuzamok…
Ebben a szomorú valóságban ezért is olyan fontos, hogy Magyarország nem a meghátrálásra szólít, hanem támogatja ortodox templomok újjáépítést és távoli keresztény csoportok megmaradását, hogy az októberi szörnyű olaszországi földrengés után – a kisváros lakosságának csodálatára - segítségünkkel épülhet újjá Tolentino katedrálisa és hogy mostantól munkaszüneti nap lett Krisztus értünk elszenvedett halálának gyászünnepe, nagypéntek.
Fontos lenne, hogy saját életünkben mi is hitet tegyünk Krisztusról, megvallva őt és eljuttatva üzenetét azokhoz, akik szomjazzák a hiányát. Rajtunk is múlik, hogy nagypéntek gyalázata megismétlődik-e és hogy Krisztus tanítása gyűlöletbeszéddé kriminalizálódik-e? Ne hagyjuk, hogy így legyen!
Máté Zsuzsa
Történész